A festmények tavaly március 21-én készültek a Vígszínházban, a nemzetközi down-világnap alkalmával. Alkotóik kortárs festők, down-szindrómás és ép gyerekek. A kalapács alá kerülő művek közül23 agyerekekkel közösen készült. A kortárs művészek – Bubla Éva, ef. Zámbó István, Horváth Judit, Szabó Gábor, Timkó Bíbor, Tóth József, Wahorn András – további hét saját művet ajánlottak fel az egyesület céljainak támogatására.
A Down Egyesület gyermekenként évente 200 000 Ft-tal támogatja a fenntartásában lévő Csodavár Korai Fejlesztő Centrum sorsfordító hatású munkáját. Célja a festmények árverésre bocsátásával e nélkülözhetetlen támogatás folyamatosságának fenntartása, hiszen ha a fogyatékos gyermekek rögtön születésük után megfelelő, személyre szabott terápiában részesülnek, akkor nagy eséllyel teremthető meg számukra az önálló életvitel lehetősége.

A Csodavár Korai Fejlesztő Centrum működtetésével az egyesület célja a korai fejlesztésre szoruló gyerekek ellátásának javítása Kelet-Magyarországon, valamint olyan környezet és programok kialakítása, amely a gyakran kellemetlen kezeléseket is élménnyé teheti számukra. A Csodavárban működik a nyíregyházi integrált játszóház is, ahol a fogyatékkal élő és ép gyerekek együtt játszhatnak.

