A nem nyereségérdekelt Open Academy kezdeményezés a BME kutatóegyetemi programjának és a BalaBit társadalmi felelősségvállalásának szándékával jött létre, hogy folyamatos és ingyenes továbbképzési lehetőséget kínáljon az évekkel ezelőtt végzett informatikus szakembereknek. Első alkalommal májusban rendezték meg mintegy ötszáz szoftverfejlesztő részvételével, aki a mobilfejlesztés, a kód-optimalizáció, a HTML 5 és az agilis módszertan újdonságaival ismerkedhetett meg. A szervezők ezúttal az IT-üzemeltetést választották témakörnek..   

A program most is délután kezdődik és este tízig tart majd, hogy azok is részt vehessenek rajta, akik munkaidőben nem juthatnak el hasonló szakmai rendezvényre. A helyszín Műegyetem Q-épülete és a Simonyi Károly előadóterem.  A program hat, egyenként 40 perces előadásból áll; a témák a többi között a Windows 8, a felhő-számítástechnika, az IT-biztonság területe.

A rendezvényen a részvétel mindenki számára ingyenes és nyílt, pusztán ezen a címen kéretik jelentkezni.

A magyar BalaBit IT Security a világ egyik vezető IT-biztonsági szoftverfejlesztő vállalata a magas jogosultságú felhasználók monitorozása, a loggyűjtés és -tárolás valamint az egyedülálló proxy technológián alapuló tűzfal megoldások területén. A nyílt forráskódú közösség elkötelezett tagjaként a vállalat megoldásai minden főbb platformot támogatnak az összetett és heterogén IT-rendszerekben, fizikai, virtuális és felhő alapú környezetekben egyaránt.