Egy operatőr akár mozgó, akár állófilmes kamerába néz, a motívumfotók keresésétől a filmes világtól független, önálló dokumentarista, vagy fotóművészi alkotások létrehozásáig, képi hangulatokat, egyensúlyokat komponál, drámákat közvetít, mert a kész műnek akár egyetlen kockája is a végső egészet kell szolgálja, egyetlen pillanatba merevítve történéssel.

Sára Sándornak, a magyar filmművészet nagymesterének – akár a kamerát kezeli, akár rendezőként dirigál – a képein meglátszik, hogy neki szenvedélye a fotózás is. Mára a korai Cigányok című dokumentumfilm (1962), vagy az önéletrajzi ihletésű Feldobott kő (1968) kapcsán keletkezett fotóin látszik, micsoda érzéke van a fekete-fehér képkockákkal való művészi sűrítettségű kifejezésmódhoz.

Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas, kiváló művész operatőr, filmrendező „India, a szépség koldusa” című fotókiállítása január 31-ig látogatható az Országos Széchényi Könyvtár (Budavári Palota, F. épület) 5. emeleti kiállítóterében (a főbejárattól balra), a könyvtár nyitva tartási idejében. A belépés díjtalan.

A könyvtári falakon most negyven, Indiában készült portréfotó néz szembe a látogatóval, annak az anyagnak egy része, amelyből B. Müller Magda 2009-ben fotóalbumot szerkesztett. A képeknek még címük sincs, mégis mindegyik beszédes némasággal mesél emberi sorsokról, életekről, a szegénység mögött is meglévő kiegyensúlyozott spirituális lelkületről, csak tudni kell velük együtt hallgatni. Sára fényképezőgépe nem a turistalátványosságokra, vagy a tájakra, de még csak nem is az európaiak számára szokatlan furcsaságokra van kihegyezve. Õ az embert keresi, faggatja, és azt képezi le, ami modelljei lelkületéből sugárzik.

Néhány részlet Sára Sándor: India című kötetzáró írásából jól ábrázolja a kamerás ember és a fotóalany egymáshoz fűződő viszonyát: „[…] mondták is nekem, hogy olyan idősebb indiaiakat fotóztam, akik hasonlítanak rám, hogy megkerestem és a fényképezőgép elé állítottam a hasonmásaimat.”

„Általában engedték magukat fotózni, kevesen tiltakoztak, akkor is inkább a nők. Néha, adott esetben a férfiak sem vették jó néven, hogy fényképezem őket. Egy szót sem tudok hindi nyelven, s aztán a rengeteg fajta nyelvjáráshoz végképp nem konyítok. Tehát az utcán munka közben, fotózás közben semmit sem tudtam mondani. Csak metakommunikációval, kézjelekkel mutogattam el, mit szeretnék. Engedélyt kértem, a végén pedig megköszöntem, hogy hagyták magukat lefényképezni.”

„Belül van az arcuk, befelé élnek, de megnyílnak, barátságosak. Vannak úgynevezett rejtett dimenzióik, amikor zavarja az embert a másik lény túlságos közelsége. India – tömegtársadalom, sokan vannak, egyszerre, egy helyen sokan vannak. Mégsem láttam például soha veszekedést vagy verekedést.”

„Túl a fényképezésen, a filmezésen nagyon megérintett az egész indiai kultúra. Az életszemléletük, ami sokkal közelebb van a természethez, élhetőbb életet élnek, még a legnagyobb szegénységben is, még a máig elnyúló hatású kasztrendszerig is.”

Akinek kedve támad Indiába betekinteni Sára Sándor szemével, a hónap végéig még megteheti, sőt, az India, a szépség koldusa című kötet korlátozott példányszámban megvásárolható az OSZK könyvesboltjában is.