Robert Thomas (1927–89) francia színész, filmrendező neve leginkább krimik és bűnügyi vígjátékok írójaként ismert. Példaképe állítólag Agatha Christie volt, és ez meg is látszik dramaturgiai bravúrjain. Ő az egyik legjelesebb alakja annak a színdarabtípusnak, amelyben egy sok csavarral megbonyolított nyomozás elevenedik meg a színen, sok humorral és izgalommal. Thomasnak több színpadi művét filmre is vitték, ezek közül a legismertebb a François Ozon világsztárokkal forgatott 8 nő című filmje. Túl ezen a színházak gyakran és szívesen játsszák a Csapda, a Gyilkostársak, A hölgy fecseg és nyomoz, vagy a Hajtűkanyar című szórakoztató bűnügyi darabjait is.
Szegény Dániel története akörül bonyolódik, hogy az alig három hónapja megházasodott Daniel (Simon Kornél) bejelentést tett a rendőrségen, amely szerint a Chamonix közeli, kölcsön kapott vadászházból, ahol nászút után nyaralni szándékoztak, váratlanul eltűnt a felesége. Hogy az asszony valóban eltűnt-e, hova és miért ment el, él-e még egyáltalán, netán bűnügy, vagy baleset áldozatává vált, azt kell kinyomoznia a házban meg-megjelenő felügyelőnek (Újréti László) és társának (Földvári Péter). Időközben fura alakok tűnnek fel: egy pap (Szirtes Balázs), egy magát az eltűnt feleségnek valló nő (Kováts Adél), egy csavargó festőművész (Tordy Géza) és egy ápolónő (Balázs Andrea).
Igazi krimi helyszín, ahol lényegében egyetlen zárt térben, pár óra leforgása alatt, néhány ember állításai és cselekedetei alapján kell figyelemmel, logikával, pszichológiával kideríteni az igazságot, miközben nem tudjuk: ki mond igazat, ki, mikor és miért hazudik, ki kivel van és ki ellen. Ezek a bűnügyi történetek akkor jók, ha az író kimondott és elhallgatott cselekményvezetéssel nemcsak szereplőit csalja csapdába, de a nézőt (olvasót) is, aki a saját képességei szerint már-már tudni véli az igazságot, ami persze az írói szándék szerint gyorsan elbizonytalanodik, és zsákutcának bizonyul a titok leleplezésének labirintusában. Lehet újra törni a fejet. A vígjátéki változat azért jó, mert a nevetés feszültséget old, ugyanakkor eltereli a figyelmet sok mindenről, ami történik, vagy elhangzik. Az is üdítő, hogy az újabb krimifilmekkel ellentétben itt nem az üldözés, az akció, hanem a logikai játék a lényeg, s noha itt is van pisztoly, méreg, legalább is ezek naturális ábrázolását nem kell elviselnünk. Mindent egybevetve: a Szegény Dániel a műfaj minden tekintetben jól megírt, megszerkesztett, szórakoztató darabja, amit érdemes műsorra tűzni és megnézni.
A kétrészes darabot ezúttal Kőváry Katalin rendezte, aki mindvégig tudta tartani és fokozni azt a feszültséget, ami persze az utolsó jelenet aha!-élményével feloldódik, hogy aztán a tapsrend alatt a játszók még szájukra tett ujjukkal is cinkosukként kérjék a közönség titoktartását! Kőváry jó színészvezetéssel és tempóval kuszálgatja a szálakat abban a picit zsúfolt kis játéktérben, amit É. Kiss Piroska díszletei meghagynak neki. Dőry Virág jelmezeit szemmel láthatólag élvezettel viselik a színészek. A szöveget Lackfi János jól mondható fordításában játsszák, ami meghagyta a darab korábbi magyar „Szegény Dániel” címét. (Az eredeti francia kicsit konkrétabban utal a lényegre.)
A szereplők játéka tetszett, többen egész kiválóan teljesítenek. Tordy Gézának a csavargó, alkoholista festőművész szerepe valóságos jutalomjáték: látszik, mennyire élvezi, hogy komédiázhat. Amikor színen van, nem lehet nem őrá figyelni. Ugyancsak kiváló a két nő. Kováts Adél minden pillantása és hangsúlya szexi és fenyegető is egyszerre, és van egy hátborzongató nevetése, ami felejthetetlen. Szép, az ember akár azt is várhatná, hogy a Daniel kapja ölbe és vigye be őt a hálószobába, és hagyja a csudába felesége keresését! De akkor mi lenne a történetből? Balázs Andrea sokadik kis szerepében bizonyítja, mennyire kiváló jellemszínész, minden karakterét belülről építi fel. A címszerepben Simon Kornél főként az őrületbe kergethető áldozat kétségbeesett meneküléseit építi fel jól, de Dániel összetett jellemének egyéb vonásaival mintha adós maradt volna. Újréti Lászlót jó volt ismét színpadon látni, visszafogott játéka hitelesnek, ha néha kicsit szürkébbnek is tűnt a lehetségesnél. Szirtes Balázsnak jutott a reverendás szerep Jól játszik, mikor nem igazán hitelesnek mutatja a figurát, de játéka talán több színt is elbírt volna.
A Szegény Dánielt érdemes annak is megnézni, aki már ismeri a történetet, mert egyfelől a fordulatok, másfelől a színészi játék akkor is élvezetesek, amikor az ember tudja, mi mire megy ki. Reméljük, hogy a Karinthy Színház előadása még sokáig, nagyon sok nézőnek hoz kellemes, két és félórás kikapcsolódást!
