A rádió – amelyet a szociálliberális kurzus a térdén lovagoltatott, vidéki frekvenciákkal és hirdetésekkel is elhalmozott – a kormányváltás óta nem egyszerűen kifutott a jóból, de egyenesen az új hatalom „célkeresztjébe” került.

Kétségtelen tény, nem volt épp esztétikailag kifogástalan a búcsú az előző ciklustól, hiszen a régi összetételű ORTT sebtében, még a 2010-es választások előtt új frekvenciával ajándékozta meg a Klubot – játékteret orozva el a katolikus rádió elől. Ezért aztán az újjáalakult médiatestület azon döntése nem verte ki a biztosítékot, amely a 92.9-es programsávot – technikai okokra hivatkozva – nem adta át a már kihirdetett nyertesnek.

Az viszont értetlenséget és nemtetszést váltott ki sokakból, hogy a Klubrádió 95.3-as hullámsávját a szerződés lejárta után olyan pályázó nyerte el, aki ugyan több pénzt ajánlott a médiatestületnek, de sem kifogástalan referenciával nem bírt, sem megnyugtató gazdasági hátteret nem tudott felmutatni. Mi több, az érdekeit gyakorta politikai pankrációval is védő médium a bíróságon érvényt tudott szerezni igazának, azaz nyert, így szorítva ellenfeleit a kisstílű „nyözgetői” szerepbe.

A Gyurcsány-éra összes gazemberségét feltétel és kritika nélkül kiszolgáló Klubrádió – az ellene irányuló hivatali packázás és a létét folyamatos bizonytalanságban tartó képviselői indítványok eredményeként – mostanra áldozati szerepbe szorult, és úgy tűnhet fel, mint a hazai sajtószabadság egyedüli letéteményese, szimbóluma. Amit a magam részéről szeretnék kikérni magamnak. S amit a hatalom kapitális öngóljaként tartok számon.

A módszeres kormányzati nyomás hatására a visszafogott hallgatottságú, periferikus Klubrádiót sikerült tényezővé fetisizálni, referenciaponttá előléptetni. Elvégre miért is izmozna valamivel a kétharmados kormányzati többség, aminek nincs hatása, befolyása. Teljességgel ésszerűtlen. De mintha ez ügyben nem a ráció mozgatná a döntéseket, hanem az indulat vagy a sértettség, ami ritkán sem jó tanácsadó.

Ha ezért a marketingeredményért fizetniük kellett volna a Klubrádió tulajdonosainak, ingük-gatyájuk ráment volna. Így meg egyetlen fillér befektetés nélkül irányíthatják magukra a figyelmet, fordíthatják maguk felé a reflektorokat, és állíthatnak maguk mellé új és új híveket. A szabadságharcosok ugyanis mindig érdekesek, szimpatikusak és lelkesítőek. És minél beszorítottabb a helyzetük, annál hitelesebbnek is tűnnek.

Ezért lehetséges, hogy riasztó jeleket észlelek magamon. Hogy aggódom a Klubrádióért. Egy olyan médiumért, amellyel létének fenntartásán kívül szinte semmiben sem értek egyet.

„A Klubrádió kezd a magyar sajtószabadság ügyének állatorvosi lovává válni. Nagyon gyengének érezheti magát az a hatalom, ami ennyire retteg egy kb. félmilliós hallgatottságú rádiótót. És egyáltalán, amelyik ennyire fél a sajtó szabadságától.” (Karácsony Gergely a blogjában, május 15.)

„Az Orbán-rezsim kiiktatandó ellenfélnek tekinti a Klubrádiót. Kétségtelen, valami még maradt a jogállami szokásokból. Egyelőre úgy kell tenni, mintha törvényes lenne a kinyírása. A nagy hatalmú és Orbántól függő médiahatóság meg is tesz mindent, hogy ezt a halk, de mégiscsak ellenzéki hangot elhallgattassa.” (Dési János, Népszava, május 16.)

„Az élet olyan egyszerű volt korábban: rendes jobboldaliként nem kellett szeretnem a Klubrádiót, az ATV-t, Kálmán Olgát és Bolgár Györgyöt, a szakszervezeteket, Petschnig Mária Zitát és így tovább. Ám az Orbán-kormány odajuttatott, hogy sok más mellett szégyellem magam azért, ami a Klubrádióval történik.” (M. Kiss Tibor, www.hirszerzo.hu, május 17.)

„A médiatörvényhez módosításokat készítő fideszes képviselő szerint a Klubrádió félreérti a javaslatát, vagy „üldözési mániában szenved”, arról ugyanis szó sincs, hogy bárki is a csatorna ellehetetlenítésére törekedett volna.” (MTI, május 18.)

„Amíg a Klubrádió azt a baromságot mondja, hogy demokrácia van, addig Áder János kijelentheti a világ szégyenére, hogy ő a demokráciát fogja védeni az Orbán-rezsimben. A Klubrádió a jóllakott és kiöregedett Albert Flóriánra emlékeztet 1973-ból, aki csak sétált a pályán, és a mentalitásával lerombolta az egész magyar focit.” (Bartus László, Amerikai Népszava, május 20.)