Kérdés és téma ezeregy: Mit jelent az, hogy a Karinthy Színház polgári színház, mitől függ, hogy egy előadás korszerűen izgalmas lesz-e, vagy pedig vulgárissá silányul, miért járnak az emberek színházba, lehet-e ócska darabból jó előadást csinálni, miként tud életben maradni Budán, a „pampákon” egy kis magánszínház, amikor haldoklik itthon a színházi világ?
A kötet első fejezete ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. Aztán arról beszélgetnek Dutka Judittal, hogy az ember a transzcendenssel való kapcsolatot a gyertyalángban véli felfedezni, a pislákoló kis lángban, amelyet tekinthetünk úgy is, mint minden ember belső magját. Az álmok, a megérzések, a vágyak is – a saját tapasztalaton túl – a transzcendensből táplálkoznak. Ahogyan az anyag, a lélek, a pislákoló kis gyertyaláng örök és végtelen.
Szóba kerülnek a hit és a vallás kérdései, a hit kapcsán a családi emlékekről, apjáról, nagybátyjáról beszél Karinthy Márton. Majd a beszélgetés közben eljutnak a zsidókérdésig, amely már a nagyapa, Karinthy Frigyes életében is téma volt. Megrendítő nyíltsággal esik szó erről a kényes témáról, Böhm Aranka, a nagymama haláláról, a tragédiák kibeszéletlenségének veszélyéről. Ami ugyanúgy vonatkozik a hazafiságra, a rendszerváltozás körüli elhallgatásokra.
Sértettségünkön, az ellenünk elkövetett igazságtalanságainkon túl kellene lépnünk, hogy erőt meríthessünk a további vesztes helyzetek elkerüléséhez. Ha úgy akarunk magyarok lenni, hogy fantom országot teremtünk magunk köré, akkor elvesztünk. Úgy kell magyarnak lennünk, hogy közben európaiak vagyunk – vallja Karinthy Márton.
