A körbetartozás felszámolása nagyon keserves feladat, hiszen ludasok benne az állami intézmények, önkormányzatok, a multik és a különféle szintű beszállítók. Azaz a nagy vásárlóerővel, illetve lobbierővel rendelkezők. Továbbra is elsősorban a kereskedelmet, az építőipart, s a mezőgazdaságot jellemzi a körbetartozás. Szerencsére sok cég – a válságnak „köszönhetően” – ma már nagyobb figyelmet fordít a megelőzésre.

Nincs mit csodálkozni a körbetartozás elterjedtségén Magyarországon, ahol a cégek nagy tömege szeretné ugyan elérni a fizetési határidők csökkentését, ám ebben pont azok ellenérdekeltek, akik diktálnak. Nevezetesen a kevesebb, de sokkal komolyabb gazdasági (lobbi)erőt képviselő állami intézmények, önkormányzatok, cégeik, multik s egyéb vállalkozások, amelyeknek érdekében áll, hogy minél hosszabb ideig finanszíroztassák magukat a beszállítóikkal – mutat rá a probléma megoldásának a legnagyobb akadályára Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója. Az ok egyszerű: tulajdonképpen ingyen hitelről van szó, ami sokkal olcsóbb, mint akár a tulajdonosi, akár a külső finanszírozás, mivel késedelmi kamatról az esetek zömében szó sincs – teszi hozzá; két, normális keretek között működő cég között az elharapózó késedelmes fizetés után természetesen működtetik a késedelmi kamatot.

A körbetartozás továbbterjedéséről ekként vélekedik Bagyura András, a Coface kereskedelmi igazgatója: a piramis tetején lévő multiláncok eleve úgy kalkulálják a cash flow-jukat, hogy bármilyen számlát kapnak azt – mondjuk – 120 napig nem fizetik ki. Ez máris érinti a neki beszállítók százait és ezreit, amelyek a nekik beszállítókat állítanak át ugyanerre a terminusra. A felülről szerveződő piramis legalján lévők kénytelen e szabályok szerint viselkedni, ha egyáltalán megrendeléshez akarnak jutni. Ami még tovább rontja a helyzetet: a piramis tetején lévő eladó–vevő viszonylatban még csak 30 vagy 60 napos a tolerált késedelem, ám mire az a többszörös beszállítói láncolaton keresztül „lecsorog” és az alatta lévők is tovább késnek, akkor az alapbeszállító már 120–180 nap után juthat csak a pénzéhez. Így válik a rendszer finanszírozhatatlanná. 

Napjainkban ugyanis az üzleti életben egyre inkább jellemző, hogy a szerződésben rögzített harmincnapos fizetési határidő mellé – szóban vagy írásban – további 30 napos vagy még hosszabb büntetlen késedelmet engedélyeznek a felek, azaz tulajdonképpen 30+30, tehát 60 napos fizetési határidővel dolgoznak. 

Ráadásul – világít rá a jelenség egy másik vetületére Bagyura – tovább bonyolítja az amúgy is nagyon kusza helyzetet, hogy elsősorban a multiláncok alkalmazzák a visszaszámlázások, ellenkövetelések és kompenzációk rendszerét. Szinte soha nem egyirányú ugyanis a rendszerbe a beszállítási tevékenység, hiszen miközben a beszállítónak van egy alapkövetelése a vevővel szemben, ez utóbbinak is vannak leróni való követelései az előbbi iránt, például a polcpénz, a marketing-hozzájárulás összege. S innen kezdve ellenszámláznak egymásnak a felek. Ezért részben kifizetetlen számlák tucatjai vannak a vevő és a beszállító között, egy részüket ugyanis részben kompenzálják egy-egy számlával, aminek a fizetési határideje más, mint a fő számláé. S akkor még nem szóltunk a kuszaságot tovább növelő olyan tételekről, mint az áru-visszaszállítások, a reklamációk rendezése – hívja fel a figyelmet Bagyura.

Az iparban rövidebbek a fizetési határidők, s kevésbé okoz problémát a körbetartozás. A termelés ugyanis a beszállítókon is függ, így a vevőnek is érdeke a beszállító finanszírozása. Itt még gyakori az előleg fizetése is. A mezőgazdaságban jellemző ugyan a körbetartozás, de ott nem okoz tömeges bedőléseket, aminek – Bagyura szerint – részint az ágazatban működő vállalkozások százezres nagyságrendje az oka, részint pedig az, hogy ha másból nem, a különféle földalapú és egyéb állami, uniós támogatásokból általában talpon tudnak maradni. 

A válság tovább élezte a körbetartozást, ám – a Coface tapasztalatai szerint – pozitív hatással is járt, amikor ráirányította a figyelmet a megelőzés fontosságára. Nagyon sok vállalkozás óvatosabbá vált a partnerek kiválasztásában, s megtanulta monitorozni üzleti partnereit. Sokan rövidebb fizetési határidőkkel igyekeznek operálni, illetve rugalmasan, ha szükséges, részt vesznek a partnercég finanszírozásában. Emellett a cégek maguk is tanulják saját likviditásuk kezelését, azt, hogy valamilyen szinten – például faktoring igénybevételével – kompenzálják a vevőkésedelmeket. S persze mind inkább ügyelnek a költségcsökkentésre is. A Coface tapasztalati szerint mindenesetre a múlt időszakban sok olyan cég volt, amelyik eredményesen jött ki a nehéz helyzetből, meghozta azokat a döntéseket, amelyek kényelmes piaci környezetben még elhalasztott volna. Ezek jól reagáltak a válságra, növelték a piaci részesedésüket és eredményességüket.