Neil Simon jól ismert amerikai szerző Magyarországon is. Magában a Centrál Színházban is ez már a negyedik darabja, amit műsorra tűznek. A Legénylakás, a Furcsa pár férfi és női változata, a 88. utca foglyai, a Mezítláb a parkban, a Napsugár fiúk mind nagyon kellemesen megírt, szórakoztató színművek, de azt senki sem szavatolja, hogy egy adott írónak, különösen egy bulvár darab-gyárosnak minden műve egyformán jó színvonalat képviselne. Az 1988-ban keletkezett Rumors című bohózata, amely Pletykák címen már több fővárosi és vidéki premiert megért, és amelynek most Pletykafészek címet viseli, véleményem szerint a gyengébb opusok közül való. Én már a címét sem tartom jónak. A ’rumor’ sokkal inkább rémhír, híresztelés, semmint pletyka. Az igaz, hogy a darab szereplői időnként pletykálkodnak is, de vegyük az alapszituációt, és mindjárt kiderül, miért rossz a magyar cím! (A darabot Debreczeni Júlia fordította.)

New York alpolgármestere a 10. házassági évfordulóján partyra hívja barátait: az ügyvédjét, a könyvelőjét, a pszichológusát, a tanácsadóját. Mikor az ügyvéd és felesége megérkeznek, senki sem nyit ajtót, viszont egy lövést hallanak, erre erőszakkal behatolnak a házba. A háziasszony és a személyzet sehol, a ház urát pedig véres fülcimpával találják a szobájában. Normális ember erre mit tesz? Orvost hív, esetleg a rendőrséget. A sérültet fellelő házaspár elkezd kombinálni, hogy öngyilkossági, vagy gyilkossági kísérlet történt-e, majd felhívnak egy orvost, akit történetesen színházi előadásról rángatnak ki telefonhoz, és elkezdenek neki hazudozni, mintha a sérült legurult volna a lépcsőn, majd azt mondják neki, hogy fölösleges eljönnie, minden rendben van. Rendőrt nem hívnak, mert félnek, hogy belekeverednének valamibe, amit nem szeretnének. De hiszen már benne vannak!

A házaspár másik nagy gondja, hogy mit mondjanak majd a többi vendégnek, akik bizony párosával meg is érkeznek? Ostobábbnál ostobább hazugságokkal kezdik, hogy a házigazdák már készülnek, de ez meg az… – aztán egyre mélyebbre keverednek a hazugságaikba, majd elmondják, hogy baj van, de nem is olyan nagy. Minden újabb vendégnél eljátsszák ezt a teljesen fölösleges tagadás-bevallás játékot, kombinálgatnak, hogy mi és hogyan történhetett, majd ahelyett, hogy hazamennének, vagy lépnének valamit, elkezdenek főzőcskézni, inni, bulizni, mintha mi sem történt volna. A végén a más ügyből kifolyólag megérkező rendőrnek már hamis személyazonossággal házigazdának adja ki magát az egyik vendég. Az abszurditásba hajló hülyeség „csúcsaként” (?) egy kínban kiötlött, erőltetett hazugság történetről azt lehet sejteni, hogy ez volt az igazság, a „krimi-rejtély” megoldása.

Hol itt a pletyka? Aki pletykál, az a jól értesültség látszatával kérkedve, fontoskodva ad tovább olyan dolgokat, amelyek nem rá tartoznak, illetve amiről nem bizonyosodott meg, csak hallott róla valakitől. Itt egész másról van szó. Ezek az emberek a nem elégséges információ birtokában találgatnak, tehát híresztelnek és feltételeznek egymás között valamit, amiről bizonyosságuk nincs, de főként hazudozva akarnak hamis látszatot kelteni minden újonnan érkezett előtt. Ami ebben a darabban pletyka, pl. hogy kinek volna házasságon kívüli viszonya bárkivel is, tizedrangú a szituációt tekintve. Ha a társaság házigazdástul, mindenestül egymás háta mögött kibeszélné az éppen odakinn tartózkodót, no, az volna pletyka!

Az, hogy ezek a „felső tízezer” volnának, azt kétlem, legfeljebb olyan polgárok, akiknek van mit a tejbe aprítani. Hogy miért félnek annyira az igazságtól, az nem derül ki értelmesen. Hogy diplomás emberek miért ilyen hülyék, azt csak a szerző tudná megmondani. Mert ha mindez nincs, akkor bohózat sincs. Tehát élből el kell fogadnunk, hogy 8 egyformán hülye értelmiségi lovalja bele magát egyre mélyebben az abszurd infantilizmusba.

Ezek az emberek egyfajta sablonosan sznob életet élnek a vendégség, a teniszklub és a munkájuk között. A beszélgetésükben egyetlen értelmes téma sincs, csak felszínesség (jellemzően az amerikai partykra és művi viselkedésre), ahogy az egyik szereplő találóan jellemzi: olyan ez, mint egy igazán szar szappanopera. Valóban, nekem is a műröhejjel alákevert „Rém rendes család” és hasonló szófosó tévé „szórakoztatások” jártak végig a fejemben, hallgatva ezt a végtelen üres társalgást. 

Néha persze egy-egy jól elhelyezett mondat is elhangzik, elvégre Neil Simon jó iparos, de a logikai buktatók száma és a megmagyarázhatatlan infantilizmus már olyan méreteket ölt, hogy a magamfajta néző már inkább bosszankodik, semmint szórakozik. A jó bohózatnak a félreértésekkel, hazugságsorozatokkal együtt is logikus alapon kell állniuk, különben felbillen az egész, mint a törött lábú szék. Ebben a darabban egyedül a rendőr normális, de az is inkább feladja, csak mielőbb hazamehessen a családjához. Hát ezekért mondom én, hogy ez a darab rossz. 

Ami jó oldala az előadásnak a kiváló szereposztás, ahol jobbnál jobb színészek fergeteges tempóban pörgetik a semmit. Megjelenési sorrendben először a Gorman házaspárt látjuk. Simon Kornél a „felfedező tanú”, aki az érthetetlen hazugságkígyót útjára engedi, butácska feleségének – Nagy-Kálózy Eszter – diktálva, az további utasításokat. Amit ebből a szerepből ki lehet hozni, kihozzák, ide értve azt a nem túl jó ízű, plebejus humorforrást, hogy valaki alkalmi siketségében félrehallja, amit neki mondanak. Aztán megérkezik a Ganz házaspár. Rudolf Péter ragyogóan komédiázik, és örömmel láttam, hogy a színpadot tíz éve mellőző Liptai Claudia is milyen jól remekel intrikusságtól sem mentes szerepében. A Cusack házaspár megjelenésekor már izzik a színpad, Básti Juli és Scherer Péter igazi clown játékkal járulnak hozzá a méltatlan alapanyag sikerre viteléhez. A vendégjárás a Cooper házaspárral zárul, itt Schmied Zoltán játékát több ponton túlzónak éreztem, viszont Bertalan Ágnes megint remekelt a kibírhatatlan feleség szerepében. Ami nagyon tetszett: Cserna Antal rendőr alakítása, amely tele van azzal a visszafogottsággal, hogy ezektől az elmebetegektől mindent udvariasan le kell nyelnie, pedig már tele van velük a hócipője. Gats Évának egy néma rendőr szerep jutott.

Nem vagyunk egyformák: Puskás Tamásnak bizonyára más véleménye van erről a műről, ha műsorra vette. Amit jól észrevett: ha már ilyen a darab: pörgetni kell óramű pontossággal, különben a néző rájön, hogy hiányzik belőle a logika meg az értelem. Fülöp Krisztina valamiféle bauhaus üdülőre emlékeztető lakásbelsőt képzelt el alpolgármesteri otthonnak. Andó Ildikó jól oldotta meg a jelmezeket. Mindent egybevetve: biztos sokan jól fognak szórakozni az előadáson, de lesznek akik majd velem értenek egyet abban, hogy aki kihagyja, az se veszít vele sokat.