A Fidesz prominenseinek előterjesztése a módosító javaslatokról szóló határozathozatal szakaszában bukott el az Országgyűlésben, e fázis a részletes vita lezárásaként a törvényerőre emelkedés szükséges lépése lett volna. Az indítvány elsődleges célként a dohányzás betiltását fogalmazta meg zárt légterű közforgalmú intézményekben, illetve a szabálytalan dohányzásért járó szankciókat súlyosbította volna. A kétharmados kormánytöbbség ebben a kérdésben nem tudott önmagával konszenzusra jutni, pedig a javaslatot – a vendéglátó- és a dohányiparon kívül – széles körben üdvözölték, beleértve a dohányosok nagy részét is. A szigorítás a nemdohányzók védelmét, illetve a dohányosok számának csökkenését is bizonyítottan segítené.
A kormányzati kudarc hátterében két tényező állhat, ezek sajátos következtetéseket engednek levonni a kormány következetességéről és erejéről. Az ugyanis szinte teljes mértékben kizárható, hogy a módosító javaslatok mennyisége (17) okozott megterhelést a parlamenti munka számára.
Az egyik lehetséges ok a dohánylobbi ereje, amelyről pontos információkkal csak azok tudnak szolgálni, akik választási kampányukhoz, személyes kiadásaikhoz igénybe vették a dohányipari lobbi szolgáltatásait. Természetesen ebben nemcsak a jelenlegi kormánypártok képviselői, hanem minden jelenlegi és múltbeli honatya érintett lehet, az átláthatóság hiánya miatt azonban nem bocsátkozunk e tényező pontos súlyának megállapításába.
A másik ok jóval kézzelfoghatóbb, és nagy valószínűséggel a dohányipar érvei között is első helyen szerepel a szigorítás meghiúsítása kapcsán, ez pedig a dohánytermékek iránti kereslet csökkenésével kieső jövedékiadó-bevétel. Ellentmondás fedezhető fel a kormány kommunikációjában, illetve annak következetességében, ha túllépünk az államháztartás aktuális problémáin, és a kérdést az utóbbi időben gyakran hangoztatott népegészségügyi síkra tereljük át. A megszorító intézkedések indoklása során egyetlen – valóban nem elhanyagolható – szempont ugyanis az államháztartás bevételeinek növelése. A hamburgeradó mint bevételi forrás bevezetésének legfőbb indokaként az egészségtelen életmód visszaszorítása szerepelt, a dohányzásnál azonban megfordulhat a logika: itt épp az egészségtelen életmód hoz bevételt, így a kormány azt fontolgatja, hogy valóban rossz-e, ha a magyar társadalom 38 százaléka cigarettafüsttel károsítja saját és környezete egészségét.
Ez azonban még egy erősen forráshiányos államkassza mellett is elfogadhatatlan. A jövedéki adó kapcsán régóta szerepelt a tervek – vagy legalábbis az ötletek – között az egyéni felelősség megjelenítése a dohányzás okozta egészségügyi károk finanszírozásában – azaz a dohányosok számára magasabb egészségbiztosítási járulék kiszabása, illetve a jövedéki adó emelése. Ugyancsak ide tartozik a dohánytermékek utáni jövedékiadó-bevételek Egészségbiztosítási Alapba történő allokálása. A mostani tervezetben ezek egyike sem jelent meg, márpedig a kettő kombinálása – vagyis a dohányosok többlet-adóbefizetéseinek egészségügyi ellátásra fordítása – ezen állami bevételek hatékony és célzott felhasználása irányába hatna, nem beszélve az E-Alap hiányának csökkentéséről. Utóbbi módosítás azonban nem írhatja felül és nem előzheti meg a dohányzóhelyek kijelölésének szigorítását, és a dohányzás okozta ártalmak csökkentését, annak csak kiegészítője lehet.
Célszerű lenne, ha a megtorpant szabályozási folyamat végül a szigorítás irányába haladna tovább, hiszen az elsőrendű társadalmi szempont mégis csak az egészségvédelem és az egészségfejlesztés népegészségügyi programja. Ha pedig már a financiális következményekről van szó, inkább az egészséges társadalom alacsonyabb egészségügyi szükségleteire és így a velük járó kisebb egészségügyi kiadásokra kellene koncentrálni egy beteg társadalom jövedékiadó-befizetései helyett.
