Bevallom, kicsit félek az úgynevezett családi filmektől: általában ezek azok a kilúgozott mozik, amelyekben nincs 
emberi dráma, nincs szex, maximum giccsesen romantikus leányregény-szerelem, nem folyik vér, nem beszélnek 
csúnyán a mintatankönyvből kilépett steril szereplők, magyarán nincs benne szinte semmi a valós életből, és a 
humor is megmarad az általános iskolások szintjén. Ettől egy icipicit jobb most a helyzet, de azért a Hopp sem 
hazudtolja meg a bennem kialakult képet. Egy filmet persze egész másképp néz egy óvodás, vagy kisiskolás, 
másként a szülő, és megint másként a sokat látott, öreg műítész – mint szerénységem.

Az élő szereplők rajzfilmfigurákkal való együtt játszatásának csúcsát számomra mindmáig az első ilyen élmény, 
Gene Kelly 1956-i Felhívás táncra alkotása jelenti. Azóta a számítógépes animáció olyannyira elterjedt, hogy egy-egy 
jó rajz- vagy bábfilmért a múltba kell révedni. Akár egy élő színészt is tudnak már annyira „klónozni”, hogy a néző 
észre sem veszi, hogy valamely trükköt hogyan variálnak; mindezzel csak azt szeretném jelezni, hogy az élő és 
animált figurák együtt szerepeltetése ma már leginkább csak számítógépes program kérdése, nem szenzáció. Tim Hill rendező (Alvin és a mókusok) Cinco Paul, Ken Daurio, Brian Lynch forgatókönyvírókkal és Chris Meledandri 
producerrel együtt rájött arra, hogy mikulás-filmekkel Mississippit lehet rekeszteni, a húsvét alig jelenik meg a 
filmgyártásban. Nosza, ki kell találni valami mesefilmet a csokoládétojások gyártóiról is!

A történet egyik szála szerint a Húsvét-szigeten (Rapa Nui) a híres kőfejek alatt, a mélyben hatalmas édességkombinát működik, ahol a Húsvéti Nyuszi irányításával tapsifülesek és csibék tömegtermelésben gyártják a 
csokitojásokat, csokinyulakat, cukordrazsékat és egyéb édességeket. Itt él a kb. 17 évesnek megfelelő korú Husi, 
akit arra szemeltek ki, hogy apja, a Húsvéti Nyuszi örökébe lépjen a gyártás élén, de a fiatal nyúlnak ez nem 
akarózik, mert ő inkább dobos szeretne lenni, ezért egy szép nap inkább megszökik, és meg sem áll Hollywoodig.

A másik szál szerint Hollywoodban él az O’Hare család (a név szójáték, magyarul kb. Nyúlffy-nak volna fordítható), 
ahol az apa, anya, a nővér és a kistestvére egyre türelmetlenebbül igyekszik megszabadulni a család fekete 
bárányától, a harmincéves Fredtől, akinek finoman szólva „büdös a munka”. Pontosabban egyik sem tetszik neki, 
mert amióta gyerekkorában megleste, amint a Húsvéti Nyuszi elrejti kertjükben az ajándékokat, ő mindenáron 
húsvéti nyúl szeretne lenni. Harmincévesen is! Fred egy nap autójával elüti Husit, innentől kettejük sorsa akarva, 
nem akarva összekapcsolódik.

Mialatt Fred és Husi Hollywoodban, részben a nyúl zenészkarrierjének megsegítésén szerencsétlenkedik, azalatt a 
csokigyárban a munkavezető, Carlos, egy túlméretezett csibe, puccsal szeretné megszerezni a Húsvéti Nyuszi 
tisztséget, Husi nyomába pedig egy nyúlkommandó ered, hogy elfogja. A film végén minden „jóra fordul”, Fred 
és Husi megmenti az édességkombinátot, és kettejüket együtt avatják fel Húsvéti Nyuszinak. 

Az „épületes” gyermekmese történetről ennyi elég is lesz. Az alkotók nem egyértelműen gyermekfilmnek szánták 
művüket, mert abban számos olyan humorforrást is elrejtettek, amely bizony a felnőtteket célozza meg, kezdve 
az olyan kiszólásoktól, hogy „ki hallott még olyat, hogy csibe, és ne a nyuszi hozza a tojásokat!”, befejezve odáig, 
hogy Husi bekerül a Hoff tehetségkutató showba, amit David Hasselhoff maga vezet. (Hasselhoff valóban az X-faktor 
amerikai zsűritagja, aki meg sem lepődik egy beszélő nyúlon, elvégre neki egy beszélő autó a társa – utalás a 
művész egyik legismertebb tévésorozatára, a Knight Riderre.) Maga a történet rejtetten a felnőtté válás nehézségeit célozza meg mind a fiatalember, mint a nyuszi számára, – persze mesebeli megoldással.

Ugyancsak a fiatalabb felnőttek örülhetnek a film zenéjének, amelynek egyik csúcspontjaként Husi bekeveredik a 
Blind Boys of Alabama gospel-együttes lemezfelvételére, ahol együtt zenélhet a vak világsztárokkal.
Van más is, ami elgondolkoztat. Míg a hasonló, „Charlie és a csokoládégyár” című filmben ez az édességkombinát 
még szellemesen jelenik meg, itt engem leginkább Chaplin világhíres Modern idők opusának gépies munkarobotjára 
emlékeztet a derűsnek szánt, giccses elemeket sem nélkülöző, nyomasztóan geil édességgyártás. A csibe vontatta 
tojáshintón érkező Húsvéti Nyuszi lényegében a mikulás-mitológia rénszarvasok vontatta szánkójának télapóját 
kopírozza, nem sok kreatív alkotói fantáziával. 

A színészek – Hasselhoff kivételével – igencsak a szappanoperák szereplőinek szintjén „muzsikálnak”. James 
Marsden (Fred), legnagyobb erénye, hogy jól végszavaz a levegőnek a felvételek során, egyébként nem sok színészi 
erényt hagynak neki bizonyítani. Kaley Cuoco (Fred Huga), Gary Cole (Fred apja), Elizabeth Perkins (Fred anyja), 
Tiffany Espensen (Fred örökbefogadott húga) súlytalanok, műviek és sablonosak. Itt minden olyan műtermien tiszta 
és steril, hogy még valós emberek is csak animált papírsablonok.

Ami a többieket illeti, a hasonló műveknél imádják hangsúlyozni, hogy mekkora világsztárok szinkronizálták a különben szépen animált szereplőknek a hangot. Itt sem érdekel senkit, hogy pl. Husi apjának Hugh Laurie (Doktor House) kölcsönözte a hangját, mert nekünk többet jelent Kulka János. Vagy a többi szerepekben Crespo Rodrigo, Arany Tamás, Czető Zsanett, Forgács Péter és mások, akik egy sillabuszon fel sem tüntetett magyar szövegfordító 
szellemes mondatait keltik életre. Van tehát dicsérhető eleme is ennek a „családi filmnek”, amely a húsvéti szünetben bizonyára sokaknak ad majd közös élményt. Jómagam, eltekintve néhány percétől, inkább csak unatkoztam a vetítés alatt, de ez már csak „kor- és foglalkozási ártalom”. Nyuszi, hopp, nyuszi, hopp, engem biz’ el nem kapott.