A visszaérkezés alkalmából kerekasztal-beszélgetést is szerveznek a helyszínen dr. Boka László tudományos igazgató és Tóth Zsuzsanna szakrestaurátor (az OSZK képviseletében), illetve Bíró Rozália alpolgármester és Nagy Béla színháztörténész részvételével. Az iratokat a Nagyváradi Színház letétbe adja a Körös vidéki Múzeumnak,
miközben a hasonmás a színházban kiállítva marad.
Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti tárában másolatot helyeznek a kapszulában talált
dokumentumokról, ily módon gondoskodnak a magyar kultúratörténet e szeletének kutathatóságáról
Magyarországon is.
A lelet tartalma:
– öt papírdokumentum (sorrendjük belülről kifelé: A színház építésre felügyelő bizottság; Nagyvárad város színügyi
bizottsága; Nagyvárad thj. város törvényhatósági bizottsági tagjainak névsora az 1900 évre; Nagyvárad város
tanácsa az 1900 év október havában; Jegyzőkönyv.)
– egy pergamen Díszoklevél- mindez összefogva egy borítólapban, piros-fehér-zöld sodrott cérnaszalaggal átkötve, viaszpecséttel lezárva.
Nobilitások, bizottságok és a városi tanácsosok, vagyis a színház szellemi és anyagi megteremtőinek névsora mellett a szelencében elhelyezték a díszközgyűlés 25 oldalas jegyzőkönyvét is, a lelet leginkább figyelemre méltó
dokumentumát. Ez, mint kiderült az ünnepi események menetének természetszerű megörökítése és dr. Bulyovszky
József egykori polgármester indítványának elfogadása, illetve rögzítése mellett két ünnepélyes beszédet is szó
szerint közöl: dr. Hoványi Gézáét, a Színügyi Bizottság elnökéét és Rádl Ödönét, a Szigligeti Társaság elnökéét.
Előbbi a teátrum építésének előzményeit, illetve Bihar vármegye erőfeszítéseit foglalja össze, vagyis „ a szinház
építése kérdésében folytatott majdnem 100 éves szó és toll harcznak” történetét. Utóbbi a jeles nap kulturális
fontosságát, valamint a színház nemzeti kultúrát éltető erejét, szerepét hangsúlyozza, mint „a nemzeti eszme
terjesztésének, a nemzeti nyelv és irodalom kifejlesztésének egyik eszköze”.
A restaurálásról:
A nedvességtől és a penésztől a papírok törékennyé és hiányossá váltak, a rajtuk lévő írás majdhogynem
olvashatatlanná halványodott. A pergamen oklevélről a nedvesség hatására az írás gyakorlatilag letörölhetővé vált. A restaurálással a rendkívül rossz állapotú papír-dokumentumok anyagának megerősítése és kiegészítése volt az
elsődleges cél, lehetőség szerint minél hívebben megőrizve, de nem megváltoztatva a rajta lévő írást. Az iratok
mindegyike diósgyőri szabvány 2-es papírból készült, merített vízjelei ma is jól láthatók. A bordázatlan, kézi merített
papírlapok széle szabálytalan, ezért a kiegészített lapokon a merített szélt is rekonstruálni kellett.
A pergamen oklevél restaurálásakor a fő feladat a leporló írás rögzítése volt. A rajta lévő szöveget aranyozással és
színes festéssel díszítették. Az aranyozás nem valódi arannyal, hanem réztartalmú festékkel történt. A színházépület zárkövének tartalmát ért nedvesség hatására e festék réztartalma korrodált, színe zöldre változott, a korrózió részben a pergamen túloldalára vándorolt. Az oklevél sárgás színű pergamen anyagát eredetileg mázolt réteggel tették hófehérré. A nedvesség és a penészgombák károsító hatására a mázanyag kötőanyaga teljesen lebomlott.
A papíranyag állapotára jellemző volt, hogy a legkisebb mozgatásra, már az iratcsomó enyhe kisimítására is darabok
töredeztek és szakadtak le a lapszélekről. A lapok felületének nagy részét penésztelepek, por és a fémdoboz
korróziós termékei borították. A penészrétegek alatt a papír elszíneződött, számos helyen átlyukadt. Mivel a
penésztelepek aktívak voltak az első feladat a papíranyag fertőtlenítése volt, ami bioprotektív fülkében,
levegőfüggöny mögött történt. A fertőtlenítés részeként először a lapokat vastag rétegként fedő lesöpörhető penész eltávolítása történt meg, hogy a fertőtlenítőszer ne oldja és kösse a penész és az egyéb felületi szennyeződéseket a papírhoz. A konzerválással sikerült a lapokat különválasztani érdemi információvesztés nélkül, ezt követhette a tisztítás és mosás hosszadalmasabb fázisa, majd a lapszélek megerősítése, végül újraöntése. Ezt követően, illetve részben ezzel párhuzamosan indult meg a már kockázat nélkül kézbe vehető lapok tartalmának felfedése, átirata.
* * *
Tavaly augusztus végén érkezett az Országos Széchényi Könyvtárba az az „időkapszula” (zárkő), amelyre a felújítás alatt álló Nagyváradi Állami Színház előcsarnokában bukkantak. Hasonlót ma is használnak alapkőletételkor, a jövő
századoknak szóló üzenetet helyezve el benne. Legutóbb a kolozsvári Mátyás-szoborba zártak hasonlót.
A lelet 110 éves iratokat tartalmazott, melyek halaszthatatlan restaurálásra szorultak. Korszerű technológia
hiányában gyors és körültekintő mentőakcióra volt szükség. Az OSZK a magyar írott örökség őrzőhelyeként is, felelősséggel tett eleget Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere sürgős kérésének, s Boka László tudományos
igazgató révén, illetve Tóth Zsuzsanna szakrestaurátor segítségével vállalta a dokumentumok Budapestre szállítását és helyreállítását. Az Országos Széchényi Könyvtárban azonnal megkezdődött az állapotfelmérés és a konzerválás.
– Mikor, milyen körülmények között helyezték el a dokumentumokat?
– 1900. október 15-én, a díszelőadást megelőzően, a városházán tartott Díszközgyűlés úgy határozott, hogy
„zárkövet” helyeznek el az események megörökítésére – válaszol dr. Boka László a Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója. – Az ünnepélyes aktus az akkor már több mint 100 éves múltú nagyváradi színjátszás első kőszínházának megnyitását ünnepelte. A tervező Fellner és Helmer cég, mely a teljes Monarchia területén patinás épületeket tervezett – példaképpen: Budapesti Népszínház (valamikori Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren), Szegedi Nemzeti Színház, Budapesti Operettszínház, Vígszínház) – a nagyváradi Rimanóczy Kálmán személyében remek építtetőre lelt. Az épület alig több, mint egy év alatt készült el.
– Mennyire egyedi vagy különleges a kapszula?
– Nem alapkőletételkor helyezték el, hanem az épület átadásának napján, a nyitóelőadást megelőzően, fényes
ünnepélyen. Az is érdekesség, mint időközben kiderült, hogy a benne lévő díszoklevelet csak bő egy hónappal a
zárkő elhelyezése után, 1900. november 27-én utólag helyezték el. (Valószínűleg akkorra készült el a kézzel írott
pergamen!)
– Miért volt szükség a kapszula Budapestre szállítására?
– A magyar szellemi élet egy fontos kordokumentumáról lévén szó, az OSZK vállalta a munkát, annál is inkább, mert
Színháztörténeti Tára révén szerette volna magyarországi kutathatóságát is biztosítani.
– Mennyi ideig volt Budapesten a kapszula?
– Tavaly szeptembertől mostanáig. A restaurálás viszonylag gyorsan elkészült, de az Országos Széchényi Könyvtár
egy nemesmásolatot is készített, ez újabb időt tellett. A nehezen olvashatóvá halványult kézírást első körben vegyi
eljárással próbálták újra megerősíteni, de a rossz állapotú papírkörnyezet ezt nem tette lehetővé. Végül digitális
módszerekhez kellett folyamodni.

