Főleg ezek az óriási színes ülőalkalmatosságok teszik otthonossá a bécsi Múzeumnegyed belső udvarát, ami a kezdet kezdetén a maga betonrengetegével közel sem volt ennyire hívogató. Az 1725-ben lovas kaszárnyaként épült városrész egy ideig vásárközpontként szolgált, majd hosszas viták és egy újratervezést követően kulturális centrummá alakították több mint 70 kulturális intézménnyel, köztük a Leopold Múzeummal és Közép-Európa
legnagyobb kortárs művészeti múzeumával, a MUMOK-kal.
Pontosan tíz évvel ezelőtt ezeket az intézményeket csak egy üres és felettébb unalmas betonudvar kötötte össze. „Bár a házak látogatottsága jó volt és az ünnepi heteket is sikerült ide csábítani, de valahogy a szabad tereink teljesen üresen maradtak. Ezen mindenképp változtatni akartunk“ – emlékszik vissza Daniela Enzi, az MQ mostani igazgatónője, aki éveken át volt a Múzeumnegyed marketingigazgatója és a kültéri bútorok névadója is. Így kerültek oda a PPAG-tervezőcsoport geometrikus kültéri bútorai, melyek kombinációs lehetőségeikkel változatos képet nyújtanak, és télen-nyáron vonzzák az oda látogatókat. Sőt, a kép kialakításában a városlakók is kivehetik részüket – évről évre szavazás útján dönthetik el, hogy milyen színű bútorokban szeretnének heverészni miközben magukba szippantják a Múzeumnegyed kulturális levegőjét.
Folyamatos kültéri programjaival, a kellemes háttérzenével, a kultúrkocsmákkal és kávézókkal a Múzeumnegyed
valóban olyan, amilyennek az ember egy város nappaliját elképzeli. Különösen igaz ez 20 fok felett és ragyogó
napsütésben. „Egy délután átmentem az udvaron és egy idős hölgyet láttam, amint egy enzin ülve csipkét ver,
mellette egy fiatalember szörfözött az interneten, mögötte pedig gyerekek pancsoltak a medencénél. Annyira
fantasztikus ez a sokoldalúság! Az az érzésem, hogy pont ez a szabad és harmonikus közösség adja meg az MQ
báját“ – újságolja Daniela Enzi.
A 10. születésnap programját is ennek jegyében alakították ki: áprilistól októberig a szabadtéri képregény-kiállítástól kezdve a különleges hangburkon át egészen a klasszikus felolvasóestig minden megtalálható lesz az MQ falai között.
A művelődéshez mégcsak be sem kell tenni az ember lábát a múzeumokba, az enzikből feltápászkodva például
folyamatosan megtekinthető az udvaron a „Gonosz képek: a fekete humor mesterművei“ című szabadtéri
képregény-tárlat. Június 10-től pedig különleges hanghatásoknak lehetnek majd fültanúi. Az MQ belső udvarán egy
olyan hanghálót feszítenek ki, mely a látogatók és a szél mozgásaival szinkronban ad majd állandó koncertet az
emberek feje felett.
Május 19-én, csütörtökön kiállítás nyílik „Get in the Haze“ címmel, mely a divat és a kortárs művészet kapcsolatával
foglalkozik, június 20-án pedig Esterházy Péterrel kezdődik az „O-Töne“ című nyolc részből álló felolvasóest-sorozat.
Június 21-én az MQ-ban ünneplik az európai zene hosszú éjszakáját is. A MUMOK pedig felújítása után
szeptemberben már új köntösben nyitja meg a „Kívánságok múzeuma“ című tárlatát.
Fotópályázat részeként még egy jubileumi dizájnnal ellátott enzit is kisorsolnak a résztvevők között, akiknek nincs
más dolguk, mint a jubileumi kampány állatos maszkjáról készítsenek képeket különleges helyzetekben vagy
rendhagyó viseletként. A legjobb három pályamunka közül online-szavazáson választják ki a nyertes fotót és a
jubileumi enzi boldog tulajdonosát.

