Tavaly két új lemezzel is jelentkezett az újjáalakult Asia: az Omega és a Live Around The World egyaránt szép szakmai és közönségsikert aratott. Az Asia 1982-ben robbant be az együttes nevét viselő bemutatkozó albumával – az Egyesült Államokban listát vezetett, tízmillió fogyott belőle. Kezdettől szupercsapatként emlegetik, noha maguk a zenészek ezt a jelzőt nem szerették. Mégis igaz ez, hiszen Steve Howe előzőleg a Yes, Carl Palmer az Emerson Lake and Palmer, John Wetton a King Crimson és a Uriah Heep, Geoff Downes pedig a The Buggles és a Yes tagja volt.
Amikor a második albumukhoz készülődtek, már kezdett kialakulni feszültség a tagok között. Az Alpha mégis platinalemez lett olyan számokkal, mint a „Don’t Cry” és a „The Smile Has Left Your Eyes”. Wetton már az Alpha-turné alatt faképnél hagyta társait, s nem sokkal később az Asia széthullott. Az Asia tagjai a következő években egyéni terveikkel foglalkoztak.
Az előző évtized közepén összeállva, 2008-ban európai és tengerentúli turnéra indult az eredeti Asia. Szerencsére a magyar rajongóknak is jutott az élményből a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán hallhatták kedvenceiket. A lergutóbbi budapesti koncertjükön ugyancsak a PeCsában léptek a közönség elé. Carl Palmer dobos az évek során többször járt nálunk saját együttesével és az Emerson Lake and Palmer trióval. Steve Howe és Geoff Downes, valamint John Wetton szintén fellépett már Magyarországon. Az Asia zenéje a rajongók és a szakma szerint is kellemes, szélsőségektől mentes, kellően dübörgő. Az eredeti együttesek zenéjének hatása érezhető; nem véletlen, ha a koncertjeiken fel-felhangzik azok repertoárjából néhány szám. Amikor nem az eredeti csapat futott, az Asia tagja volt többek között Pat Thrall, John Payne és sok más kitűnő zenész. A zenészvándorlás öszességébén sokat ártott a minőségnek. Payne az eredeti tagok beleegyezésével megszerezte az Asia név használatának jogát, s így az „igazi” csapat mellett ő is működtet egy formációt ezen a néven. John Payne-t egyébként széles körben kedvelik énekes teljesítményéért és szerzőként is elismerik.

