Tudom, hogy lengyelül kellene írnom, a kölcsönösség kívánná ezt, de én magyarul sem nagyon tudok, mondják is, hogy se füle, se farka a mondataimnak, esélyem sincs, az Origo vagy a PestiSrácok szerzői közé kerülni.
A Fakt című, állítólag legnépszerűbb lengyel újság kérte a bocsánatkérést, én csupán a megszólítottak nevében válaszolok, hogy nem olyan egyszerű az a bocsánatkérés. A Fakt magyarul közölt vezércikkében azt állította, hogy a kormányközeli magyar média hazudik, amikor azt állítja, hogy Donald Tusk, egykori miniszterelnök, az Európai Néppárt vezetője nagyapja náci volt, miközben nem is volt náci.
A nagyapák egyébként gyakran úgy vannak kéznél, mint bűvésznél a nyulak, Kövér házelnök vöröskatona ősét a baloldali publicisták, Dobrev Klára MSZMP-funkcionárius nagyapját a jobboldaliak húzzák ki a kalapból, az ember egy-egy ilyen támadást figyelve már arra gondol, hogy a politikába legjobb a spermabankból érkezni.
Nem akarok ezen nagyon rugózni, de mert aligha gondolhatom, hogy a kormányközeli újságok bocsánatot kérnek, nekem viszont ez semmibe sem kerülne, megteszem helyettük. Én mindig hittem a lengyel–magyar barátságban, ifjú éveimet a Balatonnál NDK-s és varsói lányok társaságában töltöttem, ráadásul egyik kedvenc íróm, Sławomir Mrożek N. grófjának szomorú sorsában ott látom az Origo és a PestiSrácok bocsánatkérésének lehetetlenségét. N. gróf hiába akart, csak akkor tudott dugni, ha az ablaka előtt katonák masíroztak, zenészek játszottak, és a távolból egy mérges medve figyelte az aktust. Szóval nehezen jött össze a numera, de manapság már elképzelhető lenne.
Karanténban élünk, az utcán fegyveresek járőröznek, az egészségügyi dolgozóknak olykor szerenád szól az erkélyekről, ráadásul a hírek szerint a Pásztó környékén a medvék is feltűntek, tehát villog a remény apró szikrája, N. gróf dughat, a kormányközeli sajtó bocsánatot kérhet.
És talán én is elmerülhetek fájdalmasan szép emlékeimben, az NDK-s, és a varsói lányok társaságában…
