A kényes, sőt tabutémák közé tartozik az inkontinencia, azaz a vizelettartási probléma. Az emberek igyekeznek titkolni kisebb-nagyobb bajaikat, félve a megbélyegzéstől, a felesleges sajnálkozástól, és olykor az eltaszító ellenérzések keltésétől is. (A nyitó kép forrása: https://esztetika.genium-med.hu)

Talán az inkontinencia a leginkább rejtegetett, sokszor még az érintettek önmaguk előtt is titkolt tünetegyüttese, ami valójában rengeteg ember mindennapjait keseríti, de legalább is teszi diszkomfortossá. Ezért kapott különös figyelmet, hogy megújult a szakmai irányelv a felnőttkorban előforduló, nem neurogén eredetű vizelet-inkontinenciáról. Erről tartottak online szakmai konferenciát ma. A sajtót is informálták, hogy minél szélesebb körben váljanak ismertté az új irányok és elvek, amelyek a gyorsabb, szakszerűbb és minőségibb ellátást hozzák el az érintettek számára.

A szakmai irányelv kidolgozását az Egészségügyi Szakmai Kollégium urológia-tagozata kezdeményezte. A vizeletinkontinencia-irányelv megalkotásában három tagozat (urológia; szülészet és nőgyógyászat, asszisztált reprodukció; mozgás- és fizioterápia) kívánt társszerzőként részt venni, illetve a háziorvosi tagozat véleményezését kérték a társszerzők. A gyermekkori vonatkozásokra önálló irányelv kidolgozását javasolta a fejlesztőcsoport.

A vizelet-inkontinencia (a vizelettartási nehézségek) hazánkban a becslések szerint legalább 600 ezer embert érint. Stigmatizálja és kizárja őket a társadalomból. Az ellátáson még van mit javítani, így az új irányelv több fontos változtatást is tartalmaz, a legfontosabbak talán a háziorvosi praxisokat érintők. A szerzők többször hangsúlyozzák, hogy a hatékonyabb betegellátás céljából a háziorvosoknak az előírt kötelezettségek mellé jogokat, elősorban segédeszköz-rendelési lehetőséget és szakképzett segítséget is biztosítani kell. Újdonság az is, hogy az inkontinencia-betegség előjelző szerepére is felhívja a figyelmet.

A szerzők rámutatnak, hogy a jelenlegi hazai gyakorlatban – a korábbi releváns EMMI szakmai irányelvek hozzáférhetősége ellenére – a „megfelelő beavatkozás a megfelelő betegnek” elv máig nem valósult meg a szükséges mértékben. Gyakran érkeznek betegek az alapellátásból a szakellátásba enyhe, konzervatív úton jól kezelhető panaszaikkal a legalapvetőbb háziorvosi diagnosztika, konzervatív/gyógyszeres kezelés és a legelemibb tünetmentesítés megkezdése nélkül. Ugyanakkor szintén gyakori, hogy műtéteken átesett számos betegről derül ki: urodinamikai vizsgálata még sosem volt.

Az elkészült új ajánlás továbbra is vallja, hogy az inkontinencia diagnosztikája és ellátási folyamata kétlépcsős. Lehetőség szerint az alapvető vizsgálatokat a beteg lakóhelyéhez legközelebbi háziorvos végezze el – a tüneti vagy oki kezelés és a tünetmentesítés megkezdésével együtt.

Az alapellátásban felfedezett, komplikált, súlyos esetek ellátása mindenkor szakorvosi feladat, ennek megfelelően az ilyen eseteket a beteg fellelése után azonnal – az áthidaló tüneti kezelés mellett – és célirányosan szakellátásba kell utalni.

Az irányelv egyik legfontosabb újdonsága azonban, hogy a kétlépcsős ellátási folyamat végett szükségesnek tartják: jogokat is biztosítsanak a háziorvosoknak az előírt kötelezettségek mellé (pl. gyógyászati segédeszköz saját hatáskörben történő elrendelése), feladatuk szakszerű ellátása céljából. Az alapellátásban dolgozók ezen tevékenységének minőségkontrollját a kontinencia-ellátást emelt szinten engedélyező ún. licencevizsga biztosítaná.

A mai internetes tájékoztatón megjelent szakértők – prof. dr. Nyirády Péter, a Magyar Urológustársaság vezetőségi tagja, prof. dr. Szabó László, a Magyar Kontinencia és Urogynekológiai Társaság elnöke, dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, dr. Szabó János, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvostan Tagozat elnöke – információi és részletes tájékoztatója segített eligazodni a témában. A kérdésekre érkező válaszokból kiderült, hogy kész tananyag van mind a háziorvosok, mind a szakasszisztencia számára, tehát záros határidőn belül megkezdődhet a célzott képzés. Az pedig, hogy a lakosságot tájékoztassa az orvoskar, bizony, nem kampányfeladat, ezt folyamatosan és hatékonyan szeretnék megvalósítani, hiszen akinek a segítségre van szüksége, azt minél előbb el kell látni, hogy javuljon az életminősége. Magyarul: ne legyen akadálya a diagnózis felállításának és a minél jobb orvosi ellátásnak.

Az egészségügy a vizelettartási gondok reflektorfénybe kerülésével párhuzamosan, a múlt években kezdte felismerni, hogy az inkontinencia sokszor lehet súlyosabb betegségek „előjelzője” (pl. daganat, neurológiai betegség). Mivel a vizelettartási tünetek alapesetben jól észrevehetőek, egyértelműek és nyilvánvalóak (értsd: elég nehéz nem észrevenni, illetve más betegség tüneteivel összekeverni a tüneteit), így könnyen felderíthetőek, és egyben rögtön lehet keresni az esetleges mögöttes okot is.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy társadalmi célú hirdetésekben széles körben kellene tájékoztatni a betegeket arról, hogy az inkontinencia gyógyítható, a segédeszközök – bár fontosak – nem oldják meg a problémát, csak a kellemetlen tüneteket enyhítik. Javasolják, hogy ugyanakkor célszerű lenne minden kereskedelmi forgalomban kapható higiénés betét csomagolásán feltüntetni, hogy inkontinencia kezelésére nem alkalmas, s ha a beteg ilyen célzattal vásárolja a terméket, feltétlenül forduljon orvoshoz, mivel panaszára van megoldás.

Az első lépés legyen a háziorvos felkeresése, akivel egyébként is vélhetően személyesebb a viszonya az embernek, mint más orvosokkal.