Tizenhárom évvel ezelőtti, 2010-i választási győzelme után szinte egy csapásra a Brüsszellel nyíltan konfrontálódó miniszterelnök került a Magyarországról szóló hírek és tudósítások középpontjába. Orbán Viktor személye és politikája azóta is töretlenül uralja hazánk külföldi sajtómegjelenéseit. Még csaknem másfél évtized távlatából is meghatározó szerepet játszik a magyar vonatkozású híreket boncolgató cikkekben. Elemzésében dr. Katona Brigitta bemutatja, hogy miként alakult a kormányfő reprezentációja a nyugati sajtóban, ahol a politikai talentum vagy a mentor mellett a diktátor és a sajtószabadság ellensége címkéket is megtaláljuk a rendkívül sokszínű palettán. (A képen a tanulmány szerzője: dr. Katona Brigitta.)
A tekintélyelvű diktátor narratívája
A szerzők elméleti kiindulópontja szerint a hagyományos, nyílt erőszakkal operáló diktatúrákkal ellentétben ma már léteznek ún. „újfajta” diktatúrák is, amelyek beszélik a globális média nyelvét, tisztában vannak a kölcsönös gazdasági függés törvényeivel és az információtechnológia mibenlétével, ritkán folyamodnak erőszakhoz, egy kézben koncentrálják a hatalmat, eltörlik a fékek és ellensúlyok rendszerét, s közben fokozatosan felőrlik az ellenzéket is. Ezek a politikusok a világrend átalakításával fenyegetőznek, az egyes médiumok tulajdonosait a hirdetésekből származó bevételekkel tartják sakkban, akadályozzák a független internetes tartalmakhoz való hozzáférést, hackereket alkalmaznak, sőt nyugati tanácsadókat fogadnak fel a sikeres lobbizás és kommunikáció érdekében. Vlagyimir Putyin orosz, Recep Tayyip Erdoğan török, Alberto K. Fujimori perui, Hugo Chávez venezuelai, Mahathir Mohamad maláj és Nurszultan Nazarbajev kazah elnök mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is a „kifinomult’ diktátorok közé sorolták, mint akik propagandával, cenzúrával és féligazságokkal tévesztik meg a választóikat.
A havonta megjelenő olasz baloldali folyóirat, a Left 2015. szeptember 26-án publikált harminchetedik számának címlapján Orbán Viktor szerepelt. A migrációs válság közepette kiadott lapszám borítóján azt emelték ki a kormányfő politikájával kapcsolatban, hogy „fehér, keresztény és autoriter: íme, milyen Európát akar Orbán Viktor magyar miniszterelnök”. A cikk szerzője Massimo Congiu, a szándékosan kisbetűvel írt il manifesto nevű olasz kommunista orgánum újságírója és korábbi budapesti tudósítója, aki 2014-ben L’Ungheria di Orbán. Rigurgiti nazionalisti e derive autoritarie (Orbán Magyarországa. Nacionalista áramlatok és autoriter elhajlások) címen saját könyvet is írt. A Left szóban forgó számában külön cikket szentelt Orbán Viktor személyének, akit „Magyarország erős embereként” aposztrofált.
A külföldi sajtótermékekben az Orbán Viktorral kapcsolatban leggyakrabban hangoztatott interpretációt az autoriter diktátor definíciója jelenti. 2015 májusában Az új diktátorok bársonyos ököllel uralkodnak címen napvilágot látott a New York Times-ban Sergei Guriev közgazdász professzor és Daniel Treisman, a politikatudomány professzorának közös cikke az úgymond „kifinomult” diktatúrákról, ahol Orbán Viktor is feltűnt az elemzésben szereplő politikai vezetők névsorában.
2018 tavaszán Orbán Viktor az amerikai Time magazin címlapjára került Vlagyimir Putyin orosz, Recep Tayyip Erdoğan török és Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök társaságában. A cikk szerzője Ian Bremmer amerikai politikai elemző, a Time külpolitikai rovatvezetője és szerkesztője, az Eurasia Group nevű kockázatelemző csoport elnöke, aki alkalmazott geopolitikát oktat a Columbia Egyetemen. Bremmer azt vizsgálta, miért kerülhettek ismét előtérbe a politika porondján a diktátornak is titulált „erős emberek” és az olyan karizmatikus vezetők, mint az imént felsorolt Vlagyimir Putyin orosz elnök, Erdoğan török államfő vagy Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök, közéjük sorolva Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is. A szerző szerint az jelenti a közös nevezőt a felsorolt politikusok között, hogy „biztonságot” kínálnak népüknek a külső és a belső veszélyekkel szemben. Bremmer cikkében megjelenik a „felébredt népek” narratívája is, miszerint a nyugat-európai lakossággal ellentétben ezen országok állampolgárai tudatába kerültek a saját sebezhetőségüknek, ezért inkább a határozott, cselekvőképes, stabil értékrenddel bíró politikusokban bíznak. Orbán Viktorral kapcsolatban megállapítja, hogy a migrációs válság utáni 2018-as újabb választási győzelmétől kezdve az illiberális demokráciára épít, ahol vannak ugyan szabad választások, de a polgári szabadságjogok szűkre szabottak. Bremmer úgy látta, hogy a magyar miniszterelnök egyfajta tudatos stratégiaként megfélemlíti a civil lakosságot és a migránsok ellen hangolja őket. Orbán Viktor Time magazinbeli szereplésének a magyar médiában is nagy sajtóvisszhangja volt. Az Index például egészen más köntösbe burkolva számolt be a hírről, mint a többi hírportál. Ian Bremmer Twitter-bejegyzéséből merítették a cikk címét is, miszerint „Orbánnak sikerült, ami Trumpnak nem”, amivel az elemzés szerzője arra célzott, hogy bár Donald Trump amerikai elnök is szívesen bekerült volna az általa bemutatott politikusok „illusztris klubjába”, egy Magyarország méretű, apró európai állam kormányfőjével ellentétben neki mégsem sikerült beverekednie magát közéjük. A 24.hu, a HVG és a 444.hu vonatkozó cikkei viszont azt a tényt domborították ki, hogy Orbán Viktor diktátorok társaságában szerepelt a Time magazinban.
Orbán Viktor az amerikai Time magazin címlapján (2018)
Amikor 2018 áprilisában a Fidesz ismét kétharmados győzelmet aratott az országgyűlési választásokon, a külföldi médiumok tudósítói kiemelten foglalkoztak Orbán Viktor újabb választási sikerével és annak következményeivel. Jennifer Rankin, a Guardian brüsszeli tudósítója, aki több cikket is jegyez magyar vonatkozású témákban, úgy keretezte a 2018-as magyarországi választásokat, hogy „a migrációellenes Orbán Viktor újraválasztása jelenti a legfőbb kihívást az EU számára”. Hangot adott meggyőződésének, miszerint le lehet fogadni, hogy Brüsszelben csupán kevesen ünneplik a magyar miniszterelnök zajos választási sikerét, ami komoly kihívás elé állítja az Európai Uniót, mivel Orbán Viktor kitáncolt az általuk vallott liberális értékek klubjából, de azért továbbra is felveszi az uniós pénzeket. Rankin elemzése egy olyan Magyarország-képet tükröz, ahol a fékek és ellensúlyok rendszerét gyakorlatilag lebontották, a bíróságok függetlenségét mérsékelték, a független médiára pedig csapást mértek. A cikkében ábrázolt Magyarország megindult a demokrácia lejtőjén, ahol ráadásul xenofób retorikát folytatnak a menekültekkel, Brüsszellel, illetve Soros György személyével kapcsolatban. Orbán Viktort mindinkább autokratikussá váló politikusként festi le, aki „pávatáncot” jár Brüsszellel, de 2018-ban egyetlen olyan európai vezető sem volt a láthatáron, aki lépéseket tett volna a magyar miniszterelnök felelősségre vonása érdekében. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke sem mutatott hajlandóságot az Orbán Viktorral való konfrontálódásra, amit a cikk szerzője annak a ténynek tulajdonított, hogy mind a ketten az Európai Néppárt tagjai közé tartoztak.
2020 novemberében az amerikai Time magazin párizsi tudósítója, Vivianne Walt részletes riportot közölt Magyarország belpolitikai helyzetéről. Ennek apropóján személyesen is felkereste Karácsony Gergely budapesti főpolgármestert, aki éppen egy évvel korábban szerezte meg a főváros feletti irányítást a Fidesz által támogatott Tarlós Istvántól, amit a külföldi médiában többen is úgy értelmeztek, hogy az ellenzék 2019-es budapesti győzelmével megtört Orbán Viktor verhetetlenségének mítosza. Walt cikke azt hangsúlyozta, hogy Magyarország a tekintélyuralmi rendszer felé halad, a 2010 óta kiépített, a magyar miniszterelnök által csak „illiberális demokráciának” nevezett rendszerben pedig a bírák, az állami hivatalnokok, sőt még az egyes intézmények, így a színházak igazgatóinak kiválasztása is a politikai lojalitás függvényében történik. A média a kormánypárti propaganda szócsövévé vált, míg a civil szervezetektől megvonták a pénzügyi forrásokat. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedések is górcső alá kerültek a Time cikkében, ahol a 2020 márciusában bevezetett rendeleti kormányzást is úgy értelmezték, hogy ezzel a miniszterelnök teljhatalomra tett szert. Walt tudósításában arról is olvashatunk, hogy akik kritikával illették a kormányt, azokat letartóztatták, a kevés még működő független híroldalt elhallgattatták, sőt a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is privatizálták. Mindez odáig vezetett, hogy 2020 májusában a washingtoni székhelyű jogvédő szervezet, a Freedom House úgy foglalt állást, hogy Magyarország többé nem minősül teljesen demokratikus országnak.
Az Orbán Viktor tarsolyában megbúvó retorikai arzenál tudományos magyarázata
2023. július 30-án a Politico megjelentette a Torontói Egyetem szemiotika és nyelvészeti antropológia professzorának tudományos megközelítésű cikkét, ahol Marcel Danesi arról értekezett, hogy Donald Trump, Vlagyimir Putyin vagy éppen Orbán Viktor hogyan használják fel és fordítják a saját javukra az emberi agy működésével kapcsolatos ismereteket, hogy további támogatókat szerezzenek. Danesi ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy az imént felsorolt politikai vezetők szimpatizánsai hajlamosabbak arra, hogy higgyenek az összeesküvés-elméletekben is, amire a Politics, Lies and Conspiracy Theories: A Cognitive Linguistic Perspective (Politika, hazugságok és összeesküvés-elméletek kognitív nyelvészeti megközelítésben) című könyv szerzője tudományos magyarázattal is szolgál. Danesi azt állítja, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a hazugságok és a konspirációs gondolkodásmód között. A populista politikusok politikai retorikáját tanulmányozva azt tapasztalta, hogy az ilyen vezetők szinte a kultuszteremtésre törekednek a követőtáboruk gyarapítása tekintetében, amivel egyúttal a nemzetet is megosztják, kultúrharcot generálnak, sőt elhintik a gyűlölet magvait is. A tudós szerint ez a minta az ókorra nyúlik vissza, de még ma is tetten érhető az olyan kaliberű politikusoknál, mint Donald Trump amerikai exelnök, Vlagyimir Putyin orosz államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Marcel Danesi úgy vélte, hogy a titkuk abban rejlik, hogy képesek olyan módon zsonglőrködni a szavakkal a beszédeik folyamán, hogy valóságos érzelmi vihart váltsanak ki a hallgatóságukból, akiket akár arra is rá tudnak venni, hogy betörjenek az amerikai Kongresszus székházába vagy megtámadjanak egy szomszédos államot, ahogyan Oroszország tette Ukrajnával. A tudós arra figyelmeztetett, hogy a politikusok által alkalmazott manipulatív kommunikációs stratégiák a közvélemény gondolkodását és hiedelmeit is befolyásolják, miközben olyan hazugságokat és konteókat terjesztenek, amelyek makacsul ellenállnak a nyilvánvaló tényeknek, ráadásul a megosztó jellegüknél fogva destabilizálják a társadalmat is.
Marcel Danesi a kognitív nyelvészet módszertani megközelítésével elemezte az említett politikusok, köztük Orbán Viktor beszédeit, s végül arra az eredményre jutott, hogy a történelem folyamán a diktátorok és az autokraták retorikájában mindig is volt egy közös vonás, mégpedig a dehumanizáló metaforák használata, amivel a mások iránti gyűlölet mérgét csepegtetik a híveikbe. A náci Németország kormányának példájával szemléltette az elméletét, amely gyakran használta a „paraziták” és a „csúszómászók” kifejezést a rendszer ellenségeire és a kisebbségekre, akiket az állatokhoz hasonlított.
Danesi felidézte, hogy a diktátorok előszeretettel nevezték „patkányoknak”, „kártevőknek” vagy a pestishez hasonló „csapásnak” az általuk célkeresztbe vett társadalmi csoportokat, tekintet nélkül arra, hogy ezzel a közönségüket is fogékonyabbá tették a szélsőséges következtetésekre. Amint valaki ráhangolódik ezekre a metaforákra, az illető agyában elindul egy változási folyamat, amelynek eredményeként egyre inkább hajlamossá válik a nagyobb hazugságok és az összeesküvés-elméletek befogadására. Egyesekre sikerül komoly hatást gyakorolni ezzel a módszerrel, míg másokat érintetlenül hagynak az ilyen manipulációs kísérletek…
A teljes tanulmány itt elolvasható, tessék kattintani!