A magyar sajtó napja – pártpropaganda-üzemmódba állították az egykori közszolgálati médiát

Bensőséges megemlékezést tartottak ma késő délelőtt a hivatás képviselői a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) budapesti székházában a magyar sajtó napja alkalmából. Ez alkalommal Martin József Péter, közgazdász, újságíró, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója és Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke mondott ünnepi beszédet. Hagyományosan a sajtónapi ünnepségen adták át a szakmai díjakat is.

A liberális demokrácia elkötelezett híveként – a Transparency International (TI) magyarországi vezetőjeként, újságíróként és lapszerkesztőként is – rendkívül fontosnak tartom a médiaszabadságot, és aggódva figyelem, miként hanyatlik ez az alapvető jog Magyarországon – kezdte beszédét Martin József Péter. A TI Magyarország régóta, két programon keresztül – követségek szponzorációját elfogadva – támogatja az oknyomozó újságírást. Tesszük ezt azért, mert meggyőződésünk, hogy a sajtószabadság a demokrácia egyik sarokköve.

Mint azt Alexis de Tocqueville a Demokrácia Amerikában című korszakos művében írta tizenhárom évvel az 1848-as magyar forradalom előtt: „A népfelség és a sajtószabadság szervesen összefüggő dolgok”.  – És nemcsak az igaz, hogy a média szabadsága a demokrácia egyik sarokköve, hanem az is, hogy a korrupció és a sajtószabadság hiánya kéz a kézben járnak. A szabad média kétfajta szerepet tölt be a korrupció csökkentésében: egyfelől lehetővé teszi a sokoldalú informálódást, másfelől ellenőrzi a hatalmon lévőket. Demokratikus körülmények között a visszaélések leleplezése elriaszthatja a potenciális elkövetőket a korrupciótól. A média sokszínűsége és az információhoz való lehető legteljesebb körű hozzáférés ugyanakkor hozzájárulhat a demokrácia kiteljesedéséhez és a korrupció visszaszorításához.

Magyarországon ennek sajnos éppen az ellenkezője történt az elmúlt évtizedben. A sajtószabadság és a korrupció egymást erősítve hanyatlott. Minden mértékadó nemzetközi felmérés és kutatás, így a Transparency International és a Freedom House adatai szerint is: Magyarország az Európai Unióban az erős korrupciós fertőzöttségű és az úgynevezett „félig szabad” médiarendszerrel rendelkező országok közé tartozik.

A Transparency International Korrupció-érzékelési Indexe szerint hazánk két éve az unió legkorruptabb tagja.

És nem tudjuk, csúszunk-e tovább a lejtőn, mert trendfordulót sem a sajtószabadság, sem pedig a korrupció elleni küzdelem területen nem tapasztalunk.

„Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését” – cseng a fülünkbe ilyenkor, március idusán a ’48-as forradalmárok 12 pontjának első passzusa. Az azóta eltelt 176 évben a magyar történelem alakítói sokszor gondoskodtak arról, hogy a cenzúramentes sajtószabadságra inkább ideaként, mintsem beteljesült valóságként tekintsünk.

1848 óta – néhány évtizedtől eltekintve – a médiaszabadság ostrom alatt állt, és sajnos – nyilván más módon, mint az évtizedes diktatúrákban – így van ez most is.

Az egykori közszolgálati média pártpropaganda-üzemmódba állítása, az állami intézményrendszer foglyul ejtése a kormány és a hozzá közeli üzleti körök által, a központosított korrupció, a kormányközeli oligarcháknak átjátszott tévék, rádiók, lapok, továbbá a hirdetési piac szélsőséges torzítása – ezek mind-mind olyan tényezők, amelyek alapjaiban veszélyeztetik a média szabadságát és ezáltal a demokrácia egészséges működését.

A sajtószabadság modern értelmezésben már nem egyszerűsíthető a kifejezés szabadsására, így túlmutat azon, hogy – úgymond – „lehet bírálni a kormányt”. A médiaszabadságot mai világunkban leginkább a sokszínűség és az egyenlő hozzáférés mozdítja elő. Ehhez pártatlan szabályozásra, független médiahatóságra és kiegyenlített, piaci viszonyokra lenne szükség. Ám a magyar médiarendszerből mindezek hiányoznak.

„Sajtó dolgában nincs reális középút szolgaság és szabadság között” – írta Tocqueville az idézett művében, és hát a magyar médiarendszer mostanság nem a szabadság felé törekszik. A Mérték Médiaelemző Műhely legfrissebb adatai szerint a médiapiac közéleti és hírszegmensében – nettó árbevétel szerint – a független médiumok aránya mindössze 20 százalék, miközben az állami, valamint a kormányhoz köthető magánmédiumok részaránya összesen 75 százalék.

„A kormány az országért van, tehát fölötte a nemzet mindenkor intézkedhetik” – ez volt a vezérmondata a Munkások Ujságjának, amelyet Táncsics Mihály alapított a kiszabadítását követően, közvetlenül a forradalmi napok után. Vajon a mai NER-kormány nem fordítva gondolja-e, vagyis azt, hogy az ország van érte? A kérdés persze költői.

A mai rezsim fő szervezőereje a lojalitás: aki hű – főleg, ha még szolga is – az más elbírálás alá esik, és több lehetőséghez jut, mint aki ellenáll. A függetlenek és pláne az ellenállók egyelőre kevesebben vannak – és Táncsics szavajárásával, nem „intézkednek”.

Nem intézkednek, mert a rendszer olyan viszonyokat alakított ki, amelyek – részben – ismerősek a magyar történelemből. A mutyizás és kiskapuzás, a „ne szólj szám, nem fáj fejem-mentalitás, az apátia és az egyéni egérutak keresése az embereket inkább megalkuvásra készteti, mintsem bármiféle ellenállásra, vagy legalábbis civil – értsd: polgári – kurázsi gyakorlására. Az Európai Unió közvélemény-kutató cégének, az Eurobarometernek a tavalyi adata szerint az magyar emberek 57 százaléka szerint a korrupció elfogadható. Eközben tízből csaknem kilenc honfitársunk gondolja azt, hogy a „korrupció rendkívül elterjedt” Magyarországon. Mindkét adat bőven meghaladja az uniós átlagot.  

No, de ünnepelni jöttünk a márciusi forradalom évfordulóját! Ha valamikor, akkor ezekben a napokban ne temessük el a magyar sajtószabadságot és demokráciát!

A nem túl rózsás körülmények dacára működnek független szerkesztőségek és születnek magas színvonalú cikkek, köztük valódi hatást, közérdeklődést keltő oknyomozó írások is. A minapi kegyelmi ügy megmutatta, hogy van még tartalék a megmaradt független sajtóban. És azt is, hogy szabad sajtó létezhet nem demokratikus körülmények között is. Ehhez alapvetően három dologra van szükség: szakmaiságra, tisztességre és civil kurázsira.

Ezekből kívánok minél többet az újságíró kollégáknak, minden szabadságszerető honfitársunknak, magunknak, Magyarországnak! – zárultak Martin József Péter ünnepnapi köszöntő szavai.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a legnagyobb múltú és létszámú médiaszervezet hazánkban. Elődjét, a Budapesti Újságírók Egyesületét csaknem 130 esztendővel ezelőtt, a millennium évében Mikszáth Kálmán részvételével alapították. Fő célja a sajtószabadság védelme, az újságírói tevékenységet segítő jogszabályi környezet és munkáltatói kultúra támogatása. Ünnepi beszédében Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke elmondta:

„A magyar sajtó válságos helyzetben van. Nem azért, mert nincsenek felkészült, elhivatott, nagyon tehetséges újságírók! Szerencsére vannak ilyenek szép számmal. Kevés szerkesztőségbe tömörülve, de megpróbálják a lehetetlent: minden külső ellenhatás ellenére szakmailag korrekten, tényszerűen tájékoztatnak, oknyomoznak, kérdeznek. Válaszok azonban sokszor nincsenek. És ezzel máris megbicsaklik a tájékoztatás normális folyamata.

Az újságíró a szakma elemi szabályait megtartva felteszi, feltenné a lényegi kérdéseket, ám az illetékesek, a köz szolgálatára felesküdött kormányszolgák, politikusok nem válaszolnak. Hallgatnak. Vagy mellébeszélnek, ködösítenek, tartalom nélküli egyenszöveget küldenek.  Mi több, még a heti egyszeri, elméletileg nyilvános kormánytájékoztatókra sem engedik be a független újságírók egy részét.

A sokoldalú tájékoztatás jogát Magyarországon törvény, alaptörvény garantálja. Szavakban. A valóság egészen más.

És ebben az egészen más valóságban mégis megszületnek azok a remekművek, amelyek bemutatják, milyen országban is élünk. Óriási munka van egy-egy elemző cikk, riport, interjú mögött! Sokan belefáradnak a néha reménytelennek tetsző küzdelembe, vagy abba, hogy nincs következménye a megfeszített energiával, sok heti munkával megírt oknyomozó cikknek. De mindig van, aki beáll a sorba, aki új lendülettel folytatja az elődök munkáját.

Ma tehát az újságírókat ünnepeljük – a fotósokat, a szerkesztőket, a tördelőket, a tervezőket, azaz a teljes sajtószakmát. Mindenkinek köszönjük az áldozatos munkát. Néhányuknak most díjat, elismerést is adunk. Tudjuk, ennél sokkal többet érdemelnének e szakma művelői.

Amint megemlékező ünnepségünk részvevői láthatják, e terem falain most karikatúrák sorjáznak. „Sajtószabadság, 2024” címmel ugyanis pályázatot hirdettünk, 30 újságrajzoló műveiből válogattunk. Azért döntöttünk e pályázat mellett, mert

úgy véljük, a szavak most már nem elegendőek, a sajtószabadság siralmas állapotát a karikatúra tudja a legfrappánsabban, legátütőbben ábrázolni. A tragikum humoros bemutatása kíméletlen leleplezés. Egy jó karikatúránál nincs megsemmisítőbb ítélet, a kinevetés érzékenyebben érinti a hatalmat, mint bármi más.

Nézzék meg hát a rajzokat, és nevessék ki a hatalom sajtószabadságot, újságírók életét rongáló kópéságait. Legalább ma, a magyar sajtó ünnepén. Utána úgyis folytatódik a tisztességes tájékoztatásért folytatott küzdelem…”

A mai sajtónapi ünnepségen – személyre szóló méltatás után – nyújtották át a szakmai díjakat: az Aranytoll Életmű-díjat, a Vastollat, a Magyar Sajtódíjat, a Földes Anna interjú-díjat, Az év gazdasági újságírója díjat, a Virág F. Éva-díjat, a Kétfilléres-díjat, a MÚOSZ Tiszteletbeli Tagja díjat, továbbá kihirdették a MÚOSZ karikatúra-pályázatának az eredményét.

Ugyancsak ma került sor dr. Szegő Tamás, a MÚOSZ egykori főtitkára és sajtójogi bizottságának elnöke, Budapest-Erzsébetváros posztumusz díszpolgára tiszteletére a VII. kerületi Erzsébet krt. 44-46. számú ház falán elhelyezett emléktábla avatására.