A kétkötetes, összesen csaknem 750 oldalas kiadvány végén közölt mutatóból kiderül, hogy több mint 40 település épületeinek számtalan érdekes történetében csaknem – megszámoltam! – 1500 név szerepel. Lenyűgöző számok! Amint sok éven át lenyűgözővé vált az értékfeltáró mozgalom is, amely Ráday Mihály operatőr, rendező szenvedélyes tevékenysége nyomán jött létre.
Lassanként már két olyan generáció is felnőtt, amelyik nem láthatta a tévében Ráday műsorát, a gazdag képi illusztrációval előadott történeteket különféle épületek múltjáról, gyakran hányatott sorsáról, alakváltozásairól, funkciójáról, alkotóiról és lakóiról. Mondandói mindig széleskörű tárgyismeretre épültek, jelentős építészeti, művelődéstörténeti és természetesen történelmi tudásanyagot tartalmaztak, gazdagon fűszerezve anekdotákkal és Rádaynak a témához fűződő személyes viszonyának, illetve munkatapasztalatainak a sztorijaival.
Nézettségének, sikerének egyik fő oka volt, hogy következetesen (olykor bátran) bírálta az akkori közállapotokat: a hanyagságot, a figyelmetlenséget, a buta, tehát indokolatlan spórolást, az értékek kezelésében és őrzésében érzéketlen hatóságokat és lakókat. Keménysége rafinált volt: nem szigorú jelzőkkel, hanem szinte atyáskodó gúnnyal – rezzenéstelen arccal! – bírált; így volt igazán ereje. Hiteles pedig azért lehetett, mert ez a stílus nagyon egybevágott Ráday személyiségével.
Tehát csak lelkesen üdvözölni lehet a Fekete Sas Kiadó vállalkozását, hogy ezt a különös, a maga nemében és méreteiben máig egyedülálló ismeretterjesztő tevékenységet megőrizze és két igényes kötetben „kézzelfoghatóvá” tegye. Nemes ügy ez, és jó látni, hogy kormányzati támogatást is kapott.
Más kérdés, és nem kevésbé releváns, hogy 2020-ban (tavaly jelent meg a könyv) mit és hogyan tud mondani például azoknak, akik a tévében majd később, az Interpress Magazinban közölt írásaiban (s ott közölt portréfotóin) nem láthatták, olvashatták, hallhatták a szerzőt, tehát amikor/ha ezt a kötetet lapozgatják, nem vélik hallani is, látni is őt. Emiatt feltétlenül szegényebbek a nosztalgia nagyon kellemes élményével, amely nyilvánvalóan a könyv létrehozását is motiválta, hiszen egy életkor után minden alkotónak természetes törekvése, hogy a termését betakarítva lássa.
Ezért miközben nem lehet eléggé dicsérni és köszönni, hogy ilyen közérdekű és hatalmas teljesítmény nyomtatásban is rögzül, méltatlan lenne hozzá nem tűnődni azon is, hogy – lám! – mennyire különböznek egymástól a beszélt és írott műfajok szabályai és hatáselemei. Hogy amit az élő-mozgó ember látványa magával sodor, azon az olvasó ember szeme megakadhat. Így, írásban feltűnik az olykor körülményes megfogalmazás, a gyakori „jut még eszembe”-típusú mellékszál vagy a kitérő a szerző privát életére.
Összefoglalóan úgy vélem, hogy ez a különösen értékes gyűjtemény megérdemelt volna egy avatott olvasószerkesztőt, aki megszabadította volna a szöveget a 30-40 év után már idejétmúlt, a túlírt, tehát az olvasásélményt terhelő részektől. Nem tudom, hány fotót tartalmaz a két kötet, de rengeteget. Ez semmi mással nem pótolható értéke a kiadványnak, de itt is az az ember benyomása, hogy kevesebb több lenne. Egymás hegyén-hátán képeket látni nem meglepő egy fotóalbumban, itt azonban a szerkesztés során nem eléggé tisztázódott a szövegnek és látványnak a szerepe és/vagy aránya, így aztán hol azt érzi az ember, hogy a látványnak nem jutott elég hely, hol azt, hogy a szövegnek. Mindenesetre a tördelői munkát jegyző Sinka Andrea nem lehetett könnyű helyzetben.
Mindez semmit se von le a nagy ívű munka értékeiből – beleértve a Pauker Nyomda teljesítményét is –, s abból a kétségbevonhatatlan tényből, hogy ennek a könyvnek a hiánya – nagy hiány lenne.
Ráday Mihály: Házak nyilvános titkai 1-2. Fekete Sas Kiadó, Budapest 2020