– írja a Frankfurter Rundschau. A cikk szerzője szerint az országot kormányzó jobboldali populisták csak keveseket győznek meg, de sokakat elbátortalanítanak. A kormányzat retorikája mély árkot ásott a társadalomban: az árok egyik oldalán vannak a kormányt támogató, Magyarországot előre lendítő erős magyarok, a másikon az ellenség, a nemzetet veszélyeztető, külföldről pénzelt liberálisok.
A majna-frankfurti lap riportere ellátogatott a Budapesttől északra található, Nézsa nevű településre, és az ott tapasztaltakról beszámolva kiemeli, hogy Styevó Gábor polgármester szerint ostobaság széllel szemben piskótát dobálni. Azt nem tudja a helyi vezető, hogy miért kellett a faluban két Soros-ellenes plakátot is kitenni, de „ez nem is fontos”, mert „a kormány magasabb célja mindenki számára pozitív lesz” – vélekedik a polgármester.
A szerző pécsi elbocsátott újságírókkal is beszélgetett, és az ő sorsukról, a nemrég még független lap kormányhoz közeli orgánummá átalakításáról írva idézi Paul Lendvai publicistát, akinek a megfogalmazása szerint a politikai ellenfeleket és az újságírókat nem lövik le ugyan, de a szavuk nem jut el a nyilvánossághoz.
A The New York Times – a Reuters hírügynökség jelentése alapján – beszámol arról, hogy az amerikai kormány bejelentette, 700 ezer dolláros támogatást nyújt a független magyar vidéki médiának, amely növekvő kormányzati nyomásnak és megfélemlítésnek van kitéve. A hír alapjául szolgáló washingtoni külügyminisztériumi tájékoztatás szerint az Egyesült Államok aggodalommal szemléli a sajtószabadság magyarországi helyzetét. A Reuters ismertetése kiemeli: különösen a vidéki kistelepüléseken jellemző, hogy a legtöbben kizárólag a közmédiából és a Fidesz-barát kezekben levő sajtóból tudnak tájékozódni.
A struccpolitika nem fogja megállítani a szélsőjobboldalt – írja az EurActiv című brüsszeli uniós hírportál, amely rövid körképet rajzol a rasszizmus és idegengyűlölet erőszakba is torkolló európai megnyilvánulásairól, és megállapítja, hogy a kontinensen újra erősödnek a szélsőjobboldali mozgalmak.
A cikk szerzője példaként felhozza, hogy a minap, a lengyel függetlenség napján 60 ezres nacionalista felvonulást tartottak, amelyen a „tiszta” és „fehér” Lengyelországot éltették, „iszlám holokausztot” hirdettek, és a harmincas évek szélsőségesen antiszemita lengyelországi mozgalmának, a Falangának a zászlaját lobogtatták.
Egy másik példa, Ostiában, a Rómától nem messze fekvő kikötővárosban egy helyi maffiafőnök lefejelt egy újságírót, és eltörte az orrát, mert az az általa vezetett klán és egy neofasiszta csoportosulás kapcsolatáról kérdezte őt.
A Cseh Köztársaságban a japán–cseh vegyes származású Tomio Okamura pártja a harmadik helyet szerezte meg a parlamenti választásokon azzal az jelszóval, hogy „mondj nemet az iszlámra és a terrorizmusra”.
Németországban szintén a harmadik helyen végzett a választásokon az Alternatíva elnevezésű szélsőjobboldali párt, Ausztriában pedig a Szabadságpártot vezető Heinz-Christian Strache a kormányba is beférkőzik, miután kampányában „több bátorságot” ígért a „bécsi vérnek”.
Magyarországon pedig – folytatódik az EurActiv áttekintése – a szélsőjobboldal helyét, amelyen előzőleg a Jobbik volt megtalálható, egyre növekvő mértékben foglalja el az egykoron jobbközép irányzatúnak számító Fidesz. A szerző kiemeli, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyfelől buzgón mossa fehérre Magyarország második világháborús szerepét, ami 600 ezer magyar zsidó meggyilkolásával járt, másfelől pedig a bevándorlók ellen kampányol.
Az uniós hírportál írása megjegyzi: a különböző kisebbségek ellen heccelő pártok nem jelentenek újdonságot Európában, tanulunk róluk az iskolában, emléknapokat tartunk – de a jelek szerint mégsem emlékezünk igazán.
Azokban az országokban, ahol a második világháború alatt a nácik, illetve a fasiszták uralkodtak, jogszabályok tiltják az önkényuralmi jelképeket, a korszakot idéző megnyilvánulásokat. De – írja az EurActiv – nincs egyetlen olyan európai vezető sem, aki felemelné a szavát a szélsőjobboldal felemelkedése és annak undorító megnyilvánulásai ellen, annak ellenére sem, hogy az unió hivatalosan elítéli a totalitárius rezsimeket. A cikk szerzője nem tartja elég hatékonynak a gyűlöletbeszéd elleni szabályokat, és vélekedése szerint ennek a hátterében az a félelem áll, hogy a korlátozó előírásokat a szabad véleménynyilvánítás elleni támadásnak lehetne minősíteni. Úgy gondolja azonban, hogy erőszak esetén már mindenképpen megálljt kell parancsolni.