Esztendeje már, hogy a pandémia ránk zárta a világot. Egyre többen és egyre nehezebben éljük meg életünk terének beszűkülését. A modern ember számára szokatlan ez a röghöz kötöttség, ugyanakkor ösztönözheti is másféle világok bejárására: eltűnt és eltörölt, képzeletbeli és a közös emlékezetben lévő terek, ismertnek vélt helyek rejtelmeinek megismerésére.
A Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai ezért ebben a hónapban különleges utazásra hívják a – még mindig – távoli látogatókat a múzeum blogján, Facebook– és Instagram oldalán. A tér használatának ókori és jelenkori módozatai, helyek emlékének, nevének megőrzése vagy éppen átírásának, kiradírozásának szándéka, egykori terek újraalkotása a digitális technika segítségével számos izgalmat tartogat; ünnepi és mindennapi helyek, emlékezetre méltó és csak emlékekben őrzött terek elevenednek meg a régész, történész, művészettörténész és restaurátor szakemberek írásaiban.
Március lévén, különleges hangsúlyt kap a Nemzeti Múzeum épülete és a Múzeumkert: forradalmi események és az emlékezés helyszíne, a zajos városban felüdülést kínáló kert és padjai, a jól ismert, ikonikus épület, műemlék, amely a múzeumi közösség számára munkahely, az általa gondozott műtárgyak lakóhelye. A „hely”-ről való gondolkodás ugyanakkor másfajta intellektuális kalandozásra is rábírta muzeológusokat: körbejárják a lakóhely, a lelőhely, a vesztőhely, az emlékhely, az átnevezett hely, a műhely, a kint és bent, a fent és a mélyben fogalmát.
A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei rendkívül színesek és összetettek, a változatos tárgyi anyag megőrzéséhez, kutatásához, bemutatásához sok száz különböző képzettségű szakember munkája szükséges: az archaeozoológustól kezdve a numizmatikuson át a különböző korszakok, tárgytípusok speciális szakértőjéig. Azért, hogy összefűzhessék ennek a számtalan irányba mutató multidiszciplináris közösségnek a tudását, minden hónapban más fogalmat jelölnek ki.
Írta: Czifra Szabolcs (Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság) Közkeletű vélekedés az eurázsiai pusztákat uraló szkítákról, hogy nomád, vándorló életmódot folytattak. Azonban a régészeti feltárásoknak köszönhetően egyre nyilvánvalóbb, hogy az antik történetírói hagyományban gyökerező szemlélettel ellentétben a népesség zöme letelepedett, földművelő életmódot folytatott, amihez kiterjedt állattartás és fejlett kézművesség társult. Erről tanúskodnak a szkíta kori Vekerzug kultúra i.e. 7. század derekától a 4. század végéig keltezhető lelőhelyei az Alföldön és az Északi-Középhegység előterében. A vízparti magaspartokon létrejött települések méretében és szerkezetében jelentős eltérések vannak: a kisebbek alig egy tucat objektumból álló tanyák, míg a legnagyobbak több száz gödörből, földbe ásott alapú épületekből, árkokból és kutakból álló falvak. A településtörténeti vizsgálatok megkülönböztetett figyelmet szentelnek a földbe ásott alapú épületeknek, mert az úgynevezett veremházak egy része lakóépület lehetett. A szkíta kori veremházak félig földbe mélyített, lekerekített sarkú (esetleg kissé ovális vagy szabálytalan) téglalap alaprajzú épületek voltak.
Szkíta kori veremház rekonstrukciója (Istvánovits Eszter alapján)
A tetőszerkezetet tartó oszlopok a rövidebb oldalak közepén, az épület hossztengelyében vagy a sarkoknál álltak. Az épületek hossztengelyében leásott oszlophelyek általában jóval nagyobbak voltak a többinél, míg a többoszlopos épületeknél a sarkokon leásott oszlopok is igen robosztusak. A négy (vagy ennél több) oszlopos konstrukcióknál a bejárat a hosszabbik oldal közepén vezetett az általában egyhelyiséges épületek belsejébe. A járószintet rendszerint agyaggal tapasztották le, ami részben vagy teljes egészében lefedte a veremház padlóját. Bár van adatunk tűzhelyekre, sőt kövekkel megerősített, tapasztott kemencékre, a veremházak többségében nincs semmilyen tűzrakó helyre utaló nyom. A lelőhelyeken talált égett, lenyomatos agyagdarabok (szaknyelven paticsok) alapján a falazat vegyes szerkezetű volt; vázát a tetőt tartó oszlopok közé fűzött vesszőfonat alkotta, amit sárral/vályoggal tapasztottak be. Azonban a tető anyagát csak találgatni tudjuk, leginkább szalmának, nádnak vagy zsindelynek(?) vélik. A szkíta kori félig földbe mélyített épületek funkciójának megállapítása nem egyszerű: a szerves anyagból készült berendezési tárgyak, használati eszközök nem maradtak fenn, írott források nem részletezik a kérdést, a hazai emlékeinkhez viszonyítva túlságosan távolinak tűnő belső-ázsiai ábrázolások felhasználhatósága kérdéses és egyelőre a térhasználati mintázatot felfedő talajtani vizsgálatokkal sem rendelkezünk. Emiatt lényegében csak a formai és méretbeli jellegzetességekre és a régészeti leletanyagra építve lehet a veremházak szerepkörére következtetni. Bizonyos adatok arra utalnak, hogy ezeknek az épületeknek – akár egy településen belül is – eltérő funkciója volt. A kérdés megoldását az objektumok méretének összehasonlítása sem viszi sokkal előbbre. A több mint 25 m2 alapterületű építmények között egyszerű ágasfás-szelemenes és többoszlopos konstrukciók is vannak. Az utóbbi esetben az építmények padlóját többször megújították, középső zónájukban pedig tűzrakó hely volt. Szinte teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a kis alapterületű (12 m2-nél kisebb) építmények inkább gazdasági rendeltetésű objektumok lehettek. Míg a tapasztott padlóval, tűzhellyel rendelkező nagyobb konstrukciókat általában lakóépületként határozzák meg a kutatók.
A veremházak mellett egyre több adatunk van oszlopos szerkezetű, földfelszínre emelt négyszögletes építményekre. Egyelőre nem tudjuk megbecsülni a feltételesen boronaházként (szálfákból, gerendákból csapolással készített falú épület) rekonstruálható épületek gyakoriságát, de az ismertté vált példák alapján úgy tűnik, hogy nagyobb valószínűséggel a dombvidékekre és hegyvidékek előterére lehetettek jellemzők.
A legutóbbi időkig úgy tűnt, hogy hazai szkíta kori épületeink alaprajzi szempontból a kontinentális őskori építészeti trendeket követő négyszögletes konstrukciók voltak. Ezt a hipotézist alapjaiban kérdőjelezte meg két nagyfelületű régészeti feltárás Nyírparasznya és Szolnok határában, amelyeken csak kör alaprajzú szkíta kori objektumok láttak napvilágot. A Hernád-völgyi feltárások révén pedig tovább bővíthető az épülettípus elterjedési területe. A Nyírség keleti peremén feltárt nyírparasznyai vaskori lelőhelyen azonosított kör alaprajzú, több oszlopos épületek rendszerint 3–5 m átmérőjűek (2. kép), ami a szokványos, négyszögletes alaprajzú veremházakéval összevethető alapterületet ad.
Kör alaprajzú vaskori épület alapok Nyírparasznya, Szolnok és Méra határából
Az ugyanott azonosított kisebb, mintegy 1,5 m átmérőjű, megegyező alaprajzú objektumok inkább egyéb, gazdasági szerepet tölthettek be. Fontos megjegyezni, hogy a leásás körvonalához igazodó oszlophelyekkel és további belső tartóelemek nyomával rendelkező jelenségeken túlmenően több hasonló méretű és formájú oszlophely nélküli struktúra volt a lelőhelyeken. Egyelőre nincs elfogadott magyarázat arra, hogy miért nincs tapasztott padló és tűzhely a fenti objektumokban. Ezt leszámítva az épületek kivitelezése a négyszögletes veremházaknál már ismertetett sémát követi.
Szkíta kori kör alakú épületek elvi rekonstrukciója (rajz: Kazsóki Ágnes)
A kisebb léptékű feltárásoknál jóval kevesebb településszerkezeti információval rendelkezünk, ezért a településszerkezet és az épületformák nehezebben azonosíthatók. A Tisza-vidéki ásatásokon tett felfedezés jelentősége abban áll, hogy elsőként lehetett nagyobb felületen, összefüggéseiben megfigyelni a kör alaprajzú építményeket, ami alapján joggal merült fel, hogy a nagyméretű, kör alakú struktúrák egy része lakóépület lehetett. A szögletes építészeti megoldásokkal szakító jelenségeink további párhuzamai a sztyeppei szkíta emlékanyagból is ismertek. Bár ott a leásás körvonalához igazodó oszlophelyekkel bíró kör alaprajzú struktúrák mellett némiképp gyakrabban kerülnek elő másféle elrendezéssel jellemezhető vagy oszlophely nélküli kör alaprajzú objektumok. Úgy tűnik, hogy a kelet-európai kör alaprajzú épületek sem vezethetők le a térség szkíta kort megelőző építészeti tradícióiból. Nincs egyetértés a szokatlan térrendezési elv megjelenését és gyökereit illetően, ezért a jelenséget eltérő kulturális hagyományokhoz próbálják kötni. Egyesek a nomád, vándorló életmódot folytató szkíta közösségek megtelepedésével hozzák összefüggésbe a kör alaprajzú, földbe ásott alapú épületek megjelenését. Vagyis, a már meglévő építészeti technikák és a Hérodotosz által is lejegyzett jurta-szerű sátrak térrendezési elvének ötvözeteként értelmezik a kör alakú építményeket. Ezzel szemben a legújabb összegzés a Kárpát-medence K-i felének és perifériájának késő bronzkori–kora vaskori kultúráiban véli felfedezni az erdős-sztyepp vidék szkíta kori kör alaprajzú épületeinek előzményeit. Vagyis az Insula Banului-, Babadag- és Gornea-Kalakača-kultúrák, Basarabi-komplexum és Ferigile-Bârseşti-csoport területén talált kör alakú, félig földbe ásott épülettípusokból származtatják a hasonló sztyeppei építményeket. Ezt a megállapítást azzal egészíthetjük ki, hogy hasonló kör alaprajzú építmények valóban ismertek a Kárpát-medence több késő bronzkori településéről. Ugyanakkor ezek funkciója erősen kérdéses, mivel a korszak specialistái a földfelszínre épült, négyszögletes alaprajzú objektumokat tartják a korszak lakóépületeinek, míg az egykorú kör alaprajzú konstrukcióknak valamilyen gazdasági szerepet feltételeznek.
Mint azt többen igazolták, Louis H. Sullivan a forma és funkció viszonyrendszerét hirdető 1896-ban megfogalmazott axiómája, miszerint az épületek kialakításának tükröznie kell a belső funkciókat, az őskori építészetben sem állja meg a helyét, mert figyelmen kívül hagyja a klimatikus és domborzati kérdéseket, a technológiai gátakat, továbbá nem foglalkozik az elérhető nyersanyagok kérdésével, a szimbólumokkal és a társadalmi keretekkel. Szkíta kori építményeink lényegesen kisebbek a bronzkor végi (Kr.e. 12-9. század) épületeknél. Erős a gyanú, hogy a korábbi tradíciókkal szakító földbe süllyesztett kialakítás részben klimatikus okokra vezethető vissza (hidegebb és csapadékosabb lett a klíma), elterjedését pedig kulturális és társadalmi tényezők befolyásolták. Ezt támasztja alá a veremházak funkciójának változása a Duna régió eltérő vaskori kultúrszféráiban, amit bárki könnyen felfedezhet a Vaskori Duna Út kultúrtájait bebarangolva. Az épülettípus sikerét igazolja az, hogy Kelet-Európa hatalmas területein a veremházak határozták meg a falusias települések arculatát egészen a Kr.u. 13. századig. Történetünk legnagyobb talánya a kör alaprajzi forma meghonosodása a lakóházépítésben. A nem szokványos építészeti megoldással kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy számos alkalommal, eltérő kulturális közegben és korszakban felbukkan. A vaskorban két egymástól távol eső, független térségben jelenik meg. Az Atlanti partvidék falusias településeit teljességgel uraló kerek házak széles körben ismertek. Míg a Kárpát-medence és az eurázsiai sztyepp egykorú emlékeiről jószerével csak a térség specialistái tudnak. Sok kutató ez utóbbiakat a nomád, vándorló életmódot folytató közösségek letelepedésének lenyomataként értékeli, ami éppenséggel összeegyeztethető a szkítákról élő hagyománnyal és hazai példáinkkal. Különösen annak fényében, hogy a kör vagy jurta alakú épületek megjelenése a Kárpát-medencében csak akkor mutatható ki, amikor igazolható a keletről beköltöző népek jelenléte. Azokon a lelőhelyeken, ahol jurta alakú épületeket találunk, talán jobban ragaszkodtak egykori nomád hagyományaikhoz, de az is lehetséges, hogy ezek a lelőhelyek újonnan beköltözött közösségek települései, amelyek még nem tértek át az új, négyszögletes formájú építési stílusra. Hasonló jelenség figyelhető meg más, keletről beköltöző népek esetében is, hiszen ilyen jurta alakú épületek régészeti nyomait fedezték fel például a szarmata és avar korszakban, valamint a honfoglalás és államalapítás korának településein.
A lakóépületként értelmezhető vaskori régészeti emlékek változatossága alapján megkockáztatható, hogy az eltérő formavilág jelentős kulturális és világnézeti különbséget fedett. Vagyis, a térkialakítás a funkcionalitáson messze túlmutató szereppel bírt a szkíta korban.
Tájékoztató irodalom
- Czifra Szabolcs 2006. Megjegyzések a szkíta kori Alföld-csoport veremházainak kérdéséhez (Bemerkungen zur Frage der Grubenhäuser der skythenzeitlichen Alföld-Gruppe). Archaeológai Értesítő 131, 169–178.
- Czifra Szabolcs 2016. Szkíta kori település a Nyírségben: Nyírparasznya III. forduló (előzetes jelentés) / A Scythian period settlement in the Nyírség region: Nyírparasznya, III. forduló (Preliminary report)). In: Kvassay, J. (ed.). Régészeti kutatások Magyarországon 2011-2014. Budapest: Forster Központ és Magyar Nemzeti Múzeum, 97–119.
- Czifra Szabolcs 2018. Early Iron Age circular structures in the Carpathian Basin. In: Trefný, M. (ed.): The Early Iron Age in Central Europe. Proceedings of the conference held on the 2nd – 4th July 2015 in Hradec Králové, Czech Republic. Hradec Králové, 244–261.
- Gallina Zsolt – Gulyás Gyöngyi 2019. Vaskori aprójószág madártávlatból…: egy szkíta kori település a Hernád völgyében. Határtalan régészet 4(3), 58–63.
- Szörényi Gábor András – Pusztai Tamás – Bodnár Tamás – Csergő Ákos – Dávid Áron – Farkas Zoltán – Fábián Sára – Fábián Szilvia – Frisnyák Sándor – Gallina Zsolt – Gulyás Gyöngyi – Horváth Antónia – Jenei Anita – Larsson, Nicklas – László Eszter – Libor Csilla – Lukács József – Mengyán Ákos – Szalontai Csaba – Szeghy Sarolta – Takács Richárd – Tóth Krisztián 2020. Hét metszet a Hernád folyó völgyéből. Az M30-as Miskolc–Kassa autópálya építését megelőző régészeti feladatellátás és kutatás. Hermann Ottó Múzeum Évkönyve 58-59 (2019-2020), 103–148.
- Sullivan, H. Louis 1896. The tall office building artistically considered. Lippincott’s Magazine 57 (March), 403–409.
A nyírparasznyai, szolnok-milléri és mérai lelőhelyek az MNM Régészeti Adatbázisában.