A válság árnyékában

(Szerző: Buják Attila/168 Óra) Válság jön, válság közeledik – suttogják pénzügyi guruk. A túlfűtött állapotban lévő világgazdaságban lassan letelik a bűvös tizenkét, válság nélküli év, közeledik az elszámolások kora.

A pénzügyi kormányzat elővigyázatossági csomagokat szerkeszt. Mindenkinek van három jó ötlete. A jegybank elnöke új aranykorról álmodik. Kiállja-e a szavatossági próbát a tíz éven át pénzesőben fürdő Orbán-kormány? Csaba Lászlót, a CEU és a Corvinus egyetem professzorát kérdeztük.

– Tulajdonképpen jó híreim vannak, igaz, privát természetűek. Egyik rokonom nyakig ült a frankhitelben, megszabadult „hiteles” lakásától, elég jó áron. Végül pozitív szaldóval zárt. Az ingatlanárak a csúcsra kapaszkodtak. Mi ez, ha nem konjunktúra? Vagy ellenkezőleg, válság fenyeget?

Prof. Csaba László (kép: Marton Meresz)

– Ez eléggé egyértelmű. Amikor az Európai Központi Bank ennyire laza monetáris politikát folytat, ha az a szemlélet a kamatlábakkal kapcsolatban, hogy minél kisebbek, annál jobb, jogos a kérdés, hova érdemes befektetni. Nagyjából kétfajta megoldás kínálkozik. Az egyik a tőzsde. Részvénycsomagot illik vásárolni. Okostelefon mellé okosrészvény. A másik pénzmentési forma az ingatlanvásárlás. Régi tapasztalat Magyarországon, hogy társadalmi kataklizmák idején (hidegháború, kommunizmus, rendszerváltás, kitelepítés) az ingatlantulajdon egy részét békén hagyják. Minden más romolhat, tönkremegy, állami kézre jut. Nemrég a magán-nyugdíjpénztárakat fosztotta ki a kormány. Az nagy tapasztalat. Ha van egy történelmileg ismert, népszerű fétis (az ingatlan), s a gazdaságra rázúdulnak a mínuszos kamatok, kétszeresen kelendőbbek az ingatlanok. Az ingatlanvagyon megadóztatása minden évtizedben szóba kerül. Akik ilyesmit kampányidőben javasolnak, azokat ki is rúgják.

– De ennek lassan vége. Az elmúlt hónapokban azt lehetett az adatokból kiolvasni, hogy tetőzött az ingatlanboom.

– A reálbefektetésnek van egy korlátja. Az elérhető hozam határozza meg, mennyi lehet a reális tőkeérték. A hozam nem lehet akármekkora. Nincs tetszőleges vásárlóerő, ez nem London vagy Párizs belvárosa. Mindez pedig összefügg a nagy dinamikával növekvő hazai bérekkel, melyeket nem költenek el. Ha egy országban négy és fél százalékos a növekedés, tizennégy és fél a bérnövekedés, nyilvánvaló, hogy – élve a soha vissza nem térő alkalommal – megpróbálnak valamit megtakarítani. A megtakarítás civilizált formája, hogy betesszük a pénzt egy folyószámlára. Mivel ez nem célszerű ilyen alacsony kamatok mellett, jogos kérdés, mibe fektessük be. Hát vegyünk egy lakást.

– Milyen szálon függ össze a közeledő válság az alacsony kamatokkal, a tartózkodó hitelpolitikával?

Ha túlfújják a lufit, az mindig veszélyekkel jár. Amerikában ez a tőzsdei árfolyamokban, Európában a reáltőke túlértékelésében mutatkozik meg. Abban mindenki egyetért, hogy az amerikai részvények 35–40 százalékos túlárazásban vannak. Nálunk az emberek azt érzik, magasak az ingatlanárak. Az én kedvencem a pesti Kazinczy utcai bulinegyedben feldobott egymillió forintos négyzetméterár. Pedig a bulinegyed körülményeit nem kell ecsetelni.

– Mi a válságot megelőző időszakok jellemzője? Merthogy mellé ne beszéljünk, közeledő válságról van szó.

Amikor elhatalmasodik a „Pepsi-érzés, hogy mindent túlélek, mindent megúszhatok, akkor történik általában a baj. Akkor jön el a pillanat, amit a közgazdaság-tudomány kiigazításnak hív. Az értékek váratlanul helyreállnak. Ez jelenthet akár ötven-hetven százalékos értékvesztést is, ha a mélyponton ad el valaki. Nem kényszer, mégis így szokott történni. Most úgy látom, Magyarországon az ingatlanok mértéktelenül túl vannak árazva, a gazdaság túlfűtött állapotban van. Extrém módon laza fiskális és monetáris politika az uralkodó. A külföldi pénz áramlik ide, mert nagyon előnyösen lehet hozzájutni bizonyos forrásokhoz.

– A jegybank vezetői publikáltak egy tanulmányt a jegybank lapjában, a Hitelintézeti Szemlében arról, hogy az aranykor egyrészt be is állt, másrészt most kezdődik igazán.

– A tanulmány lényege, hogy ez az alapváltozat. Én viszont azt mondom, a történelmi tapasztalat szerint tizenkét-tizenöt évente apróbb korrekció, tehát válság be szokott csúszni. Háromféle válságmodell van forgalomban. A tíz-tizenkét éves, a klasszikus. Van tizenöt éves ciklus, és létezik a hosszú távú ciklusok elmélete, amely szerint ötvenévente következik be nagyobb visszaesés. Az utóbbiban nem hiszek. A gőzgép feltalálása óta a világgazdaság olyan iramban változik, hogy az ötvenéves előrejelzések képtelenségnek tűnnek. A tíz-tizenkét évre jósolt válság-előrejelzés történelmileg igazolható. Az 1930 és az 1973 közötti válságok persze kimaradtak világháborúk, más apróbb körülmények miatt. Most, hogy a nyolcvanas évek közepe óta újra létezik szabad tőkemozgás, létezniük kell kiigazításoknak is. Olyan ez, mint a működő vulkán. Tudjuk, hogy majd kitör, csak azt nem tudjuk, hol és mikor.

– A New Deal idején bevezetett óvatossági rendszabályok, amelyeket önkorlátozó módon Amerikában vezettek be, semmivé lettek. Végül is fekete csütörtök kilencven éve nem volt.

– A rendszabályokat fokozatosan vissza is vonták, még Clinton elnöksége idején, 1999-ben. 2008 után ismét hoztak korlátozó rendelkezéseket. Trump elnök első lépése az volt, hogy ezeket leépítette. Két volt amerikai pénzügyminiszter és egy volt jegybanki elnök publikált szeptemberben egy könyvet, amelynek lényege az volt, hogy a tűzoltó működése kellemetlen, rendetlenséget csinál, lelocsolja a bútoraimat. Egyetlen rosszabb dolog létezik: ha nincs a környéken tűzoltóállomás.

– Gyakran mondják, a válság és az azután következő időszak lényege az intézményesített felejtés.

(Az interjú itt folytatódik, tessék kattintani!)