Finy Petra mutatja be Genki Kawamura: A virágokat ne felejtsd című művét. – Sikerülhet-e szeretni valakit úgy, hogy egyidejűleg tiszteletben tartjuk a titkait? Genki Kawamura, a Ha a macskák eltűnnének a világból című kötet szerzőjének új könyve megható történet egy anya–fia kapcsolatról, amely az anya betegsége következtében gyökeresen átalakul.
Izumi és anyja, Juriko sokáig kettesben éltek, aztán amikor a fiú felnőtt, a fővárosba költözött, és most már felesége van. Izumi akkor fedezi fel, hogy édesanyja furcsa dolgokat csinál és az átlagnál kicsit feledékenyebb, amikor saját családot készül alapítani; felesége éppen az első gyermeküket várja. Az egyre több figyelmet és gondoskodást igénylő, Alzheimer-kórban szenvedő Jurikóval való foglalkozás ráébreszti, hogy kapcsolatuk az évek során mennyire felszínessé és silánnyá vált: „Valójában nem tudom, hogy közel álltok egymáshoz, vagy távol vagytok” – fogalmazza meg a regény egy pontján a saját és az olvasó gondolatait is Izumi felesége. Kapcsolatukon egy régi, titokzatos eltűnés ütötte a legnagyobb lyukat, amelynek okait Izumi anyja megtalált naplójából ismeri meg.
Juriko fejében a jelen és a múlt határai egyre gyorsabban mosódnak el. Papírból főzött miszoleves, ki-kieső nevek és események, elkószálás, felhalmozás, lassú testi leépülés – A virágokat ne felejtsd szívszorító módon zongorázza végig a betegség minden folyamatát, amelyet mind az anya, mind a fiúgyermek szemszögéből átélhetünk. Ahogyan Genki Kawamurától már megszokhattuk, ezúttal is érzékenyen nyúl olyan kényes témákhoz, amelyek sokunkat érintenek, de mégsem szeretünk beszélni róla, mint például az elmúlás, az emlékek törékenysége, a szülőség dilemmái és a kérdés, hogy mik is az igazán fontos dolgok az életben. Vajon az emlékeink tesznek azzá bennünket, aki vagyunk? És ha elveszítjük őket, akkor kik is vagyunk tulajdonképpen?
Szilveszter estéjén Izumi látogatóba megy édesanyjához, Yurikóhoz, de nem találja otthon. Végül a közeli parkban bukkan rá, egy hintán ül, láthatólag nem találja a helyét. Ez az első jel, hogy valami nincs rendben. Pár hónap múlva Izumi szembesül a diagnózissal – édesanyjának Alzheimer-kórja van. Ahogy Yuriko emlékezete egyre gyengébb, Izumi felidézi saját gyerekkorát. Gondját viseli édesanyjának – miközben hamarosan neki is megszületik első gyereke –, és próbálja megérteni, hogyan fordulhatott elő, hogy évekig nem látogatta meg Yurikót. Azon töpreng, pontosan miben áll kettejük kapcsolata, mi az, amire jelenleg is alapozhatnak.
Igazán emberi, igazán japán, egyszerre könnyed és melankolikus történet, amely felteszi a kérdést: sikerülhet-e szeretni valakit úgy, hogy egyidejűleg tiszteletben tartjuk a titkait?
A virágokat ne felejtsd főhősei a betegség felfedezése után megpróbálnak ismét egymásra találni, miközben az anya-gyermek szerep felcserélődik közöttük. De vajon be lehet hozni sok évet néhány hónap alatt, amíg Juriko tudatát el nem nyeli az örök sötétség?
Genki Kawamura (a jobb oldali képen) filmes és regényíró, 1979-ben született Yokohamában. Első regénye, a Ha a macskák eltűnnének a világból 2019-ben jelent meg magyarul Vihar Judit fordításában. Tizennyolc nyelvre fordították le, világszerte több mint kétmillió példányban kelt el.
Idézetek a kötetből
„Ha nem csinálok semmit, tönkremegyek.
Hirtelenjében az arca egyszerre öregnek látszott, és ezért komolyan egy árva szót sem tudott felelni az anyja szavaira. Az emberek is tönkremennek, akár a gépek vagy a játékok. Váratlanul előtűntek Juriko kezén a ráncok, melyek eddig rejtve maradtak előtte.”
„Szerintem jobb, ha az emberek emlékei eltűnnek.”
„A demencia már nem ritka betegség. Jelenleg csak Japánban több mint ötmillió demenciában szenvedő ember él. Nyolc év múlva már hétmillió, vagyis minden ötödik idős ember demenciában fog szenvedni.”
„Aki szerelmes, állandóan arra a személyre gondol. Beleszeretni valakibe bolonddá tesz.”
„Papír fehérnemű felnőtteknek, inkontinencia betétek, eldobható vízálló lepedők, szájápoló gélek, magas kalóriatartalmú táplálékkiegészítő élelmiszerek és előre csomagolt ételek, mint a könnyen lenyelhető rizskása. A pénztárhoz menet rengeteg időseknek szánt termékbe botlott. Mostanáig soha nem vette észre, hogy ennyi ápolási termék van a drogériákban.”
„Izumi, hogy megy mostanában a munka? Tudjátok már, mi lesz a baba neve? – kérdezgette meglehetősen hangosan. Juriko hangjától visszhangoztak az utcák az éjszaka közepén.
– Maradj csendben! – tett szemrehányást neki, közben rájött, hogy szégyelli az anyját.”
„Juriko mindig csak egy szál virágot szeretett tartani a vázában. Pompás, ha a virág alapján tudjuk meg, hogy milyen évszak van. Juriko mindig ezt mondta, amikor Izumi virágot vásárolt neki. Mindig csak egy szál virágot tett a vázába, még akkor is, ha egy esküvőn vagy máskor csokrot kapott egy ismerősétől.”
„Vajon mi lesz az anyjával azután, hogy az embereket, a szavakat, de még az emlékeket is elengedi? Lehet, hogy attól válunk felnőtté, ha elveszítünk valamit? Kaori hangja még most is ott visszhangzott benne.”
„Az emberi egyéniség bizonyára hiányból is születhet. Minden bizonnyal lenyűgöző lesz az a festmény, amelyet egy olyan művész készít, aki nem emlékszik a vörösre, vagy egy olyan regényíró elbeszélése, aki elvesztette a szerelem emlékét.”
A minap megjelent mű eredeti címe: Don’t forget the flowers. Fordította: Vihar Judit.