Áll a bál – és közben omladozik…

Nem az első, nem is az utolsó – annál is inkább, mert naponta öt–tíz hasonló kérés (gyakorta már nem is kérés, hanem közlendő!) érkezett, érkezik szerkesztőségi postaládánkba, amely különféle fizetős rendezvények, események beharangozását szeretné megjelentetni az Infovilágban. Nem kevesen azt hiszik, hogy az online médiák erre valók, előállításuk „fillérekből megoldható”, és a különféle „píár”-cikkek közérdeklődésre számot tartó információkat hordoznak.

Amikor szerkesztőségünk udvariasan, korrekt módon közli a feladóval, hogy a 18 évvel ezelőtt alapított Infovilág nem partner az ilyesmiben, és egyébként is: a kódexmásolók kora lejárt, akkor érezhető sértődés a vége. A feladó nem reagál, vagy ha igen, akkor arra hivatkozik, hogy mások bizony közlik „a cikket”. Ilyenkor néznek egymásra a kollégák, és jegyzik meg egyszerre: „akkor küldje oda, és ne ide…”

Ma egy anyagiakban korántsem szűkölködő társaság nevében érkezett „sajtóközlemény”, tudtul adva, hogy a hónap utolsó szombatján tartják „a szektor legelőkelőbb éves rendezvényét”, azaz bálját. A főváros talán legdrágább helyszínén a Himnusszal (remélhetően a Kölcsey–Erkel-féle Himnusszal, és nem a székellyel, ami mostanság szerfölött divatos) kezdenek, a védnök a kormánypárt egyik veteránja, lesznek sztárok, táncosok, a háziasszony (bálanya?) ez és ez…

És a bál végén jótékonysági aukciót tartanak, melynek nyeresége teljes egészében X.Y. kárpátaljai oktatási intézményt támogatja.

Ezt olvasván ráncolta össze a homlokát a szerkesztő, aki a nyolcvanas évek vége felé riportúton bejárta néhány környékbeli ország magyar nemzetiség lakta területét, megfordult iskolákban, könyvtárakban, templomokban, megállapíthatta: a magyaroknak Ausztriában van a legjobb dolguk, másutt bizony segítségre szorulnak. Ugyanez a szerkesztő örömmel nyugtázta, hogy jó ideje itt is, ott is szép summákat kapnak határon túli magyarjaink az állami költségvetésből, az itthon szorgalmasan dolgozó, adózó milliók jóvoltából. Aztán egyszer csak elkezdett számolni: mintha túlzásba vinné az anyaország a tízmilliárdok kizúdítását a határokon túlra, miközben itthon legalább ennyit kéne fordítani például iskolák, kórházak réges-rég esedékes felújítására, elesett, gyógyíthatatlan, születetten magyar állampolgárok életének és utolsó heteinek, hónapjainak a megkönnyítésére, és még sok-sok egyébre, miáltal hazánk végre beléphetne a 21. századi Európa működő(bb) felébe.

A szerkesztő eszébe ötlött, hogy Kárpátalján innen, a többi között a Heves megyei Tarnazsadányban is van iskola, amelyikre ráférne néhány száz millió, hogy az ott tanuló 150–170, születetten magyar állampolgár lány és fiú a városi kortársaihoz hasonló körülmények között tanulhasson és alkalomadtán a városiakéval (megközelítően) azonos eséllyel léphessen tovább, följebb…

…Második csengetésre Öcsödi Kiss József vette föl a telefont a tarnazsdányi tagiskolában. Az igazgató. Nagyon is két lábon járó, a körülményeket és a lehetőségeket szerfölött reálisan taglaló, a nyugdíja felé ballagó pedagógus. Két mondattal tisztáztuk, hogy nem az iskola mellékhelyiségéről van szó, amelynek képe bejárta a sajtót. Két évvel ezelőtt (!) sikerült rendbe tetetni. És most már semmi panasz, semmi gond?

Van, nem is kevés! Mintegy kétszázmillió forintra lenne szükség – az állapotfelmérés szerint – ahhoz, hogy felújítsák az épületegyüttest. A szigetelés már rég elavult, tönkrement, a tető – akár az egész, részlegesen mindenképp – cserére szorul. Stadion nem kell ugyan, de a tornatermet sürgősen rendbe kell tenni. A reménybeli nagy felújítás-korszerűsítés része az elektromos hálózat és a fűtési rendszer teljes cseréje. Viszont – mondja az igazgató – a beltéri ajtók a minap megújultak. Az Egri Tankerületi Központ megígérte: a nyári szünetben megépítteti az uniós szabványoknak megfelelő vizesblokkot.

És ha már beszélgetünk – mondja az igazgató –, hadd hozakodjam elő egy kéréssel is: szívesen fogadnánk iskolai céloknak megfelelő, a tantermekben felállított interaktív táblákkal együtt használható, 10–14 (nem a legdrágább!) laptopot. Szerfölött megkönnyítenék pedagógusaink dolgát.

Tisztelt bálozók, kérjük Önöket, gondoljanak mindenekelőtt a segítségre, támogatásra szoruló hazai oktatási intézményekre, mielőtt arról döntenének, hogy kinek/minek juttassák a jótékonysági árverések hozamát.

És egy hasonló javaslat a mélyen tisztelt kormányzatnak: előbb itthon szíveskedjék rendbe tenni az oktatást, az egészségügyet, az idősellátást, felszámolni a tengődők nyomorúságos körülményeit, hogy emberként, európaiként élhessék életüket.   

(A képek a tarnazsadányi tagiskolában készültek.)