Igazán fantázia kell elképzelni, milyen állatok képesek Amerikából Madagaszkárba vándorolni. Ez a Madagaszkár nincs a térképen, amolyan helyváltoztató, most itt van Magyarországon, Budapest VII. kerületében. Madagaszkárt sokan lakják, államformája állatság, uralkodója a király, legfőbb elfoglaltsága a buli, legfontosabb látnivalója a popsi, az alattvalók azt riszálják, szinte ez a foglalkozásuk.
Madagaszkár olyan, mint Anglia vagy Németország, a lakhelyükkel, a megélhetésükkel elégedetlen emberek, mit emberek!, állatok ide, Madagaszkárra jönnek az új élet reményében, a bennszülöttek nem kerítéssel, nem utálkozva, hanem tánccal várják őket, csakhogy Madagaszkáron nincs elég husi, a kitántorgó oroszlánból pedig még akkor sem lesz vegetáriánus, ha körülötte mindenki a zöldet szereti.
Moziban, vásznon láttuk először Madagaszkárt, nagyon kedvelték a gyerekek, most a Pesti Magyar Színház próbálkozik a lehetetlennel, New Yorkot, és az óceánt idézi meg Madagaszkár mellett, képben, hangban bevet minden trükköt, látjuk a nagy vizet, érezzük a sodrását, a nap is nekünk süt, és az állatok valóban hasonlítanak az állatokra, még akkor is, ha nem rendeznek a közúton, a hídon gyorsulási versenyt, nem vonulnak lobogók alatt, nem rázzák ellenfeleikre az öklüket, csak táncolnak, nem szennyezik a környezetet, egyszerű állatok ők, eszükbe sem jutna ilyesmi.
Egyébként pedig kézcsók Kovács Yvette Alida díszlet- és jelmeztervezőnek! A zsiráfja nagy ötlet, egy másik világban ilyesmiért kapnának politikusok milliós találmányi díjat. A szereplők, hál’istennek, sokan vannak, egy szerényebb költségvetésű tévésorozatba be sem férnének, ráadásul tisztességesen kiegészítik egymást, nem kell mindenkinek világszínvonalon artikulálni, táncolni, énekelni, az összhatás a fontos, az pedig tapsban mérhető, olykor beleremegnek a falak.
Zenés kalandtúra lett az animációs filmből, egy csöppnyi remény a majd holnap jobb lesz ígéretét komolyan vevőknek, de Madagaszkár csak színház, illúzió, innen is mennének tovább a korábban érkező állatok, és senki sem mondja nekik, hogy a boldogságot, a szabadságot nem keresni kell, hanem megteremteni. Igazából ezért érzi úgy a néző, hogy a történet nincs befejezve, csak elkezdve, manapság is hajók, csónakok szállítják a reménybe csomagolt kétségbeesést, emberkereskedők méltatlanok állati jelzőkre, a világ pedig néz, tapsol, és a refrént ismétli: rázzad, rázzad…
Az alkotókról és a helyszínről: Pesti Magyar Színház. K. Del Aguila–G. Noriega–J.Someillan Madagaszkár Musical. A Dreamworks Animation Motion Picture azonos című filmje nyomán. Magyar változat: Olt Tamás–Váradi R. Szabolcs. A színdarab bemutatását a Music Theatre International (www.mtishows.eu) és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.theatrum-mundi.hu) közötti megállapodás teszi lehetővé. Rendező: Gémes Antos. Díszlet- és jelmeztervező: Kovács Yvette Alida. Zenei vezető: Szemenyei János. Rendező–koreográfus: Vincze Balázs Érdemes művész m.v.