Milyen lenne, ha leülhetnél George R. R. Martinnal, a Trónok harca szerzőjével, hogy hallgasd, ahogy magáról mesél, és közben felolvassa a szóba kerülő ismert és kevésbé ismert novelláit is? Pontosan ezt az élményt kínálja az Alexandra Kiadónál újonnan megjelent kötete, az Álomdalok.
Ki ne ismerné a világszerte népszerűvé vált Trónok harcát, George R. R. Martin (GRRM) izgalmas és minden pillanatban meglepő művét? De kevesen ismerik azt az utat, amelyet az író megtett, mire megírta ezt a nagysikerű könyvét. Az író személyesen beszéli el karrierje történetét, amely éppen olyan küzdelmes és fordulatos, mint a fiktív művei.
Új kötete, az Álomdalok közvetlenül szólítja meg az olvasót, mintha egy hosszú látogatást tennénk az író otthonában, aki velünk szemben ülve mondja el írói életútját, és felolvassa a novelláit, amelyek éppen felbukkannak kibuggyanó emlékeiben. Ezek a történetek mind álomdalok, amelyek GRRM sötét, ám fantáziadús világából törnek elő. Az író most ebben a könyvben személyes történeteit is hozzáfűzi műveihez, melyik milyen hatás alatt született, és hogyan fogadták, amikor publikálással próbálkozott.
Rengeteg gyermekkori emléket mesél. Ezek az élmények mind megalapozói voltak annak a fantáziavilágnak, amelyet mára megteremtett magában, hogy időről időre az olvasók elé tárja. Olyan gyermek volt, aki éjszakánként a csillagokat nézte, űrutazásról, más világokról álmodozott. Szenvedélyesen gyűjtötte a képregényeket, ahelyett, hogy csokoládét vett volna a zsebpénzén. Horrorfilmeket nézett a mozikban, este a tévében, ha az édesanyja nem küldte el aludni. Megvoltak a kedvencei, mint Drakula gróf, Frankenstein, de például a múmiát nevetségesnek találta. A házban, ahol laktak, senki sem tarthatott kutyát vagy macskát, de kisebb háziállatokat engedélyeztek. Teknősei voltak, kicsi kastélyok között rendezte be otthonukat, és uralkodóknak nevezte ki őket. Megesett, hogy egy-egy elpusztult, amikor bemászott a hűtőszekrény alá, ezért a gyermekíró Mordornak nevezte el ezt a sötét zugot, mert az sem titok, hogy R. R. Martin már akkor is imádta a Gyűrűk urát. „Mások megtarthatják maguknak a mennyországot. Ha meghalok, én inkább Középföldét választom” – írja az Álomdalokban. És természetesen azt is megtudhatjuk, hogy milyen írókat szeretett olvasni. Ez azért is fontos, mert ahogy GRRM is mondja: „Azt írunk, amit olvasunk.”
Gyerekként szeretett vegyészkedni, játszani a karácsonyra kapott kémiai készlettel. Arra használta, hogy kísérletezzék, mi történik, ha különféle anyagokat vegyít. Íróként ugyanígy kezdett kísérletezni, hogy mi történik, ha összemossa kedvenc műfajait, a fantasztikus, az iszonyatot és rémületet sugárzó horror- és tudományos fantasztikus irodalmat. „Hagyjuk inkább, hogy ezt összekeverjük, és meglátjuk, mi jön ki belőle. Lépjünk keresztül a zsánerek határvonalán, mossuk össze a mezsgyéket, és hozzunk létre történeteket, melyek több zsánerhez is tartoznak, ugyanakkor egyikhez sem. Ezzel a filozófiával nem csoda, hogy az évek során számos furcsa hibrid került ki a kezem alól.”
Kevesen tudják, de egyetemistaként írt első novellái között volt olyan is, amelyik negyvenkét visszautasítást kapott a magazinoktól, amikor megpróbálta publikálni. Öt évig újságírószakon és mellette szépírókurzuson tanult az egyik legjobb amerikai egyetemen. Kilógott a hallgatótársai közül, és egyetlen tanára sem biztatta, mondta, hogy tehetséges lenne. Küzdőképességre és türelemre volt szüksége, amikor az újságokba beküldte a novelláit, de ő egy pillanatra sem kételkedett önmagában. Nem hitt hiába, mert az élete is úgy alakult, hogy az írást kellett választania. Semmit sem ért a jó hírű újságíró-diploma és a tudása, amikor munkahelyet keresett. Ezért novellákat írt, és később is olyan munkákat keresett, amelyek mellett tudott írni. „Ha kaptam volna valamilyen kezdő újságírói munkát, jó eséllyel sokkal kitaposottabb útra térek, amivel együtt jár a rendszeres fizetés és az egészségbiztosítás. Minden bizonnyal akkor is írtam volna novellákat, de teljes munkaidő mellett jóval kevesebbet és ritkábban. Ma talán a The New York Times külpolitikus újságírója, a Variety színes híreinek tudósítója, egy országszerte háromszáz lapban megjelenő cikkíró lennék…vagy ami sokkal valószínűbb, a Jersey Journal megkeseredett, mogorva hírfeldolgozója. A körülmények ehelyett arra kényszerítettek, hogy azzal foglalkozzam, amit a legjobban szeretek.”
Az Álomdalok igazi őszinte vallomás, amely a novellákat is más fényben világítja meg. A kettő együtt igazán közel hozza hozzánk George R. R. Martint, mintha valóban egy szobában ülnénk vele és hallgatnánk. A valóságos emlékeket és a sötét, de sokoldalú, megával ragadó fantáziát párhuzamosan éljük meg ebben a könyvben. A kötet az első húsz év novellaterméséből válogat, a kezdetiektől egészen a már sikeres művekig. Inspiráló szembesülni azzal a hosszú és végül sikeres célba jutott úttal, amelyet GRRM végigjárt az írói alkotás és az élet területén egyaránt.
„A legnagyobb sztorik, amelyek hosszan ott időznek emlékeinkben és megváltoztatják életünket, sosem igazán a bennük szereplő dolgokról szólnak” – George R. R. Martin ennek tudatában írta és írja most is történeteit, és ezért érdemes olvasnunk műveit.
George R. R. Martin: Álomdalok, 1. kötet/ A homokember és más elbeszélések. Alexandra Kiadó, 2017, 704 oldal.