A részvevők kérdéseire, rövid tájékoztatók után az EP a témában illetékes vezetői, szakértői válaszoltak, López Aquilar, az EP polgárjogi bizottságának (LIBE) vezetője, Tineke Strik, Jeroen Lenaers, Sophie in ‘t Veld, ugyanennek a bizottságnak a tagjai. A tanúsítványt (Digital Green Certificate – DGC) március 21-én az EU Európai Bizottsága javasolta, hogy az EU-polgárok szabadon és biztonságosan, megkülönböztetés nélkül mozoghassanak a járvány idején. Az Európai Parlament tárgyalásokat kezd a tanúsítványról egyfelől az Európai Bizottsággal, másfelől az Európai Tanáccsal. A szóban forgó egészségügyi tanúsítvány remélhetően megkönnyíti a határokon való átlépést, legalábbis az EU tagállamokon belül.

Ám milyen legyen a tanúsítvány? Erről nem alakult ki egységes álláspont. Az egyértelműnek látszik, hogy a tanúsítványt (egyszerűbben az angolt használó európai körökben: certificate) három esetben adhatják ki. Ha az illető átesett a COVID-19 betegségen és védettség alakult ki nála, ha igazolni tudja, hogy valamelyik vakcinával (hogy melyikkel, az külön történet…) beoltották, vagy pedig érvényes tesztet mutat fel, hogy nem beteg, illetve igazolja védettségét.

Ami a teszteket illeti, kulcskérdésként vetődött fel, hogy fizetősök vagy ingyenesek legyenek. Az EU-ban ahány ország, annyiféle gyakorlat. Van, ahol ingyenes, van, ahol nagy pénzeket kell értük fizetni. – Ez önmagában súlyos diszkrimináció és a hozzászólók többsége Európa-szerte egységesen ingyenessé tenné a teszteket.

Vita alakult ki az egyik, nem teljesen világos elem, a vakcinák kategorizálása körül. Egyesek hangsúlyozták az Európai Gyógyszerügynökség (az EMA) kizárólagosságát, legalábbis domináns jellegét, azonban a kompromisszumra törekvők nem zárnák ki a tanúsítványban elismert vakcinákból a kínait és az oroszországit sem.

Úgy tűnik fel, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) engedélyezési rendszere, amelyben benne szerepel a Szputnyik V és a Sinopharm vakcina is, kompromisszumot kínál és a tanúsítvány az EMA-jóváhagyottak mellett elfogadja majd a WHO-ajánlottakat is.

Hasonlóan nehéz kérdés a nemzeti tanúsítványok kiadása és a leendő DGC (Digital Green Certificate) viszonya. Az egyes tagállamok területén mindkettőt elfogadják, vagy csak az egyiket? A nemzeti tanúsítványokkal kapcsolatban az EP-képviselők aggályainak központjában azok diszkriminatív jellege állt. Abban maradtak, hogy a nemzeti tanúsítványok nem lehetnek ellentétben a majdani DGC-vel.

További vitás pont volt az adatbiztonság. Vajon az EU-polgárok egészségügyi adatai, utazásuk részletei, lekövethetősége nem veszélyeztetik-e az adatvédelmi előírásokat, alapelveket, a polgárok szabadságjogait? Aztán: hogyan lehet majd a DGC-t beleilleszteni az országok járvány-veszélyeztetettségének mértékét kifejező színskála-rendszerbe, amely „vörös” (veszélyes) és a „zöld” (kevésbé veszélyes) megkülönböztetésekkel működik?    

Lopez Aguilar spanyol EP-képviselő, az EP polgári szabadságjogok bizottságának vezetője felhívta a figyelmet a turizmus fontosságára, amit a korlátozások többszörösen is sújtanak:

„Én Spanyolországból származom, a Kanári-szigetekre való vagyok. Ott a lakosság tetemes része a turizmusból él. De az egész EU-ban is a GDP tizedét a turizmus adja. Érvényesíteni kell az emberek jogát az utazásra. Hogy a családok ne rettegjenek, jaj, megvettük a repülőjegyet és valamilyen új korlátozás miatt nem tudunk nyaralni menni…” – mondotta.

Összefoglalva: a helyzet szerfölött bonyolult és ez tükröződött a vebinar munkájában is. Érdekütközések tömegét lehet felsorolni: a kormányok, a polgárok, az európai integrációs szervezetek (EU, EP) között.

Egyfelől ott vannak az emberi szabadságjogok (utazáshoz való jog, személyes adatok védelme stb.), amelyek érinthetetlenek ugyan, de a koronavírus-helyzet miatt néha korlátozni szükséges, vagy meg kell őket sérteni.

Másfelől ott vannak a nemzeti kormányok, amelyek az ország érdekeit nézve, némelykor szembe mennek az EU, az EP alapelveivel.

Harmadrészt: beszélhetünk az egyenlőtlenségekről, amelyek az egyes országok között fennállnak. Az EU-ban néhol ingyenesek a vírustesztek, másutt, például Finnországban, horribilis összegeket, akár 240 eurót is le kell szurkolni a tesztért.

Negyedszer ott vannak a gazdasági érdekek: az emberek az EU belső határokat, Schengen-zónában is, nemcsak szabadságra utazáskor, hanem munkavégzéskor, családlátogatáskor is átlépik.

A Viták az EU „zöld” egészségügyi tanúsítványról bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az atomenergia a 21. században több problémát gerjeszt, mint amennyit megold – derül ki az Energiaklub elemzéseiből, amelyek az atomenergia működési anomáliáiról szólnak. Ugyanakkor, mint a tanulmányok szerzői is hangoztatják, a nukleáris energiatermelés nem csak a mérnökök, a műszaki emberek területe – ahhoz a közgazdászoknak, környezetvédőknek, a zöldmozgalmaknak is hozzá kell szólniuk.

Ebből az is következik, hogy az energiakérdések – legyen szó atomenergiáról, vagy a megújulókról – sem pusztán technikai, technológiai problémák, hanem környezeti és mindenek előtt hatalmi kérdéseket is felvetnek. Sok milliárd dollárt megmozgató érdekcsoportok, nagyvállalatok működnek mindkét oldalon, azaz az atomenergiát ellenzők és az azt támogatók mögött. Mint a tanulmányokból is kiderül, szerfölött szerteágazó és bonyolult folyamatokról van szó, amelyekbe a nagypolitika is beleszól.

Az első tanulmány az atomerőművek működtetésekor keletkezett sugárzó hulladékok tárolásának súlyos problémáiról szól. Mint kiderül, Magyarországon például a tanulmány szerzői szerint nincs olyan kőzet, amely nagyon hosszú távon garantálhatná a benne vájt helyiségekben az atomhulladék biztonságos tárolását vízbetörés, kimosódás veszélye nélkül. És itt évszázadokban, ha nem évezredekben kell gondolkodni.

A második tanulmány az atomenergia működési anomáliáiról szól. A magyarországi helyzetről is szólva rámutat: az atomenergia-források használata 100 százalékos importfüggőséggel és idegen országoknak (az Oroszországi Föderációnak) való kiszolgáltatottsággal jár. Továbbá: a szerzők állításai szerint rossz energetikai hatékonyság, elavult technológia, magas költségek és kockázatok jellemzik az atomerőműveket. Egy atomerőmű mindig kiemelt célpont lehet egy esetleges fegyveres konfliktusban.

A tanulmány szerzői megjegyzik, hogy a Paks-1 reaktorait még az esetleges támadó gépek kamikaze becsapódásától is csak korlátozott módon védik, és a drónok elterjedése új veszélyforrást gerjeszt. A tisztánlátást elhomályosítja a némelykor szükségtelen titkolózás, a viták elfojtása.

Vitatható és tisztázatlan témákat is érintenek. Erre példa a hagyományos (atom-, illetve fosszilis energiaforrású) erőművek működése, amely az egyik tanulmány szerint „rugalmatlanul” állandó, „zsinóráramot” szolgáltatnak, ezzel zavarják az időszakosan működő, megújuló (szél, nap) energiaforrásokkal működtetett rendszereket. Úgy vélik, hogy a centralizált, nagy erőműveken alapuló (atom- és hagyományos) energiatermelési rendszer már sokáig nem tartható fenn.

Joggal érvelnek amellett, hogy a nagy rendszerek bizonyos tekintetben antidemokratikusak, a háztartások ki vannak nekik szolgáltatva. Ha a háztartások átállnak a megújulókra (napelemek), ez a kiszolgáltatottság csökkenthető, emelik ki. Ugyanakkor a tanulmány szerzői nem reagálnak a világgazdaság szerkezetváltására, Kína, mint a világ műhelye szerepének csökkenésére. Ebből az is következik, hogy a fejlett nyugati országok, Európa, Észak-Amerika ismét „hazahozzák” az ipari termelés egy részét, amelyhez állandó, megbízható energiaforrásokra, „zsinóráramra” van szükség, ami ismét javítja az atomenergia-termelés fennmaradási esélyeit.   

A nukleáris forrásokból (izotópokból) kinyert energiának, mint minden, jelenleg ismert energia-forrásnak vannak előnyei és hátrányai. A világ egyik vezető szakportálja, a power-technology.com három három előnyt, illetve hátrányt jelöl meg.

Előnyök:

1. Alacsony CO₂-kibocsátás. Az atomenergia minden előállított gigawattóra (Gwh) energiamennyiséggel 29 tonna szén-dioxidot is termel. A napenergia-erőműveknél ez a mérőszám 85, a szélerőműveknél 26 tonna.

2. Folyamatos energiatermelés, ellentétben a szél, vagy a napenergia-erőművekkel.

3. Olcsóbb üzemeltetni, mint a szén, vagy gáz-erőműveket.

Hátrányok:

1. Ha baleset történik, nagyon nehéz, drága és veszélyes kezelni, lásd a világ három legsúlyosabb erőmű-katasztrófáját: Three Miles Island (1979), Csernobil (1986) és Fukushima (2011) súlyos atom-baleseteket.

2. Sugárzó atomhulladék. Évi 34 000 köbméternyi, nehezen tárolható, veszélyes anyag keletkezik a világban az atomerőművek üzemeltetésével.

3. Elképesztően drága, sok tízezer millió dollárba kerül egy átlagos teljesítményű atomerőmű felépítése.

Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ korrektül jelzi, hogy az atomenergiával kapcsolatos nehéz kérdésekben nem középen áll, hanem egyértelműen a megújulók oldalán. Ezt jelzi a honlapján található tevékenység-meghatározás: „…Célja a fenntartható energiagazdálkodás megteremtése, az energiafogyasztás csökkentése és a megújuló energiaforrások dominánssá válása…”

Azaz, mint a sajtóbeszélgetésből, illetve a két tanulmány online ismertetéséből kiderül: rendkívül sokrétű, komoly nemzeti, szövetségi érdekeket érintő problémáról van szó. És a nemzetközi környezet is változik. Joe Biden új amerikai elnök, aki egyértelműen a „zöld” energiaforrások híve, nem zárja ki az atomerőműveket a jövő energiaszolgáltatói közül. Hasonló nézeteket vall Boris Johnson brit kormányfő és az Európai Unió vezetőinek egy része.

Ugyanakkor nincs egységes, érvényes EU-szintű, a valamennyi tagország által elfogadott atomerőmű leállítási program. Franciaország, az EU leginkább atomenergiára ráutalt országa 2035-ig az atomenergia részét a villamosenergia-termelésben a jelenlegi több mint 70 százalékról 50 százalékra csökkentené.

Ezzel a gonddal például Európa legerősebb gazdasága, Németország is nehezen birkózik meg. Jövőre (!) le kellene zárni az összes német atomerőművet, ám az ország vezetői közül sokan kitolnák a határidőt. Egy évvel a lezárás előtt Németországban még hat atomerőmű van a német energiaszolgáltató rendszerre kapcsolva.

És az atomerőművet nem úgy állítják le, mint amikor az ember kimegy a konyhából és lekapcsolja a villanyt. 

A Atomenergia-érvek: több a kontra, mint a pro? – A napfénynek nincs hulladéka bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az idegen nyelvi alap jelzi: a munkát a Magyarország iránt érdeklődő külvilágnak szánták. Csak zárójelben, ismerve a mai könyvkiadás buktatóit is, nem lenne hiábavaló magyarul is megjelentetni. A nyilvánvalóan mások közreműködését is igénylő könyv meghatározó szerzőjeként Győri Gábort szerepeltetik, aki mintaszerű munkát végzett. Bíró-Nagy András és Scheiring Gábor segített neki. Tömör, képekkel, táblázatokkal, grafikonokkal emészthetővé varázsolt olvasmány a Hungarian Politics in 2020, amely öt részre tagolódik. És mi lehetne egy könyvismertető alkalmával informatívabb, tömörebb, mint maga a tartalomjegyzék? Ime:

Az első rész a kormánnyal foglalkozik. Hogyan kezelte a COVID-19 vírusválság első és második hullámát, a kormányfő miért összpontosított a második hullámban a narrativa meghatározására? És egy visszatekintés az Orbán-kormányzat egy évtizedére. Miként tekintenek az emberek erre a dekádra? És mi várható 2021-ben a kormányzat szemszögéből?

A második rész az ellenzékkel foglalkozik, azzal az ígérettel, hogy 2022-re tető alá hozza az Orbán-ellenes választási paktumot. Kitér a koronavírus-válság közepette lezajlott „puccsra” (coup az eredeti szövegben), amely az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat sújtotta. Végül áttekinti az ellenzék lehetőségeit, jövőjét.

Tágul a perspektíva a harmadik részben, amelynek címe: Magyarország helye a világban. Kitér Orbán Viktor és az Európai Unió viszonyára, amit tömören így fogalmaz meg: „egy konfliktus, amelyet elnapoltak, de nem oldottak meg”. És természetesen nem hiányozhat a tavalyi világpolitika talán legjelentősebb eseményének, Joe Biden győzelmének magyarországi kihatása. „Új szelek fújnak, amelyek kevésbé lesznek kedvezőek Orbánnak” – állapítja meg a szerző(gárda). És végül kitekintés, Magyarország helyének meghatározása 2021-ben, ebben a furcsa és roppant tempóban változó világban.

Mindezen folyamatok alapja a gazdaság. Hogyan teljesített az ország 2020-ban? – ez a negyedik rész vezérmotívuma. Egy mellbevágó megállapítás arról, hogy a segélypolitika azoknak segített, akik önmaguktól is boldogulnának. És milyenek az ország gazdasági kilátásai a 2021. esztendőben?

Társadalmikörkép-vázlattal zárul a könyv, ez alkotja az utolsó részt. És mi lehetne érdekesebb, izgalmasabb ebben a fejezetben, mint a független magyar média helyzete? A kormányzat ez irányú tevékenységének célja: megteremteni a konzervatív kulturális hegemóniát, húzzák alá a könyv szerzői. És végül a kérdésfeltevés: miként alakulnak ebben az évben a magyar társadalom meghatározó folyamatai?

Ez a téma olyannyira fontos, hogy a szerzők még az utószóban is igyekeznek választ találni rá. Megállapítják: ez idő szerint a Fidesz továbbra is a legerősebb párt, de roppant zaklatott, volatilis időket élünk, amikor a vírusjárvány hosszú távú következményei még távolról sem világosak. A legújabb közvélemény-kutatások a kormánypárt apadó támogatottságát és az (egységes) ellenzék kismértékű vezetését sugallják. Ez azonban még nem lenne elegendő a győzelemre, de esélyt adhatna rá. Viszont: csak akkor igaz, ha a játékszabályok 2022-ig nem változnak – húzzák alá a szerzők, emlékeztetve és figyelmeztetve arra, hogy az elmúlt tíz évben a kormánypárt bizonyította: ha szükségesnek tartja, képes megváltoztatni a játékteret a számára előnyös irányba.

Nem alaptalanul állítják a politikatudomány mesterei, hogy minden meghatározó folyamat végső oka, eredője, az állampolgárok gondolkodásának alapeleme a gazdaság, a megélhetés, az esélyegyenlőségre való törekvés. A könyv az utószóban összegzi a 2020. év meghatározó eseményének, a világjárvány negatív hatásait a gazdaságra. Ennek valós méreteit még nem foghatjuk át, ám ha a kormányzat meglehetősen szerény erőfeszítéseit tekintjük, amelyekkel ösztönözni, a felszínen tartani igyekszik a gazdaságot, ezek nagy bajt hozhatnak–olvasható a sommás következtetés. amit alátámaszt, hogy a Fidesz sikereit eleddig minden másnál jobban megalapozta a gazdasági stabilitás.

Ha ez utóbbi nincs meg, a verseny nyitottá válik, bármi megtörténhet. És a konklúzió szerzője még egy fontos szempontot említ: az ellenzék és szavazótábora még sohasem volt ennyire egységes. Vagyis a Fidesz látszólag szilárd helyzetével szemben mindez nagyobb kihívást támaszt, mint korábban bármikor. 

A Magyar politizálás: könyv a nehéz 2020-ról, a bizonytalanságról bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Van-e kiút az önkényuralomból, kérdezte a szerzőt Lengyel László. Sz. Bíró nem derűlátó. „Lehetőségeimhez mérten komoly tétet raknék arra, hogy 2024 után, amikor Vlagyimir Putyin újabb elnöki ciklusa véget ér, az elnök a helyén marad” – mondja. Nincs ugyanis, akiben megbízhatna, ha esetleg elengedné a kormányrudat. Némi cinizmussal azt lehetne kérdezni, hogy a „biopolitika”, a Putyint is fenyegető öregség, múlandóság lehet a megoldás? Annyi bizonyosnak látszik, hogy az elnöki környezetben több forgatókönyvön dolgoznak. De egyik sem hasonlít a kínaira, vagy a kazahsztánira. Sz. Bíró meséli, hogy nemrég Szentpéterváron járt és egy falfelirat ragadta meg a figyelmét: „Putyin örök – én nem”… Lengyel László ellenvetéssel él: nem igaz, hogy az oroszok autokráciára születtek. Sz. Bíró ezzel egyetért.

Putyinnak talán 2012 táján lett volna az utolsó esélye, hogy méltóképpen távozzék a hatalomból, amikor Dmitrij Medvegyev elnöksége lejártával felvetődött a kérdés: visszatérjen-e Vlagyimir Vlagyimirovics az elnöki posztra, vagy lépjen le a politikai színpadról. A döntés eredménye ismert, Putyin visszavette az elnöki posztot, amit azóta is tart. Sz. Bíró alapvetően Putyin két első elnöki ciklusát (2000–08) pozitívnak ítéli meg. Aztán 2012-vel fordult a kocka, visszafordíthatatlannak látszó folyamattal, választási csalásokkal, a hatalmi struktúrán kívüli szervezetek, a nem kormányzati szervezetek, a független (nyugati) média elleni támadásokkal. Folytatódott Putyin hatalmának a bebetonozódása.

Sz. Bíró beszélt a folyamatok gazdasági alapjáról is, a külföld apadó bizalmáról Oroszország iránt. Az előd, az 1999-ig regnált Borisz Jelcin alatt az orosz GDP 40 százalékkal csökkent. A kétezres években megindult a bizalmat tükröző külföldi tőkebeáramlás, a legjobb években évi 70 ezer millió dollárnyi tőke jött az országba. Aztán elindult a hanyatlás, amihez az ukrajnai események, illetőleg hatásuk, a szankciók is hozzájárultak. „Tavaly már csak kétezer millió dollárnyi külföldi működő tőke érkezett az Orosz Föderációba” – jegyezte meg.   

A 174 oldalas esszékötet utolsó két mondata: „Az autokráciák egyik legsúlyosabb problémája, egyben leginkább sebezhető pontja az utódlás kérdésének megoldhatatlansága. Oroszországnak a következő években – miközben számtalan egyéb gond és probléma nyomasztja – ezzel a kihívással is meg kell birkóznia”.

Végül, amikor Lengyel László a jövőbeni terveiről faggatta, Sz. Bíró két nagy projektet említett. „Meg akarom írni a múlt század 70-es évei Szovjetuniójától a Putyinig terjedő időszak történetét… És áttekinteném a 19. század második felének történetét egészen a 20. század elejéig.” 

Sz. Bíró Zoltán „Putyin Oroszországa” című könyvét a Noran Libro Kiadó jelentette meg. A kötetet ma késő délután Budapesten, az Örkény István Könyvesboltban mutatta be a szerző, akit Lengyel László politológus kérdezett. Részt vett a könyvbemutatón Ágh Attila, a könyv kiadását támogató Progress Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A Putyin Oroszországa – Sz. Bíró Zoltán legújabb könyve bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A budapesti Örkény István Könyvesboltban mintegy száz részvevővel megtartott bemutatót szenvedélyes hangú bevezetőjével Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete nyitotta meg. „A magyar nem az anyanyelvem, de ezt a könyvet egyszerűen nem tudtam letenni, egy szuszra végigolvastam” – mondja a nagykövet-asszony. „Budapesti nagykövetségünkön mindig gyertyát gyújtunk, ha egy ukrán kormánykatona meghal a fronton. Gyakran ég a gyertya…”–  teszi hozzá, könnyekkel a szemében.

Riportokat és interjúkat is felsorakoztató műről van szó, amelyet szerzői és kiadója úgy jellemeztek, hogy „a könyv, amely után mindent másképp látsz majd”. Eperjesi Ildikó, az ATV vezető külpolitikai újságírója, Olekszandr Kacsura ukrán író-újságíró pedig a helyszínen, a kelet-ukrajnai térségben, Kramatorszkban él. Együtt is utaztak, dolgoztak a helyszínen. Könyvvé formálták külön-külön és közösen szerzett élményeiket, készített interjúikat, beszélgetéseiket. Ahogy Eperjesi Ildikó jellemezte: „Skype-on, közösségimédia-eszközökkel is tartottuk a kapcsolatot, dolgoztunk. Az elején egyszer-kétszer fordult elő, hogy vitáztunk, aztán megértettük egymást.”

A könyv elsősorban Kelet-Ukrajnában lezajlott történetek, beszélgetések, interjúk füzére. A Krímről érintőlegesen van szó. „Mindennap halnak itt meg emberek” – mondta Kacsura, aki mindkét nyelvet, az ukránt és az oroszt is bírja. Hozzátette: a kötetet a terv szerint lefordítják ukránra és oroszra is.

„Kelet-Ukrajnában sok a megrázó emberi sors. Beszéltünk egy olyan hölggyel, aki azért menekült, mert a lelőtt malajziai gépnek a részei és áldozatai a kertjébe estek le. Találkoztunk olyan menekült cukorbeteg gyerekkel, akinek annyira súlyos a betegsége, hogy ha nem kapja meg azonnal a gyógyszerét, kómába esik. Aztán még egy viszonylag rendben tartott szálláson is nyolc-kilenc ember zsúfolódik össze egy szobában. El lehet képzelni, milyen az életük, és hogyan lehet ezt hosszú távon elviselni.” Eperjesi Ildikónak az ukrán hatóságok lehetővé tették a találkozást az ukrán kormánycsapatok által a kelet-ukrajnai összecsapásokban a szakadárok oldalán harcoló, foglyul ejtett, orosz állampolgárságú hivatásos katonával. „Ez valóságos szenzáció.  Bizonyítja, hogy az orosz propaganda állítása, amely szerint polgárháború folyik Kelet-Ukrajnában, nem igaz” – kommentálja.

A könyv egyik szereplője, Filipovics Péter Kárpátaljáról, a kormánycsapatoknál a fronton szolgált magyar is ott ül a nagykövet asszony mellett. Akadozva beszél a kelet-ukrajnai fronton szerzett tapasztalatairól. „A kezdet, 2014 nagyon nehéz volt. Segítőink küldtek élelmiszert, ruhát a frontra. Ez is hozzájárult a túléléshez.” Filipovics Péter ma Prágában él, mint mondja, egy szállodában dolgozik szupervizorként.

Ott ült az Örkény könyvesbolti bemutatón Egressy Miklós parochus, aki a Kárpátalján a jánosi görögkatolikus egyházközösséget vezeti. Sokat segített a frontra kivezényeltek segítésében, az élelmiszer-, ruhaküldemények összegyűjtésében, az eljuttatásukban a rászoruló frontkatonákhoz. Még Stihl-fűrészt is felhajtott, amit a frontkatonák kértek, hogy fedezéket építhessenek. „A háború váratlanul ért bennünket. Olyanokat is elvittek Kárpátaljáról, akik nem értettek a katonáskodáshoz. És amikor törvénytelenül akartak sorozni, lezártuk előttük az utat. Tartsátok meg az ukrán törvényeket – mondtuk a hivatalos embereknek. A háborúban mindkét fél kisebb-nagyobb mértékben torzítja az igazságot”.  

A bemutatón, a könyvesboltban helyszíni fotók végtelen sora villódzott a tv-képernyőn . Szétlőtt lakások, házak, a földbe csapódott, a robbanástól tulipánsziromszerűen széthajlott gránátrészek, szürke arcú katonák, fáradt, közönyös civilek szerepelnek a képeken. Egy katona, akinek a zubbonyából egy parányi kölyökmacska kandikál ki, egy másik, aki a hevenyészett tűzhelyen rántottát kavargat egy sivár, lepusztult helyiségben.

A háború sok arcát mutatja, hogy a képek között felbukkan az OUN, az ellentmondásos, antiszemitizmussal vádolt ukrán nacionalista szervezet szimbóluma, a kalandos sorsú, később az ukrán állampolgárságtól megfosztott grúz ex-elnök, politikus, Mikheil Szaakasvili patronálta, az ukrán kormány oldalán a szeparatisták ellen harcolt félkatonai szervezet, a Grúz Nemzeti Légió egyik alegysége is.

A Sorskönyv a frontról – háborús foszlányok: magyar–ukrán szerzőpáros a kelet-ukrajnai helyzetről bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Budapesten, a világon elsőként, mutatták be a világ atomiparáról, atomenergia-helyzetéről szóló 2019-i helyzetjelentést (The World Nuclear Industry Status Report 2         019 – WNISR2019), amelyet egy nemzetközi szakértői csoport készített Mycle Schneider francia független szakértő projektje alapján. (Nyitó képünkön: atomerőmű.)

A CEU budapesti, Nádor utcai épületében tartott rendezvény alapgondolata: hosszú távon a megújuló energiaforrások kiaknázása versenyképes az atomerőművek termelte energiával, elsősorban a villamos energiával. Csökken az atomerőmű-építések növekedési üteme, a reaktorok hője segítségével előállított elektromos energia árszintje nagyjából évtizedek óta azonos, vagy kismértékben emelkedik, míg a megújuló forrásokból (szél-, nap-, vízenergia stb.) előállított energia költségei az utóbbi években meredeken csökkentek. IIy módon versenyképességük ugrásszerűen megnőtt – derült ki az előadásokból.

Ürge-Vorsatz Diána, a CEU környezetvédelmi tudományok professzora bevezetőjében hangsúlyozta, már Európában is létfontosságú ökorendszereket tettünk tönkre. Ugyanakkor – mint rámutatott – még nincs késő a klímaváltozás egyik legfontosabb komponense, a szén-dioxid-kibocsátás kérdésének megoldásához. Az energia-előállítás szén(-dioxid)-mentesítését alapkérdésnek nevezte. Hozzátette: az atomenergia fontos komponense a megoldásnak.    

Magyarországon a stratégiai hosszú távot (2050-ig) tekintve fenntartható az atomenergia nélküli, megújulókra alapozott (villamos) energiatermelés – vélte Jávor Benedek, az Európai Parlament (MEP) volt képviselője. Ezt a német Wuppertal Intézet a témába vágó tanulmányára hivatkozva mondta, amely szerint a beruházási költségek a megújulók használatával és az energiahatékonyság-növeléssel akár 30 százalékkal alacsonyabbak lehetnek a paksi bővítésre szánt összegnél.

Mycle Schneider, párizsi független atomenergiaügyi konzultáns, a mai CEU-rendezvény fő előadója átfogó képet rajzolt az atomenergia-ipar fejlődéséről. Mint mondta, ez idő szerint öt ország – az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Kína és Dél-Korea – adja a világ atomerőmű-kapacitásának a hetven százalékát.

Mint gyakorlatilag mindenben, itt is érdemes Kínára figyelni. Oroszországban az atomerőmű-építés 1954 óta átlagosan 22 évet vesz igénybe, Kínában ez az idő hat esztendő. Az atomerőmű-építés ütemének lassulása a működő reaktorok, erőművek átlagéletkora növekedésével járt. Az atomerőművek életkora (világátlag) 30 év, az EU-ban valamivel több: 34 év.

Schneider idézte a Lazard, a világ vezető pénzügyi és vagyonkezelő cégének tanulmányát, amely szerint 2004–18 között a napenergia (szolár) fajlagos előállítási költsége 88, a szélenergiáé 69 százalékkal csökkent, az atomenergiáé viszont 23 százalékkal nőtt.

Az Infovilág munkatársának az Európai Unióban érvényes helyzetre vonatkozó kérdésére Mycle Schneider elmondta: az EU-ban még nem készült az Egyesült Államokban már nyilvánosságra hozott olyan felmérés, amely az egyes energiafajták előállításának teljes költségét (beleértve a tárolást is) tartalmazza. Ennek egyik oka az EU bonyolult energia-rendtartása, a tagállamok és a brüsszeli központ egymástól elváló hatáskörei. Elhangzott, hogy az Egyesült Államokban 2017-ben egyes energiaforrások teljes fajlagos költsége – piaci viszonyok közepette, a tárolás költségeit is hozzá számítva – atomenergia: 30 dollár/MWó (megawatt-óra), a megújulóké: 30-35 dollár/MWó. Ilyen piacközeli alapú számításokat az EU-ban nem végeztek. 

Jelenleg (2019 július) az atomerőművek villamosenergia-termelő összteljesítménye 370 gigawatt villamos teljesítmény (GWe), a megújulóké meghaladja az 1000 GWe-t. Tehát a megújulók már globális szinten lekörözték a nukleáris energiát – húzta alá Schneider. A francia szakértő összegzése: „A klímaválság megköveteli a legolcsóbb és a leggyorsabb válaszstratégiát. Ám az atomerőmű-opció a legdrágább és a leglassabb megoldás”.

Mind az 1986-i csernobili, mind a 2011-i fukushimai atomerőmű-szerencsétlenség (mindkettő a súlyossági skálán a 7-es fokozatba sorolt) nagymértékben hatott az atomenergiával kapcsolatos tervekre, döntésekre. Az erőmű (reaktor) építés 2011 – azaz Fukushima – után látványosan fékeződött, a kormányok, vállalatok még inkább a klímaváltozás szempontjából kevésbé káros megújulók felé fordultak.

Az új atomreaktorok építésében a csúcsot 1979-ben érték el, azóta csökken az építés üteme, és mint általánosítható szabály, nő a projektmegvalósítások ideje. A francia szakember aláhúzta, hogy a múlt század hetvenes éveiben készített előrejelzések az atomenergia-ipar fejlődéséről nagymértékben túlbecsülték annak jelentőségét. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) 1974-i prognózisa mintegy 5300 gigawatt (GW) teljesítményt jósolt a 2000. esztendőig. Ez a valóságban mintegy 350 GW-tal az előrejelzés tíz százalékát sem érte el.

Jávor Benedek Paks-2 kapcsán és más előadók is jelezték: az atomerőművek körüli szerződések, a működés átláthatósága nagy problémát okoznak. Ennek egyik oka: az atomerőművek azokban az országokban, amelyeknek saját atomfegyvereik vannak, közvetlenül a hadiipari komplexum részei.

Paks-2 nem tartozik ide. A Európai Parlament volt képviselője elmondta, hogy folyamatos jogi-közigazgatási lépései, a kormányzati szervektől való információkérései 2019 áprilisára eredménnyel jártak: nyilvánosságra hozták a Paks-2 szerződés teljes szövegét. Ez egy ilyen típusú szerződésnél a világon elsőként fordult elő, hangoztatta.

Az előzmények: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalása szerint a titkosítás nem alkalmazható a teljes szerződésre. Ezt követően fokozatosan feloldották a titkosítást, 2017 májusában az üzemanyagról kötött megállapodás kivételével nyilvánossá tették a szerződés egy részét. 2018 végére a szerződés 70%-a publikus, amely döntés ellen a kormány és az orosz fél, a Roszatom fellebbezett. Érdemes volt küzdeni – mondotta Jávor. Hozzátette, hogy a valóság különbözik a kormányzat által kommunikáltaktól.

A szeptember 24-én nyilvánosságra hozott, 319 oldalas jelentésből Magyarországgal két oldalon foglalkoznak. Részben sajtójelentésekre (atlatszo.hu), részben NGO-k által szerzett információkra hivatkozva jelzik a vitát, amely Paks-2 földrajzi helyével kapcsolatos fenntartásokról, a földmozgásokra, tektonikus törésvonalakra vonatkozó IAEA-normák meg nem tartásáról, kockázatokról szól. A jelentés szerint gondok lehetnek a gazdaságossággal is. Utal a magyar Miniszterelnöki Hivatal által 2015-ben a Rothschild and Cie.-től megrendelt tanulmányra, amely szerint a Paks-2-ben megtermelt egy MWó-nyi elektromos energia piaci ára hozzávetőlegesen 73 dollár lenne, amely elég magas. (Schneider fentebb idéz egy 2017-i amerikai tanulmányt, amely szerint az USA-ban egy MWó-nyi, atomerőműben termelt villamos energiamennyiség piaci ára – beleértve a tárolás költségeit is – körülbelül 30 dollár.)

A konferenciát követő beszélgetésekben – amelyekben alkalmazták a Chatham House szabályt (= olyan alapelv, mely biztosítja a találkozón elhangozott információk bizalmas jellegét; lehetővé teszi, hogy a résztvevők, mint egyének fejthessék ki véleményüket, melyek adott esetben nem egyeznek szervezetük nézetével. Ennek köszönhetően szabadabb beszélgetésre nyílik lehetőség. alkalmazták, azaz a média az információk forrását nem közölheti) – elhangzott az aggodalom a jelenlegi fukushimai helyzet kapcsán. Egyfelől a talajvíz és a föld alatti vízfolyások folyamatosan mossák bele a Csendes-óceánba a sugárszennyezett vizet, másfelől  sokmillió tonna sugárfertőzött vizet tárolnak az erőmű körül tartályokban, amelyek kapacitása lassan kimerül. Ezzel nem tudnak mit kezdeni. Az egyetlen lehetőség, valamelyest hígítva beleengedni ezt a hatalmas, sugárszennyezett víztömeget a Csendes-óceánba, amelynek a japán partok menti vizei halban gazdagok, és a halászat sok nemzet hajóit magában foglaló ágazat ezeken a vizeken. A Kuroshio-áramlat éppen a fukushimai partok mentén halad északra, hogy Alaszka magasságában a megmozgatott víztömeg délnek forduljon és érintse a kaliforniai partokat, majd az észak-egyenlítői áramlat ismét nyugatnak, majd északnak fordítsa a víztömegeket.

A Elsőként Budapesten mutatták be a világ atomenergia-iparáról szóló idei jelentést bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.