Egyértelmű, hogy a NER szemszögéből súlyos rendszerhiba volt Biró kinevezése az Integritás Hatóság élére. Ilyen hibát ritkán követtek el és erre is nyilván csak az EU akkor már fokozott figyelme kényszerítette őket. Mindig ügyeltek arra, hogy fontos pozícióba csak már eleve megbízható és lojális és/vagy megvásárolt, megzsarolt embereket nevezzenek ki. Az állampárti működés alapelve volt, hogy minden fogaskeréknek surlódásmentesen kell illeszkednie a gépezetbe.

Amikor hírét vettem, hogy Biró Ferenc lesz a felállítandó Integritás Hatóság elnöke, magam is gyanakvó voltam. Tájékozódtam korábbi munkahelyének (PWC) vezető munkatársainál róla és hitetlenkedve, meglepődve hallottam, hogy egybehangzóan azt állították: Biró nem a NER embere, tisztességes ember, várhatóan lelkiismeretesen fogja végezni a feladatát. Az idő őket igazolta, a kálváriája is ennek köszönhető.

Egy idő után Biró és a Hatóság elkezdett vizsgálódni a hatalom számára kényes ügyekben, pl. Balásy cégei körül. Ez már kiverte a biztosítékot a NER-nél.

Az interjúból kiderül, hogy először őt is próbálták megvesztegetni: feleségének zsíros sine cura állást ajánlottak, de ő ezt visszautasította. Majd két miniszter is leült vele, hogy „beszéljenek a fejével”, de ez sem vezetett eredményre. Ezt követték a maffiamódszerek: megrendezett baleset, házkutatás, vegzálás, börtönnel fenyegetés, vádemelés stb.

Akik ezt kitervelték és részt vettek benne, azoknak bűnhődniük kell és remélem, hogy bűnhődni is fognak. Szép feladat vár ebben a történetben is az igazságszolgáltatásra. Ajánlom minden kedves Olvasómnak az interjú megtekintését, a videó linkje a kommentszekcióban található, írta Szent-Iványi István Facebook bejegyzésében.

Bíró Ferenc becslése szerint mintegy 60 000 milliárd, azaz HATVANEZER MILLIÁRD FORINTOT vett ki, térített el az államkasszából a NER. (a szerk.)

A Rendszerhiba? Biró Ferenc interjújáról Szent-Iványi István bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A XX. század közmédiája alapvetően tartalomszolgáltató volt. Híreket mondott, híradót készített, kulturális és oktató műsorokat gyártott, sporteseményekről közvetített. A legitimációja az volt: „Mi olyan műsorokat készítünk, amelyeket a piac nem készítene el.” Ez a modell ma már gyengül. Streaming van. Podcastok vannak. YouTube van. Információözön van. A közmédia nem tud többé a tartalom mennyiségében versenyezni.
Az új modell: a bizalom infrastruktúrája
A Reuters Institute, az Ofcom, a BBC és az északi országok reformvitái mögött egyre inkább ez jelenik meg: a közmédia értéke nem a tartalomtömegben van, hanem abban, hogy képes-e olyan helyet létrehozni, amelyben az állampolgár bízhat, vagyis a közmédia nem egyszerűen műsorokat gyárt, hanem hitelesít, ellenőriz, archivál, kontextust ad, összekapcsol. Válságban tájékozódási pontot jelent. Ez valódi infrastruktúra-funkció!
Ami a hazai viszonyokat illeti, az 1989-90-es rendszerváltozás idején a kutatások szerint a legmegbízhatóbb intézmény a Magyar Rádió volt. A mostani rendszerváltozáskor az utolsó helyek egyikén szerepelt. A magyar médiarendszer problémája tehát nem technikai. Nem az a kérdés, hogy hány csatorna van, hanem az, hogy a társadalom jelentős része nem ugyanazokból a tényekből indul ki. Egy demokratikus társadalom azonban nem működhet minimális, közös ténybázis nélkül. Ezért a magyar közmédia reformjának célját nem úgy kellene megfogalmazni, hogy: „független televíziót vagy rádiót akarunk létrehozni”, inkább úgy, hogy: „nemzeti bizalmi infrastruktúrát akarunk létrehozni”. Ha ezt a logikát követjük, akkor a közmédia feladatai is másképp rendeződnek.

Első helyre kerülne a hitelesítés A közmédia egyik fő feladata a hírgyártás mellett, a tények ellenőrzése lenne. Valahogy úgy, hogy „Ha valami fontos történt Magyarországon, itt lehet megnézni, hogy mi az, amit biztosan tudunk.” A BBC Verify vagy a francia és skandináv fact-checking modellek ebbe az irányba mutatnak.

Másodszor: nem csatornákban, hanem közszolgáltatásokban kellene gondolkodni.
A bizalmi infrastruktúra logikája:
• nemzeti hírszolgálat,
• nyilvános adatbázisok,
• választási információs rendszer,
• közérdekű tudástár,
• digitális archívum,
• tényellenőrző központ.

Ha a bizalom maga a termék, akkor minden működési adatnak nyilvánosnak kell lennie.Kell a szerkesztési elvek, a költségek nyilvánossága, akárcsak a panaszok, helyreigazítások, a politikai kiegyensúlyozottsági jelentések nyilvánossága. A BBC vagy az ARD sokszor éppen azért hiteles, mert látható, hogyan működik.

A közmédia nemcsak műsort gyártana, hanem azt is vizsgálná, hogyan működnek a platformok, hogyan terjednek az álhírek, hogyan manipulálnak az algoritmusok. A digitális korszakban a médiaértés részben már infrastruktúra-feladat.

Az eddigi reformelképzelések elsősorban az intézményi és jogi oldalról közelítenek, az új jogszabályi környezet, a függetlenség, a szervezeti átalakítás, az MTVA lebontása, az új irányítás bevezetése került szóba. Ez mind szükséges feltétel, de még nem válaszol arra a kérdésre, mi legyen a közmédia küldetése a digitális korban?

Erre a „bizalom infrastruktúrája” korszerű felelet. Nem a múltat akarja helyreállítani. Nem a régi televíziós korszakot akarja visszahozni. Azt mondja: a közmédia nem azért létezik, hogy csatornákat üzemeltessen. Azért létezik, hogy fenntartsa azt a minimális bizalmi környezetet, amely nélkül sem a demokrácia, sem a digitális gazdaság, sem a közélet nem tud működni.

Ha ebből egy mondatban kellene a reformprogramot összefoglalni, az így hangzana:„A magyar közmédia újjáépítésének célja nem egy új állami televízió és rádió létrehozása, hanem egy olyan nemzeti bizalmi infrastruktúra megteremtése, amely a digitális korban garantálja a hiteles információhoz való egyenlő hozzáférést.”Ez olyan elv, amelyre intézményt, finanszírozást és szerkesztőségi kultúrát is lehet építeni.

A A közmédia, mint bizalmi infrastruktúra bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Több mint 100 év telt el azóta, hogy rádióadók kezdték sugározni adásukat Európában, és a politika nagyon hamar felismerte, hogy a rádió, majd a televízió hatalmi eszköz, ezért a rádió és tv állomások állami kézben, állami felügyelet alatt maradtak. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a helyzet változzon, az állami monopólium csökkenjen, majd megszűnjön, és az államok által ellenőrzött adók ún. közszolgálati státuszt kapjanak.

A technika és technológia átalakulása, az internet világa azonban az elmúlt évtizedekben igen gyorsan átalakította a hallgatók és nézők médiafogyasztási szokásait, a streaming nagyrészt elvette a közönséget a hagyományos médiától, így a közmédiától is, a print média mellett az analóg-lineáris adások is sokat vesztettek.

Nyugat-Európában ugyanakkor nem az látszik, hogy megszűnne a közmédia, hanem inkább az eddigi modellek újratárgyalása, átalakítása folyik. A lineáris televízió súlya csökken, a rádió és a podcast a digitális térbe költözik, a finanszírozás körül politikai viták éleződnek, miközben az Európai Unió jogi garanciákat is követel a közszolgálati média függetlenségére.

Magyarországon a mostani rendszerváltás után ki kell szabadítani a közmédiát a politikai fogságból, de ha ez sikerül,  nem az következik, hogy egyszerűen másolni kell valamelyik ország rendszerét, – mint ahogy az a kilencvenes években nagyrészt történt -, hanem az, hogy a közmédiát újra valódi közintézménnyé kellene tenni: független irányítással, többéves, átlátható finanszírozással, szerkesztőségi autonómiával és valódi társadalmi elszámoltathatósággal.

A nyugat-európai közmédia jövőjéről ma már nem lehet úgy beszélni, mintha a kérdés csak a televíziós csatornákról és rádiófrekvenciákról szólna. A közszolgálati média egyszerre küzd közönségvesztéssel, politikai támadásokkal, technológiai átalakulással és finanszírozási bizonytalansággal.

Mégis: a legtöbb nyugat-európai vita nem arról szól, hogy szükség van-e közmédiára, hanem arról, hogyan lehet azt a streamingplatformok, a közösségi média, a mesterséges intelligencia és a politikai polarizáció korában újra legitim, látható és független intézménnyé tenni.

Az egyik legfontosabb változás az Európai Médiaszabadság Rendelet, az EMFA alkalmazása. A szabályozás fő rendelkezései 2025. augusztus 8-án léptek alkalmazásba. Az Európai Bizottság szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell a média szerkesztői függetlenségét, a közszolgálati média stabil és megfelelő finanszírozását, valamint az irányító testületek átlátható kinevezési és felmentési eljárásait. Ez a közmédia jövőjét már nem pusztán nemzeti belpolitikai kérdésként kezeli, hanem az európai demokratikus infrastruktúra részeként.

A trendek közül az első a lineáris televízió visszaszorulása. A közmédia történetileg abból indult ki, hogy a társadalom jelentős része ugyanazokat a rádió- és tévécsatornákat követi. Ez az alaphelyzet mára megszűnt. A brit Ofcom 2025-ös közszolgálati médiaanyagában azt emeli ki, hogy a BBC, ITV, Channel 4, Channel 5 és S4C továbbra is fontos közszolgálati szereplők, de a közönség elérése sokkal bonyolultabb lett, mert a nézők jelentős része streamingplatformokon és videómegosztókon fogyaszt tartalmat.

A brit adatok szerint 2024-ben az otthoni videónézésben a YouTube és a Netflix már igen jelentős arányt képviselt, és ez csökkenti annak esélyét, hogy a nézők rendszeresen találkozzanak közszolgálati tartalommal.

A második trend a finanszírozási modell átalakulása. A klasszikus készülékhez kötött televíziós licencdíj egyre nehezebben tartható fenn ott, ahol az emberek laptopon, telefonon, tableten vagy platformokon keresztül fogyasztanak hírt, filmet, sportot és rádiót. Az Egyesült Királyságban a BBC finanszírozása a 2025–2027-es Charter Review egyik központi kérdése.

A brit kormány 2025 decemberében indította el a felülvizsgálatot, amely a BBC küldetését, irányítását és finanszírozását vizsgálja; a kormányzati anyag kifejezetten felveti, hogy a nézői szokások változása miatt újra meg kell kérdezni, alkalmas-e még a licencdíj a BBC fenntartására.

Németország más úton jár. Az ARD, a ZDF és a Deutschlandradio finanszírozása továbbra is háztartásonként fizetett közszolgálati hozzájáruláson alapul. A ZDF tájékoztatása szerint a díj 2021 óta havi 18,36 euró, és a finanszírozási szükségletet független szakértői bizottság, a KEF vizsgálja. A német alkotmányos logika lényege, hogy a finanszírozást ne lehessen egyszerű politikai nyomásgyakorlásként használni.

Ugyanakkor Németországban is erős a reformkényszer: a 2025. december 1-jén hatályba lépett Reformstaatsvertrag célja, hogy az ARD, a ZDF és a Deutschlandradio digitálisabb, karcsúbb és modernebb szerkezetben működjön, több együttműködéssel és kevesebb párhuzamossággal.

Franciaország példája azt mutatja, hogy a licencdíj megszüntetése önmagában nem oldja meg a közmédia politikai és pénzügyi dilemmáit. A francia televíziós hozzájárulást 2022-ben törölték el, azóta a közszolgálati audiovizuális intézmények finanszírozása főként az áfa egy részének hozzárendeléséből származik.

A France Télévisions szerint a 2024-ben elfogadott organikus törvény tartósabb, elkülönített forrást teremtett, és a társaság árbevételének 86 százaléka közpénzből származik. Ezzel párhuzamosan politikai vita zajlik a France Télévisions, a Radio France és más közintézmények szorosabb integrációjáról vagy összevonásáról.

Az északi országokban a közmédia finanszírozása sok helyen már adójellegű rendszerbe került. Svédországban a közszolgálati díjat az adórendszeren keresztül szedik be; a svéd adóhatóság tájékoztatása szerint a díj az SR, az SVT és az UR finanszírozását szolgálja. A svéd kormány 2025 decemberében döntött a 2026–2033 közötti új közszolgálati megbízás részletes feltételeiről, amelynek egyik iránya a technológiasemlegesség: ugyanazok az elvek vonatkozzanak a közszolgálati tartalomra, függetlenül attól, hogy rádióban, televízióban vagy digitális platformon jut el a közönséghez.

Svájcban a közmédia körüli vita közvetlen népszavazási kérdéssé vált. 2026. március 8-án a választók elutasították azt a kezdeményezést, amely a háztartási médiahozzájárulást 335 svájci frankról 200 frankra csökkentette volna, és a vállalatokat mentesítette volna a díjfizetés alól. A döntés nem jelenti azt, hogy minden változatlan marad: a díj kormányzati döntés alapján 2029-ig így is 300 frankra csökken. A svájci példa jól mutatja, hogy a közmédia finanszírozása nemcsak költségvetési, hanem nyelvi, regionális és társadalmi kohéziós kérdés is.

A harmadik trend a közmédia küldetésének szűkítése vagy újrafogalmazása. Sok országban erősödik az az igény, hogy a közmédia ne versenyezzen mindenben a kereskedelmi médiával, hanem világosan indokolja, miért van szükség közpénzből finanszírozott tartalomra. Hír, oknyomozás, választási tájékoztatás, regionális és helyi jelenlét, kisebbségi nyelvek, gyerektartalom, oktatás, kultúra, tudomány, archívum, veszélyhelyzeti tájékoztatás: ezek azok a területek, amelyekben a közmédia társadalmi értéke a legkönnyebben megvédhető. A pusztán nézettségvezérelt szórakoztatás viszont egyre nehezebben igazolható, ha közben a közszolgálati hír- és ismeretterjesztő funkciók gyengülnek.

A negyedik trend a digitális láthatóság szabályozása. A közmédia jövője nemcsak azon múlik, készít-e jó tartalmat, hanem azon is, megtalálja-e azt a közönség. A brit Ofcom ezért a közszolgálati tartalmak kiemelt láthatóságát javasolja a YouTube-on és esetleg más harmadik fél platformjain. Ez a következő évek egyik nagy európai vitája lesz: hogyan lehet úgy biztosítani a közérdekű, szerkesztett, ellenőrzött tartalmak hozzáférhetőségét, hogy közben ne az állam döntse el, mit kell előnyben részesítenie a platformoknak.

Az ötödik trend a bizalom kérdése. A Reuters Institute 2025-ös Digital News Reportja szerint a felhasználók világszerte erősen aggódnak amiatt, mi igaz és mi hamis az online hírek között; Európában ez az aggodalom alacsonyabb, mint több más régióban, de így is jelentős.

A jelentés azt is rögzíti, hogy sok országban a megbízható hírmárkák, köztük közszolgálati hírmárkák azok közé tartoznak, amelyekhez az emberek fordulnak, ha ellenőrizni akarják, igaz-e valami. Ez a közmédia egyik legerősebb jövőbeli szerepe: nem egyszerűen tartalomgyártóként, hanem hitelesítési pontként működhet az információs zűrzavarban.

A közmédia ugyanakkor sehol sem sérthetetlen. A Riporterek Határok Nélkül 2025-ös jelentése szerint az EU-tagállamok több mint felében érzékelhető nyomás a közszolgálati médián, és a válaszadók több mint fele politikai természetűnek tartotta ezt a nyomást. A szervezet szerint a finanszírozási viták a politikai befolyás eszközévé válhatnak.

Ez különösen fontos tanulság: a közmédia „karcsúsítása” lehet szakmai reform, de lehet politikai fegyver is. A különbséget az dönti el, van-e független igényfelmérés, többéves finanszírozás, nyilvános hatásvizsgálat és szerkesztőségi garancia.

Magyarország helyzete ebben a mezőben különösen érzékeny. Az Európai Bizottság 2026 januárjában kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az EMFA és az audiovizuális médiaszolgáltatási irányelv több rendelkezésének megsértése miatt. A Bizottság közlése szerint Magyarország nem felel meg többek között a közszolgálati médiára, a médiatulajdon átláthatóságára, a médiapiaci koncentráció vizsgálatára és az állami reklámok elosztására vonatkozó követelményeknek.

A legutóbbi választási kampány azt erősítette meg, amit az előző években is tapasztalni lehetett: a közmédia hírszolgáltatása a kormányzat kézi vezérletével működött, és pártpolitikai propaganda-kampányokat bonyolított, illetve az MTVA a kormányzati érdekeknek megfelelően egyfajta kifizető hellyé vált.

Polyák Gábor professzor, az ELTE Kommunikációs tanszékének vezetője szerint a magyar közmédia jelenlegi formájában nem reformálható pusztán személycserékkel vagy belső szabályzatokkal. Szerinte az MTVA és a Médiatanács mai konstrukciója maga a probléma: elrejti a felelősséget, átláthatatlanná teszi a közpénzek felhasználását, és nem biztosít valódi közszolgálati működést.

Ebből az következik, hogy egy demokratikus átalakításnak nem a meglévő rendszer finomhangolásából, hanem új médiatörvényből, új felügyeleti modellből, szakmailag kiválasztott menedzsmentből és társadalmi kontrollból kell kiindulnia.

A magyar reform kiindulópontja tehát nem az, hogy „legyen-e közmédia”. Egy demokratikus országban szükség van közszolgálati médiára. A kérdés az, hogyan lehet a jelenlegi állami/propaganda médiarendszerből olyan közintézményt létrehozni, amelyet nem a mindenkori kormány kommunikációs logikája, hanem törvényben rögzített közszolgálati feladat, szakmai autonómia és nyilvános elszámoltathatóság vezérel.

Amennyiben azt vesszük alapul, hogy teljesen új szabályozás kell, akkor milyen elvek, és az elvek érvényesítéséhez milyen lépések szükségesek?

Az első javaslat: a közmédia irányítását ki kell venni a kormányzati és pártpolitikai függésből. Ehhez új, széles társadalmi és szakmai legitimitású kuratóriumi rendszert kellene létrehozni. A testület tagjait nem egyszerű parlamenti többséggel, hanem minősített többséggel, nyílt pályázattal, előzetes szakmai meghallgatással és összeférhetetlenségi szabályokkal kellene kiválasztani. A tagok között helyet kellene kapniuk médiaszakmai, tudományos, kulturális, kisebbségi, fogyatékosságügyi, oktatási és civil szempontokat képviselő személyeknek, de nem delegált pártkatonáknak.

A második javaslat: a finanszírozást több éves, automatikus és ellenőrizhető rendszerbe kell helyezni. A közmédia éves költségvetése ne függjön közvetlenül a mindenkori költségvetési alkutól. Lehetséges modell a német típusú független finanszírozási bizottság, amely meghatározott közszolgálati feladatok alapján számolja ki a szükséges forrást. A forrás származhat költségvetési hozzájárulásból, elkülönített adójellegű bevételből vagy vegyes modellből, de a lényeg az, hogy ne lehessen év közben politikai büntetésként csökkenteni, és minden tétel legyen nyilvános.

A harmadik javaslat: a hírszolgáltatást, az MTVA, a Duna Médiaszolgáltató és az MTI viszonyát újra kell szabályozni, illetve egy új struktúrában úgy átalakítani, hogy a hírszolgáltatásnak szerkesztőségileg elkülönült, jogilag és szakmailag védett intézményi formája legyen. Az MTI közpénzből fenntartott hírügynökségi szerepe csak akkor indokolható, ha szolgáltatása pártatlan, forrásai átláthatók, helyreigazítási gyakorlata ellenőrizhető, és hozzáférése nem torzítja a médiapiacot.

A negyedik javaslat: nyilvános szerkesztőségi chartát kell elfogadni. Ebben rögzíteni kell a pártatlanság, a forrásellenőrzés, a választási kiegyensúlyozottság, a helyreigazítás, az összeférhetetlenség, a politikai nyomás dokumentálása és a közérdekű panaszkezelés szabályait. A charta megsértését ne belső fegyelmi ügyként, hanem nyilvános elszámoltathatósági kérdésként kezeljék.

Az ötödik javaslat: a közmédia feladatát szűkebben, de erősebben kell meghatározni. Magyarországon a közpénzből fenntartott rendszer elsődleges feladata a hiteles hírszolgáltatás, a választási és közéleti tájékoztatás, a regionális és helyi nyilvánosság erősítése, a nemzetiségi és határon túli magyar közösségek megszólítása, az oktatás, a kultúra, a tudomány, a gyerek- és ifjúsági tartalom, az archívum és a veszélyhelyzeti kommunikáció legyen.

A kereskedelmi logikájú szórakoztató tartalmakat csak akkor érdemes közpénzből finanszírozni, ha világos közszolgálati indokuk van, a túlfizetett labdarúgó közvetítések ezek közé tartoznak.

A hatodik javaslat: digitális közmédia-stratégiát kell készíteni. Nem elegendő a televíziós adásokat feltölteni az internetre. Külön formátum kell fiataloknak, mobilra, podcastre, rövid videóra, adatújságírásra, magyarázó tartalmakra és akadálymentes elérésre. A közmédia digitális felületeinek algoritmikus ajánlórendszereit, adatkezelését és moderálási szabályait is nyilvánossá kell tenni.

A hetedik javaslat: a közmédia teljesítményét függetlenül kell mérni. Nem elég nézettségi adatokat közölni. Évente vizsgálni kell a politikai kiegyensúlyozottságot, a források sokszínűségét, a társadalmi csoportok megjelenését, a tényellenőrzési hibákat, a panaszok kezelését, a regionális lefedettséget és a közbizalmat. Az eredményeket nyilvános, kereshető formában kell közzétenni.

A nyolcadik javaslat: az állami reklámköltést teljesen el kell választani a közmédia reformjától, de ugyanabban a médiaszabadsági csomagban kell szabályozni.

Az EMFA egyik fontos iránya éppen az állami hirdetések átlátható és diszkriminációmentes elosztása. Magyarországon a közmédia hitelességét önmagában nem lehet helyreállítani, ha közben az állami reklámpiac politikai jutalmazási és büntetési rendszerként működik.

A kilencedik javaslat: fokozatos, nem kampányszerű átalakításra van szükség. A nyugat-európai példák azt mutatják, hogy a közmédia reformja akkor működik, ha több évre tervezik, nyilvános vitával, hatásvizsgálattal és szakmai garanciákkal. Magyarországon is legalább háromlépcsős folyamat kellene: először függetlenségi és átláthatósági törvénycsomag, majd intézményi és finanszírozási átalakítás, végül digitális és tartalmi stratégia.

A tizedik javaslat: a közmédiát vissza kell adni a közönségnek. Ez nem szlogen, hanem intézményi feladat. Közönségtanácsokra, nyilvános éves meghallgatásokra, regionális fórumokra, szerkesztőségi ombudsmanra és könnyen követhető panaszmechanizmusra van szükség. A közmédia nem attól közszolgálati, hogy közpénzből működik, hanem attól, hogy a közönség ellenőrizheti, vitathatja és számonkérheti.

A nyugat-európai közmédia jövője tehát nem egységes modell felé tart. A BBC a licencdíj jövőjét vitatja, Németország a csatornastruktúrát és együttműködést reformálja, Franciaország az eltörölt licencdíj után keresi a stabil finanszírozási és intézményi formát, Svédország technológiasemleges, hosszú ciklusú megbízásban gondolkodik, Svájc pedig népszavazáson erősítette meg, hogy a közmédia finanszírozása társadalmi döntés is.

A közös nevező mégis világos: a közmédia akkor maradhat életképes, ha függetlenebb, átláthatóbb, digitálisabb és egyértelműen közérdekű lesz, és újra hitelesítési pontként szolgál az információs zajban és az álhír áradatban.

Magyarország számára ez a tanulság különösen fontos. A közmédia átalakítása nem technikai-médiapolitikai ügy, hanem demokratikus intézményépítés. Nem elég új logó, új műsorrend vagy új online felület. A bizalomhoz először garanciák kellenek: független irányítás, védett szerkesztőségek, átlátható pénz, mérhető pártatlanság és valódi nyilvános kontroll.

Források: European Board for Media Services, Reuters Institute Digital News Report 2025, Ofcom Public Service Media Review, Ofcom: Transmission Critical, GOV.UK BBC Charter Review, BBC Charter Review Green Paper, RSF public media report, European Commission, Hungary EMFA infringement, ZDF finances, Rundfunkkommission Reformstaatsvertrag, France Télévisions governance and funding, Service-public.fr, Skatteverket public service fee, Swedish Government, public service 2026–2033, SWI swissinfo.ch,

A Újratervezés, avagy közszolgálat a streaming korszakban bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

KI A MAGYAR?

Újabb és újabb kutatások kezdődnek, meghatározások születnek arra nézve, ki és mi tekintendő magyarnak. Összefoglalónkkal megkönnyítjük a jövendő nemzedékek dolgát, és segédeszköz gyanánt közkinccsé tesszük az alábbi, csak részben tudományos vizsgálati eredményeket:

Magyarnak tekinthető az avarmagyar, a besenyőmagyar, a csángómagyar, a sumérmagyar, a díszmagyar, a gyászmagyar, a jászmagyar, a szászmagyar, a vészmagyar, a boldogmagyar és a boldogtalanmagyar.

A gazdagmagyar és a szegénymagyar, beleértve a nagyon szegényt is. A székelymagyar, a rácmagyar, a kunmagyar és a palócmagyar, a jó és a kevésbé jó palóc. A keltamagyar, a hunmagyar, a hunnemmagyar, a tótmagyar, a csehmagyar, a dákmagyar, a horvátmagyar, a polákmagyar.

A böszörménymagyar, a hajdúmagyar. A katarmagyar, másképpen bogumil. A galiciaimagyar, a szefárdmagyar, az askenázimagyar. A belgamagyar és a magyarbelga. A morvamagyar. A jugómagyar. A bánsági, a vajdasági, az alföldi és a felvidéki. Tengeren inneni és tengerentúli. Az Üveghegyen túli is. Az Ob der Enns-en túli is.

A szigetközi, a csallóközi, a muraközi. A somlai és a tokaji. Az amerikaimagyar, az amerikás magyar és a magyarab. A törökmagyar, a fehérmagyar, a vörösmagyar és a kékmagyar. A svábmagyar és a zsidómagyar. A szorbmagyar, azaz vendmagyar.

A huculmagyar. A svájcimagyar, a franciamagyar. Az izraelimagyar és Kishont Ferenc. Az angolmagyar és Mikes György. A házimagyar, az egyházimagyar. A kismagyar, a nagymagyar, a kovácsmagyar. A cigánymagyar, németmagyar, az oroszmagyar, az ukránmagyar, az olaszmagyar, valamint Madagaszkár királya.

A hegyimagyar, a síkmagyar. A síkhülye is. Az alföldimagyar, a felföldimagyar, a dunaimagyar, a tiszaimagyar, a balatonimagyar. Az érett magyar, az érő magyar, a rengeteg éretlen magyar. A tengerimagyar és a tavimagyar. Az ausztrálmagyar, a zélandimagyar, a kanadaimagyar, – a quebeci is-, a svédmagyar és a finnmagyar, továbbá a manysik, a hantik és a vogézek. A brazilmagyar meg a magyarbrazil. Az ősmagyar és az újmagyar. Az Urálon túli és inneni magyar. A sarki és a piréz magyar. A norvég magyar, a dánmagyar. Shakespeare és Hamlet.

A felvettmagyar és a bevett magyar. A hivő, a hívatlan, hites és hitetlen. A külmagyar, a belmagyar, a bélmagyar. A státuszmagyar, a státusztalanmagyar, a kivándoroltmagyar és a bevándorlómagyar, a maradómagyar és a kimaradtmagyar. Az igazoltmagyar és az igazolatlanmagyar. A hiányzómagyar. A jegyzettmagyar, a jegyzetlenmagyar, a nyilvánosmagyar, a titkosmagyar. A tudómagyar, a tudatlanmagyar, a töriamagyar. A menekültmagyar és a honfoglalómagyar, a röhögamagyar, továbbá Karinthy Frigyes.

A velenceimagyar, a mailandimagyar, a párizsimagyar, a rómaimagyar, a pestimagyar, a budaimagyar, a pölöskei magyar, a kalózmagyar, a bécsi szelet, a matrózhús és Esterházy Péter. Neumann, Teller, Szilárd. Gábor, Szent-Györgyi, Bíró. Hevesy. Ganz és Zwack. Csezmiczei és Petrovics. Zrinski és Frankopan. Kocsis, Puskás, Czibor. Budai, Hidegkúti. Bozsik, Grosics, Buzánszky, Lóránt és Lantos. Zakariás. Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi. Bartók és Kodály. Soros meg Rubik. Fatusi Babatünde. Kertész és Konrád. Krasznahorkai. Antall, Horn, Orbán. Gyurcsány, Bajnai. És persze Magyar…

A vallómagyar, a valómagyar, a színmagyar, a húsmagyar, a vérmagyar. A rögmagyar. Az észmagyar. Az eszetlenmagyar. A nemesmagyar és a magyarnemes. A nemtelenmagyar. A súgómagyar, a besúgómagyar és a besúgott. A neutrálismagyar. A szépmagyar, a csúfmagyar. A szerelmesmagyar.

A szómagyar, a tettmagyar, a tettetettmagyar. A debreceni lunátikus. A gótmagyar, a vandálmagyar, a vizigótmagyar, a kínaimagyar. A bosnyákmagyar, az albánmagyar, az osztrákmagyar, a magyar –osztrák, valamint Habsburg Ottó. Anjou és Jagelló. Hunyadi és Luxemburg. Árpád. A kitértmagyar, a hitmagyar, a betértmagyar a megtértmagyar, az áttértmagyar. A jómagyar, a rosszmagyar. A nagyon rossz is, továbbá Örkény István. A szájmagyar, a gyomormagyar. A soványmagyar. A kövérmagyar, a nagyon kövér is, beleértve az ifjú Schobert Norbertet.

Az élőmagyar, a halottmagyar, a pokolimagyar, a mennyeimagyar, a purgáltmagyar, a feltámadtmagyar. A balmagyar, a jobbmagyar, a jobbikmagyar, Baló és Morvai. A pirézmagyar és Zazrivecz. Az ég, a föld, a vizek, a tüzek, a csillagok.

Végül magyarnak tekintendő minden magyar. Státuszunkat megőrizve, az értekezést, a felsorolást, valamint a kirekesztést ezennel berekesztjük, ha valaki véletlenül kimaradt, listánk bármikor bővítendő.Mindenkinek jó egészséget és kellemes ünnepet, hiszen magyarni jó!

Az iromány hiteléül: Fátum, Aláírás

(A 2001-ben írott szöveg továbbfejlesztett változata)

A Az összetartozás napján – egy évfordulós kiáltvány bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Öthetes tárgyalássorozat után született megállapodás

Magyar Péter elmondta, hogy az elmúlt öt hétben folyamatos és intenzív tárgyalásokat folytattak az Európai Bizottsággal. Köszönetet mondott minisztereinek és munkatársainak, akik – szavai szerint – éjjel-nappal dolgoztak az uniós források felszabadításán.

A kormányfő szerint voltak olyan pillanatok, amikor a megállapodás lehetőségét is bizonytalannak látta, ezért különösen jelentős eredménynek nevezte a mostani politikai egyezséget.

Több mint 10 milliárd euró az RRF-programból

A megállapodás egyik legfontosabb eleme a magyar helyreállítási tervhez kapcsolódó források megnyitása. A helyreállítási és ellenállóképességi eszközből (RRF) Magyarország mintegy 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásra és 3,9 milliárd euró kedvezményes hitelre válhat jogosulttá, ami összesen 10,4 milliárd eurós keretet jelent. A források döntő része ugyanakkor továbbra is feltételekhez kötött: a kormány csak akkor juthat hozzájuk, ha a vállalt reformokat és beruházásokat határidőre, az Európai Bizottság által ellenőrizhető módon végrehajtja.

Kohéziós pénzek és Erasmus-visszatérés

A tárgyalásokon áttörés született a kohéziós források ügyében is. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy sikerült megállapodásra jutni a közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos összeférhetetlenségi kérdésekben.

Ennek eredményeként mintegy 2 milliárd euró szabadulhat fel a kohéziós keretből, valamint lehetőség nyílhat arra is, hogy a magyar hallgatók ismét részt vehessenek az Erasmus-programban, amennyiben a szükséges jogszabályi változtatások megszületnek.

A teljes, még befagyasztott kohéziós és strukturális forrásállományból további mintegy 7 milliárd euró válhat hozzáférhetővé a következő években, ha Magyarország teljesíti az uniós jogállamisági, korrupcióellenes és intézményi feltételeket.

Reformok a korrupció ellen

Ursula von der Leyen beszédében hangsúlyozta, hogy a tárgyalások középpontjában a strukturális reformok álltak. Kiemelte, hogy megállapodás született a korrupcióellenes intézményrendszer megerősítéséről, Magyarország csatlakozásáról az Európai Ügyészséghez, valamint az Integritás Hatóság hatásköreinek bővítéséről. A Bizottság elnöke szerint a közbeszerzési reformok szintén kulcsszerepet játszanak az uniós források felszabadításában.

Magyar Péter: a korrupció akadályozta a pénzek érkezését

A miniszterelnök élesen bírálta az előző, Orbán Viktor vezette kormányt, amely szerinte félrevezette a közvéleményt az uniós források visszatartásának okairól. Magyar Péter kijelentette: „egyetlen oka volt, hogy ezek a pénzek nem érkezhettek meg: a korrupció”.A kormányfő szerint a korrupcióellenes intézkedések – köztük a Nemzeti Vagyonvédelmi és -visszaszerzési Hivatal létrehozása, az Integritás Hatóság megerősítése és az Európai Ügyészséghez való csatlakozás – elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy megnyíljon az út a források felszabadítása előtt. „Három hét alatt elértük azt, amit Orbán Viktor négy évig nem tudott, vagy nem akart elérni” – fogalmazott.

Egészségügyre, szociális területre és beruházásokra fordíthatják a pénzeket

Magyar Péter közölte: az elérhetővé váló uniós források jelentős segítséget nyújthatnak az egészségügy fejlesztésében, a szociális ellátórendszer megerősítésében, valamint különböző beruházások megvalósításában. Ursula von der Leyen hozzátette: az elmúlt hetekben a felek az RRF célkitűzéseinek megfelelő beruházási projekteket is azonosítottak, köztük energetikai fejlesztéseket, amelyek a későbbi finanszírozás alapját képezhetik. A megállapodás ugyanakkor nem jelent azonnali és feltétel nélküli kifizetést: az uniós pénzek folyósítása továbbra is a vállalt reformok és jogszabályi változtatások végrehajtásától függ.

A Megállapodás az uniós források felszabadításáról – Magyar Péter szerint 16,2 milliárd euró válhat elérhetővé bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A hatalom természetrajzáról sokat elárul, hogy mitől fél. A Fidesz – hatalom a szabad sajtótól például láthatóan nagyon félt, de most, hogy már nem Fidesz-kormány van, elkezdődött az utóvédharc, és az általuk létrehozott médiabirodalom támadásba lendült.

Évtizedek óta zajlik Magyarországon a médiarendszer átalakulása/átalakítása. Először a tulajdonosok cserélődtek, rádiók, televíziók, újságok kerültek új kezekbe. Később megérkezett a KESMA, amelybe több száz kormánypárti médiumot tereltek be egyetlen alapítványi struktúrába, a tulajdonosok egyik napról a másikra, önként, ellenszolgáltatás nélkül lemondtak tulajdonukról… Egy klasszikus (S.Lajos) szerint mindenkinek állampolgári joga hülyének lenni, ugye. Formálisan mindez törvényes volt. A kérdés azonban soha nem az volt, hogy papíron minden szabályos-e. Hanem az, hogy mi marad a sajtószabadságból, amikor a nyilvánosság infrastruktúrája egyetlen politikai rendszer gravitációs mezejébe kerül.

A történet egyik szimbóluma a Népszabadság.

2016 októberében az ország legnagyobb múltú politikai napilapját egyik napról a másikra bezárták. Az olvasók egy reggel arra ébredtek, hogy nincs újság. A szerkesztőség nem készülhetett fel, az újságírók nem tudtak dolgozni, a rendszer egyszerűen lekapcsolta a kapcsolót. Hivatalosan gazdasági döntés volt. Sokak számára azonban a mai napig a magyar sajtótörténet egyik legsötétebb pillanata maradt.

Nem sokkal később a Mediaworks – amely már akkor a magyar médiapiac egyik legfontosabb szereplője volt – a KESMA-rendszer egyik meghatározó pillérévé vált. A vállalat ma újságokat, hírportálokat, nyomdákat és terjesztési hálózatokat működtet, országos lefedettséggel. Saját közlése szerint több nyomdával és kiterjedt logisztikai rendszerrel rendelkezik. Önmagában a piaci erő még nem probléma. A kérdés az, mi történik akkor, amikor ez a piaci erő politikai erővel kapcsolódik össze.

A Magyar Hang története erre adott látványos választ.

A lap alapítói 2018-ban arról beszéltek, hogy Magyarországon nem találtak olyan nyomdát, amely vállalta volna az újság nyomtatását. Végül Szlovákiában kellett elkészíteniük a lapot, még most is. Nem azért, mert Magyarországon ne lennének nyomdák. Hanem azért, mert senki sem akarta vállalni a kockázatot.

Ez az a pont, ahol a jogi és a gyakorlati valóság elválik egymástól. Papíron nincs monopólium. A gyakorlatban viszont kialakulhat egy olyan rendszer, amelyben a szereplők már nem azt mérlegelik, hogy üzletileg megéri-e egy együttműködés, hanem azt, hogy politikailag veszélyes-e.

Most pedig itt a Népszava körüli újabb botrány.

Akármi lesz az ügy végkimenetele, már önmagában az sokat elmond a magyar médiarendszerről, hogy egy országos napilap jövőjével kapcsolatban újra felmerülhetnek olyan kérdések, amelyek egy normális médiapiacon fel sem merülnének. Lesz-e nyomda? Lesz-e terjesztés? Lesz-e olyan piaci szereplő, aki hajlandó üzletet kötni egy kormánykritikus lappal? Ezek nem technikai kérdések. Ezek a sajtószabadság kérdései.

A KESMA létrehozásakor a kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánította az ügyletet, így elmaradt az a versenyhatósági vizsgálat, amely egy ekkora médiakoncentráció esetében természetes lett volna. Azóta a rendszer olyan méretűre nőtt, hogy egyszerre rendelkezik tartalomgyártó, nyomdai, terjesztési és online infrastruktúrával. Gyakorlatilag van monopolhelyzetben, nem a törvény szerint.

A nyilvánosságban gyakran elhangzik, hogy nincs cenzúra. Valóban nincs klasszikus cenzúra. Nincs minisztériumi pecsétes tiltás. Nincs hivatalos tiltólista. Nincs előzetes engedélyeztetés.

Csak egy olyan rendszer van, amelyben egyre több szereplő tudja előre, mit érdemes és mit nem érdemes megtenni. Nem kellett telefonálni. Nem kellett utasítani. Nem kellett semmit betiltani. Elég, ha mindenki érti a játékszabályokat.

A Népszabadság bezárása megmutatta, hogy egy lapot egyik napról a másikra el lehet tüntetni a nyilvánosságból a legnagyobb példányszámú napilapot.

A Magyar Hang esete megmutatta, hogy egy újság akár saját hazájában sem talál nyomdát.

A Népszava körüli mostani bizonytalanság pedig arra emlékeztet, hogy a probléma nem múlt el.

Mert a sajtószabadság nem csak ott kezdődik, hogy megírhatunk egy cikket. Hanem ott is, hogy lesz-e, aki kinyomtatja. És lesz-e, aki eljuttatja az olvasóhoz. Idézet az egykor Népszabadság, a mostani Népszava munkatársától, Hargitai Miklóstól:

„A Posta kiszorítása a lapterjesztésből politikai döntés volt – egy ugyanolyan egyszerű kormánydöntés nyomán egyik napról a másikra vissza is térhet, felszámolva a Mediaworks terjesztési monopóliumát. Az is politikai döntés volt, hogy a versenyhivatal és a médiahatóság nem vizsgálja ugyanazon Mediaworks nyomdamonopóliumát, és az ahhoz kapcsolódó árazási gyakorlatot – semmi akadálya, hogy akár már holnaptól vizsgálni kezdje, súlyos büntetéseket is kiszabva. Sok múlik a politikán – de még több az olvasókon. A Népszavát eddig is az olvasói tartották életben: a bevételei nagyobbik fele az olvasóktól származik. Végső soron az olvasók döntik majd el, akarják-e, hogy rajtuk is Orbán Viktor nevessen a végén.”

A A Fideszes médiabirodalom visszavág bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az Arsenal-PSG meccs idején csaknem 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot Budapesten – jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Kuczik János Zoltán közölte: a párizsi PSG, illetve a londoni Arsenal szurkolói egyaránt több mint 17 ezer jegyet vásároltak meg, ám információik szerint több tízezer szurkoló jegy nélkül érkezik Budapestre, és mindkét csapat szurkolóira jellemzőek a rendbontások.

A Hősök terén kialakított szurkolói zóna, a Champions Fesztivál rendezvényei mellett két külön szurkolói zónát alakítottak ki a két csapat rajongói számára. Az Arsenal-drukkereknek a Városligetben a Napozóréten, a PSG-t támogatók számára pedig az MTK Sportparkban.

Valentínyi Katalin, a Budapest Airport Zrt. vállalati kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese közölte, hogy péntektől vasárnapig, mintegy kétezer gépmozgással és 250 ezer utassal számolnak, ami a szokásos forgalom duplája.

Ezért ideiglenesen megnyitják a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér I-es terminálját is. Utóbbira érkezik az összes londoni járat, így a kereskedelmi járatok is.

Kovács Bendegúz, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szóvivője hangsúlyozta, hogy a repülőtérre közlekedő buszjáratok sűrítése mellett buszjáratot indítanak a reptér I-es termináljára is, illetve a külön charter-buszjáratok szállítják az utasokat a szurkolói zónákba. A meccsre szóló jeggyel a teljes budapesti tömegközlekedés használható.

Tájékoztatása szerint a szokásoshoz képest plusz száz autóbuszt állítanak forgalomba péntektől vasárnapig és tartalék buszokkal is készülnek. A reptéri járatok, illetve a metrószerelvények 2-3 percenként követik majd egymást, illetve az 1-es villamos is sűrítve közlekedik. A szurkolókat útbaigazító úgynevezett totemoszlopot a város 30 pontján helyeznek el és valamennyi utaskoordinátor szolgálatban lesz, köztük olyanok is akik idegen nyelveken beszélnek.

A Négyezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Megmozgattak bennünket, és az egyik feladat még mozgalmasabbá tette a napot. A társaságot három csoportra osztották, mindegyik csoportban négy-négy fő volt, természetesen más-más életkorúak. Megkaptuk a feladatokat, de egyik csoport sem tudta, mi a többiek dolga. A mi csoportunknak azt volt a feladatot, hogy a teremben lévő székeket rakja egy kupacba. Nagy lendülettel és sebességgel kezdtük gyűjteni az ülőalkalmatosságokat, de a kupac csak nem gyarapodott, mert ahogy letettünk két-három széket, annyi el is tűnt. Mint kiderült, a másik két csoportnak is a székekkel volt dolga, így aztán egy pillanat alatt kialakult a székháború, a székfoglalás, a kíméletlen harc a székekért. Volt aki egyszerűen ráült a megszerzett bútordarabra, sőt, akadt, aki megpróbált egyszerre két széken ülni…

Csak az akadályozta meg a harc eldurvulást, hogy a trénerek befejezettnek nyilvánították az ütközetet, és utána kérdéseket tette fel, hogy szerintünk mindez mi volt, és mit lehetett – kellett volna másképp csinálni. Az is kiderült, hogy az első csoportnak körbe kellett raknia a székeket, a másodiknak az ablak alá, míg nekünk ugye, mint írtam, egy kupacot kellett kialakítanunk.

Tanakodtunk, de nem jutottunk előbbre, míg az egyik tréner azt kérdezte: miért nem beszéltetek egymással? Nem volt tilos… És valóban. Senki nem tiltotta meg a kommunikációt, azt, hogy próbáljuk meg egyeztetve, együttműködve megoldani a feladatokat. Ezek után persze egyértelmű volt, hogy az ablak mellé, egy kör alakú kupacba kellett volna rakni a székeket, hogy mindenki teljesítse a feladatát…

A feladat persze azt is felidézte, ami nap mint nap történik, vagy inkább nem történik meg. Mert nincs kommunikáció, nincs párbeszéd, nincs információcsere, sokszor egészen egyszerű, alapvető dolgokban, pedig ha beszélnénk egymással, akkor gyorsan és igen egyszerűen megoldhatóvá válna egy sor feladat. Tudom, hogy mindez roppant banális, és közhelyszerű – de attól még igaz. Elszoktunk attól, hogy beszéljünk egymással, pedig senki sem tiltja. Itt az ideje a magyar-magyar párbeszéd megkezdésének, és akkor kisebb valószínűséggel esünk orra, két szék között a pad alá…

A Kommunikációs tréning, avagy hogyan (ne) működjünk együtt bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A kinevezettek névsora mutatja, hogy a TISZA-kormány nemzetközileg is elismert, magasan képzett és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező emberekre épít, írta Magyar Péter a Facebookon.

Több területen is hangsúlyos a női szerepvállalás az államtitkárok között. Különösen a Szociális és Családügyi Minisztérium emelkedik ki, ahol valamennyi kinevezett államtitkár nő, de az Élő Környezetért Felelős Minisztériumban és az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban is női többség figyelhető meg.

A végzettségek alapján a jogi, közgazdasági, műszaki-informatikai és társadalomtudományi háttér a leggyakoribb. Vagyis az államtitkári karban egyszerre jelenik meg a klasszikus közigazgatási-jogi tudás, a gazdasági és pénzügyi szemlélet, valamint a szakpolitikai gondolkodás. Mindezek mellett az egészségügyi, agrár-, környezeti és társadalompolitikai szakértelem is megjelenik, ami a tárcák tematikus sokszínűségét tükrözi.

A diplomák száma is azt mutatja, hogy sokan több területen is képzettek: a kinevezetteknek összesen 103 diplomájuk van. Többen három vagy annál több diplomával rendelkeznek. A tudományos fokozatok aránya is igen magas: a államtitkárok nagyjából egyharmadának van PhD-fokozata, a teljes névsorban pedig közel minden második név előtt doktori vagy professzori cím szerepel, olvasható a kormányfő bejegyzésében.

A Ötvenöt államtitkár bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A hét egyik legfontosabb politikai lépése az Alaptörvény módosításának előkészítése volt. A Tisza-frakció által benyújtott javaslat értelmében a jövőben legfeljebb nyolc évig tölthetné be valaki a miniszterelnöki tisztséget. A csomag része a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésének előkészítése, valamint annak kimondása is, hogy a közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyonnak minősül.

Szintén a héten került az Országgyűlés elé a devizahiteles végrehajtások átmeneti felfüggesztéséről szóló javaslat. A kabinet közlése szerint a cél az, hogy az új végrehajtási szabályok kidolgozásáig ne történjenek további kilakoltatások. Emellett több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezték: külön vizsgálnák a kegyelmi ügyet, a gyermekvédelmi rendszer működését, az MNB-alapítványok gazdálkodását és a közvagyon átrendeződését.

A kormányzati intézkedések középpontjában ezen a héten az „átvilágítás” állt. Soron kívüli felülvizsgálat indult a 2026-os költségvetés ügyében, vizsgálják az MTVA működését, a vendégmunkás-szabályozást, valamint a Paks II beruházást és a paksi blokkok üzemidő-hosszabbítását is. Ugyancsak áttekintik a diplomata-útlevelek használatát és a kormányzati repülőgépes utazásokat.

A személycserék is folytatódtak. Május 19-én több minisztériumi vezetőt felmentettek, köztük a Közlekedési és Beruházási Minisztérium két helyettes államtitkárát. A hét egyik legnagyobb visszhangot kiváltó döntése ugyanakkor a NAV bűnügyi területét érintette: leváltották a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi nyomozásait irányító vezetőt. A kormány ezt a korrupcióellenes fellépés és az adóhatóság „szakmai hitelességének helyreállítása” szükségességével indokolta, míg ellenzéki kritikák szerint politikai tisztogatás zajlik az államigazgatásban.

A külpolitikai aktivitásban is erős hetet zárt Magyar Péter miniszterelnök. Első hivatalos külföldi útja Varsóba vezetett, ahol Donald Tusk lengyel kormányfővel tárgyalt az európai együttműködésről, az uniós forrásokról és a V4-ek jövőjéről. A magyar delegáció Gdanskban is folytatott egyeztetéseket.Ezt követően Bécsbe utazott, ahol Christian Stocker osztrák kancellárral és Alexander Van der Bellen államfővel találkozott. A felek egyaránt „új fejezet” megnyitásáról beszéltek a magyar–osztrák kapcsolatokban. Magyar Péter emellett június végére budapesti V4-csúcsot kezdeményezett.

Orbán Anita külügyminiszter tárgyalt ukrán kollégájával, és a közlemény szerint egyetértettek, hogy a párbeszéd helyreállítása pozitív fejlemény mindkét ország és egész Európa számára. A magyar külügyi vezető találkozott a német külügyminiszterrel is.

A hét összképe alapján a Tisza-kormány elsődleges célja jelenleg kettősnek látszik: egyrészt gyors politikai és személyi újrarendezést hajt végre az államigazgatásban, másrészt igyekszik egyszerre demonstrálni a korrupcióellenes fellépést és az európai partnerekkel való kapcsolatépítést. A következő hetek nagy kérdése az lesz, hogy az előkészített törvényjavaslatokból és átvilágításokból milyen konkrét, tartós intézkedések születnek.

A A Tisza-kormány első teljes hete: átvilágítások, személycserék és külpolitikai nyitás bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.