Az e-egészségügyi alkalmazások terjedő használata és a digitalizáció képes lehet az orvoshiány hatásainak csökkentésére is. Az Európai Unió tervei szerint az évtized végére már a legtöbb tagállam betegadatai az egész unióban elérhetőek lesznek, ami hozzájárul a még jobb minőségű kezelésekhez. (Illusztráció: e-health.com)
Az EU-tagországok polgárainak többsége megosztaná egészségügyi adatait akár egyéni kezelési, akár kutatási célokra is – hangzott el az Antall József Tudásközpont (AJTK) brüsszeli konferenciáján, amely az e-egészségügy jövőjével foglalkozott. Szakértők szerint azonban egyelőre világszerte szakadék húzódik az információ-technológiai fejlesztések és egészségügyi felhasználásuk között, elsősorban a finanszírozás problémái miatt. Az e-egészségügyi szolgáltatások terjedése, illetve a mobiltechnológiák fejlődése és a mostaninál szelesebb körű felhasználása segíti majd a személyre szabott orvoslás terjedését és a még inkább betegközpontú ellátás javulását. Az e-egészségügyi technológiák sikeres bevezetésének legfontosabb feltétele a használók – vagyis a betegek, orvosok – gondolkodásmódjának megváltoztatása.
Az Európai Bizottság által kiadott, a digitális egységes piaci stratégia végrehajtásának félidős értékeléséről szóló dokumentum szerint az egyik legfontosabb fejlesztési irány az egészségügyi adatok hatékony és biztonságos felhasználása, az adatkezelés egységes keretbe szervezése. A bizottság felmérése szerint az európai polgárok négyötöde megosztaná egészségügyi adatait akár egyéni kezelési, akár kutatási célokra, 60 százalékuk pedig az országokon átívelő e-egészségügyi rendszerek kiépítését is támogatja. A legfontosabb szempont azonban, hogy saját adatainak nyilvánosságáról mindenki maga rendelkezhessen. Az EU tervei szerint 2020-ra a legtöbb tagállamban működőképessé kell válnia annak a rendszernek, amely lehetővé teszi, hogy az egészségügyi információk és e-receptek más országokban is elérhetők legyenek.