Az újságíró archívumából – a hömpölygő német történelem sodrában

Nem kerek az évforduló: ha sikerült volna megszereznie az Arcanum Adatbázis Kiadónak a jó nemzedékkel ezelőtt „komoly déli bulvárlapként” megjelent Mai Nap példányait, akkor már tavaly ilyenkor, az alábbi történelmi esemény 30. évfordulóján megjelenhetett volna ez az írás. Arról szól, hogy miként lépett be a haladó Európába – jóformán néhány hónap alatt – az akkori szocialista tábor legsztálinistább maradványa, a negyven esztendővel azelőtt alapított Német Demokratikus Köztársaság Európa legjobban működő országa, a Német Szövetségi Köztársaság révén.

Emlékezetes: a szövetségesek hatalmas áldozatai révén legyőzött hitleri Harmadik Birodalmat (Ausztriával együtt) négy részre osztották föl. Ekként volt Németországban és Ausztriában amerikai, angol, francia és szovjet övezet (zóna), mi több, Berlint és Bécset is ekként vágták négyfelé. Kialakult Nyugat-Németország (majd Német Szövetségi Köztársaság Bonn fővárossal), a keleti övezetben pedig Kelet-Németország (majd 1949 őszén a Német Demokratikus Köztársaság/NDK). Ausztriáról annyit, hogy 1955-ben még a szovjetek is kiengedték a kezükből, miután az államszerződés értelmében örök katonai-politikai semlegességet fogadott…

Visszatérve német földre: valójában Magyarországon kezdődött el az NDK fölbomlása és agonizálása: turistaként jöttek a menekültek, a magyarországi átalakulás (a magyar–NDK-szerződést megszegve) lehetővé tette kiutazásukat az évtizedekig tiltott nyugatra, hatalmas tüntetések következtek az NDK-ban, az államalapítás 40. évfordulóján (1989. október 7-én) Gorbacsov szovjet vezető minden bizonnyal „megsúgta” a keletnémet párt- és állami vezetőnek: célszerű csomagolni, itt a vég. Gorbacsov rövid városnéző útján, a berlini Unter den Lindenen újságírók kérdéseire is válaszolt. Ott hangzott el válasza a kérdésemre, hogy szerinte milyen a helyzet az NDK-ban, félre nem érthető mosollyal ezt mondta: „Meggyőződésem: jó”. Kollégáimmal együtt jót derültünk, nagyon is értettük a lényeget…

És rohant az idő, hömpölyögtek az NDK-beli események, mígnem eljött a várva várt 1990. július 1-je, a márkacsere napja. A keletnémet márkát nyugatnémet márkára váltották át – hirtelenjében 2000-et 1–1-ben, a többit 2–1 arányban. Erről az újabb német csodalépésről is szól az alábbi tudósításom:

«Kiküldött munkatársunk, Kulcsár László jelenti Berlinből.

A berlini Alexanderplatz egyik felén kitakarították, majd kis híján teljesen nyugati árukészlettel föltöltötték a Centrum Áruházat, bizonyítandó: megismételhető a német gazdasági csoda! Ugyanakkor tízezrek gyülekeztek a tér túlsó oldalán a takarékpénztár előtt, ahol a Deutsche Bundesbank, ígéretének megfelelően, július elsején, pontban 0 órakor ki is nyitott, hogy megkezdje az „átállított pénzek” osztását, egyelőre személyenként 2 ezer nyugatnémet márkát. Tegnaptól (július 1-jétől) ugyanis egyetlen pénz uralkodik német földön: a DM. Egész Kelet-Németország talpon volt szombatról vasárnapra virradóan. Sörös-pezsgős, maszek tűzijátékos, igazi szilveszteri hangulatban köszöntötték a terekre, utcákra tóduló tízezrek az államszerződésen alapuló pénzügyi, gazdasági és szociális unió életbe lépését, a föltehetően második német gazdasági csoda kezdetét.

A leglátványosabb pillanatok: az utolsó portékáig kifosztott üzletek villámgyors átalakítása és föltöltése, hogy ma (hétfőn) reggel a szokásos időben, de az ezen a tájon soha nem látott kínálattal várják az immár kemény márkával vásárolni indulókat. Általában drágulnak az élelmiszerek és a szolgáltatások, de az odaátinál is olcsóbbak lesznek a korszerű iparcikkek, nem emelik az év végéig az NDK-ban legendásan alacsony lakbéreket, energiaárakat. A tévé többször is felhívta a lakosság figyelmét, jól gondolja meg vásárlásait, csak azt vegye meg, amire valóban szüksége van. Mert, ha túl sok fogy – emelkedhetnek az árak.

De hát nehéz elhitetni az itteni németekkel: a piacgazdaság nem az áruhiányból él!

Érdemes megfontolni a bankok ajánlatait, csinos kamatokat kínálnak például azoknak, akik lakásépítésre tennék félre pénzüket.

A pénzügyi unió 0. percében megnyitották a majd 30 évvel ezelőtt lezárt-befalazott, államhatárként, őrzött berlini földalatti- és HÉV-állomásokat is, miután a pénzügyi-gazdasági egységesüléssel megszűntek a belnémet határok, és új vámrendelkezések léptek életbe. A berlini Alexanderplatzon ünneplők természetesen megrohanták a tér alatti világhírű földalattit is: a több emelet mélységben közlekedő szerelvények immár az Alexen és a többi újra megnyitott állomáson is megállnak. A keleti szektorban a régi, 20 filléres tarifa érvényes. Aki elég élelmes volt, több száz menetjegyet vett a régi pénzért, mert tegnaptól a 20 fillér is kemény, hacsak szintén előrelátásból nem tankolt föl a tegnapelőtti aprópénzből. A keleti fillérek meghatározatlan ideig érvényesek – az új értéken!

Egyáltalán nem kicsinyeskedett a nyugati testvér: 25 milliárd márkát hordtak szét páncélozott pénzszállítói keletnémet fegyveres kísérettel az ország bank- és takarékpénztári fiókjaihoz: 600 tonna papír- és 500 tonna fémpénzt! Jó tapasztalat viszont, hogy nem mindenki vette föl a törvényesen járó márkaezreket. Ma reggelig egymilliárd márka vándorolt a lakosság pénztárcáiba.

A németközi államszerződés valuta-, gazdasági és szociális uniót ír elő. Ennek értelmében a Deutsche Bank lett a két ország központi pénzintézete. A fizetéseket, jövedelmeket, nyugdíjakat, lakbéreket, ösztöndíjakat, a lakossági megtakarításokat egy bizonyos határig 1:1, a fennmaradó követeléseket 2:1 arányban váltják át. Ennek fejében az NDK megteremti a szociális piacgazdálkodás törvényes kereteit: magántulajdon, szabad árképzés, verseny, vállalkozási szabadság, az áruk, a tőke, a munka szabad áramlása, a piacgazdálkodással szorosan összefüggő adó-, pénzügy és költségvetés lesz a jellemző, az NDK mezőgazdasága összekapcsolódik a Közös Piac agrárrendszerével. A szociális uniónak megfelelően az NDK a nyugatnémet körülmények szerinti nyugdíj-, betegség-, munkanélküli, balesetbiztosítási rendszert és szociális segélyt vezet be, megteremti a bértarifa-autonómiát, a koalíciós szabadságot, elismeri a sztrájk- és a vállalat ügyeibe való beleszólás jogát, a védelmet az indokolatlan fölmondások, elbocsátások ellen.

Mindkét német állam miniszterei nyilatkoztak vasárnap a berlini kormányépületben berendezett sajtóközpontban. Romberg NDK-pénzügyminiszter bizonygatta: a parlament az új törvényekkel megteremtette annak a lehetőségét, hogy az állampolgárok „bizonyos szociális biztonsággal lépjenek be a piacgazdaságba”.

Bonni hivatali kollégája, Waigel arra kérte a keletieket, hogy legalább akkora felelősséggel bánjanak a jó pénzzel, mint tették a szövetségi köztársaságiak 1948-ban…»