Ahogy etnikailag „vegytiszta” országok nem léteznek, úgy a kisebbségi kérdés minden érdekelt fél számára kielégítő megoldása is többnyire várat magára. Erőfeszítések persze történnek, napjainkban például az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) indított összeurópai aláírásgyűjtést az általuk kidolgozott Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés támogatására. S hogy a hasonló próbálkozások nem új keletűek, erről tanúskodik az alábbi, dunaszerdahelyi keltezésű, a Népszabadságban jó három évtizede megjelent tudósítás is… (Kép: hirek.sk)
A Márai Sándor Alapítvány szlovákiai kutatásai
Az együtt élő többségi és kisebbségi csoportok közötti konfliktusok eredetét, okait, lehetséges megoldásait vizsgálták a lélektan elméleti és gyakorlati eszközeivel annak a kétnapos szemináriumnak A résztvevői, amelyiket ezen az őszön a dél-szlovákiai Dunaszerdahelyre (Dunajská Streda) hívott össze a liberális Márai Sándor Alapítvány. 
Hunčík Péter (a képen), aki maga is pszichiáter, és aki a szövetségi állam idején Václav Havel csehszlovák elnök nemzetiségi tanácsadója volt, így foglalta össze lapunknak az általa igazgatott alapítvány céljait, e konferencia tanulságait.
– Négy–öt éve beszélünk már egymás között etnikai konfliktusokról, az ezekből fakadó válságról, de ha pontosan kell definiálni, hogy voltaképpen miről is van szó, akkor általánossá válik a tanácstalanság. Senki nem tudja meghatározni, hogy miben gyökerezik a krízis, mik a fő jellegzetességei – márpedig ha nem tudjuk megfogni a lényeget, megoldást sem tudunk találni. Orvosi megfogalmazással: amíg nincs pontos diagnózis, csekély az esély a gyógyulásra. Ha pedig ez nem sikerül, ha a kór elhatalmasodik, akkor egy nemzetiségi konfliktusnak olyan következményei lehetnek, mint amilyenekről naponta kapjuk a híreket és képeket az egykori Jugoszláviából.
Mert az nyilvánvaló, hogy valami baj van. S mint pszichiáternek, mind világosabbá vált számomra, hogy a klasszikus szociológiai felmérések, vizsgálatok nem vezetnek el a gond gyökeréig. Megkaptuk ugyan a százalékra pontos adatokat arról, hogy hány szlovák nem szereti a magyarokat, az utóbbiak milyen arányban utálják a szlovákokat, hány százalék nem akarja, hogy cigány rokona vagy akár szomszédja legyen és így tovább – ám a mélyebb összefüggések homályban maradtak.
Ettől azután egyenesen vezetett az út az elhatározáshoz: kíséreljük meg a pszichológiában és pszichiátriában használatos módszert, konkrétan a beszélgetést, sőt ennek is egy válfaját, a mélyinterjút alkalmazni a homály oszlatására. így párhuzamosan két vizsgálatot kezdtünk: egy klasszikus szociológiai módszerrel végrehajtottat, amelyet 1600 emberrel végeztünk el Szlovákiában. Köztük volt 520–530 itt élő magyar, ugyanennyi szlovák a magyarokkal vegyesen lakott déli országrészből, a harmadik csoportot pedig a homogén szlovák területeken lakókból válogattuk össze. Ezeket az embereket a hagyományos szabványkérdésekkel – „Mit szólna hozzá, ha magyar/szlovák lenne a rokona?” stb. – vizsgáltuk, de emellett létrehoztunk egy háromtagú pszichológus csoportot, amely már jóval kisebb mintán – 150 főn –, de hasonló arányú hármas csoportosításban mélyinterjúkat végzett. Hat-nyolc órás beszélgetéseket folytattak, amelyek során megpróbáltak családi „kortörténetet” nyerni, rávilágítani a mítoszok eredetére: honnan jönnek az előítéletek, a gyűlölködés, az intolerancia, miből keletkezik a másság elutasítása, miért van, illetve hiányzik az empátia, a beleérző készség.
Az eredmények még nem véglegesek, feldolgozásuk folyamatban van. Ám néha egészen meglepő, sőt sokkoló jelenségekkel találkoztunk. Kiderült például, hogy nemcsak interetnikai, tehát magyar–szlovák problémák léteznek, de intraetnikai, vagyis magyar–magyar feszültség is jelentkezhet. Számos szlovákiai magyar számára nagyon súlyos terhet jelent, szinte lelki válságot okoz a magyarországi magyarokról kialakult véleménye. Lehet, hogy az elmúlt négy év vagy az azelőtti negyven esztendő hatását tapasztalhattuk, de a magyarországiak itteni megítélésében a „szélhámoskodó”, a „nagypofájú”, a „beképzelt” jelzők merültek fel, s az, hogy az ilyenekkel nem tudnak azonosulni.
Kiderült továbbá, hogy azokat a szlovákokat, akikkel itt együtt élnek, el tudják fogadni a magyarok, és ez fordítva ugyanígy érvényes, semmi problémájuk sincs egymással. Ám a magyarországi magyarokat már másképp ítélik meg a vegyesen lakott területeken élő szlovákok.
Azokkal biztosan nem tudnánk együtt élni – mondogatták meggyőződéssel. Az északi szlovákok a homogén nyelvi területekről viszont többségükben elutasították a magyarokat, miután – mint kiderült – egyszerű alapinformációik sincsenek róluk.
Konferenciánk munkájának vezető gondolata az volt: ha sikerül kiderítenünk, hogy a gyűlöletnek, a másság elutasításának és az egyéb negatív megnyilvánulásoknak milyen emocionális vagy gondolkodásbeli hátterük van, ha ezekről pontos adatokkal rendelkezünk, akkor olyan helyzeteket modellálhatunk, amelyek közelebb visznek a jelenségek okainak tisztázásához.
Tapasztalatainkat, eredményeinket és a belőlük következő javaslatainkat közzétesszük, a szociológiai felmérés anyagát már publikáltuk is. Ezt a Szlovák Statisztikai Hivatal közvélemény-kutató csoportja végezte el hagyományos módszerekkel, alapítványunk megrendelésére és
instrukciói szerint. Az erre, valamint a pszichológiai-pszichiátriai módszerre támaszkodó és a konferencián részt vevő közel száz szakember által kikristályosított véleményt, együtt a komputeres elemzés eredményeivel, mihamarabb igyekszünk közzétenni a Márai Sándor Alapítvány kiadványaként, így reményeink szerint azokhoz a szlovák pártokhoz és mozgalmakhoz is eljuthat, amelyek képviselői – ellentétben az itteni magyar politikai szervezetekkel és a Demokratikus Baloldal Pártjának magyar nemzetiségű alelnöknőjével – nem jöttek el a tanácskozásunkra.
Dunaszerdahely, 1994. november
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)A kisebbségi probléma megoldásához nemcsak a többségi nemzet nyitott gondolkodású részét kell meggyőzni a bevezetőben említett FUEN aktivistáinak, akiknek legalább egymillió támogatót kell megnyerniük a Minority SafePack aláírásához. Egyelőre a Szlovákiában leginkább érintett két politikai erő: a Híd-Most és a Magyar Közösség Pártja is arról folytat meddő vitát, hogyan tudnának hozzájárulni az aláírásgyűjtés sikeréhez…