Az újságíró archívumából: a műértő háborús bűnös

Évtizedekkel a második világháború befejezése után is előbukkantak súlyos háborús bűncselekményekkel, tömeggyilkosságokkal vádolt – polgári foglalkozásukat tekintve – látszólag ártalmatlan, bűneiket körömszakadtáig tagadó személyek. Szándékkal használom a „személyek” kifejezést az „emberek” helyett, mert amit a többi között a holland (!) Pieter Nicolaas Menten is elkövetett, az túltesz mindennemű gyalázaton. Az ilyen nem érdemel sem részvétet sem kíméletet. A háborús bűncselekmények, tömeggyilkosságok sosem évülnek el – írom most is ugyanazt, amit 1977. december 18-án az akkor tekintélyes napilapként szolgált Magyar Hírlapban. (A nyitó képen a német Wehrmacht egyik “dicsőséges” tette a lengyelországi Uryczban.)

A halálfejes SS “fess” tisztje,
aki nem csinált semmi rosszat,
legföljebb “parancsot teljesített”.

«SS-katona voltam, de a gyilkossági vádakat visszautasítom – jelentette ki Amszterdamban, Anne Frank városában a bíróság előtt Pieter Nicolaas Menten. Fontos az időpont: 1977. május. Miként került a tisztesnek látszó, műgyűjtő-műkereskedő, a 79 esztendős Menten a törvény elé?

A bírósági tárgyalás előtt egy évvel elcsúszott egy banánhéjon: fényképes beszélgetés jelent meg róla egy holland lapban. A De Telegraafot, amelyben az interjúalany 420 műkincsét kívánta aukcióra bocsátani, ingyen hirdetés formájában, Tel Avivban is olvassák. Chawiw Kanaan – a 30-as években a LembergLvov/Lviv melletti Podhorodcéban (Pidhorodtsiban) élt, és Lieber Krumholz volt a neve – fölismerte egykori szomszédját, Mentent, a náci tömeggyilkost.

Ötven évvel ezelőtt telepedett le az akkor igen szegény Galíciában Menten. Nem emberbaráti, hanem üzleti hajlamaitól vezettetve forgatta pénzét: négyezer hektáros birtokot, kis olajmezőt, finomítót, cukor- és gyufagyárat vásárolt-alapított. A szovjet hadsereg bevonulásakor elmenekült, majd 1941-ben, a hitleri halálfejes SS tisztjeként visszatért egykori lakóhelyére.

Galíciai zsidók ezreit mészárolta le azokban az időkben az SS, mert a gettók megtelvén, nem volt hely számukra. Menten, hogy ne különbözzék pribéktársaitól, „felsőbbrendűsége és hűsége tudatában” sűrűn használta fegyverét. Podhorodce és Urycz/ Urych/У́рич lengyel faluk lakosságának egy részét saját kezűleg küldte a másvilágra. Közben gátlástalanul szaporította örökbecsű javait; a Gestapo ugyanis őt nevezte ki a környék műkincseit fölkutató és a régiségkereskedőket ellenőrző különleges csoport, biztosává. Miután már felettesei is megelégelték SS-Hauptscharführer Menten harácsolását, áthelyezték Hollandiába. „Szolgálatai fejében” három vagon műkincset vihetett magával. Egyebek között az övé a világ legnagyobb Gottlieb-gyűjteménye, azé a Gottliebé, akit a művészettörténészek a lengyel Rembrandtnak neveznek.

Mint náci tolmácsot vonták felelősségre Mentent a háború után a holland hatóságok, akkor pár hónapi börtönnel megúszta. Vérszemet kapván, néhány esztendő múltán kártérítést követelt a holland államtól azon a jogcímen, hogy az ellenállók megrongálták műkincseit. A hágai kormány 700 ezer guldent fizetett Mentennek. Az NSZK-tól viszont azért kapott több, mint félmillió márka jóvátételt, mert a náci megszállás következtében érte kár a gyűjteményét. Közben villát vásárolt magának a hollandiai, Blaricum üdülőhelyen, bérházakat Amszterdamban, birtokot Írországban…

Menten, a “tisztességes üzletember” az ítéletre vár a bíróság folyosóján.

Az említett újságcikk azonban megindította a leleplezés hullámát Menten ellen. Az Accent című lap főszerkesztője az Izraelben élő Kanaari-Krumholz adatai alapján fölvette a kapcsolatot a holland, a lengyel és a szovjet hatóságokkal. Kiderült, hogy kétszáznál több ember meggyilkolása terheli Menten lelkiismeretét. Megpróbált Svájcba szökni; a berni hatóságok némi huzavona után kiadták Hollandiának. A bíróság előtt először tagadta tetteit, majd a bizonyítékok hatására bevallotta náci–SS múltját, de a tömeggyilkosságot nem akarta elismerni. Politikai síkra akarta terelni az ügyet, mondván: az egészet a szovjetek találták ki. Kétségbe vonta az amszterdami bíróság illetékességét is, amely 15 évi börtönre ítélte a hét közepén.

Mentennek nem lehetnek mentelmei, és bár védői enyhítésért fellebbeztek, remélhetően senki szíve sem esik meg rajta. A háborús bűnök megbocsáthatatlanok és sohasem évülnek el.»