Közép-európai hindi konferencia Budapesten – erről tudósított a Népszabadság 2002. március 11-i számában cikkünk szerzője. Az újságíró, aki egyetemi évei alatt maga is megpróbálkozott a számunkra egzotikus indiai államnyelv elsajátításával, az érintett rokonszenvével tájékoztatta a legnagyobb példányszámú napilap olvasóit az eseményről…
«Félmilliárdnyi indiai anyanyelveként, másik félmilliárd államnyelvként használhatja a hindit. A szanszkrit egyenes ági leszármazottja, a világ harmadik legelterjedtebb nyelve kitört ázsiai szülőföldjéről, ma már nemcsak arrafelé beszélik, ahol népesebb indiai közösség létezik, de magukra adó tudományos központok sem létezhetnek indológia, a tanszéken belül pedig a hindi oktatása nélkül. Jelenleg a világ másfél száz egyetemén tanítják Gandhi és Nehru nyelvét.
Magyarországon ez ügyben kedvező a helyzet. A magyarság ázsiai gyökereinek felismerése, az ezzel összefüggő kutatások szinte maguktól vezettek Indiáig. így jutott el a Himalája tövébe Körösi Csoma Sándor, s ha nyelvrokonainkat nem sikerült is fellelnie, tibeti–angol szótárával megalapozta a magyar nyelvtudomány ezen ágának világhírét. Magyarországra – igaz, harmadik nyelvek közvetítésével – már a XVII. században utat találtak az ősi indiai irodalom remekművei, így például a Pancsatantra meséi, 1873-ban pedig a budapesti egyetemen a szanszkritológiai stúdiumok Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszékké rendeződtek. Mintegy ötven éve ebből sarjadt a hindi nyelv oktatása, ami olyan eredményekhez vezetett, mint az első tanár, Debreczeni Árpád által összeállított – sajnos, még meg nem jelentetett – hindi–magyar szótár, illetve az egykori delhi nagykövet, Kós Péter által szerkesztett magyar–hindi szótár, ami 1973-ban napvilágot is látott.
Minderről és még sok más eredményről – műfordításokról, nyelvoktatásról – számolhatott be Klinghammer István, az ELTE rektora azon a tudományos konferencián, amit a múlt héten (a cikk 2002. március 11-én jelent meg! – a szerk.)tartottak Budapesten, s amin a házigazdák és az indiai vendégek mellett hat közép-európai ország (Bulgária, Románia, Horvátország, Csehország, Lengyelország és Ukrajna) egyetemi oktatói vettek részt. Klinghammer professzor köszönetet mondott az indiai államnak az értekezlet finanszírozásáért, továbbá Négyesi Mária tanszékvezetőnek, Ravi Prakas Gupta vendégprofesszornak és diákjaiknak az előkészítő munka lebonyolításáért. Az ő érdemük is, hogy korábban a modern indiai írók alkotásai csak közvetítő nyelveken átjutottak el a magyar olvasóhoz (Göncz Árpád angolból ültette át Prémcsand egyik világhírű novelláját), ma már egyre több az olyan műfordítás, amit hindi eredetiből készítenek.
A megnyitó szónokai – a kapcsolatok fejlesztéséért valóban rendkívüli energiával fáradozó Laksmi Puri nagykövet asszony és az indiai felsőház képviselője, Rádzsnáth Szingh Szurja, vagy a delhi külügyminisztérium államtitkár-helyettese, Lata Reddy is – elismeréssel adóztak annak a munkának, aminek révén államuk nyelve, s rajta keresztül a kortárs indiai kultúra utat talál Magyarországra. Rámutattak, hogy jóllehet Budapesten nem létesült indiai kulturális intézet, a magyar főváros mégis a dél-ázsiai szubkontinens szellemi kisugárzásának kelet-közép-európai gyújtópontjává vált. Intézményes keret híján az indiai követség biztosít helyet azoknak a „civileknek”, akik a távoli kultúra iránti érdeklődésből, esetenként szellemi fitneszgyakorlatként hindiül tanulnak. Az ingyen látogatható kezdő és haladó tanfolyamokon az utóbbi tíz évben százak ismerkedhettek meg az indoeurópai nyelvcsalád keleti tagjának titkaival, írásuk, a dévanágari míves rajzolatú betűivel. Élményt kínál a hindi szerelmeseinek belehallgatni a roma beszédbe, felfedezni azt a jó néhány indiai eredetű szót, amelyik ilyen közvetítéssel épült be a magyar nyelvbe.
A hindi útja Indián belül sem volt sima az általános elfogadottságig. Meg kellett vívnia küzdelmét mindenekelőtt az angollal, művelőinek ki kellett alakítani azt a szókincset, ami a csúcstechnológia, a számítástechnika igényeinek is megfelel. Az évtizedekkel ezelőtti, némileg erőszakos terjesztést felváltották a türelmesebb módszerek. A hindi nyelvű filmek minden európai képzeletet felülmúló tömegsikere például többet jelent, mint a legékesebben szóló agitáció.
Ma már a hindi az indiaiak önazonosság-tudatának egyik alapeleme, ami tárháza lett perzsa, arab, angol és más szavaknak, kifejezéseknek is (esetenként az angol túlburjánzása tapasztalható, ezt nevezi a nemzetközi nyelvészszleng „Hinglish”-nek.). Így vált egy nyelv nemcsak a megértés eszközévé, de a tolerancia jelképévé is.