Napjainkban az orosz-ukrán háború tragikus fejleményeit figyeli lélegzetét visszafojtva az emberiség – amely hajlamos arra, hogy a világ más válsággócairól átmenetileg megfeledkezzen. Pedig akad ilyen bőven, közülük az egyik a kasmíri konfliktus. India és Pakisztán függetlenné válása, azaz 1947 óta parázslik a gyűlölet az atomfegyverrel is rendelkező két ázsiai szomszéd között, mindenekelőtt a Himalája csúcsai alatti megosztott állam, a többségében muzulmánok lakta Kasmír birtoklása ügyében. A valaha „Ázsia Svájcának” is becézett terület törékeny békéjét ENSZ-megfigyelők próbálják megőrizni, a parancsnokuk az ezredforduló idején Bali József, a magyar honvédelmi tárca helyettes államtitkára volt, aki Újdelhiben nyilatkozott szerzőnknek. A tábornok 1999 és 2000 márciusa között töltötte be az indiai–pakisztáni ENSZ-megfigyelők (UNMO-GIP) parancsnoki posztját, e minőségében alapvető feladata a kasmíri fegyverszünet ellenőrzése volt. Az ennek során gyűjtött, ma is aktuális tapasztalatait megosztotta a Népszabadság olvasóival, az interjút legnagyobb példányszámú napilapunk a 2002. június 5-i számában közölte. (A nyitó képen: indiai katonák járőröznek a pakisztáni határ mentén; fotó: Mukesh Gupta / Reuters)
– Meggyőződésem, hogy a potenciális veszély nagyobb, mint korábban bármikor – szögezte le bevezetőjében Bali József. Elmondta, hogy 1999-ben az ő kasmíri katonadiplomáciai küldetése idején ugyancsak sor került egy „kvázi háborúra” a két szomszéd ország között, amelyek ezelőtt már atomfegyvereiket is kipróbálták. A „kargilli incidens” néven elhíresült, három hónapos összecsapás-sorozat idején a Himalája magas hegyei között az indiaiak visszafoglaltak olyan ellenőrzési pontokat, amelyeket előzőleg a pakisztáni oldalról átszivárgó gerillák kerítettek hatalmukba. A harcok során mindkét fél nehéztüzérséget is bevetett, az indiai légierő is beavatkozott, de csak a fegyverszüneti – vagy ahogy hivatalosan nevezik: ellenőrzési – vonal indiai oldalát bombázta, így támogatva a szárazföldi erőket a mudzsahedek, a „hit harcosai” kiszorításában.
– Az akkor történtek azt bizonyították – folytatta az egykori ENSZ-parancsnok -, hogy a feszültség dacára a szemben álló felek kézben tudták tartani az események alakulását, a harci cselekmények nem terjedtek túl a mintegy száz kilométeres frontszakaszon. Jelenleg azonban súlyosabb a helyzet. A delhi kormányépületek ellen a télen elkövetett fegyveres támadás azt jelezte, hogy a konfliktus és annak mozgatói túlléptek Kasmír határán, ami egyúttal az indiaiak tűréshatárát is jelentette.
Atal Behari Vadzspaji miniszterelnök és csapata ultimátum szerűen követelte Pervez Musarraf pakisztáni államfőtől a beszivárgások megszüntetését. A kasmíri domborzati viszonyokat jól ismerő Bali József szerint azonban Iszlámábád még ha akarná, sem tudná hermetikusan lezárni a több száz kilométeres fegyverszüneti vonalat, amely kietlen tájakon, havasokon vezet át, lehetetlenné téve annak folyamatos, megbízható katonai ellenőrzését. A volt ENSZ-parancsnok megítélése szerint Pakisztán hajlana ugyan arra, hogy gátat vessen a gerillatevékenységnek, de ennek számos, külön-külön is leküzdhetetlennek látszó akadálya van. Először is az, hogy a mudzsahedek között sok az Afganisztánban „továbbképzett” harcos, vallási fanatikus, akik valóban nem félnek a haláltól – ezt a szeptemberi amerikai terrortámadások is bizonyították. Itt tehát a hagyományos értelemben vett elrettentés egy szerűen nem működik, a részvevők sem a veszéllyel, sem a következményekkel nem számolnak. Az sem jelent megoldást, ha megvonják tőlük az állami – adott esetben pakisztáni – támogatást, a terrorszervezetek ugyanis saját pénzforrásokkal, gazdasági érdekeltségekkel rendelkeznek, s egymást a határokon átnyúlva is segítik. Végül egy olyan, magát hivatalosan is iszlám országnak deklaráló államban, mint Pakisztán, a kormányzó erők számára komoly belpolitikai rizikót jelent fellépni „az igaz hit harcosaival” szemben.
Az indiai vezetők természetesen ugyancsak felelősséget viselnek országuk biztonságáért, s ha ez folyamatosan sérül, az megkérdőjelezi a kormány alkalmasságát, vagyis lépéskényszerbe kerül az államigazgatás legfőbb szerve. Ráadásul az utóbbi hónapokban Indián belül is kiéleződött a hindu-muzulmán ellentét, aminek felkorbácsolásában, a felekezetek közötti gyűlölet szításában olyan indiai vallási erők is közreműködtek, amelyek politikai kötődése a kormánypártokhoz köztudott. – Ilyen körülmények között, ilyen előzmények után, ilyen felkorbácsolt hangulatban az egymással farkasszemet néző szomszéd országokban kétséges, de legalábbis nagyon lassú és nehéz folyamatnak ígérkezik a lakosság meggyőzése a békés megoldás célravezetőbb voltáról – hangsúlyozta Bali József, hozzátéve:
– Egyik oldalt sem tudnám hibásnak vagy vétlennek kikiáltani. A helyzet arra emlékeztet, amikor a gyerekek összeverekednek, s tisztázni kellene, ki és mivel ütött először. Csak hogy ez itt távolról sem gyerekjáték, és bot helyett atomfegyvert szorongatnak a szembenállók. Fokozza a veszélyt, hogy az al-Kaida terrorszervezet ellen Afganisztánban folyó nemzetközi hadjárat távolról sem ért véget, s ezt Pakisztán hathatós támogatása híján nem is lehet befejezni. Egy pakisztáni-indiai konfliktus megingatja a terrorizmus ellen összeállt koalíciót is, megnehezíti a további küzdelmet, ha pedig – noha ezt mind Musarraf, mind Vadzspaji kizárja – az atomeszközök kikerülnek ellenőrzésük alól, akkor a helyi sokmilliós emberáldozaton túl a tágabb térség radioaktív fertőzését is számításba kell venni.
– Annak idején a kargilli incidens kapcsán az Indiában és Pakisztánban működő más ENSZ-képviseletek vezetőivel áttekintettük a helyzetet, s – látván, hogy mindkét fél a feszültséggóc lokalizálására törekszik – nem döntöttünk a missziók, munkatársaink és családtagjaik evakuálása mellett. Az, hogy most az érintett országok és nemzetközi szervezetek többségükben hazatérésre szólították fel állampolgáraikat, jelzi, hogy a feszültség korábban nem tapasztalt szintre eszkalálódott, s még nem látható a folyamat vége. Milliós nagyságrendben vonultak fel csapatok Kasmír alacsonyabban fekvő részeire, ami azt jelentheti, hogy ezúttal a katonai vezetés egyik oldalon sem zárja ki a tűzszüneti vonal átlépését, holott erre a térséggel foglalkozó, 1972-i simlai egyezmény aláírása óta nem volt példa. Akkor Indira Gandhi és Zulfikar Ali Bhutto kormányfők azt is leszögezték, hogy a kérdést kétoldalú megállapodással kell véglegesen rendezni. Ez azonban a gyakorlatban csak arra jó, hogy visszautasítsák a külföldről származó jószolgálati ajánlatokat, közvetítési kísérleteket, mint arra – legfrissebb példaként – az almati csúcstalálkozón tanúsított indiai elzárkózás is utal. A jelenlegi helyzetben folytatott rakétakísérletek újabb dimenzióba helyezték a konfliktust – tette hozzá Bali József, rámutatva, hogy a felek ezzel is jelezték: ezúttal nem kívánnak visszakozni. Holott a kialakult helyzet katonai eszközökkel ma éppúgy nem megoldható, mint a korábbi hasonló feszültségek idején.
Végül kérdésünkre a helyettes államtitkár a rövid és a hosszú távú megoldást igyekezett prognosztizálni. Jóllehet az előzőekben vázolta a közvetítői tevékenység akadályait, mégis a nemzetközi közvélemény nyomását jelölte meg az egyik szóba jöhető eszköznek, hozzátéve, hogy mindkét felet rá kell ébreszteni a katonai „megoldás” kilátástalanságára, annak tragikus regionális kihatásaira is. Emellett – tette hozzá – a nemzetközi közösséget is rá kell ébreszteni, hogy itt már többről van szó, mint egy konkrét helyszínhez kötött, távoli kétoldalú nézeteltérésről, a kialakult helyzet ugyanis egy potenciális atomháborúval terhes. Fokozni kell az ENSZ szerepét, mert a világszervezet régi határozatait nem hajtották végre, sőt azok jószerével már el is avultak. A Biztonsági Tanács egykori döntésével a csapatok visszavonását követően népszavazást írt elő Kasmír hovatartozásának eldöntésére.
A terület lakosságának nagy része (Bali közvetlen helyszíni tapasztalatai szerint) ma már nem Indiához vagy Pakisztánhoz kívánna tartozni, hanem inkább az önálló államiságban gondolkodik. Ennek eldöntéséhez új ENSZ-határozatra lenne szükség, ám Delhi pillanatnyilag abba sem kíván beleegyezni, hogy Kasmír kérdése újra a Biztonsági Tanács elé kerüljön. – India milliárdos nagyságrendű ország, nem is lehet olyasmire erővel kényszeríteni, amivel nem ért egyet, de véleménye jobbra változtatásában a nemzetközi közvélemény ráhatása igenis szerepet játszhat – összegezte véleményét a kasmíri ENSZ-békefenntartók egykori magyar parancsnoka.