A kérdésre legföljebb kérdéssel válaszolhatnánk: a József Attila-i villamos-e, vagy inkább a vezetője? És egyáltalán: él-e, hal-e negyvenhárom esztendő után az egykor különösen népszerű Új-Tükör című hetilap (1982. április 6.) számára írt drezdai riportom főszereplője, az Elba-parti nagyváros egyik jellegzetes alakja, akit egykoron legalább annyian ismertek fogorvosként, mint a gyönyörűséges Szász-Svájc romantikus útvonalán közlekedő villamos, a Kirnitzschtalbahn vezetőjeként.
Remízként otthon egy üveges szekrényt használ dr. Günther Walter drezdai fogorvos, egészségügyi tanácsos. Más „rendes” fogorvos ilyen helyen a fúróit, vésőit, fogóit, amalgámos tégelyeit tárolná, ő viszont saját készítésű, működő villamosszerelvényeit sorakoztatta fel a csillogó polcokon. Gyémánthegyű fúróval fölérő kincsként mutogatja hobbija becses példányait, az első, lófogatú „villamoskocsit”, amely 1872-ben indult először útjára az Elba-parti nagyvárosban. Jó évtizeddel később jelent meg ugyanitt a vetélytárs, a gázüzemű „villamos”.
„Ez az ötablakos, nyitott peronú, tartályaiban városi gázt hordozó kocsi egy-egy feltöltéssel hat-nyolc kilométeres utat tett meg” – magyarázza Walter doktor.
Drezdában 1900 nyarán helyezték üzembe az első igazi villamost: annak már áramszedője is volt. Egy kis ideig még megpróbáltak versenyt ügetni fürge és csilingelő társukkal a lovacskák, aztán föladták a küzdelmet; velük együtt kivonták a forgalomból a gázpalackos kocsikat is – győzött a korszerű technika. A Drezdai Közlekedési Múzeumon kívül csak dr. Walter és még néhány gyűjtő, modellező birtokában vannak meg ezek a technikatörténeti ritkaságok. Mi több, Walter doktor példányai még azokat is fölülmúlják, miután többségük fogprotézis-hulladékból készült. !
„Nagyapám, apám is fogorvos volt, a család engem is annak szánt – meséli –, annak ellenére, hogy kissrác korom óta szinte megszállottként foglalkozom a villamosközlekedés történetével. Az itteni közlekedési múzeum pártoló támogatásával működik a városi helyi közlekedés fejlődését kutató szakcsoportunk. Hozzám hasonlóan szabad idejében még sok száz társam hódol eme szenvedélyének szerte az NDK- ban.”
Villamosvezető fogorvos viszont csak egy van az országban: dr. Günther Walter. Miközben irattárcájából előveszi jogosítványát, felesége kiemeli a szekrényből a főorvos férj sötétszürke egyenruháját, sapkáját, hogy bizonyítsa: 12 év óta több-kevesebb rendszerességgel a fehér köpenyt fölcseréli az uniformissal. Aztán fénykép-felvételeket mutat: munka közben, a villamoson készültek. De micsoda kocsikon! Irigylésre méltó, pompás, „oldtimerek”: keskeny vágányú, nyitott peronú, nosztalgiát ébresztgető kocsik, a városi villamosközlekedés (h)őskorából!
Az egyik, majd hat évtizeddel ezelőtt készült kocsira mutat az orvos: „Ezzel járok a legszívesebben Bad Schandauból indulva a lichtenhaini vízesésig közlekedik. Ez a Kirnitzsch-völgyi pálya, nyolc kilométer hosszan vezet a Szász-Svájc egyik legszebb szakaszán át” – mondja nem kis büszkeséggel. Némi fenntartással fogadom az imént hallottakat, annál is inkább, mert a fényképen jól látható a felirat: Niedersedlitz–Lockwitz–Kreischa. E három helység pedig legalább olyan távol fekszik Bad Schandautól, mint mondjuk Székesfehérvár Budapesttől. Walter doktor nem késlekedik a magyarázattal:
„Hagyománytiszteletből hagytuk meg rajta az eredeti járatjelzést. A Bautzeni Vagongyárban készült kocsit a drezdai és a schandaui közlekedési vállalat dolgozóival közösen restauráltuk, mi, a közlekedési modellező szakcsoport tagjai.
A lakkfestéket jómagam kevertem ki: pontosan olyan piros és krémszínű, mint az eredeti volt. Ha netán valamikor újra kellene festeni ezt a műemlékvédelem alatt álló villamoskocsit, a garázsomban van még néhány doboz akkori keverésű festék …”
Mit szólnak a páciensei az osztályvezető főorvos e különleges szenvedélyéhez? „Nem lehet, és nem is akartam titokban tartani – mondja dr. Walter. – Nem egy betegemmel találkoztam már vezetés közben. Kicsit furcsán néztek rám, sőt az asszisztensnőmet is fölhívták telefonon: büntetésben van a doktor úr, hogy villamost vezet? A nővér nevetve válaszolt az érdeklődőknek: az lenne csak az igazi büntetés a főorvos úrnak, ha eltiltanák a villamosvezetéstől!”
A Kirnitzschtal vasút története A 19. század végén kezdték el fölfedezni a Szász-Svájcot üdülő- és kirándulóhelyként. A korszerű és kényelmes megközelítését szolgáló első vasúti terveket 1893-ban tették közzé, majd következett a megvalósításuk, hogy a Kirnitzschtal-völgyet elérhetőbbé tegyék a látogatók számára. A térségben akkoriban még nem állt rendelkezésre elektromos áram, ezért a vasút számára külön erőművet építettek az áramtermeléshez. A vasút 1898 pünkösdjén közlekedett először Schandau és a Lichtenhain vízesés között. A kirándulóvasút jellegének megfelelően csak májustól októberig jártak a szerelvények. Az 1927. július 26-27-én a kocsiszínben bekövetkezett nagy tűzvész a vasút teljes járműparkját megsemmisítette, de az üzemet hamarosan Drezdából kölcsönzött járművekkel folytatták. 1928-ban új MAN kocsikat helyeztek üzembe, amelyeket csak 1980 körül váltottak fel a Gotha-vagonok. A háború utáni években a vasút elhasználódva üzemelt. Miután 1969-ben egy kocsi felborult az elhasználódott sínek miatt, komolyan felvetődött a vasút bezárása. Végül a vasutat felújították és a gördülőállományt korszerűsítették. A mai napig a szűk sziklás völgyön átvezető, villamoson való nyugodt utazás minden szász-svájci nyaralás kötelező programja.
(E cikk mostani újraközlése előtt beszéltem telefonon egy régi, drezdai újságíró kollégámmal, érdeklődvén, vezet-e még időnként villamost Walter főorvos úr? A válasz lesújtó volt: 2010-ben elhunyt…)
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
