Jó ötven esztendővel ezelőtt, 1968. január 1-jével – mindaddig szokatlan –„átárazódás” ment végbe hazánkban. A szocialista országokban elsőként meghirdetett és bevezetett új gazdasági mechanizmus, a Kádár-korszak meglehetősen rövid életű gazdasági reformja az átlagember számára az addig megszokott, mondhatnók: bebetonozott, mai szemmel nézve elképesztően alacsony fogyasztói árak, olcsó szolgáltatások és a hozzájuk igazodó bérek történelmi léptékű-arányú megváltozásával (is) járt. Azok, akik átlagos vagy annál alacsonyabb bért kaptak a munkájukért, bizony, kénytelenek voltak teljesen újratervezni a családi költségvetésüket, annak ellenére, hogy nem mindennek nőtt az ára, mi több, számos termék olcsóbb lett. Egy biztos: ha nem fojtották volna meg a szovjetek, élükön az akkor még mindenben döntő Brezsnyev pártfőtitkárral (lám, akkor is Moszkva volt a mérvadó a magyar vezetők számára!), valamint itthon az ortodox politikai irányhoz ragaszkodó Komócsin Zoltán és társai, tudós hazai és nyugati közgazdászok szerint jó évtized alatt elképesztően kedvező életszínvonal-javulás mehetett volna végbe hazánkban. A gazdasági (és persze minden bizonnyal társadalmi!) reformok hatalmas lendületet adhattak volna a közélet demokratizálódásának, a tudományok és a kultúra szabad fejlődésének – és persze az óvatos távolodás is elkezdődhetett volna „a nagy Szovjetuniótól”. Csakhogy a „nagy október novemberi nemzedéke”, a moszkvai gerontokrácia ötven évvel a (november 7-én lezajlott) októberi szocialista forradalom után ezt már nem nézhette tétlenül… (A nyitó képen: Nyers Rezső, aki 1968-ban Fock Jenővel, a Minisztertanács akkori elnökével dolgozta ki a gazdasági reformcsomagot, az új gazdasági mechanizmust. / Foto: MTI)
A magyar „vidék” legnagyobb példányszámú lapjának munkatársaként 1968 első napjaiban (Kisalföld, 1968. január 5.) túlságosan is a földszínről tekintettem (kollégáimmal együtt) az új gazdasági mechanizmus első óráiban történtekre, amikor ilyesmikről számoltam be:
„…Olvasóink kérdéscsokrára csak hosszú keresgélés, érdeklődés után sikerült választ szerezni, mivel az illetékesek némelyike utasításokba, rendeletekbe burkolózott. Helyes lenne, ha az elárusítókat is felvilágosítanák az árrendezés (ugye, milyen szép szó?! – a szerző) kulisszatitkairól.
Megdrágult a mogyorós csokoládé, annak ellenére, hogy a kakaó meg a vaj is számottevően olcsóbb lett a tavalyinál. Miért?
Telekesi Józsefet, a Győri Keksz- és Ostyagyár gyártásvezetőjét kérdeztük meg:
– Nem mi készítjük a mogyorós csokit. Szerintem az árváltozásnak kézenfekvő oka van: drága pénzért vásárolja az édességipar a mogyorót Török- és Spanyolországból; évente mintegy négyszáz tonnáért súlyos milliókat fizet – devizában. A tíz dekánként két forinttal drágult csoki még ma is olcsóbb, mint amennyi a valódi értéke…Felvethetik, hogy a kakaó is importáru, mégis olcsóbb lett; iparunk sok tejcsokoládét exportál. Ennek alapanyaga a kakaóbab, amiből a tejcsoki egyik összetevőjét, a kakaóvajat nyerjük (A kakaóvaj kilója (166 forint!) „Melléktermékként” sok kakaópor keletkezett, amelynek az üzlet törvényei szerint helyesen alakult ki a jelenlegi ára…
…Vannak női pulóverek, amelyek száz–százhúsz forinttal lettek olcsóbbak, de már nem kaphatók. Mit ér az ilyen árleszállítás?
– Annak ellenére, hogy az említett pulóverek a Hódmezővásárhelyi Kötöttárugyár export biztonsági tartalékából (ilyen is volt ám! – a szerző) származnak, és keveset kaptunk belőlük, még ma is megvehetők – mutatja őket Simon Sándor, a győri Állami Áruház osztályvezetője. – Kötött- és rövidárunál a belső tájékoztatás szerint nagy, de egymást kiegészítő ármozgással kellett számolnunk. December közepén másfél millió forint értékben (nagy dolog volt ez akkoriban, amikor a forintnak még volt ám ereje; egy forintért két schillinget adtak Bécsben! – a szerző) rendeltünk ilyen cikkeket, és bár a nagykereskedelmi vállalat leltároz, raktárainkba folyamatosan jön az áru.
A Győr-Sopron megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat 8. számú boltjának vezetője, Németh Istvánné:
– Nem féltünk a leltár előtti nagy készlettől. Központunk szorgalmazta is a teli raktárakat. Boltunkban másfél millió forintnyi áru van. (akik még emlékeznek rá: a győri Anyák Boltjáról van szó a Baross úton, egykor Patio étterem, ma Szegedi Halászcsárda van a helyén – a szerző). Természetes a különösen olcsó, de hasznos cikkeket elkapkodják a vevők. Mi azonban rendelünk belőlük, és ismét kaphatók.
Megváltozott a gyógyvizek és az üdítőitalok ára is. A szomjas ember számára kedvezőtlenül, mert drágábbak lettek.
Holeczky Ernőné, a Győr-Sopron megyei Szikvíz-, Üditőitalgyártó és Szeszfőzde Vállalat főkönyvelője arra mutatott rá, hogy a balfi vízből másfél liter 1,60-ba kerül, miközben a csopaki, a fonyódi vagy a parádi vizet 2,40-re, sőt 4,30-ra árazták be.
„A természet adta balfi vízzel sok a vesződség, a vállalatnak a töltőberendezésért, az üvegekért eszközlekötést (szép szó! – a szerző) kell fizetni…”
– A bambi, a citrom-, a meggy-, a málnaízű üdítőitalokra mintegy negyven százalékos támogatást adott az állam. A dotáció megszűnt, az üdítő italok maradtak…
Tucatnyi telefon érkezett szerkesztőségünkhöz péksüteményügyben. A briós tíz, a sajtosrúd húsz, a tepertős pogácsa harminc fillérrel lett drágább. Nem sok ez egyszuszra? Elgondolkoztató és jogos a felvetés, hiszen sem a liszt, sem a tepertő nem drágult meg; a vaj és a sajt pedig olcsóbb lett tavalyi áránál. Dr. Apor Péter, a Győr és vidéke Sütőipari Vállalat főkönyvelője nyilatkozik:
– Induló árainkat az árhatóság az országos tapasztalatok figyelembevételével, átlagként határozta meg. Jómagunk még nem ismerjük az alapanyagok végleges, nagybani árát. Az említett három péksütemény, ezeken
kívül a fonottkalács, a lekváros bukta és a rábaközi perec (amelyek tíz-húsz fillérrel ugyancsak drágábbak lettek január 1-jétől) árának megváltoztatására egyelőre nincs lehetőségünk. Törekvésünk: mielőbb, akár a negyedév vége előtt, lehetőségeink számbavételével, esetleg műszaki fejlesztéssel, a fogyasztók megelégedésére alakítani e finom péksütemények árát. Reméljük, hogy felettes hatóságunk egyetért velünk.
Árváltozás (nem áremelkedés! – a szerző) történt január 1-jével a Nyugat-magyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalatnál is. A dobos tortalap 2,70-nel, a piskóta 1,60-nal, a csokoládétorta-lap pedig 1,30-cal lett drágább. Indokolt-e az áremelkedés?
– A múlt év végéig segítette az állam a vállalatot: bármennyiért vette a tojást, az elszámolható egy forint ötven filléren felüli különbözetet megtérítette. Ez évtől megszűnt a dotáció; egyúttal országos szinten meghatározták a vendéglátó vállalatoknak: készítményeiknél 1,80 forintos tojásárral számolhatnak. Ezenkívül az eddigi 30 százalékos haszonkulcsot 35 százalékra módosították.
Unger Károly, a Nyugat-magyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat főkönyvelője vállalata rugalmas tervéről tájékoztatja szerkesztőségünket:
– Ezentúl úgy kell gazdálkodnunk. hogy a tojás beszerzési és felszámítható ára között minél kisebb legyen az eltérés, azaz: soktojásos süteményeink, félkésztortáink előállítása ne legyen veszteséges.
– Ha sikerül egész évben 1,80-nál olcsóbban beszereznünk a tojást (máris keressük ennek módját), akkor az
imént említett félkész tortalapok és a többi, sok tojással készített, süteményeink árát csökkenthetjük.”
Ma már aligha vásárolhatunk bármit is 10 forintnál olcsóbban. Az 1968-ban 1,80-as tojás ma 42–45 forint. Egy kiló félbarna kenyér kilója 100-szor többe kerül, miként a tej is százszor drágább, mint a kérészéletű új gazdasági mechanizmus korában. Akkor egy összkomfortos (nem panel!) 45 négyzetméteres, hatalmas erkélyes szövetkezeti lakás ára 120 ezer forint volt, és egy iskolai vonalas vagy kockás füzet 80 fillér, 10 deka a vaj pedig 6,60 forint…
Az ám, vaj! Manapság, föltehetően azért, hogy ne legyen túlságosan szembeötlő az áremelkedés, a 250 grammos (negyedkilós) vaj helyett megjelent a 10 százalékkal könnyebb, 225 grammos csomagolású 880 forintért (3907 Ft/kg, azaz 10 deka 390 forint. És az Omnia kávé sem 250, hanem 225 gramm, miként a majonéz sem 500, hanem 480 gramm, a kecsöp 500 helyett 460 gramm. Érdemes tehát jól megnézni, hogy mit veszünk a boltokban, mert ha jóformán észrevétlenül is, de sok termék nem a megszokott 1 kiló, fél kiló, negyed kiló, hanem ugyanannyiért (vagy még drágábbért) csak 900 vagy 850, 480, 460, 220-225 gramm csupán. (Az árak s példák egy nagy élelmiszer-kereskedelmi vállalat legfrissebb árjegyzékéből valók.)
Ezt a jelenséget nem új gazdasági mechanizmusnak nevezik, hanem valami egészen másnak. Hogy mondja, Mariska néni? Áremelkedés? De hiszen minden magyarnak 10 millió forint megtakarítása van, telik abból!
Igaz, a miniszterelnök kivétel: neki évek óta egy fillér megtakarítása sincs. Szerénységből példát mutat.