Az újságíró archívumából – Az utolsó magyar királyné, pármai Bourbon Zita temetése

Gyászol a Habsburg-család. Tegnap (1989. március 14-én) elhunyt Ausztria utolsó császárnéja és egy személyben Magyarország utolsó királynéja, a Bourbonak pármai ágából 1892. május 9-én született Zita – adta hírül a Magyar Hírlap 1989. március 15-én. (A nyitó képen: Károly és Zita esküvője 1913. október 21-én; jobb oldalt Ferenc József cs. és kir.)

Zita ex-császárné és -királyné a trónörökösnek szánt fiával, Habsburg Ottóval.

Nagy egyéniség volt, kemény, okos, céltudatos asszony, odaadó feleség, nagyszerű anya. Kezdettől tisztában volt férje, az utolsó Habsburg, I. (IV.) Károly gyengéivel, leginkább azzal, hogy gyermekei apja az államügyekhez ért a legkevésbé, belőle sohasem válik az eseményeket befolyásoló, alakító történelmi személyiség. És bár Zita sem tanulta az uralkodást, ösztönösen és hallatlanul tapintatos módon segítette Károlyt a gyorsan változó világ történéseinek a megértésében.

Tíz nap híján két évig tisztelhették császárnéjukat, királynéjukat Zitában a monarchia (népei: 1916. november 21-én lépett férje oldalán az osztrák, december 30-án a magyar trónra, és 1918. november 11-én, délben, a forradalom késztette lemondásra – majd’ hat és fél évszázad után – a Habsburgokat. Száműzetés, férje korai halála, nélkülözés, menekülés és a népes család fenn- és eltartása lett Zita sorsa évtizedeken át. Igazi nyugalmat (megbékélést talán kevésbé) akkor lelt, amikor zárkát kapott a svájci Zizers apácakolostorában. Szellemileg, fizikailag friss maradt egész hosszú élétén át. Kilencvenedik születésnapján az osztrák kormány külön engedélyével beléphetett abba az országba, ahonnan mindörökre elűzték az uralkodó Habsburgokat. Akkor lánya sírjához zarándokolt Zita. Zizers nagyasszonyát március 28-án ravatalozzák föl az egykori impérium fővárosában, a bécsi Szent István-dómban, és férje halálának napján, április 1-jén (1922-ben is szombat volt) helyezik örök nyugalomra a kapucinusok (kriptájában, a Habsburg-család temetkezési helyén.

MIT ÍR A LEXIKON?

Zita Mária Adelgunda Mikaéla Rafaéla Gabriella Jozefa Antónia Lujza Ágnes (Pianore kastély, Olaszország, 1892. május 9., Zizers/Svájc, 1989. március 14.), bourbon-pármai hercegnő, magyar királyné és osztrák császárné, IV. Károly király felesége. Gyermekéveit atyjának, Róbert pármai hercegnek schwarzaui kastélyában töltötte. 1902–08-ban a szaléziánus apácák zangbergi (Bajorország) intézetében nevelkedett, felsőbb tanulmányait a Wight-szigeten levő bencés apácák kolostorában folytatta. 1911. október 21-én lépett házasságra Károly Ferenc József főherceggel. Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása után (1914. június 28.) trónörökösné lett. Ferenc József császár és király halála után (1916. november 21.) Ausztria császárnéja és Magyarország királynéja. Magyar királynévá a budavári Boldogasszony-templomban koronázták (1916. december 30.). A Monarchia összeomlása után Svájcba költözött családjával. 1921-ben volt utoljára Magyarországon IV. Károly királlyal Tihanyban; a „budaörsi csata” után fogságban (október 21.–november 1). Az antanthatalmak férjével Madeira szigetére száműzték. IV. Károly halála után Spanyolországban talált menedéket. Nyolc gyermekét magyar környezetben nevelte. A II. világháború alatt az USA-ban élt. 1982-től otthona a svájci Chur melletti Zizers kolostora volt. Itt érte a halál. 1989. április 1-jén a bécsi kapucinus kriptában temették el. Legidősebb fia, Ottó Ferenc József trónigényéről lemondott (1961), Németországban él, Habsburg Ottó az Európa Parlament tagja. (Irodalom: Gordon Brook-Shepherd: The last Habsburg (London, 1968); Erich Feigl: Kaiserin Zita. Legende und Wahrheit (Mindszenty József előszavával, Wien-München, 1977); E. H. P. Cordfunke: Zita, Kaiserin von Österreich, Königin von Ungarn (Wien-Köln-Graz, 1986); Kulcsár László: Zizers nagyasszonya (Magyar Hírlap, 1988. augusztus 6.); Józsa György Gábor: Az utolsó magyar királyné halálára (Magyar Nemzet, 1989. március 16.); Juhani Nagy János: Zita királyné élete (Magyarország, 1989. 12. sz.)

Halála előtt hét hónappal igyekeztem méltatni Zita ex-császárné-királyné személyiségét; az írás 1988. augusztus 6-án jelent meg a Magyar Hírlapban:

Zizers nagyasszonya

Önmaga és még sokak számára: császárné és királyné. Az Osztrák–Magyar Monarchia legutolsó uralkodójának, I. (IV.) Károly császárnak és (magyar) királynak az özvegye. Zita ugyanis a mai napig sem mondott le a trónról. A Bourbon–pármai uralkodóház sarjaként született 1892. május 9-én az olaszországi Viareggio melletti Pianore-kastélyban. Az elűzött Róbert pármai herceg és annak második felesége, a portugál infánsnő Mária Antónia braganzai hercegnő ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot.

Zita (Mária Adelgunda Mikaéla Rafaéla Gabriella Jozefa Antónia Lujza Ágnes) hercegnő az apácáknál nevelkedett, tanult; a rendkívül óntudatos, kemény akaratú arisztokrata lány igazán érdekes, történelmi eseményekben gazdag élete 1911. október 21-én kezdődött. Azon a napon, amikor Károly (Ferenc József) Habsburg főherceg feleségül vette…

Pármai Bourbon Zita a tévében beszél uralkodófeleségi életéről.

Életrajzírói is megerősítik a tényt: Zita és Károly egybekelése dinasztikus érdekektől mentes, igazi szerelmi házasság volt. Ez derül ki az angol Gordon Brook-Shepherd (Az utolsó Habsburg, 1968), a holland E. H. P. Cordfunke (Zita, 1986) című könyvéből és a korszak ismerője, Johann Christoph Allmayer-Beck, az Osztrák Hadtörténeti Múzeum volt igazgatójának a tanulmányaiból. Ezt bizonyítja persze a legérdekeltebb, a legfontosabb, a ma is élő tanú, az excsászárné és exkirályné tántoríthatatlan ragaszkodása férjéhez, férjének általa és népes családja által szentnek tartott emlékéhez.

Zita 19, Károly 24 éves volt, amikor a steinfeldi Schwarzau-kastély házikápolnájának oltára előtt örök hűséget esküdtek egymásnak. A hercegnőnek legföljebb címe s rangja volt, jóformán mindennemű anyagi háttér nélkül. A régensi kötelezettségek alól „fölmentett” atyja (Párma csatlakozott az egységes olasz királysághoz), Róbert herceg csupán a steinfeldi kastélyt és a Ligur-tenger partján álló Pianore-kastélyt mondhatta a családénak.

Károly főherceg, az agg I. Ferenc József cs. és király másodfokú unoköccseként egyik tagja volt a népes Habsburg famíliának. Csak Károly Lajos elsőszülött fia, az első világháború előestéjén, 1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolt Ferenc Ferdinánd halála után lép(het)ett előbbre a trónöröklésben. Apja, Ottó (azaz Ferenc Ferdinánd öccse) ugyanis alig negyvenévesen meghalt, így a monarchiaalapító Ferenc József halála után, 1916. november 21-én előbb Bécsben Ausztria császárává,

december 30-án Budán Magyarország apostoli királyává koronázták Károlyt, feleségét, Zitát pedig császárnévá, illetve királynévá.

Károly egész életében álmodozó széplélek volt; vallásosságából táplálkozó határtalan idealizmusa és naivsága folytán az udvarban nemigen számoltak vele. Még akkor is, amikor már eldöntetett: ő a trón egyetlen várományosa, a főherceget mint politikai non-valeurt emlegették. Ennek következtében (későbbi tettei Napnál világosabban bizonyítják) nem is vette körül szakmailag megbízható tanácsadói testület. A kor legfontosabb problémáiban, százezrek életét és halálát eldöntő kérdésekben, a háború és/vagy béke ügyében egyszerűen ignorálták az uralkodó személyét.

Zita, az okos asszony, az odaadó feleség és anya a kezdet kezdetén fölismerte férje gyengéit és gondjait, s anélkül, hogy ezt egy pillanatig is éreztette volna, megpróbált a lehető legtapintatosabban mellé állni, minden ügyben tanácsaival segítette, elgondolásai végrehajtására biztatta. Már akkoriban is tudható volt, hogy csupán a „feleség bajtárs” – a másik szerfölött naiv, az uralkodáshoz, a politikához legalább annyira nem értő, csak erősebb akaratú asszony – biztatásai legföljebb érzelmi muníciót adhatnak. Az élet-halál, a birodalom fönnmaradása vagy bukása kérdéseiben a körülmények alapos ismerete, a társadalmi, gazdasági, politikai folyamatokban való eligazodás nélkül nem születhet okos és felelős döntés.

Károly rossz szellemének is tartották – nem kevesen – Zitát: az „olasz nő” (ekként emlegették származása miatt, elsősorban a legfőbb háborús szövetségesek Berlinben) előbb-utóbb úgyis „árulásra csábítja” akaratgyenge, döntésképtelen férjét. Es mit hoz a sors, a politikai dilettantizmus?

Zita apjának, Róbert hercegnek a két házasságából 12 gyereke született. A későbbi császárnénak és királynénak éppen e kiterjedt családi szálak segítségével is lehetősége nyílott a beleszólásra a nagypolitikába. Férje, az Osztrák–Magyar Monarchia feje különbéke-kísérleteit kívánta segíteni.

Zita két öccse, Sixtus és Xavier (miután mostohabátyjuk, Elia von Parma a cs. és kir. hadsereg vezérkari tisztje lett), dacból-e vagy számításból, a belga hadseregben (a monarchia ellensége, az antant oldalán) vállalt szolgálatot. Az akkoriban már ötödik gyerekét váró uralkodófeleség javasolta Károlynak: forduljon békeajánlattal a franciákhoz. (Megint csak a naivság: azt gondolták, hogy a francia vezetés valamiféle nosztalgiától és királytisztelettől serkentve, megfontolás tárgyává teszi az osztrák császár ajánlatát, mert annak felesége szegről-végről Bourbon-ivadék…) Károly leveleit a pármai hercegfire, a belga uniformist viselő Sixtusra bízták. Clemenceau francia miniszterelnök – azután, hogy az antant visszautasította a titkos és egyoldalú ajánlatot – 1918. április 13-án még meg is szégyenítette az osztrák–magyar uralkodót: nyilvánosságra hozta a leveleit.

Az osztrák–magyar cs. és kir. pár Pozsonyban, alig néhány nappal a monarchia megszűnte előtt…

A központi hatalmak vereségével végleg megpecsételődött a monarchia sorsa, és bár sem Károly, sem Zita nem ismerte el: a forradalmak és a vesztes háború egyszer s mindenkorra elszakítják a Habsburg-dinasztia erősnek vélt fonalát, az eseményeket nem lehetett megállítani. Érdemes idézni a már említett brit szerző, Gordon Brook-Shepherd Az utolsó Habsburg című könyvéből:

„. . . reggel 11 órakor a forradalom megjelent a Schönbrunnban. Igaz, csak egy kiáltvány formájában, amelyet Lammasch miniszterelnök és Gayer belügyminiszter hozott … A miniszterek – emlékszik Zita királyné – egyik teremből a másikba követték a császárt, követelve az aláírását (a lemondó nyilatkozatra – a szerző.) … Egy uralkodó sohasem mondhat le – kiabálta a volt monarchia első asszonya. – Megfoszthatják hatalmától. Ez rendben van, ez erőszak. De lemondani – soha, soha, soha! Inkább itt essek össze. Akkor megmarad Ottó. És ha valamennyiünket meggyilkolnak is, úgy még mindig lesznek más Habsburgok …

1918. november 11-én, déli 12 órakor az osztrák császár és magyar király elővette fémceruzáját, és aláírta az okmányt, amely formálisan is véget vetett a hat és fél évszázados Habsburg-uralomnak …”

Habsburg Károly ebben a rövid kiáltványban közölte: „… előre elismerem azokat a döntéseket, amelyeket az osztrák nép a jövendő államformájáról hozni fog. Választott képviselői útján a nép vette át a kormányzást. Az államügyekben való minden további részvételről ezennel lemondok.” Sokan még ma is erre az utolsó mondatra hivatkoznak, amikor a monarchia visszaállításáról álmodoznak: Károly ugyanis nem a trónról, hanem az államügyekben való részvételről mondott le. – Vannak, akik feltételezik: a megfogalmazás Zitától, és nem (miként hivatalosan állítják) az uralkodópár gyóntatójától, Seipel pátertől származik.

Zita mindössze 26 éves, amikor a monarchia összeomlása után férjével, gyermekeivel együtt száműzetésbe kényszerült. Harmincévesen Gödöllő, Bécs, Eckartschau, Svájc, két sikertelen magyarországi királypuccs, Tata, Tihany, Románia, Törökország, Gibraltár után (brit segédlettel) rövid időre megtelepedhetett a Madeira-szigeti Funchalban. Ott halt meg Károly ma 102 éve, 1922. április 1-jén, szombaton 12 óra 23 perckor. Mindössze 35 éves volt. Tíz és fél esztendei házasság után nyolc gyerekkel ajándékozta meg feleségét, kinek legkisebb lánya, Erzsébet (Sarolta von Liechtenstein) hercegnő éppen két hónappal az apja halála után született. Zitát és gyermekeit a spanyol állam mentette meg a teljes anyagi összeomlástól azzal, hogy otthont és kegydíjat adott nekik. Az uralkodópár családi ékszereit ugyanis a „megbízható” Bruno Steiner ügyvéd elsikkasztotta.

Belgiumi kitérővel Zita és családja az Egyesült Államokban vészelte át a II. világháborút, és csak azután tért vissza újra Európába. A nagyasszony immár évtizedek óta a legteljesebb visszavonultságban, ám szellemi és testi frisseségben él egyik lánytestvérével egy kis svájci faluban, Zizersben, nem messze az osztrák határtól. Kolostori magányából először 1982-ben mozdult ki, amikor is 90. születésnapján az osztrák kormány engedélyezte számára, hogy beléphessen Ausztriába. Azóta többször is járt gyermek- és ifjúkora földjén – lányánál, Stájerországban és Bécsben is. Legidősebb (és leghíresebb) fia, Ottó a minap magánemberként látogatott feleségével és lányával Magyarországra …

Emlékmise a Mátyás-templomban – Ma temetik Zita exkirálynét Bécsben

Néhány órával a szertartás előtt jelent meg rövid interjúm a Magyar Hírlap 1989. április 1-jei számában:

Társadalmi bizottság alakult a március 14-én, a 97 éves korában elhunyt Zita excsászárné és -királyné temetésének előkészítésére és lebonyolítására. A bizottság magyar felelőse dr. Tivadar Mikes, a bécsi Egyetem-patika tulajdonosa. Munkatársunk vele beszélt tegnap telefonon:

– Csütörtökön este főleg fiatalokból álló fáklyás menet fogadta a Burg bejáratánál azt a gépkocsit, amelyik Kloster-Neuburgból Bécsbe hozta IV. Károly király özvegyének hamvait. A koporsót a Stephansdomban ravatalozták föl, és azóta osztrákok, magyarok ezrei vonulnak el előtte, hogy kifejezzék végső tiszteletüket. Ezekben az órákban magyar cserkészek állnak díszőrséget a ravatalnál.

– Hogyan zajlik le a mai temetés?

– Délben lezárják a dómot. A gyászszertartás, a rekviem délután háromkor kezdődik. Bent a templomban nyolcszáz helyet tart fenn az osztrák és magyar nemzeti színű karszalagos rendezőgárda azoknak, akik a Habsburg család értesítésére jelezték a részvételüket a temetésen. Körülbelül öt óra tájban indul meg a föltételezhetően sok tízezres gyászmenet a Grabenen, Kohlmarkton, Michaelerplatzon át a Neue Marktra, a kapucinusok kriptájához, a Habsburgok ősi temetkezési helyéhez. Zita királyné koporsóját az a hatlovas gyászhintó viszi, amely legutóbb Ferenc József hamvait szállította a kriptáig 1916-ban.

– Milyen prominens személyiségek jelezték részvételüket Európa utolsó császárnéjának temetésén?

– Bár családi temetésről, és nem állami gyászünnepségröl van szó, jelen lesz Waldheim köztársasági elnök, Mock alkancellár, Zilk bécsi polgármester, valamint a többi között a liechtensteini, a luxemburgi, a belga, a marokkói, a jordániai trónörökös, Barcelona grófja, Westminster polgármestere…. Reméljük, hogy minden részvevő tiszteletben tartja a gyászoló család és az elhunyt híveinek érzéseit. A gépkocsival, busszal érkező magyarokat arra kérjük, hogy járműveiket hagyják a főváros határában kijelölt parkolókban, és onnan az ingyen használható villamosokkal, városi buszokkal jöjjenek a bécsi belvárosba.

* * *

Tekintettel az 1989. április első hetében torlódó ünnepnapokra, a temetésről szóló beszámolóm – kitűnő kollégám, Szigeti Tamás felvételeivel – csak 1989. április 5-én jelenhetett meg:

Bécsben eltemették Zita császárnét, királynét – Történelmi díszletek, mának szóló intések

«Kiküldött munkatársaink, Kulcsár László (szöveg) és Szigeti Tamás (kép) jelentik Bécsből:

Tízezrek jöttek Bécsbe, hogy jelen lehessenek az utolsó osztrák császárné és magyar királyné, a 97 éves korában elhunyt Bourbon Pármai Zita, I. (IV.) Károly özvegyének a temetésén. A svájci Zizers kolostorában március 14-én meghalt nagyasszonyt férje 1922. évi halálának napján, április 1-jén, szombaton délután búcsúztatták a Szent István-dómban, és kora este helyezték örök nyugalomra a Kapucinus (más néven: Császári) kriptában, ahol a XVII. század óta nyugszanak a Habsburg család tagjai, köztük az uralkodók – Zita férje, a száműzetésben Madeirán eltemetett Károly kivételével…

Legutóbb Ferenc József halálakor, 1916-ban volt ekkora fölhajtás a valamikori császárvárosban. Száznál több virágkoszorú pompázik a passaui püspökség védőszentje, István vértanú tiszteletére fölszentelt dóm főbejáratának két oldalán.

A szalagokon királyok, főhercegek, lovagrendek, pártok (köztük a Magyar Függetlenségi Párt, az MDF …), Ústi nad Labem cseh város, a bécsi főpolgármester és mások utolsó üdvözletei – az egykori monarchia minden nyelvén. És hatalmas tömeg: osztrákok, magyarok (igen sokan tarka népviseletben), japánok, amerikaiak, svájciak, olaszok, németek, lengyelek. Nemzeti színű zászlók – és persze Waluliso, a természet bécsi apostola sem maradhat ki ebből a nagy látványosságból: babérkoszorúval a homlokán, fehér tógában, a békesség mosolyával az ajkán…

A világ legnagyobb napi- és képeslapjai, rádiók, tévék és filmhíradók küldték el munkatársaikat az osztrák fővárosba, hogy hírt adhassanak a császári és királyi pompával megrendezett temetésről. Micsoda ellentmondás! Zita a trónfosztás és még inkább a férje halála óta az elképzelhető legpuritánabb módon élt, miután sokáig a nyolcgyerekes asszony anyagi körülményei sem engedték meg az ex-uralkodófeleség számára a fényűzést.

Segít a véletlen: a Zita temetésére alakult osztrák–magyar társadalmi rendfenntartó bizottság egyik vezetőjétől kapott nemzetiszínű karszalaggal és többszörösen lepecsételt igazolvánnyal jutok be a templomba. Egy idős titkárnő írja és rakja ki a padokra a szigorú protokoll szerinti névjegyeket.

A történelem elevenedik meg percek alatt: Európa egykori és ma is uralkodó családjai – a Habsburgok igen kiterjedt rokonságán túl – tucatszám hivatalosak Zita szigorúan egyházi és családi, tehát semmiképpen sem állami búcsúztatására. Bourbon, Thurn und Taxis éppúgy eljött szigorú-szomorú feketében, főhercegi, hercegi kereszttel a hajtókáján, mint Batthyány-Strattman és Cziráky, Liechtenstein hercege, trónörököse, a luxemburgi nagyherceg, a belga, a marokkói, a jordániai trónörökös… Minden rendű és rangú arisztokraták, kiknek legtöbbje ma már nem az ősi név és hangzatos címek egykor jussot jelentő kiváltságaiból, hanem tisztességes megélhetést kínáló polgári elfoglaltságból él. Csáky-Pallavicini-sarj beszélget mellettem egy Budáról érkezett, az idén érettségiző fiatalemberrel. A gróf szigorló génsebész és filozófus, a magyar fiú is orvosnak készül, és büszke rá, hogy nagymamája személyesen ismerte a királynét, Zizersben együtt sétáltak néhány éve a kolostorkertben.

Három óra előtt már minden hely foglalt a padokban. Habsburg Ottó és felesége, Regina már jó ideje megérkezett lányuk és két fiúk társaságában. Károly (ő is jogász, mint apja, és megtévesztően hasonlít azonos nevű nagyapjára) még körbe jár, ellenőrzi, hogy minden vendég, barát az őt megillető helyen ül-e. Károly király és Zita nyolc gyerekéből hét van jelen (egy lányuk már rég meghalt); 39 unoka is eljött és a megszámlálhatatlan dédunoka úgyszintén. És most hirtelen föláll a gyászoló tömeg: Waldheim köztársasági elnök és felesége érkezik. Megállnak a hatalmas Habsburg-címeres lepellel leborított ravatal előtt, főhajtással tisztelegnek…

Mozart örökszép Requiemjének hangjaira bevonul a gyászszertartást celebráló papi és főpapi sereg. Három bíborosból egy magyar: dr. Paskai László, az esztergomi prímás. „Requiem aeternam” – zengi a dóm énekkara, s legalább nyolcezer ember válaszol rá: „Kyrie eleison”. Csengettyűszó, tömjénillat. Áhítattal és őszinte hittel, latin, német, magyar, olasz, cseh, szlovák, szerb, lengyel nyelvű imával könyörög Krisztushoz a gyászoló sokaság a Duna-medence, Európa népeinek békéjéért, a hit, a remény, a szeretet kegyelméért, a kormányok népek érdekeit szolgáló bölcsességéért, és azért is, hogy Isten Károly császár és király életáldozatát kegyesen fogadja, hogy az örökkévalóságba megtérő Zita császárnénak és királynénak békessége legyen a mennyben is.

„Requiem aeternam” – hirdeti Groer bécsi bíboros érsek a királynéi ravatalnál, de arról sem feledkezik el, hogy óva intse a politikusokat, állami vezetőket: a történelemből okulva fáradozzanak népükért, teremtsenek mindenki számára azonos jogokat: az emberi méltóság, az erkölcsiség, az anyagi jólét, a boldogság kivívása legyen a fő céljuk. Ugyanerre intett Groer elődje, König bíboros érsek is a császári kripta előtt mondott búcsúztatójában.

Jó hét évtizeddel ezelőtt letűnt világbirodalom utolsó nagy tanújáért zúgnak a császárváros harangjai. Az ég csatornái nyíltak meg (hogy elsirassák Zitát?) arra az időre, míg a pompás körmenet – élén a múzeumból kölcsönzött hatlovas gyászhintóval – megteszi a pár ezer méteres utat a dómtól a kapucinuskriptáig. Ettől a szakasztól féltek leginkább a rendezők, mert egy szélsőséges nyugatnémet csoport merénylettel fenyegetőzött. Ezerháromszáz rendőrt mozgósítottak a kétszázezernél is népesebb tömeg nyugalmának megőrzésére. Így csupán röplapszórásra került sor, a bécsi szocialista ifjúság sárga cédulán fekete szöveggel olvasta a Habsburgok fejére a „régi szép idők vívmányait”: a háborúk sok millió halottját, a 70 órás munkahetet, a tömegnyomort, a diktatúrát. Mindez, bár rég a múlté, kis időre sokakat elgondolkoztatott, míg utolsó útjára kísérte és talán kicsit meg is könnyezte az utolsó európai császárnét, akinek mindazonáltal szép temetése volt. Az ember egy régi filmben érezte magát, egyszerre volt néző és szereplő az eredeti kulisszák között, ahol a kosztümök, a tömjén illata, a templomi zene és a harangzúgás – szóval majdnem minden – eredeti volt.

Az Osztrák Televízió )ORF) ezt az összeállítást készítette Zita végső búcsúztatójáról (tessék kattintani!).

* * *

Hétfőn délelőtt a budai Mátyás-templomban Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek gyászmisét pontifikáit Zita, az utolsó magyar királyné lelki üdvéért. Az istentiszteleten jelen voltak a Habsburg-család tagjai is.