Az újságíró archívumából: boldog békeidők?

Ha túl jól megy egy országnak, politikusai gondoskodnak róla, hogy megtörjék a viszonylagos nyugalmat. Mondjuk azzal, hogy ibizai dáridózás közben megpróbálják megvetetni maguknak a legnagyobb befolyású nyomtatott sajtóorgánumot, hogy aztán fölkapaszkodjanak a kancellári székbe a bécsi Ballhausplatzon. Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadság Párt feje, az első Kurz-kormány második embere, aki végül is kormányválságot idézett elő, 2019 májusában bejelentette: kiszáll a politikából és ingatlanos lesz. Elhatározását 2019 őszére teljesítette is… Alább egy 40 esztendővel ezelőtti eseményt (Magyar Hírlap, 1984. október 25.) idéz föl a krónikás, bizonyítván, hogy akkor sem volt minden fenékig tejföl Ausztriában (sem).

(A nyitó képen: 100 schillinges bankjegy 1984-ből [bevezetésének 60. évfordulóján] az Osztrák Tudományos Akadémia épületének a képével; sokan nem tudják, hogy az euró előtt [2002] Ausztria nemzeti valutája a schilling volt, az aprópénzt pedig groschennek, garasnak hívták…)

Ausztria: részben új kormány – Visszaköszönő gondok

»Támadás vakáció előtt. Ezt a címet adtuk az osztrák bel­politikai életet elemző írásunk­nak a nyár elején. A támadó fél akkor (is) az ellenzék fő ereje, az Osztrák Néppárt (ÖVP) volt, a célpont pedig a szocialista– szabadság párti (SPÖ–FPÖ) kor­mány, mindenekelőtt pedig annak feje, dr. Fred Sinowatz kancel­lár, akit rendkívül heves sajtó­kampánnyal is rá akartak bírni a jó egy évvel azelőtt alakult ka­binetjének az átalakítására. Kü­lönösen nagy szálka volt az ellen­zéki és a „független” tömegtájé­koztató eszközök szemében dr. Herbert Salcher, Sinowatz Bruno Kreiskytől (az előző kancellártól) örö­költ pénzügyminisztere, aki hi­vatali kötelességének tartotta a mindegyre halmozódó költségve­tési hiány fölszámolását. Olyan módszereket próbáltak neki tu­lajdonítani, amelyekről a miniszter nem is tudott, Végül a kormány­főnek kellett védelmébe venni pártbéli társát: „Dr. Herbert Sal­cher természetesen pénzügymi­niszter maradt…”

A nyáron sem volt uborkaidény az osztrák belpolitikában, annak ellenére, hogy a politikusok és miniszterek éppúgy elmentek sza­badságra, mint a kisemberek. Csupán az ellenzék és sajtója – no, és persze a „független” lapok – igyekeztek példányszámuk megtartása céljából újabb és újabb értesüléseikkel melegen tartani a Salcher-ügyet, most már összekapcsolva az immár eszten­dők óta rétestésztaként nyúló Androsch-üggyel, (dr. Hannes Androsch, Kreisky alkancellárja és pénzügyminisztere állítólag nem a legetikusabb módon jutott villához; a sorozatos vizsgálatok azonban nem mutattak ki szabálytalanságot. Ennek ellenére dr. Salcher túlügybuzgóságból besétált a kelepcébe, és egy meg nem nevezett koronatanú információira hivatkozva, hivatalból följelentette az államügyészségen Androscht.)

A kormányátalakításban minden bizonnyal (a színfalak mögött) a Salcher–Androsch-viszály ilyetén elmérgesedése is közrejátszott. Igaz viszont, hogy a bölcsességéről, nyugalmáról és türelméről messze földön híres kancellár rendkívül kulturáltan vezette be és hajtotta végre kabinetjének átalakítását szeptember első napjaiban. Érve igaz és elfogadható: változnak az idők, változnak a követelmények, főleg a gazdaságban és a környezetvédelemben. Különben is: első kormányának személyi összetételével bizonyos folyamatosságot kívánt demonstrálni (Kreisky örökségét, a vezető garnitúrát illetően, szinte teljes egészében átvette), mostanra azonban megváltozott a helyzet, és az új feladatok megoldásához új lendülettel kell hozzákezdeni. A posztjuktól megváló minisztereket egyébként csak köszönet és megbecsülés illeti, ugyanis kitűnő munkát végeztek.

Az osztrák kormány öt új tagja: Leopold Gratz külügy-, Gertrude Fröhlich-Sandner családügyi, dr. Franz Vranitzky pénzügy-, dr. Herbert Moritz közoktatási és Ferdinand Lacina közlekedési miniszter. Az ötös két nagyágyúja kétségkívül a 47 esztendős dr. Vranitzky és a még nála is fiatalabb, mindössze 42 éves Lacina. Nem szabad azonban említés nélkül hagyni a rendkívül népszerű Leopold Gratzot, aki (a külügyek irányításának átvétele előtt tizenegy esztendeig Becs főpolgármestere volt. A kancellár saját pártjának központi lapjában, az Arbeiter-Zeitungban úgy nyilatkozott, hogy Gratzot már régebben meg akarta nyerni kormánya számára; egyúttal cáfolta azt a híresztelést, amely szerint azért szabadult meg Erwin Lanc előző külügyminisztertől, mert Amerika így akarta. (Bár az is igaz, hogy Lanc nemegyszer bírálta a Reagan-kormány közép-amerikai politikáját és Washingtonnak a technológiaexport ügyében Bécsre gyakorolt nyomását…)

Negyedrészt megújított csapatától Sinowatz elsősorban az ország gazdasági teljesítőképességének a javulását várja. Az első félévben az osztrák ipari termelés a múlt év hasonló időszakához mérten 4,9 százalékkal nőtt, a munka termelékenysége 7,8 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi adat mellé kívánkozik azonban az is, hogy majdnem egy százalékkal gyarapodott a munkanélküliek aránya az iparban. Dr. Vranitzky pénzügyminiszter már az új kormánytagok bemutatkozó sajtóértekezletén utalt arra, hogy az Amerikai Egyesült Államokban mutatkozó gazdasági fellendülés nem ígérkezik tartós irányzatnak, éppen ezért célszerű, ha az osztrák gazdaság is számol a zsugorodó piacokkal.

Mi tehát a kiút? Ezentúl is körültekintő takarékosság, az ipar további korszerűsítése, megújulása szerkezetének átalakítása révén, és persze Ausztria sajátos lehetőségeinek még jobb kihasználása. Ami pedig a jövedelmeket, béreket illeti: csak az inflációt és az élet drágulását nagyjából-egészéből kiegyenlítő fizetésemelésekre lehet és szabad számítani.

Alig két héttel az osztrák kormány átalakítása után tartotta meg országos értekezletét az SPÖ. Sinowatz kancellár, aki a hagyományok szerint egyúttal pártja elnöke is, sietett leszögezni, hogy a végrehajtó hatalomban történt személyi változások nem járnak a fő politikai vonal módosulásával. (Ugyancsak az ellenzék és sajtója késztette a kormányfőt annak leszögezésére, hogy szó sincs az addigi kurzustól való jobbra vagy balra való elhajlásról, és nem hajlandó sem a kabinetben, sem a pártban olyan megkülönböztetésre, mint Kreisky-, illetve Androsch-hívek…) Az osztrák gazdasági életben a tavasszal elkezdődött és hivatalosan is deklarált föllendülés még tart, az ország azonban korántsem a „boldogok szigete”. A külvilág kedvezőtlen változásai – ezt tudomásul kell venni – Ausztriára is hatással vannak. Szembe kell nézni a munkanélküliség tényével, és azzal is, hogy az iskolából kikerülő fiatalok nem mindegyike jut azonnal álláshoz.

Az újakat megillető bírálatmentes (kíméleti) időszak, a politikai „Schonzeit” a törvényhozás munkájának újrakezdésével lejárt. És bár Vranitzky pénzügyminiszter meglehetősen megnyirbált költségvetési tervezetet terjesztett az osztrák parlament elé, javaslata már csak hivatalból sem találkozhat a polgári ellenzék helyeslésével. Ő sem bűvész, neki sem sikerült egy csapásra eltüntetni a 94,2 milliárd schillinges költségvetési hiányt, amit csak újabb bankkölcsönök fölvételével lehet majd befoltozni.

Közben az osztrák rádió, televízió és az írott sajtó ismét fölmelegítette kedvenc témáját, a hat évvel ezelőtt befagyasztott (fölépült, de üzembe nem helyezett!) zwentendorfi atomerőmű ügyét. Szívük szerint a szocialisták – akár azonnal – hozzálátnának az erőmű „kicsomagolásához”, miután a kilencmilliárd schillinges beruházás állagmegóvása eddig is sok száz millióba került. Égetően kellenének a zwentendorfi megawattok az osztrák ipar éltetéséhez, annál is inkább, mert drasztikusan megnőtt az ipari termelés növekedésével együtt járó kőszén-fölhasználás, ami viszont környezeti ártalmakat okoz. Ráadásul az osztrák energiaimport is ludas a költségvetési hiány növekedésében, miután az idén már jó 50 milliárd schillingre rúg a külföldről behozott kőolaj, földgáz, szén és villamos áram számlája. Maradtak tehát, a múlt éveket és hónapokat tekintve, az osztrák kormány gondjai (amelyek persze nem speciálisan osztrák gondok csupán!). A dinamikus és tapasztalt szakemberekkel megerősített kabinet azonban megfelelő biztosítéknak látszik arra, hogy akár rövid időn belül is eredményeket mutasson föl.«

„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)