Huszonhuszonnegyedik éve csak sóvárgunk-áhítozunk a világ egyik legstabilabb fizetőeszköze, pénze, az euró után. Az Európai Unió hivatalos fizetőeszközét, valutáját – elszámolási pénzként 1999. január 1-jén, köznapi fizetőeszközként 2002. január 1-jén vezették be – a 27 tagállamból már 20 (Ausztria, Belgium, Ciprus, Észt-, Finn-, Francia-, Görögország, Hollandia, Horvát-, Ír-, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Német-, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia), továbbá az Európai Unió intézményei közösen – mintegy 337 millió ember – használják, ők alkotják az eurózónát. Ha nem lettünk volna elfoglalva az oktalan és mesterséges pártviszályokkal, a rengeteg pénzbe került politikai/politikusi területfelosztásokkal, az elképesztő korrupcióval és „hivatalos lopásokkal”, hanem arra törekedtünk volna, hogy mielőbb teljes egészében hasonuljunk Európa működő feléhez, akkor már itthon is ebben a szilárd, értékálló pénzben kaphatnánk fizetésünket, nyugdíjunkat, és fizethetnénk például az étolajért csak fele annyit, mint most, azaz annyit, mint Németországban. És tisztelettel arról se feledkezzünk el, hogy az Európai Unió valutájának atyja egy remek magyar férfiú, dr. Lámfalussy Sándor volt… Az alább következő írás a (méltatlanul megszüntetett!) Reform című képes hetilap 1996. január 16-i számában jelent meg. Íme:
«Döntöttek az Európai Unió (EU) állam- és kormányfői: a XX. század utolsó évében már az EU új valutájában számolnak a – bizonnyal továbbra is 15 tagú – közösségben. A XXI. század második évében pedig már az utca embere, az Európai Unió állampolgára is az új pénzzel fizet, hiszen a járandóságát is abban kapja majd. Az új pénz neve: euro.
Milyen lesz az euro? Ezt ma még senki sem tudja. Talán még Alexandre Lamfalussy (65), azaz egykori hazánkfia, a ‘40-es évek végétől külföldön élő, kapuvári születésű dr. Lamfalussy Sándor sem, aki a jó esztendővel ezelőtt a pénz európai fővárosába, Majna-Frankfurtba költözött Európai Monetáris Intézet (EMI) elnöke.
Dr. Lámfalussy és nem egészen kétszáz, válogatottan kiváló képességű fiatal szakemberből álló, 15 országból toborzott munkatársi gárdája a frankfurti Eurotower felső tizenkét emeletét foglalja el. Az EMI első számú feladata az Európai Unió közös, egységes pénze bevezetésének az előkészítése és nem utolsósorban megterveztetése. Európa első számú bankára és kollégái rendszeresen tárgyalnak grafikusokkal, pszichológusokkal, művészettörténészekkel, numizmatikusokkal, hogy meghatározzák a leendő európai pénz legfőbb jellemzőit. Ami a legfontosabb: a bankjegy hamisíthatatlan legyen, és egyetlen nemzetet se érjen hátrányos megkülönböztetés az új pénzek által. Követelmény, hogy a majdani papír- és fémpénzeken az egyetemes európai kultúra és tudomány jeles személyiségei szerepeljenek, ugyanakkor az EU-tagállamok kivétel nélkül magukénak érezzék a közkézen forgó bankókat, érméket.
A pénzek motívumairól, anyagáról, formájáról a végső döntést egyébként a Lámfalussy doktor által vezetett Európai Monetáris Intézetből sarjadó Európai Központi Bank hozza meg. A bankok bankja dönt majd arról is, hány bankjegyet és pénzérmét nyomjanak, verjenek. Napjainkban mintegy húszmilliárd darab papírpénz és 70 milliárd fémpénz van forgalomban a tizenötök országaiban; ennyit kell majd egy csapásra kicserélni, ha forgalomba kerül Európa új pénze, amelyet sokan várnak már.
Hogy miért? Képzeljük csak el, micsoda üzlet lesz majd az EU-ban működő mintegy 3,5 millió pénzváltó, cigaretta-, ital-, menetjegy-, óvszerárusító stb. automata kicserélése, átállítása. És ez csak egyetlen lehetőség a sok közül… Elképzelhető, mekkora rendőri-biztonsági készültség mellett szállítják m ajd vagonszám a frissen nyomott-vert eurókat Európa országaiba.
Függetlenül az EMI-től, a Wochenpost című német hetilap fölkérte a Burg Glebichenstein-i Képzőművészeti és Formatervező Főiskola hallgatóit: tervezzék meg a szerintük legkifejezőbb EU-pénzeket. A neves művészekből, bankárokból, üzletemberekből, a fogyasztók és a kereskedők képviselőiből álló bírálóbizottság Susanne Mundtnak ítélte az első díjat. Az ő pénztervezetének fő motívuma az európai kultúra eredetét jelző barlangrajz.
A második díjas (szintén hölgy!) Alexandra Kardinar az ipari forradalmat elindító gőzgép feltalálójának, James Wattnak állít emléket a leendő pénzen. Claudia Wolfram a görög-római mitológiai istenséget, a művészetek, a gyógyítás védnökét, a férfiszépség megtestesítőjét, Apollót álmodta pénzzé. Volker Hopfner a modern művészeteknek állított emléket, André Wengorz a bikát megülő Európát szeretné viszontlátni az unió majdani pénzén. Mi, kelet-közép-európaiak addig is rodeózunk egy sort. Megpróbálunk fönnmaradni az infláció, az államadósság fejünk fölött is átcsapó hullámain. És bevarrjuk a zsebünket, amelyben kuncog a krajcár, nehogy kiessék belőle. Reménykedünk, hátha egyszer átválthatjuk majd euróra.»
ELOLVASÁSRA AJÁNLJUK:
Lámfalussy Sándor, 1929–2015 – Utcát is söpört az euró atyja
Európába menekült, mielőtt bezárult a vasfüggöny – Utcát is söpört az euróbankár
Visszaszámlálás
1999: A pénzügyi unió tagállamai egyszer s mindenkorra meghatározzák az egymás közti pénzváltási árfolyamokat;
Megkezdődik az átállás az egységes EU-pénzre, az euróra.
1998: A konvergenciakövetelmények teljesítésének megvizsgálása; Megállapodás az európai pénzügyi unióba való belépésről.
1996: Az Európai Központi Bank megkezdi tevékenységét.
1994: A leendő Európai Központi Bank előfutára, az Európai Monetáris Intézet megalapítása.
1993: Megvalósul az egységes belföldi piac: szabad áruforgalom.
1992: A tizenkettek megkötik a maastrichti szerződést. A cél az európai pénzügyi unió megteremtése.
1990: A tőkeáramlás liberalizálása az Európai Közös Piacon belül.
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)