Az újságíró archívumából – Egy magyar képviselő Mečiar pártjából

Szlovákia önállóvá válását követően fokozott figyelem irányult az új állam politikai rendszerének alakulására, ezen belül is a magyar nemzetiség képviseletére. Míg az 1992 végével felbomlott Csehszlovákiában mintegy három százalékot tett ki az ott élő magyarság aránya, ez a ’bársonyos válás’ után északi szomszédunknál egyből tíz százalék fölé ugrott. A téma egyik – ritkaságszámba menő – szereplőjét faggatta cikkünk szerzője, a legnagyobb példányszámú napilap akkori tudósítója – az írás 1993. november 18-án jelent meg a Népszabadságban. (A nyitó képen a pozsonyi vár; balra a parlament épülete.)

Ha szlovákiai magyarok politizálása kerül szóba, a legtöbben a négy magyar pártra gondolnak, amelyek közül kettő – az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) – a pozsonyi parlamentben is képviselteti magát. De helyet foglal két magyar nemzetiségű honatya a Demokratikus Baloldal Pártjának padsoraiban. Mečiar miniszterelnök pedig már nemegyszer kijelentette, hogy a kormányzó Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak (DSZM) is vannak magyar tagjai, funkcionáriusai, sőt képviselői. Utóbbiak egyike, Milan Hudina nyilatkozott a Népszabadságnak.

– Kérem, mutatkozzék be olvasóinknak!

– Negyvenhét éves mezőgazdasági géptechnikus vagyok Nagykürtösről, Közép-Szlovákiából. Ott élünk a feleségemmel, két leányommal, onnan járok fel Pozsonyba a parlamenti ülésszakokra. Ez a második házasságom, az elsőben három fiam született. Az előző és a mostani feleségem is magyar. Tudják rólam – nem szégyellem –, hogy magyar vagyok. Ez közismert és elfogadott pártomon, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmon belül is.

– Magyarországgal van-e valamilyen kapcsolata?

– Hogyne volna. Ott lakott a nagyanyám is, aki februárban halt meg, a nagybátyám pedig Kazincbarcikán él.

– És az ottani rokonság nem akadt fenn azon, hogy ön „Mečiar pártjának” parlamenti képviselője?

– Már túljutottak a csodálkozáson. Az én esetem valóban nem tipikus, de szerintem nem baj, hogy így alakult.

– Itt négyféle magyar párt is működik. Hogyhogy ön mégis a DSZM-et választotta?

– Én az 1989-i fordulat után a Nyilvánosság az Erőszak Ellen elnevezésű mozgalomhoz csatlakoztam. Amikor pedig ez kettévált, akkor a járásunkban lévő tizennyolc képviselőből tizenkettő a DSZM-hez állt. Köztük én is. Felénk egyébként a két magyar parlamenti pártnak nincs nagy tagsága. Egyszóval, én 1991-től a DSZM-ben vagyok, még járási titkárt is csináltak belőlem, majd tavaly képviselővé választottak.

– Mečiar kormányfő gyakran hivatkozik arra, hogy pártjában magyarok is vannak. Ezt főleg akkor teszi, amikor vitatja, hogy az Együttélés és az MKDM az itteni magyarság érdekeit képviseli a törvényhozásban. Önön kívül azonban nemigen hallottam még mást néven nevezni a DSZM magyarjai közül…

– Nézze, mindannyian Szlovákia polgárai vagyunk. Mindegy, hogy melyik pártban képviselem a választókat, csak jól képviseljem. Attól én még magyar vagyok!

– Az itt élő magyarságnak sajátos igényei, szempontjai is vannak. Ezt ön, mint a DSZM magyar képviselője, hogyan tudja közvetíteni és védeni?

– Van rá lehetőség, élek is vele gyakran. Jó párszor a tudtukra adtam, hogy ne csinálják már a politikát úgy, hogy végül még a képviselőcsoportból is kénytelen legyek kilépni.

– Tudna konkrét eseteket is mondani?

– Például nem értettem egyet a névhasználati törvénnyel, már amit második tárgyalásban vitattunk. Mert a júliusban elfogadott törvény jó volt, de a kormány indítványára az elnök mégis visszaadta újratárgyalásra. Pedig azt a frakciómból tizenhárom szlovák is megszavazta. Itt, ennél a második változatnál kerültem konfliktusba saját magammal.

– És a pártjával nem?

– A pártomban azt mondták, hogy szavazzak belátásom szerint. De azért éreztem, hogy jobb néven vennék, ha úgy állnék hozzá, ahogy ők is teszik. Hát ekkor úgy szavaztam. De utána megmondtam nekik, hogy ha ilyen alapon fognak politizálni, akkor rám ne számítsanak!

– Ez volt az egyetlen ilyen konfliktussal fenyegető helyzet?

– Dehogy! Szavaztunk mi kétszer az egyházi vagyon visszaadásáról is, ami 1945-ig nyúlik vissza, míg más vagyonokért csak 1948-ig kárpótolnak. Szerintem ne legyen kivétel, érvényesüljön a törvény mindenkire negyvennyolctól! Nem is szavaztam rá sem először, sem másodszor, hiába jött el az ülésre a köztársasági elnök!

– A fogadóórák tapasztalatai szerint megbíznak-e önben a magyarok? Felkeresik-e problémáikkal?

– Mégpedig nagyon is sokan!

– Talán abban reménykednek, hogy önnek, mint kormánypárti honatyának nagyobb a befolyása, többet tud elintézni nekik?

– Ha többet talán nem is, de annyit biztosan elérek, mint bármelyik magyar képviselő.

– Nem kezelik-e „janicsárként” képviselőtársai a magyar pártokból?

– Nemigen hinném. A mezőgazdasági bizottságban is van még két magyar, együttműködünk, nincs harag köztünk. Ezen kívül tagja vagyok még a bős-nagymarosi ad hoc bizottságnak is.

– Amikor ezt a beszélgetést folytatjuk, még zajlanak a koalíciós tárgyalások a DSZM és a Szlovák Nemzeti Párt között a tárcák elosztásáról. Nem vetődött fel az a gondolat, hogy a kisebbségek ügyeinek intézésére valamilyen főhatóságot vagy akár minisztériumot létesítsenek?

– Nem hallottam ilyesmiről. Azt viszont elárulhatom, hogy nálunk a pártvezetésben javaslatot tettem a kormány mellett működő nemzetiségi tanácsadó testület létrehozására, s ezt el is fogadták, épp a napokban.

– Gondolja, hogy ebbe esetleg ön is belekerül?

– Nem tudom, én ezt rájuk bízom. Ha nem választanak be, akkor is úgy fogok dolgozni, mint eddig, mintha mi sem történt volna.

– Mik az elképzelései a továbbiakat illetően?

– Képviselőként ugyanígy tovább.

– S ha – idő előtt vagy menetrend szerint – kiírják a következő választásokat, megpályázza-e megint a parlamenti helyét?

– Nagyon őszinte leszek. Ha egyszer kikerülök a politikából, soha többé nem húzok vissza. Nyugodtabban él az ember otthon.

A szerkesztő megjegyzése: Sikerült telefonon beszélnünk az idén 75 esztendős Milan Hudina úrral, aki a többi között elmondta, hogy már jó ideje nem foglalkozik politikával, nyugdíjas, és most éppen azzal van elfoglalva, hogy végre sikerüljön – orvosai segítségével – kikászálódnia a covid okozta betegségéből. Őszinte örömmel fogadta az Infovilág jókívánságait. A 2017-ben készült képen a hobbigalambász Hudina úr (bal oldalt) átveszi a verseny első helyezettjének járó kupát J. Pétertől.