Lázba hozta Budapestet és Bécset, a magyarokat és az osztrákokat a nagy lehetőség, hogy a két ország alapítása, 896, illetve 996 (Magyar Fejedelemség/Magyar Királyság, illetve Ostarrîchi/Österreich) 1100., illetve 1000. évfordulóján közös világkiállítást rendez Magyarország és az Osztrák Köztársaság.
Az ötlet kivitelezhetőségét csak erősítette a vasfüggöny lebontása és a szinte pillanatok alatt végbement rendszerváltás. A reménybeli expó budapesti területét a Lágymányos–Ferencváros–Csepel-sziget háromszögbe álmodták meg, rengeteg pénzt öltek a különféle nagyszabású tervekbe még akkor is, amikor kiderült, hogy a bécsiek viszont nem kívánnak milliárdokat költeni az elképzelések megvalósítására. Miközben a magyar kormány és a főváros még évekig küzdött az önálló, az egyszínű expóért, Orbán Viktorral az élen a Fidesz minden erejével síkraszállt „a szocialista nagyberuházás hagymázas álmának”, a bécs–budapesti expó terveinek folytatása ellen. Az eredmény: a párizsi székhelyű Nemzetközi Kiállítási Iroda 1994. november 8-án elvette hazánktól a rendezési jogot. A világkiállítás számos híve harcolt az expóért, az akkor itthon és külföldön is tekintélyes, nagy példányszámú, időközben függetlenné vált Magyar Hírlap pedig rendszeresen cikkezett az expó szerteágazó készületeiről. Ennek egyik része volt a szerénységem nevéhez fűződő 1989. március 3-i interjú a Magyar Rádió nemzetközi kapcsolatairól, vállalkozásairól és műholdas jövőjéről. (Nyitó képünk: az expó budapesti helyszínének képe a tervezőasztalon; kép: 24.hu)
Elektronikus Eiffel-torony megépítéséről cikkezik az osztrák sajtó a majdani budapest–bécsi világkiállítás kapcsán. A két ország (állami) rádióinak, MR-nek és az ORF-nek minden eddiginél szélesebb körű együttműködést kellene kialakítania a történelmi jelentőségű rendezvénysorozat előkészítésére, majd pedig sikeres és emlékezetes lebonyolítására. Fölkészült-e, készülődik-e ilyesmire a Magyar Rádió, s egyáltalán: milyen nemzetközi kapcsolatokat ápol, milyen tervei vannak? AGÁRDI PÉTER elnökhelyettes és MARTINÁK LÁSZLÓ, a rádió külügyi osztályának helyettes vezetője válaszol kérdéseinkre.
– Mindenekelőtt a kontinens (és különösen a szocialista országok) rádióival állunk mindennapos és egyezményes kapcsolatban. Ha a mennyiségi oldalt tekintjük, akkor az NDK az első a sorban, miután a rádiózásról vallott fölfogásunk sok tekintetben azonos vagy közelálló. E pozitív képet némileg zavarja, hogy német rádiós kollégáink újabban időnként nehezen találnak nálunk olyan riporttémát, amely erősítené az ő politikai-gazdasági elképzeléseiket.
– A megújulás előtt állunk: arra törekszünk, hogy munkatársaink és a hozzánk látogató kollégáink egyaránt hiteles képet, pontos információkat kapjanak, eltűnjenek végre a tabuk.
– Az ASTA (amerikai utazási irodák)-kongresszus idején a budapesti stúdió vendége vált a bécsi Blue Danube Radio angol nyelvű stábja, mintegy lerakta az osztrákok által emlegetett elektronikus Eiffel-torony alapját…
– Tagadhatatlanul hatalmas segítség volt a Kék Duna Rádió munkatársainak lelkes közreműködése a Danubius Rádió, a Magyar Rádió kereskedelmi adója számára. Sokat tanultunk olyan kollégáktól, akiknek gazdag tapasztalataik vannak abban, hogyan kell szólni az idegen országban mozgó angol, amerikai, japán stb. turistához.
– Örök igazság, hogy az újdonságok nem mindig találkoznak egyértelmű helyesléssel. Szemléletes példa rá a Rádió Danubius, amelynek megjelenését kezdetben nyugati szomszédságunkban némelyek az olasz kalózadókkal egy sorban emlegettek, kvázi beavatkozásnak tüntették föl. Hát persze: ha mi vagyunk az ő helyükben, mi is féltettük volna azt a szeletkét, amelyet levágtunk magunknak a reklámkalácsból.
– Ugyanakkor arra természetesen ügyelünk, hogy következetesen tartsuk magunkat a nemzetközi rádiós, illetve postai egyezményekhez, s elhárítsuk még a látszatát is annak, hogy sérteni akarnánk más államok rádiós jogosítványait.
– Itt jegyzem meg: nem csupán a Nyugat, hanem a Távol-Kelet felé is átléptük a határt, valamint az egykor saját magunk állította sorompót (hogy tudniillik csak állami adókkal működünk együtt), amikor a japán NHK-rádió mellett az FM Tokio nevű, kereskedelmi rádióval is felvettük a kapcsolatot.
– A Televízió láthatóan épít az Alpok–Adria Munkaközösségre, amelynek a Dunántúl jó része is tagja. Hasznosítja-e ezt a lehetőséget a rádió is?
– Elsősorban pécsi regionális stúdiónk révén. Részt veszünk a műsorcserében. Budapest bekapcsolódását akkor tartanánk ésszerűnek, ha egész Magyarország jelen lenne az Alpok–Adriában, az általunk igen nagyra becsült, a népek közeledését szolgáló kulturális, gazdasági és más kapcsolatokat szolgáló, serkentő, bővítő együtt munkálkodásban.
– Kedvező földrajzi fekvése révén Északnyugat-Dunántúlon meg lehetne alapítani a háromnyelvű Pannónia Rádiót. Gondoltak-e egy ilyen magyar kezdeményezésre, összefüggésben az Alpok–Adriával?
– Úgy látszik, azonos hullámhosszon gondolkodunk. Az ORF vezetőivel decemberben folytatott budapesti tárgyalásokon szóba került egy hasonló ötlet. Megvalósításával azonban várnunk kell egy keveset. Mihelyt megszűnik a rádiómonopólium Ausztriában (nálunk is lehet erre számítani a közeli jövőben!), a két rádiónak közös feladata lesz a hegemónia megteremtése a monopólium helyén. A Danubius által máris gyakoroljuk a kereskedelmi rádiózást. Hírek szerint rövidesen várható a Balaton-felvidéken a Rádió Juventus jelentkezése. Szembe kell néznünk a ténnyel: előbb-utóbb éles éteri verseny alakul ki az országon belül is a különféle rádióadók között. Az osztrák kollégákkal arról is meditáltunk, hogy a világkiállítás idejére célszerű lenne célfeladatok megoldására leányvállalatok alakítása.
– A nemzetközi (sőt fizikai értelemben a nemzetek fölötti) kapcsolatok szférájába tartozik az égi kihívás, a műholdas rádiózás elterjedése, különösen a közvetlen műsorszóró műholdak megjelenésével. Számol-e a Magyar Rádió az „égi rádióműsorokkal”, s ha igen, mik a tervei?
– Alapító tagja vagyunk az OIRT-nak, a szocialista országok Nemzetközi Rádió- és Televíziószervezetének. Mind szorosabbak a kapcsolataink az EBU-val, az Európai Rádiószervezettel, amelyben előbb-utóbb a társult tagságra is pályázni kívánunk. (Az EBU és az OIRT évek óta együttműködik.) Várhatóan a 90-es évek első felében fölbocsátják a szocialista országok első közös műsorszóró műholdját, amelyen minden OIRT-tag egy-egy tévécsatornát kap. A második műholdon viszont talán már rádiócsatornákhoz jutnánk mi is. Akkor reálisabban gondolhatunk a határainkon túl élő magyarság információ- és kulturális igényeinek még jobb kielégítésére is. Élesedik a verseny is (sőt, máris elkezdődött a nyugati égi rádiók révén), hiszen ugrásszerűen bővül a hazánkat elárasztó műsorválaszték.
– Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a nemzetközi tapasztalatot, amely szerint csak azok a rádiók maradnak talpon, amelyek mögött (vagy mellett) egy tőkeerős írott sajtóorgánum is áll. Kézenfekvő nyugati példa a Springer-konszern, de említhetnők az olasz Berlusconit, a brit Murdochot is. Tervezi-e a Magyar Rádió, hogy összefog valamelyik magyar lappal, kiadóval?
– Eddig is tapasztalhattuk, hogy a napi- és az időszaki sajtó szívesen vett át közlésre bizonyos rádióműsorokat, persze megszerkesztett formában. Mi most sajátos, kissé önmagunkat tekintő módját választottuk ennek a tevékenységnek. Rádiónk nem kevés pénzzel belépett a Háttér (kulturális, szolgáltató, könyv- és lapkiadó) Kft.-be. Könyvsorozatot indítottunk s már hetente megjelenik a Válasz-levelezőlap című kiadványunk, amelyben a szolgáltatóműsorainkban időhiány miatt megválaszolatlanul maradt – ügyeket folytatjuk. Egyéb vállalkozásokon is törjük a fejünket.
– Végezetül térjünk vissza beszélgetésünk indító témájához, a nemzetközi kapcsolatokhoz. Nemrég tette közzé az EBU, az Európai Rádiószövetség azon elhatározását: keményen ellenáll a szakma „elamerikanizálódásának”, egyúttal minden erejével azon lesz, hogy megőrizze az európai rádiózás haladó hagyományait, teret adjon a kis országoknak és kis nyelveknek az éterben. Számol-e a magyar rádiózás ezzel a lehetőséggel és ajánlattal?
– Rádiónk, erre büszkék vagyunk, még a hidegháború időszakában is nyitott volt a világra, műsorán igyekezett közkinccsé tenni minden nép, tehát a kicsik kulturális értékeit is. Ezzel egyidejűleg persze bővítenünk kell a saját nemzeti értékeink választékát is, mert csak az igényes és népszerű, az egyénhez és mindenkihez szóló műsor tartja hangszóró-közelben és a mi hullámhosszainkon a hallgatót. Meggyőződésem, hogy a rádió frissességének, nyitottságának, sokszínűségének és értékadó nemzeti jellegének a megőrzése a legfőbb vonzerő. döntő kérdés: tud-e korszerű nemzetképet képviselni, ösztönözni, „mecénálni” a Magyar Rádió, vagy sem?
– Köszönöm a beszélgetést!