Az újságíró archívumából – emlékszik ön Maizière-re?

Egykori keletnémet (ma már csak” német!) barátaimtól, ismerőseimtől, korosoktól és fiataloktól egyaránt meg-megkérdeztem – már évtizeddel ezelőtt és újabban is –, hogy tudják-e, ki az a Lothar de Maizière? Még a jóval hatvanon fölüliek között is számosan voltak, akik „nem”-mel válaszoltak. A húszon túli, negyvenen inneni korosztálybelieknek meg igen nagy többsége eleve és határozottan kijelentette: nem tudja, vagy azt mondta, hogy a neve alapján „valami francia”. Bevallom, magam sem hallottam Lothar de Maizière-ről egészen a fordulatos 1989 őszéig, és inkább gondoltam – ha már német politikai tényezőként került szóba – nyugati németre, semmint kelet-berlini jogászra, aki ígéretes zenész-pályafutását hagyta abba betegsége, jobb karjának ideggyulladása miatt. A Drezdából miniszterelnöknek Berlinbe költözött (eredetileg a keletnémet kormánypárt, az NSZEP vezető politikusa) Hans Modrow hívta meg 1989 novemberben a meglehetősen kérészéletű kormányába a jogász De Maizière-t miniszterelnök-helyettesnek, akit fél évvel később – a Német Demokratikus Köztársaság utolsó parlamenti választásának eredményeképpen – az NDK (külügyminiszteri tisztséget is betöltő) kormányfőjévé emelt a szavazók akarata. Ő volt tehát az NDK utolsó miniszterelnöke, mert 1990. október 3-án egyesült a két német állam. Kohl kancellár egyúttal meghívta De Maizière-t a szövetségi kormányba: a különleges feladatok miniszterévé nevezték ki. De most még csak 1990 tavaszán vagyunk: április 18-án jelent meg a De Maizière-t bemutató írásom a Mai Napban a keletnémet kormány élére választott hugenottasarjról, utalván zeneművész-múltjára ezzel a címmel: Brácsásból első hegedűs. (A nyitó képen De Maizière és Kohl kancellár; foto: Bundesarchiv.)

«Nem hagyhatta ki a nemzetközi sajtó a jól hangzó és találó poént, amelyet abból az alkalomból fogalmazott meg az ismeretlen német szerző, hogy a keletnémet CDU majdnem 41 százalékot szerzett 23 induló párt között az NDK-beli első (és minden valószínűség szerint egyben utolsó!) szabad parlamenti választáson március 18-án. Igaz, már a győzelem első pillanataiban nem kevesen igyekeztek lehűteni a keleti kereszténydemokraták mámorát. Stefan Heym, a világhírű író például keserű szellemességgel Kohl kancellárnak gratulált ahhoz a sikerhez, amely igazság szerint mégiscsak az NDK-beli szocializmusból egyszer s mindenkorra kiábrándult keletnémetek össznépi győzelme a – jórészt nyugatnémet pénzügyi-erkölcsi segítséggel megrendezett – választási show-ban. Mindazonáltal egy pillanatra sem szabad megfeledkezni az eredményhirdetésig csupán szürke eminenciásnak számító Lothar de Maizière-ről, az NDK-beli CDU újdonsült vezéréről, aki végül is miniszterelnöke lett a „még NDK-nak” nevezett Németország-rész első, istenigazában koalíciós kormányának.

Hívő és művészlélek

Miután maga a keletnémet sajtó is csak „még NDK-nak” aposztrofálja azt az országot, amely alig fél évvel ezelőtt ünnepelte (?) fennállásának 40. évfordulóját, engedtessék meg a De Maizière -kabinetet is az átmenet kormányának nevezni, elvégre az események logikája következtében a két országrész egyesüléséig lesz hivatalban.

Brácsásból első hegedűs – kezdtük e sorokat. Némi magyarázatra szorul a három szó, ami a (kelet)németek számára magától értetődő.

Beszélik, Lothar de Maizière találta meg a németeknek az ugyancsak egykori keletnémet Angela Merkelt – a kohl-i örökséget folytató kancellárnak. (Kép: Hannoversche Zeitung)

Az NDK-beli csöndes forradalomban pártja elnökévé választott Lothar de Maizière ugyanis művészlélek. Gyermekkora óta zenekari muzsikus szeretett volna lenni. A Németország szívében (de a megosztottság miatt a háború után a nyugati határszélre szorult Nordhausenban) 1940-ben született Maizière a Berlini Zeneművészeti Főiskolán végezte el a mélyhegedű-tanszakot, s kerek egy évtizeden át nagyzenekari brácsás volt. Jobb karjának makacsul visszatérő ideggyulladása miatt kellett megválnia a művészpályától. Március 18-án éjfél előtt, amikor három számítógépes központ egybehangzó jelentése szerint nyilvánvalóvá vált az Allianz, azaz a Szövetség Németországért nevű keresztény-konzervatív választási pártkoalíció fölényes győzelme, De Maizière, legkevésbé sem politikai hovatartozását kifejezendő, bal karját emelte a magasba, ujjaival pedig a győzelem V betűjét formázta. Nyilvánosan éppen tavaly ősszel, megújuló pártjának kongresszusa előtt vette kezébe újra a vonót, amikor „az új NDK-ért” adtak hangversenyt a keletnémet ellenzék fellegvárában, a berlini Gethsemane-templomban. Az NDK-beli CDU említett kongresszusán fosztották meg trónjától Honecker kedvencét, Gerald Göttinget, aki 23 esztendeig szolgálta (ki) a pártállamot, akár a saját tagságát is föláldozva a Stasi, a hírhedt keletnémet ÁVH „oltárán”.

Összeesett a boldogságtól

Esti tagozaton szerzett jogászdiplomát, majd lett dr. De Maizière országos nevű ügyvéd. A katonai szolgálatot lelkiismereti, tehát vallási-politikai okból megtagadó fiatalokat védte figyelemreméltó sikerrel. A német földre menekült hugenották kései leszármazottja (francia családneve is utal a família eredetére) az evangélikus egyház kelet-berlini „Szürke Kolostorának” falai között tanult és vált a hitéért küzdeni képes kereszténnyé. De Maizière-nek vallásos meggyőződése miatt már gyermekkorában nehézségei támadtak. Arra az időszakra is emlékezvén nemrég pártja lapjában bírálta honfitársait, amiért hosszú ideig meghunyászkodtak a parancsuralmi rendszer hivatalnokai előtt. Annak ellenére, hogy pályafutása évtizedeiben hozzászokhatott a nyilvános szerepléshez, sőt a sikerekhez is, De Maizière-t megviselte a márciusi parlamenti választáskor aratott nem várt győzelem: erősítő injekciót kellett beadni neki, mert összeesett a boldogságtól. Ráadásul egy rossz lépés következtében a sípcsontját is lenyúzta a választási éjszakán a Köztársaság Palotájában. Még szerencse, hogy a családban van, aki őrködjék az egészsége fölött. Felesége, Use asszony a berlini Charité klinika főnővére. A népes De Maizière család egyik tagjából tábornok lett; Ulrich de Maizière a nyugat-német hadsereg főfelügyelőjeként vonult nyugalomba. Thomas nevű unokafivére a CDU nyugat-berlini szóvivője. Lothar édesapja, Clemens de Maizière jogász volt, és a kelet-berlini francia közösség (a hugenottautódok) egyik vezetőjeként élete végéig küzdött a világhírű berlini Francia Dóm újjáépítéséért. Egyik leánytestvére a Harz-hegységbeli Ascherslebenben lelkésznő, a másik tanárnő Münchenben. Öccse Kelet-Berlinben grafikus.

Maizière-éknek három lányuk van. A család azóta, hogy a minap leköszönt Hans Modrow fölkérte Lothar de Maizière-t az egyházi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesnek, a berlin-treptow-i szovjet emlékművel szemben, a Luise-villában lakik.

Tiszavirágéletre ítélve

Talán ez az egyetlen momentum feszélyezi úgy istenigazából a meglehetősen tartózkodó, szerény De Maizière keletnémet kormányfőt, aki génjeiben hordozza a protestáns puritánságot. Tisztában van azzal, hogy kormánya nem lesz hosszú életű. Elvégre nem mással, mint Németország egyesülésének-egyesítésének a biztos ígéretével vitte győzelemre a keletnémet CDU-t. Ha viszont ezt az ígéretet valóra akarja váltani, az egyet jelent a De Maizière-kabinet föloszlatásával. Reá vár viszont (a többi között) felerészt a valuta-, a gazdasági és a szociális unió részleteinek a kidolgozása, a német egyesülési folyamat beágyazása a nemzetközi kapcsolatrendszerbe,

a Németország két részét elválasztó határ, a fal lebontása, valamint a Kelet-Berlinnel kötött két- és sokoldalú szerződések megtartásának a szavatolása. Elvégre a brácsásból első hegedűssé előlépett De Maizière-nek egy ideig karmesteri feladatokat is el kell látnia.»