Az újságíró archívumából: Európába menekült, mielőtt bezárult a vasfüggöny – Utcát is söpört az euróbankár

Jó huszonhét esztendővel ezelőtt készíthettem interjút az azóta méltatlanul kihunyt „Mai Nap” című délutáni napilap felkérésére dr. Lámfalussy Sándor közgazdásszal, az európai közös pénz, az euró atyjával. „Alexandre Lamfalussyt, az Európai Pénzügyi Intézet elnökét belga pénzügyi szakemberként ismeri a világ. Neve viszont magyar. Beleegyezik-e, hogy lapunkban Lámfalussy Sándorként mutassuk be olvasóinknak?”

– Mi több, ezt kérem is. Nem csupán a nevem magyar, magam is az vagyok, sohasem akartam kibújni a bőrömből, magyarságomból. Viszont, ha kérhetem, Európai Pénzügyi Intézet helyett inkább Európai Monetáris Intézetnek (EMI) nevezzük az Európai Unió leendő központi bankját.

– Az Eurobank székhelye Majna-Frankfurt, önnel mégis a svájci Bázelban, a Nemzetközi Fizetések Bankjában, a nemzeti bankok bankjában beszélgetünk.

– 1975-től tavaly szilveszterig ez volt a munkahelyem, a vezérigazgatói posztról nyergeltem át felkérésre az EMI-hez, aminek viszont még nincs állandó helye. Most keressük az irodaházunkat a frankfurti belvárosban.

– A világba szétszóródott megannyi magyarról, mint például Edward Tellerről, nemzedékeknek fogalma sem volt, hogy nem amerikai. Csak az utóbbi években emlegetik Teller Edeként a század egyik legnagyobb fizikusát. Szívesen megismerkednénk Lámfalussy Sándor életútjával is. Annyit sikerült már kideríteni, hogy szülőhelye Kapuvár.

– De csak véletlenül. Mindenórás édesanyám éppen látogatóban járt ott a rokonoknál. Különben Zalában gyerekeskedtem, és csak azután, hogy erdőmérnök édesapámat Sopronba helyezték, lettem 1937-től Győr-Moson-Sopron vármegyei. 1939-ben érettségiztem a bencéseknél. A háború után a Műegyetem közgazdaság-tudományi karán tanultam, ’48-ban alapították a már teljesen szovjet stílusú Magyar Közgazdasági Egyetemet. Ott határoztam el: bármennyire fájó is, nem tudok tovább itthon maradni, az a rendszer nem az én világom. Soproni lévén elborzadva láttam, hogy építik a vasfüggönyt, cselekedni kellett. Négyen vágtunk neki a határnak 1949 januárban, mind vittük valamire: Rezsőházi Rudolf a leuveni egyetem tanára, Szabó Dénes kriminalista a kanadai Montréalban, a Nemzetközi Bűnügyi Társaság elnöke, Thür Ottó ugyancsak közgazdász, a kanadai ipari minisztérium szakmai államtitkáraként ment nyugdíjba.

Csak rövid ideig maradtunk Bécsben, mert annakidején Kelet-Ausztriában is az oroszok voltak urak. Belgiumban, a Brüsszel melletti Leuven egyetemén tanultunk tovább. De nem azonnal! Egy évig alkalmi munkából, utcaseprésből tartottuk el magunkat. Nagyszerű iskolám volt: ’52-ben kaptam meg a közgazdász-oklevelemet; 1953–55 között Oxfordban tanulhattam, két évvel később ott védtem meg a doktori címemet.

– Miről értekezett a magyar fiatalember?

– A szó szoros értelmében magyar, ugyanis annakidején 10 év kellett a belga állampolgárság elnyeréséhez. A választott témám alighanem még ma is időszerű otthon: a defenzív beruházásokba ölt tengernyi pénz csak bukáshoz vezethet a vas- és acéliparban. Közben dolgoztam: húsz év alatt megjártam a Banque de Bruxelles szamárlétráját, tanítottam az amerikai Yale Egyetemen, a 60-as évek végén kineveztek a vallóniai mintegy 300 bankfiók elnökévé, onnan kértek föl a Nemzetközi Fizetések Bankja élére. Katedrámat viszont egy percre sem adtam föl a Leuveni Egyetemen.

Mondják: az ember ott van otthon, ahol a családja. Az enyém Belgiumban van, a feleségem svájci származású belga fotoriporter. Két lányom férjnél van, két fiam nős. Nagypapaként dúskálhatok az unokák rajongásában. A legidősebb fiam, Kristóf újságíró, nagy kalandor, háromgyerekes apaként képes volt elmenni Szarajevóba, hogy tudósíthasson a háborúról. A legkisebb fiú üzemgazdász, az egyik lányunk apám hivatását választotta, erdőmérnök, a másik fuvolaművész és pszichológus.

– Tudnak-e magyarul a gyerekek, unokák?

– Sokat értenek, és kiválóan ismerik őseik földjét. Jómagam először 1967-ben látogathattam haza, viszont azóta is rendszeresen jövünk. A Balatonnál, az Ábrahám-hegy oldalában van házunk. Feleségemmel együtt legkedvesebb időtöltésünk, hogy nagyokat kirándulunk az ország talán legszebb vidékén, a Káli-medencében, a vulkanikus bazaltkúpok, a Csobánc, a Tátika térségében. Imádjuk a köveket, kedvvel fürkészzük a közöttük rejtőző életet.

– Nocsak, természetbúvár bankár?

– Igen. A szabadságunkat évek óta a Szaharában töltjük.

– A homoksivatagban?

– Négyötödrészt kősivatag a Szahara. Meglepően sok növény, állat él azon a tájon; épp a minap jöttünk vissza Dél-Marokkóból. Nyaranta néhány hetet a korzikai házunkban töltünk, a feleségem imádja a hullámlovaglást, jómagam vitorlázom. Amikor időm engedi, a 19. századi történelmet tanulmányozom, miközben a feleségem szenvedélyesen műveli a hivatását, fényképez.

– Olyan idilli mindez, hogy akár ünneprontás lehet a kérdés: Mit jelent a földrész tehetős, illetve kevésbé tehetős, nem EU-tag országai számára az Eurobank létrejötte? Prognosztizálható-e, hogy az Európai Monetáris Intézet révén új, tartós ösztönzést kap a gazdasági élet, kiszámíthatóbbá válnak a pénzügyi folyamatok, szilárdulnak a ma még gyengélkedő nemzeti valuták, köztük a magyar forint is?

– Valószínűleg nem lesz hosszú életű a maastrichti szerződés által létrehozott intézmény, amelynek főfeladata, hogy megalapítsa a 3–5 éven belül létesülő, a közös európai pénzt kibocsátó jegybankot. Ez abban a pillanatban következik be, mihelyt rögzítik az európai pénzek árfolyamát, azonos kamatlábakat vezetnek be és összeolvasztják az Európai Unió tagországainak jegybankjait. A monetáris intézet léte – mindaddig, amíg Magyarország nem tagja az uniónak – legföljebb közvetetten hat a hazai gazdaságra. Viszont mihelyt benyújtja a magyar kormány a felvételi kérelmét az Európai Unióba, közvetlenebbé válik Budapest, a Magyar Nemzeti Bank és a frankfurti Eurobank, a monetáris intézet kapcsolata.

– Kik most az ön közvetlen munkatársai?

– Az európai 12-ek jegybanki elnökei, kormányzói.

– Hogyan tárgyalnak egymással?

– Közvetlenül, barátságosan, a keresztnevünkön szólítjuk egymást. Bár munkanyelvünk az angol, gyakran váltunk franciára, németre, vagy tolmács révén más nyelvre, miután az európai közösségben ma még kilenc nyelv hivatalos.

– Elnök úr, ön most válogatja össze a munkatársait. Gondolt-e arra, hogy bárkit is meghívjon az EMI frankfurti központjába a nemzetközileg is tekintélyes magyar bank-, közgazdasági szakemberek közül?

– Százötven-kétszáz kollégámat az EU-tag országok központi bankjaiból válogatom össze. Szándékomban áll, ha már teljes sebességgel halad a munka, a többi között hazulról is meghívni fiatalokat gyakornoknak. A feltétel szigorú, a szakmai ismereteken túl az angol és egy másik közösségi nyelv tökéletes ismerete.

(Lámfalussy Sándor 2015. május 9–én hunyt el a belgiumi Ottignies-Louvain-la-Neuve-ben.)