Az újságíró archívumából – halálba zuhant az autóbusz

Pályám kezdetétől igyekeztem a lehető legjobb kapcsolatokat ápolni külföldi újságírókkal (is), mert meggyőződésem: a bennünket leginkább érdeklő európai térségben csak úgy folytatható hiteles, pontos, mindennemű elfogultság nélküli tájékoztatás, ha közvetlen, rendszeres és őszinte kollegiális együttműködésen alapul. E gyakorlat különösen jól működött az osztrák, német és svájci, továbbá szlovák, cseh, dán, francia, svéd írott és elektronikus sajtó munkatársaival. Bármikor fordulhattunk egymáshoz hiteles információért, megkaptam és megadtam. Nem tudom, hogy manapság, amikor Európában elméletileg és gyakorlatilag nagyrészt megszűntek a határok és semmi akadálya az együttműködésnek az újságírók között, mennyire elmélyült a kooperáció, ám bízom benne, jobb annál is, mint évtizedekkel ezelőtt, a Kelet és Nyugat taszító bizalmatlansága idején volt. Mindazonáltal az önzetlen tájékoztatás és kollegiális segítség egy kiemelkedően nagyszerű példájára máig jól emlékszem. Azokra a 30 esztendővel ezelőtti napokra, amikor egy szörnyű autóbusz-baleset volt a nap híre a magyar és az osztrák lapokban, rádiókban, tévékben. Törekedvén a gyors és pontos tájékoztatásra, a gráci Kleine Zeitung munkatársai önzetlenül segítettek, hogy mindennemű információhoz hozzájusson a Mai Nap szerkesztősége, és hitelesen beszámolhassak 1991. augusztus 9-én az olvasóknak a magyar autóbusz tragédiájáról.

Stájerország közbiztonsági igazgatósága közleményt adott ki a szerdán (1991. augusztus 7. – a szerk.) este hét óra tájban súlyos balesetet szenvedett magyar autóbusz tragédiájáról:

A B114 jelű úton Treibenből a Hohentauern irányába tartó magyar társasgépkocsi az úgynevezett libegő(kötélpálya)-kanyarban valószínűleg fékhiba következtében szakadékba zuhant. Az igazságügyi szakértők jelenleg is a helyszínen dolgoznak. A mentés azonnal megkezdődött, a mentőalakulatok a sérülteket a környék hat kórházába szállították. Valamennyiük személyazonosságát eddig nem sikerült megállapítani.

A mentésben részt vevő egyik csendőr tömör véleménye: „Egy hatalmas koporsóvá vált a busz.”

Az osztrák hírközlő szervek a magyar busz katasztrófájáról igen részletesen beszámoltak, az elektronikus sajtó rendszeresen közli a legfrissebb információkat is. Hangsúlyozzák, hogy a szakértők véleménye és az utasok első megnyilatkozásai egybecsengenek: bár a feltehető fékhibát a laikus is észlelhette, a sofőr továbbhajtott. A Mai Nap a Grazban megjelenő, és a második legnagyobb példányszámú osztrák lap, a Kleine Zeitung szerkesztőinek, munkatársainak messzemenő kollegiális segítségével igyekszik összefoglalni a történteket.

Legalább ötven métert zuhant a mélybe, a B114-es útnak abban a kanyarulatában, ahol jól látható: 16 százalékos lejtő, legnagyobb megengedett sebesség 30 km/óra. Ennek ellenére a helyiek által „kötélpálya-kanyarnak” nevezett útszakaszon rendszeresen súlyos balesetek történnek. Lesújtó képet mutat a helyszín: a zuhanó busz által letarolt fák, bokrok, talajból kitépett gyökerek, kitörött ablakcserepek, lábtörlők, valamiféle megállapíthatatlan rendeltetésű fémszerkezet. És lenn a szinte fölismerhetetlenségig összetört busz. Benne és körötte ruhadarabok, csomagok szétborulva.

Itt, a B 114-es úton, 1,3 kilométerrel Triebentől zuhant a szakadékba a magyar kirándulóbusz. Tíz utasa azonnal meghalt, hárman még órákig küzdöttek a halállal, de a leggondosabb orvosi segítség sem tudta megmenteni őket. A többi harminc utas megsérült. Ki súlyosan, ki könnyebben. A Budapesti Gázművek turistái állítólag a pyhrni Spitalba igyekeztek, Bíró Lajos (55) gépkocsivezető a Triebener Tauernen át vezető utat választotta.

Rosszul tette, mert már útközben is bosszankodhatott: rosszul működött a busz fékrendszere. Ezt kihallgatható állapotú utasok is megerősítették. Ezenkívül a motor hűtése sem volt tökéletes. Szerdán már meg kellett állni, hogy a fölforrósodott fékek lehűljenek. Ennek ellenére a pilóta folytatta az utat – írja a grazi lap riportere, Beate Pichler –, és ott, ahol jól látható a sebességkorlátozást előíró és a lejtőt jelző tábla, nem fékezett idejében (a halálba vezető féknyom jól kivehető az úttesten), és a soktonnás, tehetetlen tömegű busz a szakadékba rohant.

Mit érezhettek az utasok, többségében meglett korú emberek, amikor alattuk recsegtek a fák, negyven méteren át zuhantak a semmibe, majd egy pillanatra fennakadtak a fatörzsekben és gyökerekben… Egy közelben lakó férfi, Alfred Anderwald hallotta a recsegést-ropogást, zuhanást és csattanást, ő rohant telefonálni a mentőkért, tűzoltókért.

Gyorsan jöttek, konvojban, mert ismerik ezt a halálosan veszélyes útszakaszt, sejtették, nagyon nagy baj történhetett. Megnehezítette a mentést, hogy senki sem tudta, valójában hányan voltak a buszon. Csörlőkkel, emelőkkel próbálták úgy-ahogy talpra állítani az összeroncsolódott járművet a szakadékban gyorsan beállt sötétségben.

A legsúlyosabb sérülteket mentőhelikopterek vitték a környékbeli kórházakba. A Vöröskereszt 70 munkatársa, 10 mentőorvos és 15 rohamkocsija volt a helyszínen, és szerda este fél kilenc után három perccel az utolsó sérülttel is elrobogott a mentő a kórházba. Az orvosok azonnal hozzáláttak az életmentő operációkhoz. A helyszínen és útközben száz adag vérkészítményt használtak el, és tegnap önkéntes véradásra kérték föl a környék lakosságát.

A mentésben további 70 tűzoltó, csendőr és számos önkéntes segített. Ugyanezen a helyen két évvel ezelőtt egy teherautó szenvedett súlyos balesetet, mert figyelmen kívül hagyta a közlekedési előírásokat. A tavasszal ugyancsak egy kamion szaladt neki a szakadéknak, de szerencséje volt, a vezetőfülke nem szakadt le, a mélység fölött függött, míg a sofőrt ki nem mentették. Az egyik triebeni orvos, Rudolf Hölzel mondta el a Kleine Zeitungnak, hogy másfél évtizeddel ezelőtt egy busz ugyancsak a szakadékba zuhant, halottak nem voltak, de minden utasa megsérült.

Szakértők kísérteties hasonlóságot fedeztek föl az 1983. szeptember 14-én és a most, augusztus 7-én történt baleset között. Akkor ugyancsak magyar turistacsoportot szállító, és szintén fékhiba miatt tragédiába rohant autóbusz okozott 13 életet és 33 sérülést követelő balesetet az ausztriai Rechberg térségében.

1988. augusztus 23-án a halál országújának nevezett B10-es országúton, nem messze a magyar határtól szintén magyar busz ütközött egy kamionnal; 12-en meghaltak, 18-an súlyosan megsérültek. Néhány héttel ezelőtt egy csehszlovák kirándulóbusz zuhant utasaival a mélybe a Grossglockneren, a Hochalpenstrassén. Ketten meghaltak.

A Kleine Zeitung Kétségbeesés Budapesten: Ki maradt életben? címmel közli a Mai Nap „cseretudósítását”. A szerda esti tragédia kapcsán írt lírai hangú vezércikkében Doris Piringer (Kleine Zeitung) tiszteleg az ártatlan áldozatok előtt, fölveti a gépkocsivezetők hallatlanul nagy felelősségét. „…Tudjuk, hogy a kelet-európai országokból hozzánk érkező sofőrök nincsenek hozzászokva a mi hegyi útjainkhoz, és az általuk vezetett buszok igen gyakran katasztrofális műszaki állapotúak. Az Osztrák Autóklub éppen ezért most már követeli: a határátlépéskor szigorú műszaki ellenőrzésnek vessék alá ezeket a járműveket.” Ugyanakkor az ország másik autóklubja elhatározta: több nyelvű szórólapokon hívja föl a gépkocsivezetők, mindenekelőtt a buszsofőrök figyelmét a hegyi utakon rájuk és utasaikra leselkedő veszélyekre. Most, a nagy szabadságolások és a vele együtt járó „népvándorlások” idején nagy kockázatot vállal magára a szabálytalanul, körültekintés nélkül vezető. Az osztrák utakon hirtelen megnőtt a halálos balesetek száma.

Triebenben pedig, ahol a szerdai tragédia történt, táblát kell elhelyezni: „13 halott – 13 Tote”. Ezt alighanem mindenki megérti, és megszívelendő figyelmeztetésnek veszi.

A sérültek

A grazi tartományi kórházba szállítottak egy kb. 35 éves férfit (közben elhunyt) és egy 55 év körüli nőt. A leobeni kórházba négy nőt. Ketten (kb. 40 évesek), életveszélyes, öntudatlan állapotban vannak. A másik kettő: Gyenes Péterné (1943) súlyosan, Somogyi Gabriella könnyen sérült. A kalwangi kórházban kilenc személyt ápolnak, heten súlyosan, ketten könnyebben sérültek; hatuk személyazonosságát sikerült megállapítani: Bíró Lajos (55), az autóbusz gépkocsivezetője súlyosan sérült, az intenzív osztályon kezelik, dr. Boros Margit (1929) nyugdíjas, Budapest I., Gellérthegy út 5. alatti lakos, Gálos Andrásné (1938), Budapest, Sajóhelyi Márta (1947), Budapest, Alsó-erdősor utca 8. Gyenes Péter (egyéb adatai egyelőre nem ismertek), Sőtér Elemérné (1928). A rottermanni kórházba 12, legnagyobbrészt súlyosan sérült személyt vittek a mentők. Az alábbiakról tudunk: Teremy Tamás (1923), Ipach Ildikó (1949), Bernesi Erika (1935), Mérő Ilona (1940), Belcredi Barbara (1931), Hajdúné Drechsler Ágnes (1928), Tarnai Lászlóné (1932), Labóczky Gábor (1937), Jakab Ervinné (1946), Sajóhelyi András (1917), egy eddig ismeretlen, súlyosan sérült nő. Bad Aussee kórházában ketten fekszenek: Bajzáth Ildikó (1939) súlyos sérüléssel, és testvére, Bajzáth Enikő (1940). A schladmingi kórházban további négy, súlyosan sérült magyar állampolgárt ápolnak: Kovalóczy Éva (1949), Váradi Julianna (1938), Gergely Ákosné és Kertész Adél. Egyéb személyi adatokat az osztrák hatóságok egyelőre nem ismernek, és az elhunytak személyazonosságát sem sikerült mindeddig megállapítaniuk. Az esetleges névhibákért a szerkesztőség elnézést kér, de ekként kaptuk meg őket az osztrák csendőrségtől.

“Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)