A német fővárosban működő Collegium Hungaricum Berlin elődje, a Magyar Kultúra Háza annak idején kedvelt és látogatott központja volt hazánk keletnémet barátainak – s ezekből nem szűkölködtünk. Olyanok is, akik saját egyéni elképzeléseik szerint igyekeztek hozzájárulni együttműködésünk erősítéséhez, szeretettel és eredménnyel ápolták a kapcsolatot a Karl-Liebknecht-Strasse-i (most is így hívják a fontos főútvonalat Berlin szívében) Haus der Ungarischen Kultur (nyitó képünkön) – teljesíthetetlen kérést nem ismerő – munkatársnőivel (azaz az alkalmazottak nagy többségével). Ilyen ’amatőr magyarbarát’ a hőse alábbi írásunknak is, amely a Népszabadság 1987. október 13-i számában jelent meg.
Peter Pfahler, a Magyarul Olvasunk ötletgazdája.
„Fiúk, ha valamelyikőtök idegen országba vetődik, két dologra ügyeljen: ismerje az ottani kiejtés szabályait, hogy az utcaneveket jól kimondva tudjon kérdezősködni, és ismerje a számokat, hogy a vásárlásnál ne értetlenkedjék!” – Ez a század elejéről való tanári intelem járt Peter Pfahler NDK-állampolgár fejében, midőn – több évtizedes postamérnöki és oktatói pályáját befejezve – az 1970-es évek közepén, friss nyugdíjasként, életében először Magyarországra készült. Precíz ember lévén beszerezte a Taschenlehrbuch Ungarisch nyelvkönyvet, s az abban foglaltak elsajátításával már eleve jóval túlszárnyalta egykori tanárának útmutatását. Az alapokkal – no meg Budapesttel – megismerkedvén Pfahler úr a tankönyv egyik szerzőjénél, Kárpáti Pálnál, a Humboldt Egyetem tanáránál az iránt érdeklődött, létezik-e olyan kiadvány, amellyel karbantarthatná, esetleg tovább gyarapíthatná nehezen megszerzett tudását. A sajnálkozó nemleges válasz nem kedvetlenítette el nyelvünk újsütetű barátját, ellenkezőleg: ötletet adott neki a hiány pótlására.
Az ötlet szülötte, a Magyarul Olvasunk című sokszorosított kiadvány az idén immár létezésének második évtizedébe lépett. Az NDK kulturális szövetségének, a Kulturbundnak Berlin-Köpenick városrészében működő szervezetét jegyzik kiadóként, de a négyoldalas, augusztus kivételével havonta megjelenő kis lap igazi motorja kezdettől Peter Pfahler, aki a berlini Népfőiskola – ez az itteni TIT – magyartanárnőjével, dr. Ingrid Bejachhal karöltve, társadalmi munkában „csinálja” az újságot. Jelenleg 360 példány jelenik meg, a lap évi előfizetési díja négy márka, az NDK-beli megrendelők mellett néhány példányt külföldi címekre (így például az NSZK-ba) is eljuttatnak.
Sok ez vagy kevés? Inkább utóbbi, ha figyelembe vesszük, hogy az NDK-ban meglepő számban vannak magyarul tudók, és még többen szeretnék megtanulni nyelvünket. Az előbbiek közé főleg azok tartoznak, akiknek a házastársa magyar, illetve, akik diákként vagy munkájukat végezve több évet töltöttek hazánkban. Gyakran látni őket a berlini Magyar Kultúra Háza egy-egy rendezvényén (rendszeresek például a volt ösztöndíjasok találkozói), „törzsvendégek” az intézmény könyvtárában. Esetenként szinte megható az a ragaszkodás, amely nyelvünk, s az az érdeklődés, amely hazai dolgaink iránt részükről megnyilvánul. Akik pedig csak ezután szeretnének magyarul megtanulni, azok többségét is a személyes érzések, benyomások ösztönzik. Kevés ugyan köztük az olyan, mint Peter Pfahler, aki hatvannyolc évesen, első utazása előtt kezdett magyarul tanulni, ám annál jelentősebb azok száma, akik egy-egy sikerült balatoni vagy Tisza-parti nyaralás nyomán kapnak kedvet nyelvünk alaposabb megismerésére.
A Magyarul Olvasunkban van rovat az egészen kezdők számára is, de a lap jobbára a haladóknak, illetve a magyart tanítóknak készül. A cikkek elsősorban a hazai német nyelvű hetilap, a Budapester Rundschau szerkesztőségétől származnak: Pfahler úr elkéri az egyes cikkek magyar eredetijét, amelyeket Nemes János főszerkesztő és munkatársai postafordultával megküldenek.
A lapban szereplő bonyolultabb kifejezések, ritkábban előforduló szókapcsolatok megértését lábjegyzetek segítik, így az olvasás örömét nem rontják el a szótárazás kellemetlenebb percei. Peter Pfahler erről a módszerről így beszél:
„Miután saját tapasztalatom szerint is nehéz nyelv a magyar, legalább az olvasók számára igyekszem megkönnyíteni az olvasást –, hadd örüljenek a lap minden egyes új számának, és ne hagyják félbe a tanulást… Saját gyermekkoromból máig ható rossz emlékeim vannak arról, hogyan bénították meg hosszú, unalmas szövegek a nyelvek iránti érdeklődésemet. Ugyanakkor mennyire örültem az olyan tananyagnak, amelyben a nehéz szavakhoz magyarázatot, értelmezést fűztek: időt takarítottam meg, és jobban élveztem a szöveg egészét. Ez a tapasztalat vezérelt a Magyarul Olvasunk formai kialakításában.”
És a tartalom? A Magyar Kultúra Házának könyvtárában, ahol Pfahler úrral találkoztunk, s ahol Zeuner Ildikó könyvtáros éppen a következő számot nézte át nyelvhelyesség szempontjából, módom adódott az októberi Magyarul Olvasunkkal még megjelenése előtt megismerkedni. Örömmel állapíthattam meg, hogy a szerkesztőik nemcsak a nyelvtani tökélyre törekednek, de igényesen, változatosan és politikusan állítják össze az újságot, segítve az olvasót a magyar valóságban történő jobb eligazodáshoz is.
Befejezésül némi ízelítő a következő számból: megemlékezést közölnek az októberi forradalom 70. évfordulója kapcsán; „A Budapester Rundschau jelenti” című állandó rovat beszámol a pesti jogi karon történt felvételi vesztegetések ügyéről, továbbá a kisföldalatti pályafelújításáról; tájékoztatnak a magyar intézmények nevének helyesírásáról; „Magyarórán történt” című rovatukban nyelvünk tanulása során előadódott tréfás eseteket ismertetnek (ezúttal például megmagyarázzák, hogy mi a különbség a teherautó és a „terhesautó” között); a hölgyolvasók körében különösen népszerű „Főzzön velünk!” rovat most a zöldborsós csirke nyelvi és készítésbeli rejtelmeit bogozgatja; kis írás ad hírt a badacsonyi tájvédelmi körzetről, a nyelvtani ismeretbővítés pedig az -ll igeképzőt magyarázza meg (amit cseppet sem furcsállok). Októberben is találnak majd a kezdők kiegészítő anyagot az alapfokú tankönyvhöz, a haladók pedig ezúttal a következő magyar közmondással ismerkedhetnek meg: Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! Amiből kiviláglik, hogy e kis újság nemcsak magyar nyelvből, de magyar helyzetből is naprakész…