Az újságíró archívumából – Hitler fő-harcálláspontjából szovjet főparancsokság

Berlintől egy órányira terül el az évtizedekig „tiltott városként” ismert helység, Wünsdorf. (Nota bene: nem Wünschdorf, tehát nem „Kívánságfalva”!) Tízezrek éltek ott, ahol a dél felől Berlin keleti övezete – az egykori Német Demokratikus Köztársaság fővárosába [Kelet-] – Berlinbe tartó vonatok egy része megállt ugyan, ám a második világháború utáni évtizedekben legföljebb szovjet katonák szálltak föl és le. Az első világháború előtt és után is nagy volt arrafelé a katonai forgalom, miként a Harmadik Birodalom 12 évében is, amikor világ egyik legnagyobb támasz- és harcálláspontjává meg parancsnoki központjává építették ki a császári időkből származó bunkervárost, a a Zossenhoz tartozó, ám gyakorlatilag láthatatlan, mert jól álcázott Wünsdorfot. Az erődváros mára sok helyütt omladozó épületek és bunkerek helyszíne, jórészt idegenforgalmi látványosság, a német és szovjet militarizmus egyik kiemelkedően fontos (mára történelmi) helyszíne. Már a 19. században fölfedezték, hogy kiválóan hasznosítható katonai célokra a főváros közelében. A porosz császárság lőteréből fejlődött katonai gyakorlótérré, sportiskolává, majd az I. világháborúban ez lett a „Félholdtábor” a muszlim hadifoglyok 30 ezer fős gyűjtőhelye; még mecsetet is építettek a számukra, hátha rávehetik őket a harcra – Németországért…Bővebben a Reform magazin 1994. április 8-i számában. Íme:

Egy híján ötven esztendeje uralják a szovjetek-oroszok a náci Németország egykori hadsereg-főparancsnokságának zossen-wünsdorfi vasbeton erődvárosát. Ádáz küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereg katonái a Berlin déli peremén húzódó bunkerlabirintus több ezer helyiségéért; a föld alatt hat szinten helyezkedtek el a különféle fegyvernemek parancsokságai.

Az 5500 hektáros wünsdorfi objektum a legutóbbi időkig szigorúan őrzött katonai terület volt. A hitleri hadigépezet kapitulációja után azonnal a szovjetek vették birtokukba, ott rendezték be Németországban állomásozó milliós seregük főhadiszállását. Hivatalosan ez év augusztus 31-ig még ott található az orosz hadsereg nyugati főparancsnoksága.

Titkos parancsnokság, SS-kiképző

Gerhard Kaiser, az NDK Nemzeti Néphadseregének egykori tisztje könyvet írt Wünsdorfról, amely a német egység 1871-i létrejötte óta a mindenkori német hadsereg titkos központja – és ennek megfelelően – zárt terület volt.

A 60 esztendős volt keletnémet katona szerint itt minden kő a történelmet idézi – nyilatkozta a Der Spiegelnek. A német militarizmus kommandó-központjának építői, bővítői, korszerűsítői a császári csapatok és a hitleri birodalmi véderő voltak. A szovjetek és most az oroszok leginkább haszonélvezői és – elhanyagolói. Az első világháború után ide vették be magukat a köztársaság megdöntésére szervezkedő Kapp-puccs emberei, itt egzecíroztatták porosz módra a potsdami 9. gyalogos hadsereg arisztokrata származású tisztjeit, és ugyanitt képezték ki a Hitler testőrségét alkotó SS-eket. „A német militarizmus e próbapadján” mutatták be a „csodafegyvereket” a császárnak és diktátornak egyaránt. Kruppék Kövér Bertájának gránátjai Wünsdorfból dübörögtek-süvítettek át a jüterborgi gyakorlótérre, mielőtt bevetették volna a belga-francia határtérség ellen.

Innen, Zossenből indította V-2 rakétáinak elődeit Wernher von Braun mérnök, aki 1945 után az amerikai rakétaipar atyjává lépett elő. Történelmi érdekesség, hogy a szovjetek már 1932-ben megjelentek Wünsdorfban: egy bizonyos Ivanov – valójában Sztálin honvédelmi miniszterhelyettese, Mihail Tuhacsevszkij – is megszemlélte az akkori őszi hadgyakorlatot. Friedrich Paulus altábornagy Wünsdorf egyik bunkerében dolgozta ki törzsével együtt a Szovjetunió megtámadására a Barbarossa-tervet. Bismarck, a vaskancellár hatalomra jutása óta nyílegyenes vasúti pálya kötötte össze Berlint a tőle 50 kilométerre lévő wünsdorfi hadsereg-főparancsnoksággal, amelyet a nácik az 1930-as évek közepétől a totális háborúra készülődés boszorkánykonyhájává fejlesztettek. A Maybach I. és Maybach II. bunkerrendszereket és a Zeppelin távközlési központot az Adolf-Hitler- Strassén és a Hermann-Göring-Strassén lehetett megközelíteni.

Puccs a kecskeszakállú ellen

A Kelet-Németországot, a későbbi NDK-t kezükben tartó szovjetek 75 ezer katonájukat helyezték el Wünsdorfban. A föld alatti bunkerrendszerben rendezték be parancsnoki állásaikat, valamint a katonai légifogalmat irányító, a polgárit pedig ellenőrző harcálláspontjukat. A Varsói Szerződésé lettek a Zeppelin épségben megmaradt kábelei, kapcsolótermei, telefonközpontjai. Ugyaninnen, Wünsdorfból avatkozott be a német történelem alakulásába 1961 nyarán Konyev marsall (az ő csapatai hódították meg 1945-ben a főhadiszállást!): innen dirigálta a berlini falépítőket védő páncélosait.

Ugyanez a támaszpont volt a kiindulópontja a legfőbb német kőműves, a falépítő Walter (sic! „Malter”) Ulbricht megdöntésének is. A kecskeszakállú szász félreállításában vezető szerepet játszó politikai bizottsági tag, Werner Lamberz hivatalosan Wünsdorfba látogatott, de a közeli Sperenberg szovjet katonai légi támaszpontjáról repült Moszkvába és vissza. Akkor, 1971. április végén pecsételték meg Ulbricht sorsát. (Lamberz 1978-ban máig kiderítetlen körülmények között szenvedett helikopter-balesetet Líbiában.)

A szovjet csapatok úszócsarnoka a támaszponton; még a porosz hadvezetés építtette; lassanként az enyészeté lesz. (A kép forrása: www.erinnerung.hypotheses.org)

Most, hogy az oroszok jórészt kiürítették Wünsdorfot és környékét, az egykori katonai létesítmények mindinkább az odasereglő „hagyományőrző vandálok” birtokába megy át. Hasznosításáról egyelőre nem döntöttek, ugyanis a brandenburgi tartományi kormányzatnak nincs egy vasa sem erre a célra. Volt, aki helyi Disneyland létesítését javasolta, mások a Volga mellől áttelepülő németeknek rendeznének be ott szállást. Műemlékvédők, hadtörténészek szeretnék, ha legalább Wünsdorf történelmileg legértékesebb magja megmaradna.

Elvégre az európai militarizmus históriájának jó 120 esztendeje kötődik e máig sem málló falakhoz.