Egykoron, hej, de régen, fogalom volt Győrött az újvárosi gubóraktár. Hogyisne: bár a Baranya megyei Pellérden már a 17. század végén százával ültették az eperfákat, hogy legyen mit enniük a Kínából ki- és becsempészett selyemhernyóknak, Mária Terézia királynő éppen évszázaddal később karolta csak föl a hazai selyemgyártást, amelyhez Győrött 1773-ban selyemgubó-beváltót létesítettek. Fia, a kalapos király, azaz II. József tovább szorgalmazta ezt az iparágat, 1784-ben a győri lett az ország tíz selyemhernyó-tenyésztési kerületének egyike…Mielőtt belemélyednénk a selyem- és a célgépgyártás „szoros összefüggéseibe” (elolvasásra ajánljuk ezt az értékes tanulmányt), elégedjünk meg annyival, hogy a millennium után néhány évvel épített győri selyemfonógyár akkor már csak takarmányraktárnak használt épületében kezdte meg munkáját a 20. századi magyar ipar csendben, szívós szorgalommal, okos akaratú szakmunkások, technikusok és mérnökök összehangolt munkájával a Győri Célgépgyár (előző neveit, későbbi kiegészítőit itt most nem soroljuk), a rendszerváltás egyik nagy vesztese. Kereken ötven évet élt (1953–2003), ám a végén már „csak” haldoklott a német Hörmann-cég hozzá nem értő szorításában. Máig jó szívvel és tisztelettel emlékezem „a csöndben dolgozó”, ám rendszeresen ipartörténeti újdonságokkal, szellemes megoldásokkal előállt célgépgyáriakra, a cég sajtófőnökére, Vidos László gépészmérnökre és főnökére, a gyárat célgépes bölcsességgel vezető Ihász Lajosra. És persze Molnár László gépészmérnökre is, akiről az alábbi sorokban olvashatnak. Íme:
«Kényelmes teremtmény az ember. Miután végleg leköltözött a fáról, szétnézett a földön, és azon törte a fejét, miképpen hasznosíthatná környezete adottságait. Alig koptatta el az utolsó kőbaltát, a barmot hajtotta igába, és vele dolgoztatott. Egyre inkább kihasználta annak erejét. Tanítani nem röstellte az állatot.
Rengeteg szerszámot, gépet fabrikált évezredek során. Ma már bonyolult, szinte áttekinthetetlen gépsorok ontják a javakat. Gombnyomással dirigálja a fémből alkotott rabszolgaóriásokat. A sohasem elég vágya hajtja, űzi tovább képzeletét. Ha a szükség úgy kívánja, képes megalkotni önmagát is. Géppé álmodja teremtő, szervező, szerkesztő, gondolkodó képességét, hogy tovább aztán már az értelmes gép irányítsa a kész rendszereket, egykor majdan az egész világot.
Manapság a gépet tanítja gondolkodni az ember. A fémek, félvezetők tranzisztorok, diódák, elektroncsövek tanultak meg leghamarabb számolni. Kiszámították a csillagok távolságát, az egy főre jutó termelést Később már az sem okozott nehézséget a gépeknek, hogy bonyolult műszaki, közgazdasági, rakétatechnikai számításokat folytassanak…
A Szerszámgépipari Művek győri Célgépgyárában egy ifjú ember, Molnár László gépészmérnök tanítja gondolkodni a gépeket Logikusan, annak rendje és módja szerint építi össze halott anyagokból a törpe aggregát-egységek agysejtjeit hegy azok önállóan, saját maguk határozhassák meg: mi a teendőjük? Sohasem cselekednek elhamarkodottan ezek a gondolkodó elemek – az irodalom EDS-4000 néven ismeri őket –, de nem is késlekednek. A pillanat ezrede alatt adják ki parancsaikat, rendelkezéseiket, döntéseiket.
Ha hosszú lyukat fúr az ember, időnként kihúzza az anyagból fúróját, nehogy a felgyülemlett forgácstól beletörjön. Minél mélyebb a lyuk, és minél kisebb az átmérője, annál többször kell kihúzni a fúrót. Ezt az ésszerű műveletet végzi el mérnökünk szerkezete is.
A mélylyukfúró aggregátegység a műszer- és híradástechnikai ipar finom, érzékeny és kényes szerszáma. Fél, egy, két milliméter átmérőjű, de ennél tízszer, hússzor mélyebb lyukat fúr.
Cselekedeteire Molnár László, a győri Célgépgyár gyártmányfejlesztési csoportjának mérnöke tanította meg. Csak egyszer „magyarázta el” a telefonkészüléknél nem nagyobb gépagynak a teendőket, és azóta „emlékeznek” rá ezek az EDS-4000-sek. Ezek a logikai egységek – így hívják őket, mert okosan, logikusan „gondolkodnak” – megszűrik a velük közölt információkat. Kapuik vannak, amelyeken csak az értelmes közléseket engedik át. A logikai összeadás kapuját ÉS-kapunak, a szorzásét VAGY-kapunak, a döntését pedig IGEN–NEM-kapunak nevezik.
Azáltal, hogy Molnár László logikai egységekkel látta el a mélylyukfúró törpe aggregát-egységeket a SZIM győri Célgépgyárának készítményei váltak Európa legjobbjaivá ebben a gyártmánycsoportban. – Megtanította gondolkodni a gépeket.
Őt magát is hosszú, fáradságos tanulás vezette idáig. Keszthelyről indult a most huszonnyolc esztendős mérnök. Miskolcon szerezte meg első diplomáját. Az egyetemen kezdett érdeklődni napjaink tudománya, a matematikai logika, az automatika iránt. Diplomatervének témája célgépszerkesztés volt. Ettől már csak egy „ugrás” a győri Célgépgyár. Itt egymás után jelentek meg okos javaslatai. Javasolta: a reléknél százszorta megbízhatóbb logikai elemekkel vezéreljék a törpe aggregát-egységeket.
Javaslata bevált: magas eszmei díjazásban részesítették Molnár Lászlót, a mérnököt és tanárt. A tanár címet nem érdemtelenül használják neve mellett. A gép-agysejtek tanításán kívül a Bercsényi Szakközépiskolából a Célgépgyárba járó tanulókat is oktatja.
Megkérdeztem Molnár Lászlót, megéri-e a fáradságot a sok tanulás, tudásának állandó gyarapítása?
Érdekesen válaszolt: „Gépész-szemmel igen nehéz, sokszor lehetetlen, átlátni egy-egy berendezés lényegét. Ami az egyik szakma birtokában fehér folt, kérdőjel maradna, arra a másik szakterület ad sokszor feleletet. Ha az ember ismeri a gép mechanikus részét, és a hozzáépíthető automatika-elemeket is, szerkesztéskor jóval könnyebb a dolga. Ahelyett, hogy a többi kollégától kérdezősködne és a szakirodalom alapelemeit kutatná, azok biztos ismeretében a legcélszerűbb megoldásokon gondolkodhat”. Hát nem logikus?»
(A fenti írás, „Fúrás logikával” 1967. január 15-én jelent meg a Kisaföld című napilapban. A nyitó kép forrása: https://ipartortenet.hu/hu/ipartorteneti-emlekhelyek/gyori-celgepgyar)