Az újságíró archívumából: időszerű múltba tekintés

Most, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a stílusának megfelelően jól odapörkölt az osztrák kancellárnak („elutasítjuk a liberális gőgösséget”), mert szerinte Christian Kern balliberális osztrák kancellár „úgy próbál belpolitikai népszerűtlenségén változtatni, hogy Martin Schulzhoz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltjéhez hasonlóan szünet nélkül Magyarországot szidalmazza”.

Az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja ugyanis az Österreich című politikai-közéleti lapnak adott interjújában azt merészelte mondani, hogy „…Európa értékközösség is, ezért nem elfogadható, hogy ezek az országok (értsd: Lengyel- és Magyarország) lépésről lépésre felszámolják a demokráciát és a hatalmi ágak szétválasztását, valamint korlátozzák a sajtószabadságot”. 

Nos, ezek után nem árt emlékeztetni arra, hogy három évtizeddel ezelőtt, valamint már jóval előtte és utána is, a magyar kormány jól kidolgozott lépésekkel törekedett a merőben eltérő politikai és társadalmi berendezkedésű két szomszéd ország, hazánk és Ausztria példásan jó politikai és gazdasági kapcsolatainak folyamatos elmélyítésére és bővítésére. Ezen igyekezet egyik szakaszát mutatja be a magyar kormány félhivatalos lapjában, a Magyar Hírlapban 1987. szeptember 26-án megjelent egyik írásom:

 

Magyar—osztrák gazdasági kapcsolatok – Szerkezetjavítást mielőbb

Ausztria a tőkésországok között a második-harmadik legfontosabb partnere Magyarországnak. Törekszünk a gazdasági kapcsolataink állandó fejlesztésére, magasabb szintre emelésére, a kölcsönös kereskedelmet gátló akadályok fölszámolására. Alapvető célunk az Ausztriába irányuló kivitelünk áruszerkezetének még mielőbbi korszerűsítésére, a gazdasági együttmunkálkodás még fejlettebb formáinak (vegyes vállalatok föllépése harmadik piacokon, kooperációbővítés, közös kutatások stb.) az alkalmazása. Egyáltalán: a gazdasági kapcsolatainkat a politikaiak szintjére emelni. Ez utóbbiak ugyanis immár évtizedek óta igen magas szintűek, és példaként szolgálnak a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködésére.

Soha jobbkor: ezekben a napokban tették közzé az oszt­rák külkereskedelem első fél­évi mérlegét. A számok önma­gukért beszélnek. Miközben nyugati szomszédunk forgal­ma az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) és az Európai Gazdasági Közösség országaival igen nagy mértékben passzív, aközben az EFTA-val (Euró­pai Szabadkereskedelmi Közös­séggel) és a kelet-európai or­szágokkal bizony aktív. Ami annyit tesz, hogy a többi kö­zött az osztrák–magyar kül­kereskedelmi forgalom sem ki­egyenlített, kereken 300 millió sohillinggel több volt az oszt­rák export Magyarországra, mint amennyi a bevitele tő­lünk. Általánosságban is to­vább csökkent például a föl­dolgozott iparcikkek behozata­li aránya Kelet-Európából Ausztriába.

Hazánk és Ausztria külke­reskedelmi forgalmára ez épp így érvényes! Ausztriai kivitelünk összetétele eleve korsze­rűtlen, nem felel meg sem a kor követelményeinek, sem pe­dig a magyar gazdaság, különösképpen pedig az ipar telje­sítőképességének. Lássuk csak: majd’ felerészt, 45 százalékban nyersanyag, negyedében pedig energiahordozó. A földolgozott áru csupán tíz százalék, gép viszont legföljebb két-három százalék. Hosszú tavon ez a rég elavult magyar kiviteli szerkezet nem tartható fönn. Ráadásul nehézségeink adód­nak az Ausztriába irányuló ma­gyar mezőgazdasági és élelmi­szer-ipari cikkek kivitelében is, miután nyugati szomszédunk a lehető legszélesebb körű önel­látásra törekszik, messzeme­nően támogatja á saját mezőgazdaságát.

De hisz’ nem is olyan régen, például az 1985. évi magyar– osztrák rekordforgalom (17,664 milliárd schilling volt!) alapján szerfölött derűsnek látszott a kép. Csakhogy időközben ki­merült a magyar idegenforga­lom fejlesztésére, főként szál­lodaépítésekre nyújtott ötmilliárd schillinges osztrák hitel­keret. Ezzel egyébként nyugati szomszédunk nem egy vállalata is kitűnő megrendelésekhez ju­tott, átsegítve némelyeket a pangással fenyegető időszak nehézségein.

Minden bizonnyal az előbbi, kölcsönösen előnyös tranzakció serkentő tapasztalatai is hozzá­járultak az újabb nagy volu­menű magyar–osztrák üzlet­kötéshez. Nevezetesen: az Or­szágos Vízügyi Beruházási Vál­lalat és a Magyar Villamos Mű­vek Tröszt aláírta osztrák part­nerével a Bős-nagymarosi Erő­mű létesítésére és az onnan származó áramszállításra vo­natkozó hatmilliárd schillinges szerződést.

Igényes az osztrák piac, be­jutni nehéz, megmaradni ott még nehezebb. Már csak azért is, miután szokatlanul maga­sak az osztrák behozatali vá­mok. Bizonyos iparcikkek esetében a 25–30 százalékot is el­érik. Összehasonlításul: ugyan­ez a közös piaci országok vo­natkozásában nem egészen tíz százalék. Magas szintű ma­gyar–osztrák hivatalos tár­gyalásokon jóformán állandó napirendi téma a vámprobléma megoldásának szükségessége.

Annál is inkább, mert Auszt­ria a nyugat-európai országok vámuniójának részeseként az onnan származó importot ve­lünk szemben még a GATT (Ál­talános Vámtarifa és Kereske­delmi Egyezmény) által bizto­sított legnagyobb kedvezmé­nyes elbánás elvének érvénye­sítése mellett is preferálja.

Gazdasági kapcsolatainkat éppenséggel nem segíti az az osztrák adminisztratív gyakor­lat sem, amelyet láttamozási eljárásként ismernek a magyar vállalatok. Arról van szó, hogy a magyar áruk osztrák impor­tőrjének írásos bizonyítékot kell szereznie: a behozni szán­dékozott magyar termék nem zavarja a hazai gyártók köreit. Miután Bécsben már többször ígéretet tettek arra, hogy jóakaratúan kezelik a magyar felet sújtó vámhátrányok meg­szüntetésére irányuló javasla­tainkat, reméljük, nem sokáig várat magára a megoldás.

Megköveteli a tárgyilagosság, hogy elmondjuk: tavaly tovább szélesedett és mélyült a két ország cégei közötti kooperá­ciós tevékenység; mintegy 120 élő szerződésünk van. Egészen különlegesek is, mint például ezüstróka-bértenyészts, segédmotoros vitorlázó repülőgé­pek közös gyártása, tűzoltó­autók fejlesztése és értékesítése harmadik piacokon, zakó­varró gépsor ellenében konfek­cióárut adunk stb. Mindez per­sze nagyon kevés! Miután azonban az osztrák gazdaság is szerkezetkorszerűsítési gondok­kal küszködik, célszerű lenne ebben a vonatkozásban is együtt munkálkodnunk (pl. kohászat), és vetélytársból szövet­ségessé előlépnünk.

Együttműködési lehetőséget ajánlott máris a magyar fél a vas- és acéliparon kívül a gép­gyártásban, a timföld- és alu­míniumiparban, a vegy-, gyógy­szer- és műanyagipar, a bio­technika, a könnyű-, a jármű-, az építőipar területén, a kör­nyezetvédelemben és ennek technológiáiban, az energiata­karékos gyártási eljárások köl­csönös fejlesztésében, a mezőgazdaságban és élelmiszeripar­ban, a távközlésben, az elektrotechnikában, az energiaiparban, a tervezésben.

Kölcsönös előnyökkel járnak a vegyes vállalatok; ezt bizo­nyítja például, hogy tavaly hat ilyennel gyarapodott külpiaci szervezetünk Ausztriában, és itthon már 14 magyar–osztrák vegyes vállalkozás működik. Öt évig adómentesség illeti az ipar leghaladóbb területein (pl. elektronika) létrejövőket a ma­gyar törvény értelmében, és a továbbiakban is igen kedvező elbírálásban részesülnek. Ezen a területen persze a magyar cé­geket is biztatni szükséges, mi­után még mindig nem elég bát­rak bizonyos pénzügyi manő­verek lebonyolításában.

Azzal kezdtük, hogy célunk: a politikai kapcsolatoknak meg­felelő szintre emelni a gazda­ságiakat Ausztriával. Nos, eh­hez vezető lépés a többi között az áprilisban aláírt, a parlamen­tek által törvényerőre emelt magyar–osztrák megállapodás az atomerőművekről (Ausztriában egyelőre nem működik ilyen!). Előrehaladott tárgyalások folynak a magyar– osztrák beruházásvédelmi megállapodásról is. És egyre több szó esik egy világkiállítás közös megrendezéséről. A megnyugtató ütemben fejlődő magyar–osztrák idegenforgalom (beleértve a bevásárlóturizmust is, melynek létét értelmetlen lenne tagadni) is része gazdasági kapcsolatainknak, amellett, hogy alapvetően fontos politikai tényező is. Erősíti két szomszédnép immár hagyományosan jó barátságát.