Most, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a stílusának megfelelően jól odapörkölt az osztrák kancellárnak („elutasítjuk a liberális gőgösséget”), mert szerinte Christian Kern balliberális osztrák kancellár „úgy próbál belpolitikai népszerűtlenségén változtatni, hogy Martin Schulzhoz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltjéhez hasonlóan szünet nélkül Magyarországot szidalmazza”.
Az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja ugyanis az Österreich című politikai-közéleti lapnak adott interjújában azt merészelte mondani, hogy „…Európa értékközösség is, ezért nem elfogadható, hogy ezek az országok (értsd: Lengyel- és Magyarország) lépésről lépésre felszámolják a demokráciát és a hatalmi ágak szétválasztását, valamint korlátozzák a sajtószabadságot”.
Nos, ezek után nem árt emlékeztetni arra, hogy három évtizeddel ezelőtt, valamint már jóval előtte és utána is, a magyar kormány jól kidolgozott lépésekkel törekedett a merőben eltérő politikai és társadalmi berendezkedésű két szomszéd ország, hazánk és Ausztria példásan jó politikai és gazdasági kapcsolatainak folyamatos elmélyítésére és bővítésére. Ezen igyekezet egyik szakaszát mutatja be a magyar kormány félhivatalos lapjában, a Magyar Hírlapban 1987. szeptember 26-án megjelent egyik írásom:
Magyar—osztrák gazdasági kapcsolatok – Szerkezetjavítást mielőbb
Ausztria a tőkésországok között a második-harmadik legfontosabb partnere Magyarországnak. Törekszünk a gazdasági kapcsolataink állandó fejlesztésére, magasabb szintre emelésére, a kölcsönös kereskedelmet gátló akadályok fölszámolására. Alapvető célunk az Ausztriába irányuló kivitelünk áruszerkezetének még mielőbbi korszerűsítésére, a gazdasági együttmunkálkodás még fejlettebb formáinak (vegyes vállalatok föllépése harmadik piacokon, kooperációbővítés, közös kutatások stb.) az alkalmazása. Egyáltalán: a gazdasági kapcsolatainkat a politikaiak szintjére emelni. Ez utóbbiak ugyanis immár évtizedek óta igen magas szintűek, és példaként szolgálnak a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködésére.
Soha jobbkor: ezekben a napokban tették közzé az osztrák külkereskedelem első félévi mérlegét. A számok önmagukért beszélnek. Miközben nyugati szomszédunk forgalma az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) és az Európai Gazdasági Közösség országaival igen nagy mértékben passzív, aközben az EFTA-val (Európai Szabadkereskedelmi Közösséggel) és a kelet-európai országokkal bizony aktív. Ami annyit tesz, hogy a többi között az osztrák–magyar külkereskedelmi forgalom sem kiegyenlített, kereken 300 millió sohillinggel több volt az osztrák export Magyarországra, mint amennyi a bevitele tőlünk. Általánosságban is tovább csökkent például a földolgozott iparcikkek behozatali aránya Kelet-Európából Ausztriába.
Hazánk és Ausztria külkereskedelmi forgalmára ez épp így érvényes! Ausztriai kivitelünk összetétele eleve korszerűtlen, nem felel meg sem a kor követelményeinek, sem pedig a magyar gazdaság, különösképpen pedig az ipar teljesítőképességének. Lássuk csak: majd’ felerészt, 45 százalékban nyersanyag, negyedében pedig energiahordozó. A földolgozott áru csupán tíz százalék, gép viszont legföljebb két-három százalék. Hosszú tavon ez a rég elavult magyar kiviteli szerkezet nem tartható fönn. Ráadásul nehézségeink adódnak az Ausztriába irányuló magyar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari cikkek kivitelében is, miután nyugati szomszédunk a lehető legszélesebb körű önellátásra törekszik, messzemenően támogatja á saját mezőgazdaságát.
De hisz’ nem is olyan régen, például az 1985. évi magyar– osztrák rekordforgalom (17,664 milliárd schilling volt!) alapján szerfölött derűsnek látszott a kép. Csakhogy időközben kimerült a magyar idegenforgalom fejlesztésére, főként szállodaépítésekre nyújtott ötmilliárd schillinges osztrák hitelkeret. Ezzel egyébként nyugati szomszédunk nem egy vállalata is kitűnő megrendelésekhez jutott, átsegítve némelyeket a pangással fenyegető időszak nehézségein.
Minden bizonnyal az előbbi, kölcsönösen előnyös tranzakció serkentő tapasztalatai is hozzájárultak az újabb nagy volumenű magyar–osztrák üzletkötéshez. Nevezetesen: az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat és a Magyar Villamos Művek Tröszt aláírta osztrák partnerével a Bős-nagymarosi Erőmű létesítésére és az onnan származó áramszállításra vonatkozó hatmilliárd schillinges szerződést.
Igényes az osztrák piac, bejutni nehéz, megmaradni ott még nehezebb. Már csak azért is, miután szokatlanul magasak az osztrák behozatali vámok. Bizonyos iparcikkek esetében a 25–30 százalékot is elérik. Összehasonlításul: ugyanez a közös piaci országok vonatkozásában nem egészen tíz százalék. Magas szintű magyar–osztrák hivatalos tárgyalásokon jóformán állandó napirendi téma a vámprobléma megoldásának szükségessége.
Annál is inkább, mert Ausztria a nyugat-európai országok vámuniójának részeseként az onnan származó importot velünk szemben még a GATT (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) által biztosított legnagyobb kedvezményes elbánás elvének érvényesítése mellett is preferálja.
Gazdasági kapcsolatainkat éppenséggel nem segíti az az osztrák adminisztratív gyakorlat sem, amelyet láttamozási eljárásként ismernek a magyar vállalatok. Arról van szó, hogy a magyar áruk osztrák importőrjének írásos bizonyítékot kell szereznie: a behozni szándékozott magyar termék nem zavarja a hazai gyártók köreit. Miután Bécsben már többször ígéretet tettek arra, hogy jóakaratúan kezelik a magyar felet sújtó vámhátrányok megszüntetésére irányuló javaslatainkat, reméljük, nem sokáig várat magára a megoldás.
Megköveteli a tárgyilagosság, hogy elmondjuk: tavaly tovább szélesedett és mélyült a két ország cégei közötti kooperációs tevékenység; mintegy 120 élő szerződésünk van. Egészen különlegesek is, mint például ezüstróka-bértenyészts, segédmotoros vitorlázó repülőgépek közös gyártása, tűzoltóautók fejlesztése és értékesítése harmadik piacokon, zakóvarró gépsor ellenében konfekcióárut adunk stb. Mindez persze nagyon kevés! Miután azonban az osztrák gazdaság is szerkezetkorszerűsítési gondokkal küszködik, célszerű lenne ebben a vonatkozásban is együtt munkálkodnunk (pl. kohászat), és vetélytársból szövetségessé előlépnünk.
Együttműködési– lehetőséget ajánlott máris a magyar fél a vas- és acéliparon kívül a gépgyártásban, a timföld- és alumíniumiparban, a vegy-, gyógyszer- és műanyagipar, a biotechnika, a könnyű-, a jármű-, az építőipar területén, a környezetvédelemben és ennek technológiáiban, az energiatakarékos gyártási eljárások kölcsönös fejlesztésében, a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban, a távközlésben, az elektrotechnikában, az energiaiparban, a tervezésben.
Kölcsönös előnyökkel járnak a vegyes vállalatok; ezt bizonyítja például, hogy tavaly hat ilyennel gyarapodott külpiaci szervezetünk Ausztriában, és itthon már 14 magyar–osztrák vegyes vállalkozás működik. Öt évig adómentesség illeti az ipar leghaladóbb területein (pl. elektronika) létrejövőket a magyar törvény értelmében, és a továbbiakban is igen kedvező elbírálásban részesülnek. Ezen a területen persze a magyar cégeket is biztatni szükséges, miután még mindig nem elég bátrak bizonyos pénzügyi manőverek lebonyolításában.
Azzal kezdtük, hogy célunk: a politikai kapcsolatoknak megfelelő szintre emelni a gazdaságiakat Ausztriával. Nos, ehhez vezető lépés a többi között az áprilisban aláírt, a parlamentek által törvényerőre emelt magyar–osztrák megállapodás az atomerőművekről (Ausztriában egyelőre nem működik ilyen!). Előrehaladott tárgyalások folynak a magyar– osztrák beruházásvédelmi megállapodásról is. És egyre több szó esik egy világkiállítás közös megrendezéséről. A megnyugtató ütemben fejlődő magyar–osztrák idegenforgalom (beleértve a bevásárlóturizmust is, melynek létét értelmetlen lenne tagadni) is része gazdasági kapcsolatainknak, amellett, hogy alapvetően fontos politikai tényező is. Erősíti két szomszédnép immár hagyományosan jó barátságát.