Mindennemű „áthallási” kényszer nélkül adom közre azt az interjút, amely (az akkor a kormány félhivatalos orgánumának számító, itthon és külföldön is tekintélyes, sokat idézett) Magyar Hírlap 1989. január 23-i számában jelent meg. Ki-ki, tetszése szerint, véleményt alkothat a fölvetett kérdések, és szükség szerint párhuzamot vonhat a válaszok alapján. (Illusztráció: rt.com)
Együttes ülést tartott a héten (33 évvel ezelőtti eseményről van szó! – a szerk.) az Országgyűlés kulturális és külügyi bizottsága. Ezen Bokor László budapesti képviselő kifogásolta a jelenlegi gyakorlatot, amely szerint gyakran olyanok kerülnek fontos diplomáciai pozíciókba, akik itthon más területeken már leszerepeltek. Szűrös Mátyás, a külügyi bizottság titkára Bokor képviselő megjegyzésére közölte: szelektáltan és disztingváltan kell kezelni, kik lépnek az államélet más területeiről külügyi pályára. A jövőben az Országgyűlés külügyi bizottsága meghallgatja a kinevezésre javasolt nagyköveteket, és véleményezi a döntést.
– Milyen szempontok alapján választják ki a magyar nagyköveteket? – a kérdésre dr. Kovács Károly, a Külügyminisztérium személyzeti főosztályának vezetője válaszol:
– Miután magam is nagykövet voltam, nemrég tértem haza Pakisztánból, nem nehéz válaszolnom. Azért is kell szólni a kiválasztásról, mert torz kép él a közvéleményben erről a tevékenységről, mintha csupa „ejtőernyős” és levetett politikus dolgoznék a külügyben. Holott nem ez a jellemző. Hetvenhét külképviseletünk (nagykövetség, főkonzulátus, nemzetközi szervezetek mellett működő misszió) vezetője legnagyobbrészt hivatásos külügyes, azaz karrierdiplomata.
– A kiválasztás: a külügyminiszteri értekezlet, (amelyen az államtitkár, a helyettesek, a párttitkár és jómagam vagyunk jelen), tesz javaslatot a posztokon történő váltásra, az új nagykövetekre. Ezt a listát a miniszter a kormány elnöke elé terjeszti, és ha a miniszterelnök egyetért vele, az Országgyűlés külügyi bizottságáé a szó. Ezzel a jogával már öt esetben élt a testület. Ha a parlamenti bizottság is helybenhagyja a jelölést, a párt Politikai Bizottsága tűzi napirendre az új nagykövetre tett javaslatot. A végső döntést az Elnöki Tanács mondja ki.
A leghőbb álom
– Előfordult-e, hogy valamelyik testület visszaadta volna a külügyminiszter elnökletével tett indítványt?
– Természetesen. Ezért nemegyszer több személyt javasolunk, hogy választék is legyen.
– Volt-e rá példa, hogy „leszóltak”, vagy „átszóltak” felsőbb helyről a külügybe: X-től, Y-tól szeretnének megszabadulni, vegyék át, küldjék ki nagykövetnek?
– Amióta én itt vagyok, tudtommal ilyesmire nem került sor. Javaslat viszont érkezett miniszterünkhöz egy másik kollégájától. Annak ellenére sem fogadtuk el, hogy az illető valóban jó nagykövet lehetne. Nincs státusunk, és a saját sorainkból is vannak várakozók.
– És önjelöltekkel találkozott-e?
– Igen, még innen, tőlünk is, ami persze, nem csodálnivaló, hiszen minden karrierdiplomata leghőbb álma a misszióvezetői kinevezés.
– Milyen követelményeket állítanak a nagykövetek elé?
– Diplomata csak egyetemi végzettségű, idegen nyelve(ke)t felsőfokon beszélő személy lehet. Utánpótlásunk jórészt a moszkvai IMO-n, a hazai közgazdasági, jogi és bölcsészkaron végzett fiatal. Veszünk át munkatársakat a KISZ és a párt külügyi osztályairól is. Mindenkit szigorúan vizsgáztatunk politikai, konzuli, titokvédelmi és protokollismeretekből. Nem fogadjuk el az állami nyelvvizsga bizonyítványt, nálunk újra számot kell adni új munkatársainknak a nyelvtudásukról.
Ismert nevek
– És ha egy volt politikus, miniszter kerül a külügyi állományba?
– A felvételi módja ilyenkor személyre szabott, eltérhet az átlagostól. Berni nagykövetünket, volt kollégáját, Hajdú János (újságíró)t például más szempontok szerint felvételiztettük, mint a bölcsészkarról frissen kikerült jelentkezőket. Hajdú nagy nemzetközi tapasztalatokkal és három nyelv felsőfokú ismeretével került hozzánk.
– És mások? Van-e kimutatása az eredetileg nem külügyes misszióvezetőkről?
– Van, és nem titkos. A „legifjabb” Lakatos Ernő, a pártapparátusból jött, Berlinben nagykövet. Kiküldése előtt Bécsben intenzív nyelvtanfolyamon vett részt. Lipcsébe nem küldhettük a Herder Intézetbe, elvégre az NDK-ban lett nagykövetünk…
–… netán jobban megismerte volna az NDK-beli hétköznapokat … És Juhár Zoltán?
– Ő már belkereskedelmi miniszterként is tudott angolul, ezt tanúsíthatom, voltam vele együtt küldöttségben.
– És Balogh András nagykövet? Ő is külsős…
– A Politikai Főiskola nemzetközi tanszékét vezette, kiváló India-szakértő, könyvei jelentek meg. Kívülről jött Szabó L. István is, igaz, egy ideig a minisztérium sajtófőosztályát vezette, eredetileg újságíró. Washingtoni tudósítókorából ismerem, jól tud angolul. Király Andrásné egy korábbi döntés alapján kapott kinevezést Koppenhágába, előtte a Budapesti Pártbizottság titkára volt.
– Nyelvtudása?
– Tudtommal megtanult angolul. Állíthatom viszont, hogy egyetlen nagykövetünkkel sem megy tolmács a tárgyalásaira.
– Újabb, itthonról ismert név: Kornidesz Mihályé, állami és politikai vezető volt, most Phenjanban nagykövet.
– Tanúsíthatom: oroszul és angolul jól boldogul…
– E lista szerint már csak néhány olyan személy van az önök állományában, aki más területről jött…
– Az emberileg és szakmailag a legmegfelelőbbek kiválasztását a külügyi bizottság előtti meghallgatás, bemutatkozás is jól szolgálja. A mi érdekünk is a lehető legnagyobb nyilvánosság, hogy ne érhessék a tárcát a szerencsére eltűnőben lévő régi gyakorlat miatti bírálatok. Egyébként hadd jegyezzem meg: nem lenne „sikerágazat” a magyar diplomácia, külpolitika akkor, ha nem hozzáértők dolgoznának hazánk növekvő nemzetközi tekintélyének erősítéséért. Még valamit: más országokban is gyakorlat, hogy politikusokat, gazdasági szakembereket neveznek ki diplomáciai posztokra. Amikor az USA-ban dolgoztam, ottani külügyes kollégáim panaszkodtak is: gyakran olyanok foglalják el előlük a nagyköveti helyeket, akik például az elnökválasztási kampányban tűntek ki…
– Anyagilag mennyire vonzó a külügyi pálya?
– Nem fizet rosszul a külszolgálat: az illetményeket az ENSZ-nómenklatúra szerint állapítják meg, bár nem annyira magasak, elvégre nem gazdag ország a miénk.
– Igaz, hogy legújabban a szocialista országokban szolgálatot teljesítő diplomatáink a fizetésük egy részét konvertibilis valutában kapják?
– Igen, mintegy az ötödét. Ugyanekkora részt forintban, a többit a helyi fizetőeszközökben. Január 1-jétől van így, hogy hazatérve ne álljanak egy fillér nélkül, másrészt vásárolhassanak a helyi – kemény valutáért árusító – diplomataboltokban, miután vannak termékek, amelyeket csak ott tudnak megvenni.
– Hány diplomatánk van külföldön?
– A legfrissebb statisztika szerint 369,5 …
– Ki az a fél diplomata?
– Az MTI dél-amerikai tudósítójának a felesége. Ennyire futotta anyagi lehetőségeinkből…