Még manapság is elő-előbukkannak hírek, tudósítások az Amerikai Egyesült Államokból, hogy számosan évek óta a kivégzésükre várnak a halálsoron. Minden bizonnyal rettenetes bűncselekmény miatt ítélte el őket az esküdtszék, a bíróság. Pszichológusok szerint az ilyen férfiak, nők számára a halál lenne a legnagyobb megváltás, mert halálos bűnnel élni, álmodni és ugyanabban tudatban újra fölébredni a legrettenetesebb büntetés. Mintha mindennap kivégeznék őket. – És ugyanilyen elviselhetetlen annak a tudata, ha valakit „tévedésből” ültetnek villamosszékbe. Mint például ifjabb George Junius Stinney-t 1944. június 16-án. A fiú alig múlt 14 éves, amikor azzal vádolták meg, hogy meggyilkolt két kislányt. A bíróság súlyosan hibázott, hitelt adott a fajgyűlölő rendőrök vallomásának, és ennek alapján végezték ki villamosszékben a kisfiút! Mintegy hatvan évvel később három amerikai jogász egyértelműen kiderítette, bebizonyította: a gyerek ártatlan volt, nem gyilkolt. – Lapom, a Magyar Hírlap 1988. január 16-i mellékletében a halálos ítéletek eltörléséről írtam…

Nemrég röpítették fel a hírt a telexgépek, mely szerint a Német Demokratikus Köztársaságban eltörölték a halálbüntetést. A Szovjetunióban vita folyik az igazságszolgáltatás humanizálásáról és a halálbüntetés alkalmazásáról. Ezzel a szocialista országokra is átterjedt a Nyugaton már sok éve tartó heves polémia. Összeállításunknak nem célja, hogy állást foglaljunk ebben a nemzetközi vitában, csupán át- és kitekintést óhajtottunk adni.
„Miért öljük meg azokat, akik embert öltek? Azért netán, hogy bebizonyítsuk: senkinek sem áll jogában embert ölni?! Az Amerikai Egyesült Államokban tiltakoznak ilyen szövegű feliratokkal a halálbüntetés ellenzői. A demokrácia újvilági fellegvárában ugyanis a mai napig sem törölték el teljesen a legsúlyosabb ítéletet; 1838-an várnak sorsuk beteljesülésére a siralomházakban. Annak ellenére, hogy az amerikai szövetségi kormány éppen tíz esztendővel ezelőtt aláírta az Egyesült Államok emberjogi konvenciójának a kiegészítését, amely szerint fiatalkorúakat nem szabad halálra ítélni és kivégezni, a törvényhozás mindeddig nem szentesítette a dokumentumot: így aztán például Indiana vagy Vermont államban elméletileg akár egy tízéves fiút vagy kislányt is kivégezhetnek. Adatok vannak arra vonatkozóan, hogy az utóbbi esztendőkben az USA-ban három, Pakisztánban két, Bangladesben, Barbadosban és Ruandában egy-egy kiskorút ítéltek halálra és végeztek ki.
Nem lehet esküdt az Egyesült Államokban olyan személy, aki ellenzi a halálbüntetést. Ezért is olyan ritka a nő és a fekete bőrű a bíróságok munkáját segítő, a vádlott fölött a végső szót kimondó esküdtek között. Egy tanulmány kimutatta: azokat a feketéket, akik fehér embert öltek meg, ötször-hatszor nagyobb valószínűséggel ítélik halálra az Egyesült Államokban, mint az ugyanolyan bűncselekményt elkövető fehéreket. – Azóta, hogy a mai Massachusetts állambeli Plymouth partjainál 1620-ban kikötött az angol puritán bevándorlókat szállító legendás Mayflower hajó, az amerikai alkotmánnyal ellentétben, 13 ezer emberen hajtottak végre bírósági döntés alapján halálos ítéletet. Az USA 50 államából harminchétben van érvényben a halálbüntetés.
Szövetségi állama válogatja, milyen módon végzik ki az elítélteket. A legismertebb a vilamosszék; használatos továbbá a gázkamra, a méregfecskendő; a golyó és a kötél általi halál már ritkább. Jogászok, orvosok, börtönalkalmazottak egyaránt beszámoltak a halálra ítéltek kivégzés közbeni borzalmas kínszenvedéseiről. A technika ugyanis nemegyszer fölmondta a szolgálatot.
Hatévi siralomház után, 1983 áprilisában ültették villamosszékbe John Louis Evansot Alabamában. Csakhogy háromszor kellett rákapcsolni az 1900 voltos feszültséget, mire az orvos egyértelműen megállapíthatta: Evans halott. Tizennégy percig tartott az elítélt haláltusája. Az első kapcsoláskor az elektróda átégette Evans lábát és levált a testről. Másodszorra a bal halántékát égette ki az áram, de még élt az elítélt. Égett emberhús szaga és füst terjengett a szűk kivégzőhelyiségben. Csak a harmadik áramlökés végzett Evansszel. Hasonlóképpen jártak egy évvel később Alpha Otis Stephensszel, tavalyelőtt pedig William Vandiverrel Indiana államban. Az utóbbi szenvedései 17 percig tartottak. Ezt is fölülmúlta 1985 márciusában a texasi Stephen Morin, akit méregfecskendővel végeztek ki. Csakhogy az orvos többszöri szúrás után sem találta el a legmegfelelőbb vénát: az elítélt 40 percig küszködött a halállal.
Nem folytatjuk a leírást, csupán annyit teszünk még hozzá, amennyit az orvostudomány is rég megállapított: az elektromos áram igen gyakran megkíméli az ember életfontosságú szerveit. Emiatt a villamosszék nem egyszer kínpaddá változik.
Kötél és fojtó nyakvas, guillotine és villamosszék, gázkamra és méregfecskendő, golyó egyaránt az „elismert, törvényesített”, éppen ezért alkalmazott kivégzőeszköz a világ 133 országában. Tavaly 743 törvényes halálos ítéletet hajtottak végre ezekben az államokban. De hányszor csattant a puska závárja, hányszor húzták meg a pisztoly ravaszát, hány embert fojtottak meg, robbantottak föl bírói ítélet nélkül, csupán vak gyűlölettől, félelemtől (félre)vezetve?!
Alighanem nagyon sokáig megosztja még a közvéleményt éppúgy, mint a szakmai köröket – jogtudósokét, kriminalistákét, pszichológusokét és másokét – az egyelőre eldönt(het)etlen(?) kérdés: legyen-e halálos ítélet vagy sem? Továbbá: elég visszatartó erővel bír-e a legsúlyosabb ítélet, mint a jog eszköze? Elriaszt-e másokat az élet elleni bűncselekményektől?
Nemzetközi statisztikák és az Interpol kimutatásai arról tanúskodnak, hogy azokban az országokban, ahol érvényben van a halálbüntetés, a gyilkosságok száma is meglehetősen magas. Egy másik megfigyelés szerint: az olyan országokban, ahol eltörölték a halálbüntetést, nem követnek el több élet elleni bűncselekményt az intézkedés után, de nem is fogyatkoznak meg az ilyen bűncselekmények ott, ahol a halálbüntetést bevezetik. Bár, amikor 1949-ben Nyugat-Németországban eltörölték a halálbüntetést, a gyilkosságok száma az előző évinek a felére fogyatkozott.
Sokan a terrorcselekmények megelőzése legjobb eszközének tartják a halálbüntetést. Nos, ez sincs teljesen így, mert a terroristák legtöbbje vallási vagy politikai fanatizmusából fakadóan eleve fölkészült a halálra „az ügyért”.
Az ENSZ-közgyűlés ülésszaka is célul tűzte ki a halálbüntetés eltörlését. Egyebek között ezzel is indokolja a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa a tavaly július 17-én kelt határozatát a halálbüntetés eltörléséről.
NDK, Ausztria: Más jogi eszközök
A halálbüntetés az NDK büntető-törvénykönyvében a náci és háborús bűnök, a béke, az emberiség, az emberi jogok elleni bűntettek, valamint az NDK szuverenitása és állampolgárai élete ellen elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények következetes üldözésének történehni követelményein nyugodott … Mint az indoklás kiemeli, a szocialista társadalom fejlődésének eredményeképpen az NDK-ban az állam olyan stabil politikai és társadalmi alappal rendelkezik, amely szavatolja a magas fokú közrendet és biztonságot, mint az állampolgárok biztonságának egyik fontos feltételét. A bűnözés megelőzése és leküzdése össztársadalmi üggyé vált … Az NDK-ban elkövetett bűncselekmények többsége kevésbé súlyos. Gyilkosság és más veszélyes erőszakos bűncselekmények az elkövetett bűntettek csekély százalékát teszik ki már évek óta … A Német Demokratikus Köztársaság büntetőjoga – NDK-beli szakértők véleménye szerint – rendelkezik minden szükséges jogi eszközzel ahhoz, hogy enélkül a büntetésnem nélkül is meg tudja védeni a szocialista társadalmat és állampolgárait a bűncselekményekkel szemben. A büntetőjogi felelősség megvalósítása a szocializmus, állampolgárai, azok jogainak védelmét, valamint a bűnözők törvénytiszteletre nevelését és a társadalom iránti felelősségteljes magatartást szolgálja; ez nem az állam bosszúja vagy megtorlása a bűnözőkkel szemben…
Tavaly egyébként az NDK-n kívül Liechtensteinben, a Fülöp-szigeteken és Haitin is eltörölték a halálbüntetést.

Christian Broda (1916–87), az Osztrák Köztársaság nemrégiben elhunyt egykori igazságügyi minisztere (az ORF képén), az Európa-parlament tagja megrendítő vallomást tett, amikor ’87 tavaszán kitüntették az Emberi jogok európai díjával:
„… Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely tanúja volt, milyen szörnyű módon éltek vissza századunk totalitárius diktatúrái a halálbüntetés intézményével, csakhogy megsemmisíthessék, elnémíthassák politikai ellenfeleiket.
Nagyon fiatal voltam 1934-ben, amikor rögtönítélő bíróságok akasztófára küldték az osztrák demokrácia védelmezőit. A jogtipró nemzetiszocialista állam éveiben, 1938–45 között csupán egyetlen bécsi bíróság – igaz, a legnagyobb – ítéletei nyomán 1184 nőt és férfit, közte osztrák hazafiak és antifasiszták, valamint Európa más nemzeteiből való ellenállási harcosok százait fejezték le.
Még 1945. április 5-én is, csupán néhány órával azelőtt, hogy a Vörös Hadsereg csapatai fölszabadítottak bennünket – 60 kilométerre Bécstől, a legnagyobb osztrák börtönben 387 fegyvertelen, békés politikai foglyot és a nemzetiszocialista mozgalom csupán csak vélt négy ellenségét, közte a börtönigazgatót és helyettesét is legyilkolták az SS és az SA fanatizált tagjai a náci párt helyi vezetőjének a parancsára.
Ilyen volt a fasizmus, amely akkor Európán uralkodott. Megértik most már, ugye, miért volt életem legszebb napja 1968. február 7-e, amikor az osztrák parlament egyhangú szavazással eltörölte a halálbüntetés minden formáját.”
★
1986-ban a világ 67 országában 1272 halálos ítéletet hoztak a bíróságok; közülük 743-at végrehajtottak.
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)