Az újságíró archívumából – Lopás a kolostorban – kiugrott levéltáros

Amikor éppen negyed századdal ezelőtt az alábbi cikket írtam a Reform hírmagazin számára, eszembe sem jutott, hogy majdan megírom a katolikus kolostorban fölfedezett bűnügy folytatását. Archívumom rendezgetése közben leltem rá a lambachi (Ausztria) bencés apátságból (a nyitó képen – foto: https://www.stift-lambach.at) eltűnt/ellopott, fölbecsülhetetlen értékű Dürer-metszetek sztorijára. A témát újramelegítvén, sajnos, nem sikerült az ügy érdemi folytatására bukkannom (lehet, hogy ma is nyomoznak utána a linzi és a bajorországi bűnügyi rendőrség emberei, netán a döglött ügyek valamelyik aktájában alussza álmát), viszont a tolvajlást fölfedező ifjú bencés testvér „utóélete” megragadta a figyelmemet. Az Oberösterreichische Nachrichten (OÖN) egyik munkatársa, Friedrich M. Müller kolléga érdekes interjút tett közzé: Benedikt Weingartner válaszolt az újságíró kérdéseire. Benedikt volt az az ifjú bencés szerzetes, aki fölfedezte a világörökség részének tartott Dürer-metszetek ellopását, hamisítottakra cserélését, amiről egyébként a Reformban megjelent írásom szól. Weingartner úr – jó húsz év óta így szólítják – ugyanis kiugrott a bencés rendből. A csendes szerzetesi élet helyett 1999 októberében a stresszes civil (polgári) életet választotta annak ellenére, hogy nyolcéves kora óta pap szeretett volna lenni (és lett is az érettségi után). Sokáig a kolostori életben vélte megtalálni élete értelmét s célját, aztán egyszer csak rádöbbent, hogy az zsákutca. A kolostori kamarazenei fesztiválok szervezése révén kapcsolatba került bécsi művészügynökségekkel. Előbb társult Baron asszony ügynökségéhez, ám jó néhány éve saját nevén működik a bécsi Operaház és a Musikverein közt található iroda, amely már a londoni Royal Philharmonic Orchestrát is elhozta Bécsbe… Sikeres ember lett a kolostori lopást fölfedező egykori kispap. És most az újságíró archívumából kiemelt, a Reform hírmagazin 1996. február 6-i számában megjelent cikk következik:

«Három évtizedig eredetiként őriztek-dédelgettek huszonhat, Albrecht Dürernek tulajdonított grafikát Lambachban, a több mint 900 esztendeje alapított felső-ausztriai bencés apátságban. Nemrég kiderült: hamisítványok. Ráadásul szerfölött gyenge nyomatok. Hol vannak az eredetiek? Ki lopta el vagy játszotta át a pótolhatatlan remekműveket? Erre ma már nem csupán az osztrák egyház és rendőrség, hanem az Interpol is kíváncsi.

Benedikt Weingartner, az apátság 25 éves kusztosza, könyvtárőre a mintegy 12 ezer grafikából álló páratlan gyűjtemény számbavétele és restaurálásra való előkészítése közben fedezte föl: a Dürerek egy része nagy valószínűséggel hamisítvány. A fiatal benedekrendi gyanúja, sajnos, bebizonyosodott, amikor Karin Troschke professzor, az osztrák restaurátor-szövetség elnök asszonya is megvizsgálta az eredetiként őrzött nyomatokat. Már az elsőről, a Kis Passió sorozat Krisztus Pilátus előtt című darabjáról azonnal kiderült: 19З0–60 között alkalmazott módszerrel készült raszteres másolat. Bár a tolvaj (netán csupán Dürer műveinek megszállottja?) tűszúrásokkal megpróbálta „eredetivé” varázsolni a papírt, nem számolt azzal, hogy a jószemű hozzáértő az első pillantásra kiszúrja a turpisságot. Ráadásul – talán papírszűkében szenvedett a hamisító – olyan nyomdai makulatúrát használt a nyomathoz, amelynek hátulján egy másik Dürer-metszet elmosódott képe fedezhető fel.

Miért csak mostanában jöttek rá minderre az osztrák apátság könyvtárában? Azért, mert a metszeteket paszpartuban, azaz papír-képkeretben őrzik, ekként a művek hátoldala nem látható. Ahogy restaurálás céljából elkezdték kibontogatni őket, kiderült: nagy a baj. Isten dicsőségére és az osztrákok megnyugtatására a tolvaj igen nagy valószínűséggel nem az alpesi köztársaság polgára.

Benedikt nagyon biztos a dolgában, ugyanis (egyházi körökben meglehetősen szokatlan nyíltsággal) gyanúsítottja, a ma már főpapi rangot viselő egykori rendtársa nevét is nyilvánosságra hozta: Monsignore Emmeram H. Ritter. А 68 esztendős bencés pap – kimagasló érdemei elismeréseként – jó ideje a regensburgi püspök egyik legbizalmasabb munkatársa, a boldoggá és szentté avatási eljárást előkészítő részleg vezetője. A kispapi státuszból nemrég előlépett Weingartner szerint tettesként csak Ritter jöhet szóba.

Szinte biztosra vehető: Dürer világhírű Kis Passió sorozata metszeteinek egy részét még 1968 novemberében kicserélték a hamisítványokra. Akkor, amikor kiállítási-restaurálási célból a képeket kivették eredeti, barokk keretükből, és könnyebben kezelhető karton paszpartuba rakták át őket – az alsó-ausztriai Göttweig bencés apátságában.

Akkoriban, majd’ három évtizeddel ezelőtt (1964-72 között) Emmeram H. Ritter, a neves Dürer-szakértő felelt a metszetekért. Troschke professzor asszony is megállapította: a most előkerült hamisítványokat sohasem őrizték az eredeti keretekben, miként az eredetiek sem voltak a paszpartukban. Hihetetlennek tartja a neves restaurátor azt is, hogy az elismert Dürer-szakértő, Monsignore Ritter nem fedezte föl a csalást a képek katalogizálásakor. Holott egyik-másik szabad szemmel is könnyedén kiszűrhető.

A regensburgi főpap eleve tagadja azt, amivel ifjú rendtársa gyanúsítja. A képcsere persze akkor is megtörténhetett, amikor 1964-ben, a súlyos anyagi helyzetbe jutott lambachi apátság élére kinevezett Wilhelm Zedinek prelátus megpróbálta eladatni a Dürer-gyűjteményt. Pár évvel később a liechtensteini főváros Hass-képtárában is kiállították őket. Az évszázadokig háborítatlan képek ezen utaztatások közben is „gazdát cserélhettek”. Hivatalosan ugyanis senki sem vásárolt belőlük. Legföljebb – hamisítványok ellenében – magáévá tett huszonhatot.

Így fordulhatott elő, hogy 1971-ben, a Dürer születésének 500. évfordulójára rendezett kiállításon is már csupán a gyenge másolatokban gyönyörködhettek a látogatók.

Annak ellenére, hogy a feltételezett műkincslopás jogilag elévült, a linzi bűnügyi rendőrség 213/95-32/ 4. számú aktája őrzi a fejleményeket.

Itt tudniillik már rég nem két bencés rendtárs esetleges ellentétéről, hanem a világörökség egy részéről, Albrecht Dürer rézkarcairól van szó.»