Amikor csaknem három évtizeddel ezelőtt az alábbi cikket írtam a Reform hírmagazin számára, eszembe sem jutott, hogy majdan megírom a katolikus kolostorban fölfedezett bűnügy folytatását. Archívumom rendezgetése közben leltem rá a lambachi (Ausztria) bencés apátságból (a nyitó képen – foto: https://www.stift-lambach.at) eltűnt/ellopott, fölbecsülhetetlen értékű Dürer-metszetek sztorijára. A témát újramelegítvén, sajnos, nem sikerült az ügy érdemi folytatására bukkannom (lehet, hogy ma is nyomoznak utána a linzi és a bajorországi bűnügyi rendőrség emberei, netán a döglött ügyek valamelyik aktájában alussza álmát), viszont a tolvajlást fölfedező ifjú bencés testvér „utóélete” megragadta a figyelmemet. Az Oberösterreichische Nachrichten (OÖN) egyik munkatársa, Friedrich M. Müller kolléga érdekes interjút tett közzé: Benedikt Weingartner válaszolt az újságíró kérdéseire. Benedikt volt az az ifjú bencés szerzetes, aki fölfedezte a világörökség részének tartott Dürer-metszetek ellopását, hamisítottakra cserélését, amiről egyébként a Reformban megjelent írásom szól. Weingartner úr – immár negyed százada így szólítják – ugyanis kiugrott a bencésrendből. A csendes szerzetesi élet helyett 1999 októberében a stresszes civil (polgári) életet választotta annak ellenére, hogy nyolcéves kora óta pap szeretett volna lenni (és lett is az érettségi után). Sokáig a kolostori életben vélte megtalálni élete értelmét s célját, aztán egyszer csak rádöbbent, hogy az zsákutca. A kolostori kamarazenei fesztiválok szervezése révén kapcsolatba került bécsi művészügynökségekkel. Előbb társult Baron asszony ügynökségéhez, ám jó néhány éve saját nevén működik a bécsi Operaház és a Musikverein közt található iroda, amely már a londoni Royal Philharmonic Orchestrát is elhozta Bécsbe… Sikeres ember lett a kolostori lopást fölfedező egykori kispap. És most az újságíró archívumából kiemelt, a Reform hírmagazin 1996. február 6-i számában megjelent cikk következik:
«Három évtizedig eredetiként őriztek-dédelgettek huszonhat, Albrecht Dürernek tulajdonított grafikát Lambachban, a több mint 900 esztendeje alapított felső-ausztriai bencés apátságban. Nemrég kiderült: hamisítványok. Ráadásul szerfölött gyenge nyomatok. Hol vannak az eredetiek? Ki lopta el vagy játszotta át a pótolhatatlan remekműveket? Erre ma már nem csupán az osztrák egyház és rendőrség, hanem az Interpol is kíváncsi.
Benedikt Weingartner, az apátság 25 éves kusztosza, könyvtárőre a mintegy 12 ezer grafikából álló páratlan gyűjtemény számbavétele és restaurálásra való előkészítése közben fedezte föl: a Dürerek egy része nagy valószínűséggel hamisítvány. A fiatal benedekrendi gyanúja, sajnos, bebizonyosodott, amikor Karin Troschke professzor, az osztrák restaurátor-szövetség elnök asszonya is megvizsgálta az eredetiként őrzött nyomatokat. Már az elsőről, a Kis Passió sorozat Krisztus Pilátus előtt című darabjáról azonnal kiderült: 19З0–60 között alkalmazott módszerrel készült raszteres másolat. Bár a tolvaj (netán csupán Dürer műveinek megszállottja?) tűszúrásokkal megpróbálta „eredetivé” varázsolni a papírt, nem számolt azzal, hogy a jószemű hozzáértő az első pillantásra kiszúrja a turpisságot. Ráadásul – talán papírszűkében szenvedett a hamisító – olyan nyomdai makulatúrát használt a nyomathoz, amelynek hátulján egy másik Dürer-metszet elmosódott képe fedezhető fel.
Miért csak mostanában jöttek rá minderre az osztrák apátság könyvtárában? Azért, mert a metszeteket paszpartuban, azaz papír-képkeretben őrzik, ekként a művek hátoldala nem látható. Ahogy restaurálás céljából elkezdték kibontogatni őket, kiderült: nagy a baj. Isten dicsőségére és az osztrákok megnyugtatására a tolvaj igen nagy valószínűséggel nem az alpesi köztársaság polgára.
Benedikt nagyon biztos a dolgában, ugyanis (egyházi körökben meglehetősen szokatlan nyíltsággal) gyanúsítottja, a ma már főpapi rangot viselő egykori rendtársa nevét is nyilvánosságra hozta: Monsignore Emmeram H. Ritter. А 68 esztendős bencés pap – kimagasló érdemei elismeréseként – jó ideje a regensburgi püspök egyik legbizalmasabb munkatársa, a boldoggá és szentté avatási eljárást előkészítő részleg vezetője. A kispapi státuszból nemrég előlépett Weingartner szerint tettesként csak Ritter jöhet szóba.
Szinte biztosra vehető: Dürer világhírű Kis Passió sorozata metszeteinek egy részét még 1968 novemberében kicserélték a hamisítványokra. Akkor, amikor kiállítási-restaurálási célból a képeket kivették eredeti, barokk keretükből, és könnyebben kezelhető karton paszpartuba rakták át őket – az alsó-ausztriai Göttweig bencés apátságában.
Akkoriban, majd’ három évtizeddel ezelőtt (1964-72 között) Emmeram H. Ritter, a neves Dürer-szakértő felelt a metszetekért. Troschke professzor asszony is megállapította: a most előkerült hamisítványokat sohasem őrizték az eredeti keretekben, miként az eredetiek sem voltak a paszpartukban. Hihetetlennek tartja a neves restaurátor azt is, hogy az elismert Dürer-szakértő, Monsignore Ritter nem fedezte föl a csalást a képek katalogizálásakor. Holott egyik-másik szabad szemmel is könnyedén kiszűrhető.
A regensburgi főpap eleve tagadja azt, amivel ifjú rendtársa gyanúsítja. A képcsere persze akkor is megtörténhetett, amikor 1964-ben, a súlyos anyagi helyzetbe jutott lambachi apátság élére kinevezett Wilhelm Zedinek prelátus megpróbálta eladatni a Dürer-gyűjteményt. Pár évvel később a liechtensteini főváros Hass-képtárában is kiállították őket. Az évszázadokig háborítatlan képek ezen utaztatások közben is „gazdát cserélhettek”. Hivatalosan ugyanis senki sem vásárolt belőlük. Legföljebb – hamisítványok ellenében – magáévá tett huszonhatot.
Így fordulhatott elő, hogy 1971-ben, a Dürer születésének 500. évfordulójára rendezett kiállításon is már csupán a gyenge másolatokban gyönyörködhettek a látogatók.
Annak ellenére, hogy a feltételezett műkincslopás jogilag elévült, a linzi bűnügyi rendőrség 213/95-32/ 4. számú aktája őrzi a fejleményeket.
Itt tudniillik már rég nem két bencés rendtárs esetleges ellentétéről, hanem a világörökség egy részéről, Albrecht Dürer rézkarcairól van szó.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)